Driftelve fordul a célegyenesbe az Oettinger bogár
„Te nem is szeretsz az autókkal menni, te csak szerelni szereted őket” mondta egyszer egy barátom, amikor megint műhelyasztalon volt valaminek a motorja. Ma jutott eszembe ez a kissé túlzó mondat, amikor a blokk összefűzésekor elgondolkodtam rajta, hogy nekem ez az egyik csúcspont, majd a katarzis, amikor először beindítom, dadogva, füstölve rángatózva. Aztán ha hibátlan, beállítok rajta mindent, összeszinkronizálom a karbikat, egyre kevesebb örömöt okoz a beindítás, a végén pedig megint szét kell szedni, valami mondvacsinált ok miatt. A blokk szerelése, a munkálatok a főtengellyel, a dugattyúkkal, a hengerfejjel az egész projekt megkoronázása. Ez hosszú folyamat, kezdődik az ötlettel, mit kellene csinálni. Aztán jön a lehetőségek elemzése, majd a pénz gyűjtése. Ez egy önmagába visszatérő ciklus, mert vagy elköltődik a pénz másra és visszatérünk a pénz gyűjtéséhez, vagy a lehetőségek elemzése kezdődik ismét, mert ami jó lenne, arra még esély sincs… Ha esetleg mégis kilépünk ebből a ciklusból, jön az alkatrészek beszerzése. Ez már vegytiszta öröm, amikor pedig minden bent van a műhelyben, dobozokban, ládákban és kezdődik az összeépítés, az pedig már egy másik dimenzió, az elemelkedett lét, a katarzis előszobája. Na, most ebben az előszobában vagyok. Azonban vagy nem süt be a nap, vagy be van csukva az összes spaletta, de valahogy nem az igazi.
Úgy érzem nem készülök el időben. Ennek több oka van, van rajtam kívülálló is bőven, azonban a munkatempóm sem az igazi.
Ész nélkül tudok szöszölni olyan dolgokon, amelyeknek nincs nagy jelentősége, azonban a lelki békém alapjai. Viszont így az egész nagyon lassan halad, semmi látványos hipp-hopp és már kész is, gyere buci, hamm, bekaplak.
A blokkot összefűztem, a hajtórudak szépen kandikálnak ki a gyöngyszórt blokkból. A blokk anyaga magnézium ötvözet, a gyöngyszórás hatására olyan, mintha kályhaezüsttel lenne lefújva, de ez egy-két hónap alatt besötétedik, kicsit oxidálódik. Fehér szerelő kesztyűben dolgozok, hogy ne legyen ujjlenyomatos a blokk, és nagyon ügyelek a tisztaságra. A tőcsavarok és az összes csavar gyári, csak kadmiumozva van. Jobban szeretem az eredeti csavarokat használni, hiszem, hogy jobb minőségűek, pontosabbak, mint a mai tucatcsavarok. Van, amelyiken VW jel van, van, amelyiken kamax felirat, mindet elolvasom, mielőtt becsavarom. Ez nem bogármotor-összerakás, ez motorépítő rituálé. A tömítéseket pozicionálom, ha kilóg a széle, lemetszem tapétakéssel. Ha egy csavaron megcsúszik a kulcs és a hatlapfej sarka megkarcolódik, cserélem. Minden tömítőfelületet zsírtalanítok.
A hűtés lemezei külön dobozban vannak, fényes feketére szinterezve. A lemezhez tartozó csavarok egy kis zacskóban az „egyebek” fiókban, a tömítéses és a karbialkatrészes fiókok alatt. Mindennek megvan a helye, ha tűreszelő kell, ha seeger fogó, csak egy mozdulat, talán bekötött szemmel is tudnám. Imádok itt lenni, a műhelyzene most a Bendétől kapott Alice in Chains legutóbbi albuma. Nem gondoltam, hogy Layne Staley halála után ez a zenekar még tud ilyen jó lenni.
A bogár motorjának szerelése, felújítása sokban különbözik a szokványos sornégyes blokkok felújításától. Az első rögtön, hogy a főtengely vonalában van osztva a blokk, és bizony a csapágyak a blokkba verődnek, így azok nem lesznek egy vonalban. Ezt úgynevezett vonalba fúrással hozzák rendbe, de több buktatója van a dolognak. Az egyik rögtön az, hogy még a legtapasztaltabb Bogarakat felújító műhely is az első csapágyat veszi referenciának, ez lesz a szerszám középvonala. Ha ez be van verődve az egyik irányba, az új csapágysor vonala nem pontosan középen lesz, hanem az egyik hengersor (bokszermotor) irányában eltolva, akár 1 mm-rel is. Ekkor azon az oldalon a dugattyúkiállás akár 1 mm-rel is nagyobb lesz, ennak hozománya, hogy az égéstér kisebb lesz, tehát nagyobb a sűrítési végnyomás és kompresszióviszony is. A motor egyenetlenül fog járni, és fordulaton káros, az élettartamot csökkentő rezonanciák lépnek fel. Ennek kiküszöbölésére a hengerek alá kompenzáló alátéteket szokás tenni. Ha pontosan csináljuk, a dugattyúkiállás azonos lesz, az eredmény egy szépen járó, selymesen forgó bokszermotor.
Ezt gyakorlattal és megfelelő szerszámokkal meg lehet csinálni pár óra alatt, ha valaki nem szám és mérés-pszichopata. De én az vagyok.
A hengereket le kell szorítani adott erővel a motortömbre, felső holtponton megmérni a dugattyúkiállást, és a legnagyobbhoz állítani a többit. Általában oldalanként a szomszédos hengerek azonosak. Egy alu idomszerrel leszorítom a hengerfejcsavarok segítségével a hengert, lehúzom az idomszert 20 Nm-rel, ez tartja a hengereket. De várjunk csak, mi az hogy 20 Nm? Nem olajosabb kicsit az a csavarorsó? A másik meg mintha érdesebb és száraz lenne, akkor az meg nem lesz pontosan 20 Nm, tehát a hengert nem szorítja rá annyira a talpra, meghamisítja a mérést! Homályos tekintettel csavargatom a hengerfejcsavarokat a tőcsavaron, melyik megy könnyen, melyik szorul, kenem olajjal, tísztítom féktisztítóval, meghúzom, mérek. Megint mérek, most más jön ki. Egyszer 1,54 mm, aztán meg 1,49 mm. Nem mintha számítana, hogy a kompresszióviszony 8,7:1-hez vagy 8,8:1-hez, de nem bírom abbahagyni, képtelen vagyok kompromisszumra. Mérek megint. „Egy mérés nem mérés” – tanították. Mondjuk azt soha nem mondták, hogy húszszor kell mérni, úgyhogy mérek harmincszor.
Számtani közepet veszek, 1,51 mm, ez jó lesz. Valaki beszól a műhelybe: „Ebéd!” Ha ebéd, akkor egyenek, én nem teszem le a műszert, hogyisne. Még egyszer mérek. Aztán megint. Kicsit már sötétedik, nyilván mert felhősödik az ég, hiszen az előbb dél volt. Feljegyzem az adatokat, csinálok még egy ellenőrző mérést és lefényképezem a mikrométert, hogy ha majd egyik hajnalban felpattanok az ágyban, hogy azannyját, rosszul állítottam be a dugattyúkiállást, akkor megnyugodhassak, belenézve az Oettinger galériába. Jössz vacsorázni? Vacsorázni? Hiszen az előbb nem ebédeltem, most meg már vacsorázni nem fogok?
És elment egy nap. Mellesleg a műhelyemben 3 Bogár-váltó és két busz-váltó van szétszedve, a hasznos és értékes dolgok, fogaskerékpárok kimentve belőlük, a maradékon meg ott botladozom egész nap. Egy vasgyűjtő csapat majd nagyon örül neki, ennyi vasat egy fogásra nehezen találnak. Ezt valahogy szimultán csinálom, ha valami eszembe jut, akkor fordulok 180 fokot, és a másik asztalon a váltót szerelem. Egy hosszú végáttételű váltó lesz belőle. Vagy egy búgó, villamos vagy trolibusz hangszimulátor, ezt még nem tudom.
Ha a blokk kész, próbaállványra kerül, ahol az első üzemórát, az első olajcserét és szelepállítást megkapja. Beállítom a karburátorokat, ellenőrzöm a gyújtást, és beteszem a helyére. Milyen egyszerű leírni, és még hány buktatón fogok kis híján orra esni. Az időrabló dolgok első ránézésre mindig nagyon jelentéktelennek tűnnek.
