Bizonyám, holnap reggelre - mondom nektek - olyan biztos lesz a kezem, mint Dirty Harrynek fénykorában. Életemben ennyi behúzott képet nem készítettem, mostanra már simán lekövetem röptében a legyet koppra húzott telével, támasz nélkül.
Mert barommód száguldó versenyautókat messziről fényképezni nem könnyű, közelről még nehezebb. Az Antaresben fotózott csillió képből fél tucat, ha jó lett, de lassan belejövök, mind csikó a nyerítésbe, aztán lesz nemulass.
Ja, csikó, nem is olyan rég felhívtam Csikóst, adjon már tippeket, hogy abban a nyavajás Hunadiéres-ben (Ünyadié, ahogy a hazaiak mondják), hogyan lőjem az izzó tárcsákat. Hát adott, azóta is próbálgatom, úgy látszik, működni fog. Tud ez a Pege valamit.
A lényeg, hogy időközben ellátogattunk állítólagos szálláshelyünkre, de nem ám pihenni! Az kizárt, legfeljebb ha felbukok valamelyik vörös arcú, földön fetrengő britben. Eszméletlen sokan vannak, a God save the queen alatt simán többen énekeltek, mint amikor a Marseillase-t sikította valami operaénekesnő. Onnan ismerni fel őket, hogy sör ömlik midnen testnyílásukon, brit zászlót ráznak és vörös a fejük. Sebaj, legfeljebb reggel csendben lesznek.
Szóval elmentünk csekkolni a szálláshelyet, ami lényegében egy gigantikus sátor, benne tető nélküli, hatágyas cellákkal. Gondolom a mi "szobánkba" már időközben beköltöző, ottalvó idősebb pár nem örült annyira a "Szeretik a tika meggyet..." - kezdetű nótának, amelyre rázendítettem odakint, de hát ha a briteknek szabad?
Szóval a remek, hidegvizes zuhany előtt a csíkokban lerohadt zoknit feldobtuk a plafonra, majd reggelre leesik onnan, annyira nem hiányzik, az átizzadt pólókat, inget-gatyát a táskába, azt pedig a csomagmegőrzőbe leadtuk, majd pancsolás.
Többet ért, mint negyven kávé, esküszöm. Aztán Katrin, a babaarcú, ámde angolul nem tudó kislány (az egyik kisbusz-sofőr), pedig visszahozott minket immár megtisztulva, tettrekészen a Peugeot-bázisra. Ebben az a jó, hogy egyedüliként itt találkozik a két legfontosabb dolog: a wifi és az elosztó. (Ez az a hely, ahol délután sajtó volt és nem lehetett itt dekkolni).
Most beszúrtam a laptopot, a kamerát és a telefonomat, fel kell készülni arra, hogy odakint nem lesz ennyire jó a helyzet, ne a saját hülyeségem szopasson meg éjszaka, a technika legyen rendben.
Fél órát kell várni a buszra, amelyik kivisz az Ünyadiéhoz, de kivárjuk Simon kollégával, aztán tekerem az ISO-t, nyomom a gombot, mintaállat. Most azonban feltankolom még magam kávéval, cigivel és mehetünk.
Pár kép, nagyjából ilyen volt a délután. Már kora este látszott a fáradtság, főleg a szerelőkön. Mentorunk jóvoltából, nem kis bravúrral, sikerült bejutnunk a Peugeot boxába, és közelről végignézni két pilótacserét. Különösebben nem aggódnak az Audi miatt, bár időközben az 1. számú autón indítómotort kellett cserélni és visszaesett, de elmondásuk szerint hosszú távon kevesebbet fogyasztanak, mint gondolták (lehűlt a levegő egész nap), így 2-3- kerékcsereként kell tankolni 81 litert. A teljes feltankolás 15 másodperc, egy versenyzőcsere, kerékcserével együtt húsz. Nincs lappangás, ahogy azt remek barátom mondaná. De míg a versenyzők szét sem nézve, azonnal a motorhome felé veszik az irányt - egy technikus szalad utánuk a párnával - addig a személyzet nem pihenhet ágyban.
Íme pár kép, még elleszek itt egy fél órácskát, aztán megyünk neki az éjszakának. (A sorrend: Sarrazin - gyári 908, LaPierre - Oreca 908, Bernhardt - R15 +1 kör, Fassler - R15+2 kör, Kristensen - R15 +3 kör, Anthony Davidson a szervizelt 908-assal, (most ment egy 3:19:6-os kört, ami éjszaka brutális, majd a két Aston - a Gulf-fényezés jaj, szinte a szívnek fáj). Érdekes módon Enge csapata nagyon visszaesett, valaminek történnie kellett, meg fogom tudni, mi a gond.
Davidsont érdemes lesz még figyelni, óriási meglepetés a srác, az első körében (közvetlen a rajt után), azonnal körrekorddal indított és végig nagyon gyors.
A legszebb hangú versenyautók idén az LMP1-es, 12 hengeres Astonok. Képzeljék el, ahogy azt mondja kigyorsításkor, hogy hummmmmaaaaaaaaiiiiííííííííííííí. Döbbenet.
Az Antarés kombinációban elkapott Emanuele Pirro és a fülrepesztő Lola Judd B09/60. 5,5 literes V10, szívómotor, 600 lóerő. Képzeljék el a hangját. Olyan.
Szünet a nagy hajtásban. Egy bagó, egy kávé és húzás tovább. Az Oreca-Peugeot csapat szerelője.
Lilas, a Peugeot kommunikációs szakembere a szomszéd fotelben telefonál. Folyamatosan szívatják a már részeg újságírók.
Nagyon szeretem ezt a képet. Antarés, valamikor napnyugta körül.
Angol család egy Elanban. Caterhamből, Elise-ből rengeteg van, ebből a műanyag fürdőkádból csak ezt az egyet láttam.
Az öreg R10-esek jól tartják magukat.
A Csaj a Sorból. Rajta próbálgattam Csikós beállításait. Hálásan tűrte, egyem meg a szívét.
Az utolsó sikán trükkös, ha nagyon levágják,jön a bünti. Ezért inkább durván belefékeznek,mintsem besokalljanak.
