- Elkúrtuk, elvtársak. Nem kicsit, nagyon. Szégyent hoztunk a vörösökre.
Na ez lehet az az első pár mondat, amit Luca di Montezemolo intézett az egybegyűltekhez a Abu Dhabi-i nagydíj után. És akkor még nem is tudja, mekkorát csalódtam bennük én, itt, a képernyők előtt, mintha a direkt vártak volna a tömény fafejűséggel, hadd érlelődjön, majd most, a végén, mikor a legkevesebb szükségünk sincs rá, majd most elővesszük, elvtársak.
Elővették. Elrontották. Először ott, amikor nem esett le nekik a tantusz és a nagy Webber-figyelésben nem használták ki a biztonsági autós fázist, aztán ott, hogy Massát nem verték véres korbáccsal addig, amíg segíthetett volna Alonsónak. Nem látták át a helyzetet, és biztos vagyok benne, hogy ha Brawn vagy Todt ott vannak, akkor ilyesmi nem történik meg.
Annak az Alonsónak, akit a minap dicsértem harciassága és nyerésvágya okán, annak az Alonsónak, aki - bár látszott, hogy mindent megtesz - egyszerűen nem tudta jól beállítani autóját erre a pályára.
Annak az Alonsónak, akit a végtelenül korrektül versenyző - és szerintem tehetséges - Petrov, végigszívatott a futamon.
Annak az Alonsónak, akiben nagyot csalódtam, mikor a levezető körben idióta módon mutogatott előbbinek, mintha elvárható lett volna, hogy elengedje, holott világosan látszott, hogy gyorsabb az orosz.
Nem, Fernando, ez verseny, ha el akarsz és el tudsz menni, akkor menj. Ha nem, akkor (elnézést) kussolj, és viseld méltósággal sorsod. Ezzel csak lejárattad magad, nem kellett volna.
Vettel pedig, bár nem tartozik kedvenceim közé, teljesen megérdemelten kapta a címet: elnyomott mindenkit kíméletlenül, profin, hideg fejjel, bravó! Pontosan azt tette, amit elvártunk volna Alonsótól is.
Ez volt a Forma-1 2010-ben, sokáig beszélünk még erről, azt hiszem.
