4,5 litert sem eszik a városban

Most viszont van egészen pontos, bár hitelesnek nem mondható, de ahhoz mégis közelítő adat. Nem egy párszáz kilométeres tesztút végéről tippelek, ahol az utolsó pisztolykattogtatások még literes fogyasztáskülönbségekben manifesztálódnak. 1070 kilométer után vettem elő a számológépet, és valljuk be, ott azért márt aránylag nehéz csalni. Meg hát nem is akartunk bűvészkedni, illetve, akarom mondani, nem akartam – a jó Bandi kifejezetten a dokumentálás végett jött velem, nehogy azzal jöjjek vissza, hogy két liter, muhaha, de úgy, hogy az összes TDI A6-ost bealáztam a Rottenbilleren.

 

Szóval bepattantunk a Citroenbe, és miközben Stump arról elmélkedett, hogy a régi Escortjának volt-e kreténebb dízelhangja, vagy mégis inkább ennek, megmutattam neki a napi számláló pontos állását, ami 66 kilométeren állt. Egyszer már átpördült persze, mondtam neki, és nézd, a benzinszintjelző még nem vesztette el teljesen az eszméletét. Egy hónappal ezelőtt ilyenkor 45 litert erőszakoltam bele, ha ez most sem lesz több, akkor négy és fél literes átlag alatt vagyok, ami tökéletesen megfelel.

 

Elkezdtem hát dönteni a gázolajat: én háttal álltam az oszlopnak, a szemem sarkából viszont láttam, ahogy Bandi tűhegy-pupillával, felcsapott farokkal figyeli a számokat – aztán amikor 34 liternél leállt a kút, Bandibában hirtelen bennrekedt a levegő. Kis fuldoklás után, mint a tüsszentés, úgy robbant ki belőle: lekattant harmincnégynél? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁllat!

 

Persze ez a harmincnégy csak beijesztés volt, annak viszont hibátlan, mert Stump úr a nagy levegő-bennrekedésben majdnem leejtette a szerkesztőségi Nikont, amivel a következő három év karácsonyi-szilveszteri-húsvéti ügyeleteinek a végére elég hamar pont kerülhetett volna. Vaklárma Bandi, ne pánikolj, ez nem egy standard lekattanás volt, hanem hiba a Mátrixban, mondtam. Épp rossz a kút – szabadkozott ekkor már a kutas –, mert néha fogja magát, és leáll. Nem örültem neki, mert jobb lett volna látni a negyven-néhány litert úgy szépen, egyben, ahogy együtt állnak a kijelzőn. Így egy második menetben folytattam a tankolást, ami persze a végeredmény értékelhetőségéből mit sem von le. Ekkor bő 11 liter csurrant még bele a Saxo tankjába – ennél több nem fért bele, ott fenyegetett az üzemanyagszint a betöltőnyílás szájában.

 

Szóval 34,81, meg 11,67, az annyi, mint 46,48 liter gázolaj. A megtett kilométerek száma pedig 1067,4, ami, csak hogy egyszerűbb legyen – hahaha, a tankönyvek szerint ez a saxós humor terminális stádiuma –, legyen 1067. Az 4,356 literes átlagfogyasztás. Télen, téli gumival, az első 150 kilométeren folyamatosan fogó kézifékkel, 80% városban, nem tötymörögve, a sorokat nem feltartva.

 

Sosem hittem a fogyasztási mesékben. Egyszer generáltam egy száz levélváltásból gondolatfolyamot a szerkesztőségi listán, melyben kiveséztük a mindig, de tényleg MIN-DIG csutkagázon közlekedő Suzuki Burgman tulajdonosokat, akiknek az Isten szerelméért sem tudott 4,1 liternél többet enni a robogójuk.

 

Szóval nem hittünk, hanem mértünk. És ennyi lett.