Ez sem volt egy rövid nap, az biztos, ellenben sikeres, hiszen Óbudáról kikerült jól megérdemelt műhelyébe a Patkány. A szívem szorult el, mikor láttam, hogy ott áll és várja, hogy menjen és én - ahányzsor azóta ott jártam - megint cserbenhagyom. Na de most!
Petinél volt egy tréler, mivel egy jó állapotú E34-bódét, ami ott állt nála, ki kellett vinni a telepre szépen elbontani, így egy füst alatt (illetve inkább kettő alatt) már kivittük a pókot is. Egyszerűen imádom a formáját így, lökhárító nélkül dö kár iz pöpec. Nekem. Másnak csak egy ócska vacak, de elhihetik, hogy miután felfújtuk a gumikat és kapott egy töltött akut gond nélkül beindult, és olyan simán, halkan, finoman járt, hogy az valami hihetetlen.
Töltés persze nincs, de már nem is lesz, mert lassan nekiesünk és szétszedjük. Nem bírtam ki, hogy némi melegedés után meg ne forgassam a telep porában. A mai nap legszebb öt perce volt, pedig csontig fagytunk, megfáztunk, konrkétan tele volt a tökünk a trélerezéssel, de megérte. Imádom ezt az autót, de nagyon. Ő is engem, tudom, nagy lelke van. A motort szépen eltesszük, kár lenne elkótyavetyélni, ha már ilyen rendben van. Köszönöm a figyelmet, éjszakai villámposztunkat olvashatták.
