Négy év egy tehén életében
Pista szólt, hogy írjak már valamit a 4Runneremről, mi történt vele, mióta utoljára számoltam be a hogylétéről. Hát… a legnagyobb kalandja azt hiszem egy olajcsere volt, két hete, 193 ezer kilométeres óraállással. Ezért érdemes naplót írni, hogy utólag visszakereshetők legyenek a történések, én legalábbis a Belsőségben kerestem rá a 4Runneres címkékkel ellátott posztokra.
Jó sok van, több oldalas a találati lista. Ha elnavigálok az elejéig, látom, hogy a Tehén februárban lesz nálam négy éves. Az elején volt vele egy jó adag szopás a hátsó futóművel, míg Mazda Mester rá nem jött, hogy van egy alig látható görbület a hídban és ki kell cserélni az egészet. A tizenéves Tehenek értéktartása elég jó. 2007 elején kétmillióért vettem, és ahogy az utóbbi évben figyeltem a használtkínálatot, 2,2-2,4 millió között mennek. Amiből aztán nyilván jó esetben kétmilliós eladási ár realizálódik, de a kétmillió akkor is kétmillió; örülök, hogy sikerült egy autót épp az értékesési ciklus végén elkapni.
A futóműve bírja, pedig egyszer egy hulladéklerakó telepen a bal első kerékkel beszakadtam egy aknába. Már a darut hívták, de összkerékben szépen kiszökkent belőle a jó Tehén. Az összkerékhajtást egyébként szinte soha nem használtam – még az előző szerkesztőségünkben, a merev fémrámpára parkoláshoz szükség volt rá, egyébként felesleges. Igazából még havon is teljesen jól viszi a hátsó kerék téli gumival – ha hegyre járnék, nyilván sűrűbben lenne rá szükség.
A városi fogyasztás a nyári 15 litertől a téli 18-ig terjed. A Bödön még mindig benne van, a fogyasztást nem csökkentette, de nem véletlen: ahhoz kartergázosabb motor kéne – két év és 15 ezer kilométer alatt két centimémetnyi szmötyi gyűlt csak össze a bödönben. Ez a 5VZ-FE kódos, 3,4-es V6-os benzines viszont a Toyota egyik legmegbízhatóbb motorja. A Reálszisztémánál méricskélték is, amikor a check engine okát kerestük. Hát igen, helyben vagyunk: idestova három éve ég a check engine. Mivel voltam vele egy számítógépes motordiagnosztikára szakosodott műhelyben, amit mindenki ajánlott, még a tulajdon konkurenciája is, meg a központi Reálszisztéma szervizben, most már nem nagyon van vele hová menni.
Mindenhol azt mondták, jó, a karbonkanisztert kicserélték egy újra, a régi is felesleges bele, ha egyáltalán nincs karbonkanisztere, azt is hibaként jelzi, és már kapcsolja is a check engine lámpát. Tudom, hol lehet lekapcsolni: az injektor biztosítékát kell kihúzni néhány másodpercre, akkor elalszik, de legkésőbb egy hét elteltével úgyis megint kigyullad, úgyhogy ha jól emlékszem, már legalább két éve nem kapcsoltam le a villanyt. Hát ilyesmik vannak. Maga a dögunalom. Amit persze el is várok egy tizenéves Toyotától. Így közel négy év után még mindig lángol a szerelem, bár az ember egy SUV-ot nyilván nem úgy szeret, mint egy sportautót.
Én leginkább a nyugalomért rajongok, amit ad, a simán járó, lágyan duruzsoló V6-osért, meg a kocka motorháztetőért, amire változatlanul nagy öröm lepillantani. Évi tízezer kilométernél nem megyek vele többet. Garázsban lakik, a nap nem süti, a fagy nem csípi, ennek megfelelően óvatos becslések szerint is van még benne bő százezer kilométer, mire elkezdhetne annyira széthullani, hogy érdemes legyen eladni. Az minimum tíz év, ekkora időtávlatot el se tudok képzelni. Főleg hogy már megírtam, nálam hat év egy autó vagy motor átfutási ideje. Nem tudom, egy SUV-on mit lehet megunni, de majd úgyis elválik. Kitelik tőle, hogy majd ezzel menjek az aggok házába.
