A Vel Szatyor még mindig menő
Épp a sajtóiroda felé ballagtunk Telós Bandival, amikor utunkba került egy arra parkoló kisebb konvoj. El is eresztettem egy poént, hogy biztos a legnagyobb magyar jár erre, és valóban. Megkérdeztem egy szekust, hogy mi történik itt, csak annyit mondott: az Elnök van itt.
Ezt olyan áhítattal mondta, mintha Jézus tért volna vissza a földre. És ezt nem otromba poénnak szántam. Tényleg, itt elég nagy a nacionalizmus ahhoz, hogy az amúgy félig magyar elnökükre ennyire büszkék. Ha nem is mindenki.
Na gondoltam, legalább megtudjuk, mivel jár. Hát, elárulom: egy Vel Satisszal. 3,5 liter, V6. Elsőre nem tűnik spécinek, csak a zászlótartó feltűnő, az odamasnizott piros-fehér-kék trikolórral. Illetve, a Magyarországon divatos holttércsökkentő kis tükörrel a jobb oldali külső tükrön. Ilyet még külföldön nem láttam, lehet, hogy a rokonok küldték.
Megnéztem a fotók készítési idejét, úgy egy óra húsz percet kellett ott ácsorogni, volt idő alaposabban megnézni a kocsit. Mintha kicsit vastagabb lenne az A oszlop, de nem vészesen látványos. A tükrök becsukva, tehát a Renault zárva. A konvoj többi tagja Espace, és távol, a legvégén még egy Vel Satis ácsorog, de nagyon messze van.
Eleinte az épület felőli oldalon ácsorogtunk a Renault itthoni PR-esével, Kismartoni Péterrel, aki egy kollégájával jött ki cigizni. Aztán az ott sündörgő, meglehetősen gizda, fényesöltönyös emberke odajött, és annyit mondott:
- Menjenek át a túloldalra, a kordon mögé. Nem akarok senkit itt látni.
Talán az idézetből hiányzó francia udvariassági formulákból is érzékelhető, hogy alternatív megoldás fel sem merült. Mentünk. Ugyanis már előtte, amikor megindul felénk a kis ember, ellibbent egy kicsit a zakójának a bal szára, és ott egy automata kézifegyvernek látszó tárgy volt.
Közben a biztonságiak, akiket a fényes öltönyeikről remekül fel lehetett ismerni, intézkedtek. A bejárat két oldalán lévő tűzlépcsőkről lezavartak mindenkit, sorfalat áltak a főbejárat felől érkező érdeklődők előtt. És nézelődtek. Ha alaposabban megnézi őket az ember, mindegyiknek domborodik a bal derekánál valami, és a gerincük is kissé ferdén áll. Húzza a súly. A zakók alsó részén hatalmas belső zseb, mint a bűvészekén, csak gondolom, nem nyuszikákat szoktak előhúzni.
A várakozás hosszú, a köztársasági elnök sokat időzik a francia standokon. Biztos örül a sok villanyautónak, elvégre még a válság kezdetén ő mondta a gyártóknak, hogy rohadtul húzzanak bele, mert nem kapnak támogatást.
Próbálok a magyar Renault-soknak elereszteni pár célzást az elnöki limó használtpiaci értékéről, végül abban megállapodunk, hogy ez a konkrét példány biztos sokat ér. Például, mintha az ablakkeret is vastagabb lenne. Aztán, ahogy elnézegetem, hirtelen leesik: ez hosszabb is. Később összenéztem a konvoj záró autójával, és valóban. A hátsó üvegek átláthatatlanul sötétek. Elöl, a műszerfal tetejére belső villogót rögzítettek, természetesen bőrrel vart burkolat alá. Elvégre, ebben az autóban utazgat az atomkulcs hordozója, meg kell adni a módját. Kismartoni Péter el is mesél egy sztorit Chirac elnökről, aki állítólag a farzsebében hordta. Úgyhogy volt egy biztonsági ember, aki állandóan ott volt mögötte, és ezt a farzsebet nézte.
Unalmamban aztán megkérdezem Pétert, hogy vajon az állami Vel Satis indítókártyájában naponta cserélik-e az elemet. Ezen elpoénkodunk egy kicsit. Meg azon is, hogy miért ilyen fényes a biztonságiak öltönye. Lehet, hogy már önmagában is golyóálló? Ahogy elnéztem a szalonon az úri divatot, Franciaországban nem sokan járnak ilyenben.
Aztán elkezdődik az elnök távozásának procedúrája, amely úgy negyven percig tartott.
A két díszegyenruhás által közrefogott üvegajtó mögött hoszteszek tűntek fel. Beszélgetnek.Pár perccel később a sor előtt álló rendőrmotorok gazdái odaballagnak, leveszik az úttörő-sityakot, felveszik a bukót. Egyelőre ennyi, néha áthúz magasan egy helikopter.
Aztán megkezdődik a szállingózás. A sofőrök lassacskán beülnek a kocsikba. Sarkozyé is, ez egy bajszos ember, úgy néz ki, mint egy hentes a pesterzsébeti piacon: kopasz, tagbaszakadt, jó nagy bajusszal. Csak hát rajta is fényes öltöny van. Az ajtót nyitva hagyja. Nem lehet vastagabb 8-10 centinél az ablakkeret.
Mozgolódás. A lányok kijönnek, sorfalat állnak, a nyakukban piros, fehér és kék sál, természetesen ilyen sorrendben állnak föl. De hideg van, visszamennek. Itt még nem lesz semmi.
Az élen álló motoros rendőrök beindítják a Yamaháikat. Oldalt még állnak páran, ők nem csinálnak semmit. Aztán pár perc múlva újra kijönnek a lányok. És egyre több más ember is érkezik, fényes öltönyökben. Oldalt elmennek, beülnek egy odébb várakozó Peugeot 607-esbe, és elhúznak. Ők lehetnek a jégkémek, hogy ralis kifejezéssel éljek.
Beindul közben az elnöki V6-os is. A beröffenésen kívül semmi sem hallatszott belőle. Még több fényes öltönyös jön, látszik, hogy történni fog valami.
És ekkor érkeznek meg a titkosszolgálat aduászai. Ők már nem gizdák, bár én a pici biztonságiakkal sem kerülnék összetűzésbe, olyan szúrós a tekintetük. De ezeknek a szekrényeknek nem csupán szúrós a tekintetük, de fél méterrel magasabban is van ez a testrészük. Beállnak a kordonnal szemben. Semmivel sem foglalkoznak, a szúrós tekintetük ide-oda járatásán kívül. Ja, és ők már rendes pamutöltönyben vannak. Amúgy is akkorák, hogy egy golyóálló mellénytől nem lesz érdemben feszesebb a zakójuk.
Végül megérkezik az elnöki slepp első, második és sokadik hulláma, ők az Espace-ok irányában távoznak. Ezután egy másodperc szünet, jön egy kétméteres Louis de Funès, valamilyen csendőri díszegyenruhában. Eztán két másodperc, újabb hullám fényes öltöny, majd szétnyílik a sorfal, és ott magaslik maga Nicolas Sarkozy elnök.
A tömegben tapsolni kezdenek, vélhetően a franciák. Épp most taglalják a helyi híradók, hogy külföldön milyen rossz a visszhangja az elnök intézkedéseinek, például az illegális telepeken élő cigányok hazaküldése, és más kemény lépések miatt. De otthon népszerű bizonyos körökben.
Váratlanul balra veszi az irányt, és kezet fog a főbejáratnál várakozók közül pár emberrel. Eltűnik a tömegben, a fényes öltönyösök sorfala követi. Ekkor a Vel Satis és a hatalmas, pamutöltönyös biztonságiak megindulnak előre, pont előttünk megállva.
Az emberek röppályáján látszik, hogy a biztonságiak már a másik irányba lökdösik a tömeget, és az elnök visszafordul, és az autója felé tart. Ekkorra már a hatalmas Funès-jelmezű ember táskástól beszállt a Vel Satis első ülésére. Sarkozyt bekísérik a jobb hátsó ajtó mögé, ott még megáll integetni. (Nekünk is, Merci, Monsieur le Président!)
A biztonságiak már nyugodtabbnak tűnnek, csak a feje és a keze látszik ki az ajtó mögül, oldalról pedig egy magas ember kitakarja. Szintén visszanéztem a képfájlokból, öt másodperc múlva már bent ül, ajtó rácsukva, pontos csukás ellenőrizve. Újabb öt másodperc múlva a Renault már nincs ott.
A konvoj is megindul, oldalról váratlanul civilnek látszó motoros rendőrök vágnak be közéjük, kecmec nélkül. Tizenegy másodperc múlva már nincs a konvoj sehol. Sosem láttam ilyet, döbbenet. Egy percen belül már a kordont bontják, a tömeg szétszéled. Ennyi. Tényleg vannak még értékes Vel Satisok.
