Suzukit száznegyvenért?!

A P. család járműparkjának bővülését egy apró malőrnek köszönhetjük. Feleségem (továbbiakban: Hajni) egyre többet gyakorolja a vezetést, sőt, még felfrissítő órákat is vesz egy oktatótól. Örülök neki, mert az én vezetési tanácsaimat valamiért nem hajlandó megfogadni. Túl arrogánsan mondom, vagy mi. Amúgy az oktatóra is inkább pszichiáterként van szükség, hisz vezetni tud; de be kell látnom, elég jól számolja fel Hajni félelmeit.

Olyannyira, hogy egyszer elment egymaga gyakorolni az Avensisünkkel. Valahogy éreztem, hogy nem szabad kikapcsolni a telefonomat: egy sarokkal arrébb valóban bekövetkezett a tragédia. Meghúzott egy párhetes Mondeót, parkolás közben. Nem balhéztam, megesik az ilyen, az Avensisen alig látszik a nyoma. Mondjuk, nem tudom, hogy a hátsó sárvédőív pár centis megnyomásának javítása, és az ajtó aljának újrafújása mitől került 125 ropiba, de ez legyen a biztosító gondja.

A lényeg: az Avensis túl nagy. El nem adjuk, mert amikor felkerekedünk, szükség van a csomagtartójára. Ergo, kell egy kisebb jármű, még mielőtt Hajni körbetörné a Toyotát. Mivel köztudottan okos asszony, maga javasolta a B jármű beszerzését. Nekem is tetszett az ötlet, az már kevésbé, hogy meglengette: a motorkerékpár luxus, legyen helyette a kisautó. Mindegy, ezen is túlvagyunk, a Honda marad, és jön még valami más.

Kézenfekvőnek látszott, hogy egy bakancs Micra legyen. Régen, még terhesen Hajni is vezette, és boldogult vele. Aki nem ismerné, elárulom, mi a jó benne: a vezetőülésből látszik az orra, mint egy kocka Ladának. Megbízható és tartós, tudom, mire kell odafigyelni a vásárlásnál.

Annak idején az enyémet négyszázezerért adtam el, nagyjából egy hét alatt, igazából meg kellett kérni a vevőt, hogy ne vegye meg azonnal, mert még nincs meg a következő kocsink, a gyerek meg bármikor jöhet. Ez 2008-ban történt, pár hónappal a válság kitörése előtt. Keserűen tapasztaltam, hogy valóban bekövetkezett, amit mondtak. Ma ugyanennyiért csak körbetört, beázó – általában a tetején is fényezett – Micrákat lehet venni, szemmel láthatóan nem 130 ezres futásteljesítménnyel. Annak ellenére, hogy a számláló minden autóban egységesen ennyit mutat. Csak olyanokat találtam, amelyekhez elő sem vettem a rétegvastagság-mérőt. A normális példányok eltűntek, illetve feljebb kúszott az áruk. A legolcsóbb kiskocsik piaca hiperűrsebességre kapcsolt: minden, szóra érdemes példány pillanatokon belül elkel. És mivel sokszor nem volt időm azonnal elmenni, hiába bookmarkoltam a hirdetéseket. Legkésőbb a hétvégi autónéző-hullámban elvitték őket. Csak a szart nem. Vagyis manapság minden, egy hétnél tovább árult olcsó autó gyanús.

Valójában nem annyira bántam a Micra-hiányt. Átkozottul unalmas lenne még egyszer egy ugyanolyan autót venni. A környezetemben már annyi van belőle, ilyet vett Gőzsi Kati, sőt, azóta Tom, a grafikusunk is. Nem hiszem el, hogy egyetlen válasz lenne minden kérdésre. Valami mást akartam.

Szóba jött még Twingo, 106, Saxo, Punto I., sőt, Omm javaslatára a ritka, de a Puntónál olcsóbban megszerezhető, ám lényegében ugyanazt tartalmazó Lancia Ypsilon is képbe került. Egy dolog nem került szóba: a Swift. Megpróbáltam, de Hajni kijelentette, hogy nem. A Swifttel én úgy vagyok, hogy mindenkinek ajánlom (olcsó fenntartás, alkatrész gombokért, satöbbi), de megértem, ha nem akarja. Akkor is, ha az én feleségem az illető.

A Twingókkal kezdtük, mert nagyon tetszett Hajninak. Bár, mondtam neki, hogy ha beláthatatlan orrú autó létezik, akkor ez az. Sajnos a 3-400 ezres régióban elképesztő hulladékok voltak, kínomban már ötszázezerig nézelődtem. El is mentem megnézni egyet (490-ért), és azt mondtam: nem. Egyszerűen a Twingo akkor, amelyik évjáratot megvennénk, még nem volt jó. Nem vagyok hajlandó vele foglalkozni – ez volt az egyetlen pont, ahol megmakacsoltam magam. Úgy 6-700 ezernél kezdődtek a jobbak, de erre nem volt keret. A Saxo/106 vonulatot azért hagytam kialudni, mert túl jelentéktelek az úton, ami a magyar, tekintélyelvű közlekedésben nem előny, ha egy kezdő vezető önbizalmát akarjuk építgetni.

Megnéztünk egy Ypsilont is. Hát, ha van még ember, aki még hisz abban, hogy a női tulaj pozitív fejlemény egy autó életében, az biztos kitért volna a hitéből. Egy valaha picit törött példány volt, gané módon javítva, ott már rohadt is, amúgy mechanikailag rendben lévőnek tűnt. Leszámítva a hullámos féktárcsákat, és azt, hogy gyakorlatilag az ember elhányta magát a Lancia bármely porcikájának érintésétől. Ja, és az is gyanús volt, hogy magánházhoz mentünk, de az autó nem volt otthon, amikor odaértünk, holott útközben telefonáltunk, hogy a megbeszélt időpontra valóban megyünk. Mi az, talán hidegen nem indul? Egyszóval, ezt is elvetettük. A konkrét példány annyira rossz benyomást tett, hogy a típus leugrott Hajni listájáról. Tanulság: hiába vagy magánember, ha el akarsz adni egy autót, legalább egy picit pucold ki. Így nehéz versenyezni a nepperekkel.

Az autókereskedelem ugyanis átcsapott egyfajta szofisztikált autókozmetikai iparba, amibe a kisebb-nagyobb mechanikai hibák elsikálása is belefér. Gyakorlatilag a legótvarabb kocsi is kedvező benyomást tesz, ha kipucolják. Hát ha még a motorterét is kinyalják! És akkor az olajfoltok sem látszanak.

Ilyen volt a nepper-Punto is, aminek tényleg gyönyörű volt mindene, csak nem értettem, hogy miért van ott a blokk oldalán a friss olaj, ha nem eszi az olajat, és az olajcsere már két-háromezer kilométerrel korábban volt. Sajnos, a hazugságok közeléből mindig menekülök. Akinek remeg a keze, miért nem kér meg mást, hogy töltse után?

Apropó, jut eszembe, feltűnt, hogy mindenki egy valag pénz beledöntése után akar megszabadulni az autójától? Mindegy, elegem volt az egészből. Egyszer aztán, a napi használtautó-keresés közben valami fura szűrést állítottam be, és olyanok jöttek fel, mint a Mazda 323P, a Mitsubishi Colt és a háromajtós Suzuki Baleno. Ha valakinek nem lenne meg a háromból kettő típus, semmi baj. Nekem megvoltak, csak kimentek a fejemből. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy itthon nem árulták őket.

Ám Ausztriában igen. És miből él az élelmes magyar az osztrák határ mellett? Behozza az osztrákok levetett, de még használható autóit. Gombokért. Aztán egy kis autókozmetika, és már mehet is a hirdetés. Végül szimpatikusnak tűnt egy Baleno, három ajtóval, 1,6-os motorral. Prokee dicsérte, hogy elpusztíthatatlan, és mivel ő dolgozott a Suzuki-iparban, eléggé képben van. Bár, hozzáteszem, nem voltam a Baleno nagy híve akkor, amikor árulták, hiszen középkategóriás árban adták, és ahhoz sprőd volt.

Viszont kiskocsinak ettől még jó lehet. Mivel a piacról az utolsó utáni elfogadható kisautó is eltűnt, továbbá tettünk egy elkeserítő túrát Kecskemét autókereskedéseiben is, úgy döntöttem: egy ilyet megnézek.

Hát, hogy Szombathelyre kell menni...ööö...mindegy, a rohadt életbe, elegem volt a tökölésből. Magánember, megbeszélem vele egy szombati napra, és kész. Kikiáltási ár 150. Regadó-kalkulátort ragadok, és elmorzsolok egy kurvaanyátokatköltsétekgyógyszerre átkot, amikor kiköpi, hogy 178 ezer lenne rá. Istenem, hol vannak a régi szép idők, amikor 40-50 százalék vám és áfa megfizetése után be lehetett hozni egy kocsit! Most, hogy végre uniós tagállam vagyunk, és leomlottak a vámfalak, hirtelen száz százalék feletti a közteher? Ja, plusz forgalomba helyezés, vizsga, satöbbi, az még vagy hatvan rugó.

De még így is négyszázezer alatt vagyunk. Hoppá.

Lementem, megnéztem. A kozmetika itt is bejátszott, de egy ilyen pucolás piaci áron tizenöt rongy, tehát már ezért megérné megvenni. A motor pöcc-röff indul, egyetlen bibi van. Menni nem lehet vele. Illetve lehetne, öt métert, mert ekkora a kert. Rendszám ugyanis nincs rajta.

Gyors gondolkodás? Jó állapotúnak tűnik, nagy törés nem volt, két hátsó sárvédőívet javítottak rajta, nem túl szépen (biztos áthozták valami kókány magyar karosszériáshoz az osztrákok olcsóért). Ja, és a motorházfedél belépőélét szupererős ragasztószalag takarja. Azt hittem kőfelverődések nyomai, de nem, meg volt picit nyomva, és lusták voltak megjavítani.

Pótkerék hiányzik, emelő van. Váltó egyben, elektromos rendszer működőképesnek tűnik. Szervoszivattyú nem sír. Oké, a négy gumi háromféle eltérő típusból van, de hát ne legyünk maximalisták. Papírok rendben, itthon forgalomba helyezhető. Mekkora a rizikó?

Szinte semekkora. Maximum eladom alkatrésznek, ha kiderül, hogy halálos beteg, kábé ennyiért. Pár tízezret bukhatok, de egy Balenónál benne van a kalapban a nyerés esélye is. Felhívom Hajnit, akinek képről tetszett. Szóval? Én ezt megveszem. Száznegyven a vége. Ennyiben maradunk. Gyorsan ki is fizetem, a többit majd megoldjuk.

Pár nappal később levonatoztam, felpattintottam a próbarendszámot, és elindultam vele hazafelé. A kis, alig háromórás autópálya-dugót leszámítva minden rendben ment. Bizony, itt kérem erő van, úgy látszik, a Winklerrel használttesztelt Baleno kombi motorja már nem volt ilyen fitt. Ez a háromajtós ugyanis megy, mint a mérgezett egér. Igaz, könnyebb is, és nem csak azért, mert nem kombi. A háromajósnak ugyanis a tengelytávja is rövidebb tíz centivel, így csak alig 900 kiló. Hasonló a recept, mint a Lancer/Colt párosnál. Ilyenek a japánok: egymást másolják.

A futómű rendben, egyenesen megy, nem kopog, a lengéscsillapítók délcegnek tűnnek, a fék jól fog, és nem húz félre. A váltó viszont sír, egyesben és kettesben, a kipufogó berezonál vagy kifúj egy fordulatszám-tartományban, azt is meg kell nézni. Amúgy más baj nincs, leszámítva a kiégett műszerfal-izzót. Emiatt 140 alatt nem vagyok ura a sebességnek, mindig a GPS-t kell nézegetni, ha érdekel a tempó. Sajna azon a környéken jobb, ha érdekel, mert szeretnek mérni. Amúgy meg tényleg zajos, ahogy emlékeztem.

Apropó, emlékek. A srác, akitől vettem, amikor először jártam lent, megkérdi, nem vagyok-e újságíró, és nem dolgoztam-e az Autó-Motornál, vagy az Autópiacnál. Mondom, hogy igen, mindkettőnél. A mamája meg hozzáteszi, hogy hatalmas stócban megvan neki az összes Piac. Amikor az autóért mentem, mit vett elő a srác? Egy régi Autópiacot, az 1,8-as Baleno kombi tesztjével, amit én írtam. Beleolvastam, szerencsére minden szava vállalható.

Még sütivel is kínáltak, Szombathelyen ezt parasztkalácsnak hívják, és elképesztően finom, ahogy a néni készítette. Még az útra is kaptam belőle, amivel alighanem az életemet mentette meg, nem haltam éhen, amikor az autópályán ácsorogtam. Már ezért megérte nem holmi pesti neppertől vásárolni.

Most itt tart a projekt. Hamarosan jön a vizsga és a forgalomba helyezés, a téli gumikat már beszereztem, fel kell őket szerelni, és a kipufogót is meg kell gyógyítani. A pótkereket sikerült pótolni (ez milyen hülyén hangzik), bontóból – nem volt egyszerű találni, pedig nemcsak a Baleno, hanem a Liana is ilyen mankókereket hurcolt a csomagtartója alatt. Hajni már nagyon várja, hogy birtokba vegye. Én meg azt, hogy kiderüljön, mi baja van még. Mert biztos van neki - ha mégsem, akkor tévedtem.