Egy 1949-es Jaguar Mark V még Angliában is feltűnő jelenség, pedig érdekes és szemrevaló autókkal nap mint nap találkozhat az ember. A jólnevelt autóbuzi tehát udvariasan kopog, kérdez - és ettől a pillanattól kezdve sajátos, bizarr események sora veszi kezdetét...
Pedig David Russell egyszerű vidéki nyugdíjasnak tűnik: él-hal a virágokért és naphosszat a kertben kapirgál. Igaz, kicsit furcsa, hogy a virágoskert látogatóitól fejenként másfél font belépti díjat szed, hogy aztán szétossza mindenféle jótékonysági szervezetek között, de az sem mindennapi, hogy a kert végében nem repceföld, vagy autóbontó, hanem a warwicki kastély áll. A ház előtt pedig egy 1949-es Jaguar Mark V.
- Felőlem kérdezősködhet, de sürgős gereblyéznivalóm van. Kövessen! – szól Mr. Russell, és máris eltűnik a bokrok mögött.
- Eredetileg motorkerékpárhoz való oldalkocsikat, később sportos autókarosszériákat gyártott a cég – kezdi a sztorit nem sokkal Ádám és Éva után az öreg – de a háború alatt Angliában nem csengett túl jól az SS mint márkanév (Swallow Sidecar), így '45-től Jaguár néven futottak. Jut eszembe: volt egy tankom is, az nem érdekli? – kérdezi, s rezzenéstelen arccal gereblyéz tovább.
- Dehogynem – feleltem, s fél szemmel körbesandítva alig vártam, hogy valahonnan feltűnjön egy fehér köpenyes ápoló.
- Tudja, a Churchill. Ismeri a Churchillt?
- Hallottam róla. Ha jól tudom, a londoni Imperial War Museumban is van egy kiállított példány.
- Igen, de az nem működik, ez viszont igen – morogta, s közben vízmértékkel ellenőrizte a gereblyézett ágyást. '86-ban vettem meg egy roncstelepről, aztán szép lassan helyrepofoztuk. Pár éve voltam vele Normandiában partra szállni. Majd mutatok képeket, ha érdekli. Mit is mondott, honnan jött? – kérdezte.
- Magyarországról.
- Az jó. Van itt a szomszéd városban egy csehszlovák emlékmű, mindenképp nézze meg – jelzi, hogy körülbelül el tud helyezni a térképen, még ha az aktuálpolitikai viszonyokkal nincs is egészen tisztában.
- Feltétlenül. A Jaguárnál tartottunk ugye…
- Ja igen, a Jaguár. Eredetileg virágot venni indultam egy faiskolába '82-ben – avat az impulzusvásárlás rejtelmeibe Mr. Russell – és ott láttam meg az út szélén. Gyönyörű volt.
- Azaz tizen… nem is: huszonnyolc éve. És mi történt azóta?
- Nem sok minden. A beltér nem nézett ki valami fényesen, azt újrabőröztettem, meg a faelemek is kaptak egy kis gondozást. Képzelje: padlószőnyeg volt a lábtérben, az nagyon fájt… de most már az is rendben van.
- És a mechanika? Kellett valamihez nyúlni az elmúlt harminc évben?
- 97.000 mérföld van benne, az nem sok. Pár éve a váltót azért felújíttattam London mellett egy kis cégnél.
- És a motor? Soha nem volt még megbontva?
- Soha… Tartós szerkezet ez a három és feles sorhatos… illetve… húsz éve cseréltek benne valamit…
- Csapágy, dugattyú, dugattyúgyűrű?
- Dugattyúgyűrű, azaz! Azt cseréltek!
- És mi az eredeti foglalkozása, ha meg nem sértem?
- Egy faiskolám volt, azzal foglalkoztam egész életemben.
- És a tank, meg az öreg autók… a technika csak hobbi?
- A technikához nem sokat értek. De nézze meg ezt az autót… – mondja, és egy pillanatra megtámaszkodik a gereblyén - ezek egyszerűen… szépek… a történelem egy kis darabja...
- Látom, itt áll a ház előtt. Gyakran használja?
- Utoljára tavaly szeptemberben mentem vele egy kört Tudom, havonta mozgatni kéne... Van, hogy csak lemegyek a garázsba, álló helyzetben beröffentem, és gyönyörködöm benne. Ez az autó még soha nem volt vizes.
- Ezt Angliában gondolom, nem könnyű megoldani.
- Hát nem. De nem is jut rá sok időm. Tudja a tank, meg rengeteg munka van a kertben is…
- Tényleg: mi lett a tankkal?
- Eladtam pár éve. Egy amerikai akarta megvenni nagyon, de végül inkább egy brit gyűjtőnek adtam. Tudja, hogy van ez.
- Persze – bólogatok, hisz mifelénk is magától értetődő, hogy üzemképes harckocsik értékesítésekor az ember a nemzeti szempontokat az anyagiak elé sorolja.
- És a Jaguár? Azt nem adja el?
- Mihez kezdenék a pénzzel? Inkább gyönyörködöm benne…
