Üvöltve, de húzza tovább...
Ez általában az a hiba, amire lehet készülni. Mert többnyire extra zajjal jár, mellesleg meg szól előre a kipufogós, a futóműves, még a szomszéd fekete macskája is leszokik átmenetileg arról, hogy befeküdjön a kocsink alá, mert még ő is érzi – baj lesz ebből. Le fog szakadni a kipufogó, mondják, gondolják mind. Így történt ez Bende Tibbyvel is. Megvette szép áron a még szebb BMW-t, örült neki, mint majom a farkának, de a birtokbavétel első napján a vizsgabiztos azért megjegyezte – nemsoká' oda lesz az a kipufogó.
Olyan gyönyörű volt a törés, hogy én kitettem volna a szobám falára dísznek
De elég egy kicsit túl tömött életet élni, épp egy szikrányit linknek lenni, csipetnyit kiszaladni a pénzből hó vége felé (avagy fentiek még szerényebben adagolt, valamilyen arányú kombinációját kikeverni), és az égető kipufogócsere nem valósul meg időben. A megfelelő méretű gödör pedig előbb-utóbb jön a kerekek alá, hiszen az autó Budapesten jár, s mint tudjuk: a sors elől elmenekülni nem lehet.
Tehát Tibbynek jól leszakadt egyik nap a kipufogója a harmadik kerületi Török utcában, a legnagyobb délutáni csúcsban, akkor, amikor épp iszonyatosan szüksége volt rá, hogy menni tudjon az autóval. Alig pár nap múlva már tényleg indult volna kipufogóshoz, meg is rendelte a szettet, csak kifizetni nem volt épp elég kedve. Nem mentegetni akarom ezt a szőrös szívű embert, aki mellesleg a főnököm, de nekem szokott mostanában panaszkodni a pénzhiányról, és lassan már el is hiszem. Ne aggódjanak, azért még nem jött a dumával: "kajára kell, testvér…".
Tibbynek azonban Bechterewje van, ami egy elég kellemetlen gerincprobléma, erről nem szokott panaszkodni. Csak – hogy is mondjam – elég mereven mozog, és ez a megállapítás nagyjából annyira tükrözte a valóságot, mint ha valaki rám azt mondja: kicsit ritkul a csávó haja. Lol.
Tibby, akinek lóg a bele. Mármint az autójának
Tehát állt a nehezen görnyedő Tibby a Török utcában a belét az imént még a földön húzó, üvöltő BMW-vel. Telefonálgatott segítségért, még jó, hogy aznap épp ráhúztunk egy kicsit, bent dekkoltunk még bőven. Pistának volt égetőbb dolga, ő ezért csak gumipókot adott a projekthez, de abból rögtön négyet, én már úgyis mentem volna haza, felcsaptam hát sárga angyalnak. Amúgy is kapóra jött nekem a baj – gondoltam, egy poszt jó lesz körüljárni, hogy úgy általában mit tegyen az ember, ha leesik a kipufogója, és ott áll megfürödve. Pontosabban: rövidesen igen koszosan.
Pandácska is elhagyta már az övét. Szerencsére sima volt az aszfalt
Nem ritka probléma ez, nekem már előfordult az Alfa Giuliámmal, a 124 Sport Coupé Fiatommal, az egyik állólámpás Mercimmel, a Fiat Pandámmal… sorolhatnám. Öreg autó kipufogója előbb-utóbb leszakad, és az mindig kellemetlen. Részben, mert az ember nyilván azért nem csináltatja meg, mert nincs rá ideje, pénze, de ezt már mondtam. Részben pedig mert a kipufogó előszeretettel törik el elöl, minekutána pontosan úgy áll bele a talaj legközelebbi egyenetlenségébe, ahogy rúdugró leszúrja a botot amikor nekilendül. Csak az autó nehéz (szerencsére), ezért nem ugrik fel, pláne nem viszi át a lécet, csak dicstelenül elakad. Nem egy Steven Hooker hát, ami nekünk legalább annyira kellemetlen, mint őneki, mármint az autónak.
A Pandához nem készültem szerelékekkel, hiszen egy Fiat nem romlik el. Maradt a rongy
Hisztérikus sikongatás, jajveszékelés, fajsúlyosan dörmögő anyázás és az autó felgyújtása helyett meg lehet próbálni konstruktívan kezelni a helyzetet. Ehhez persze nem árt, ha van néhány kellék a kocsiban, úgymint pléd, gumipók, szerelőkesztyű, emelő. De ezek híján is rögtönözhetünk valamit, ami azért elég lesz, hogy hazaérjünk az üvöltve tiltakozó autóval.
A kipufogóról érdemes azért néhány dolgot tudni, mielőtt nekiállunk. Például azt, hogy az eleje felé igen forró tud lenni, csak a vége felé fordul át langymelegbe. Műanyag szalaggal, kötéllel, nejlonzacskóval tahát elöl ne kísérletezzünk, mert az előbb-utóbb rettenetes bűz és füstjelek kíséretében leolvad.
Azt sem árt figyelembe vennünk, hogy a kipufogó egy nehéz, hosszú, gumifüggesztőkre aggatott test, ami az autó haladása közben folyamatosan reng, mint a tehén tőgye. Képzeljék el Csala Zsuzsát egy kötözős jelenetben, a mennyezetről, kötélről függesztve, miközben egy rakott asztal kaja van a szájától húsz centire – csak hogy motiválva legyen a mozgásban. Előbb-utóbb kiszabadul, ezt beláthatják. A kipufogó is a spárgát folyamatosan nyiszálja, a nem kellően megfeszített gumipókot mocorgása közben állandóan lazítja, a drótot hajlítja, végül eltöri.
Ilyen távol a tűztől már a rongy is tökéletesen megfelel, már ha valaki tud ilyen szépen kötözni, mint én
Volt már, hogy a feleségem ridiküljének a bőrszíjával kötöttem fel kipufogót a Bécsi úton, az se volt rossz megoldás, tartott vagy egy hétig, amíg el nem vittem az autót szerelőhöz. De nem minden feleség megy bele az ilyenbe, manapság valószínűleg már az én Katim is ellenkezne, de akkor, fiatalon, a bimbózó szerelem heve elhomályosította az éleslátását. De a normál kenderspárga, a párszor körbetekert, pőre drót, hosszúkás rongy, hűvösebb helyen (nagyjából a vezetőülés lapjának első élétől hátrafelé) alkalmazott hálózati zsinór is alkalmas a kötözésre. Igazán profik persze hordanak maguknál műanyagmentes spanifert, de hát igazi profikkal nem is történik meg olyan, hogy leszakad a kipufogójuk, őket más vasból gyúrták.
Jól megfeszítve, sokszor körbe, pláne, ha hosszú a gumipók
A Pista-féle gumipók, amivel Bendét menteni indultam, sok-sok műanyagot tartalmaz, tehát olvadékony, de mechanikailag kiváló tákolóeszköz. Csak abban reménykedtem, hogy a leömlő végénél hátrébb is találok majd valami beakasztóhelyet.
Mivel a kipufogó előszeretettel szakad le bukkanókon, márpedig a bukkanók mellett kis valószínűséggel találunk precíz vízszintezővel és teodolittal kimért, betonozott placcot az emelésre, ezért munkálkodásunk körülményei közel sem lesznek idilliek, erre készüljünk. Pedig emelnünk kell, mert egy modern autó alá máshogyan nemigen fogunk beférni akna nélkül. Tehát mindenképpen ékeljük ki elölről és hátulról a nem emelendő oldali kerekeket, nehogy az autó lebillenjen. Tégla, nagy kő, betondarab, vastag könyv is megteszi általában, az autó ugyanis önerőből ritkán szeret átgurulni ötcentis akadályokon.
Tibby figyelmességből pukkantós nejlont kerített nekem pléd helyett. Nem bírtam ki, kicsit azért pukkantgattam alámászás előtt, csak úgy, bemelegítésből
Terítsünk bármit az útra, ami elég nagy felületű, és szigetel a talajtól. Helyezzük jó mélyen a kocsi alá, ahová sejtjük, hogy fekszünk majd. A pléd erre kiváló, de ha csak egy nagy nejlont, kartondobozt találunk, ne legyünk finnyásak – csak az a cél, hogy a napi ruhánk ne váljon azonmód szererőoverallá, s hogy legalább egy réteg távolságban legyünk a városi aszfaltot egyenletes, tízcentis vastagságban borító kutyaszartól.
Emeljünk a szabványosított autóemelő igénybevételével, és persze ne bízzunk teljesen az ékjeinkben – húzzuk be a kézit, toljunk egy egyest vagy egy rükit a váltón (automatásoknak: P). Ha már magasan az autó, kicsit rángassuk, lökdössük meg – még mindig jobb, ha ilyenkor dől le, és elgörbít egy emelőbakot, mint ha már alatta vagyunk. Kézben az elképzelt, majd bekészített kötözőizéinkkel másszunk Indiana Jonesként a kocsi alá. Kicsit fura lesz annak, aki nem szokta, de ha rendesen kipróbáltuk az emelés minőségét, nem lehet bajunk, maximum olajos rozsdapor hullik turkálás közben a szemünkbe. Apropó: akinek van szemüvege, vegye fel, máris megkímélte magát egy több napon át viszkető, bevérzett szemgolyótól.
Tibby rendkívül figyelmes volt, leterített pukkantós nejlonnal, kiékelt, megemelt autóval várt, nekem csak peckesen be kellett csusszannom az előkészített, otthonos helyre. Semmiféle gúnyos asszociációt ne keressenek kérem, az autó alájáról van szó.
Minden fix pont, amin van luk, nem mozog, és a kasznira van hegesztve masszívan
Mivel a leszakadt kipufogót emelni is kell majd a helyére, és az nem lesz könnyű, ezért először vegyük számba az autó alján rögzítésre kínálkozó lehetőségeket. A kardán, a kézifékbovden hívogató csábításának ne dőljünk be, ezek mozognak, elnyírják a kötelünket. Fix pontokat keressünk, mindig találni valamit még a legprimitívebb autón is. Ha megvannak, próbáljuk rögzíteni a köteles-drótos-gumipókos tartórendszernek az egyik pontját, hogy ahhoz ne kelljen majd kéz.
A másik kezünkkel emeljük fel koppig az egész rendszert – nem kell félni attól, hogy túl magasra emeljük, mert ha fel lesz kötözve, úgyis enged majd annyit, hogy lógni kezdjen. Iszonyatos szorosan hurkoljuk körül a kötelet-drótot-gumipókot a cső körül (jó a dob tövében fogatni, mert ott nem csúszik tovább a kötél, s kössük be a túloldali pontot is.
Hátrafelé is odahúzattam
Ha lehet, előrefelé és hátrafelé egyformán húzassuk meg alaposan az egész hóbelevancot, mert ha keveset tud mozogni, kisebb a valószínűsége, hogy leesik.
Egy lelkiismeretesen felkendácsolt rendszer egy-két hétnyi zavartalan autózást biztosít az immár újra boldog tulajdonosnak. Természetesen csak annak, aki bírja a szén-monoxid-, elégetlen szénhidrogén-, toluol- és zajmérgezést, jól állja, ha utálják, és letojja az alvó gyerekeket, a csiripelő madárkákat, az egyetemi felvételire készülő, szegény diákokat, a beteg, öreg néniket... jaj, teljesen elérzékenyültem, hiába, túl sok Readers' Digestet olvasok mostanában...
Jesssssz!
Vissza a rögvalóba: a többieknek marad a tréler. Alsó hangon harmincezerért.
