A oszlopom már van
Azt látom, hogy most már semmi nem ment meg attól, hogy egy tökéletesen rozsdamentes, szalonállapotú Ponton-karosszériám legyen. Bármennyit is könyörgök Csabinak.
Ne értsenek félre, nem vagyok én semmi jónak elrontója, nem ellenzem, hogy egy igen kevéssé rozsdás járműben szállítsam a családomat Weissenkirchenbe, majd egyszer, talán 2018-ban. De egy kicsit már szívom a fogamat, mert az eredeti terv csak nyomokban tartalmazott lakatolást, amikor a rozsdamentes („no rost”, írta a távoli gyűjtő) Pontonért elindultunk Svédországba. És semmiféle kitétel nem volt benne egy teljes, molekulaszintig hatoló, elemi részecskékre szétbontást feltételező über-restaurálásra. Teljes külső-belső fényezés sem volt a pakliban. Az „ide egy kis folt, oda egy tenyérnyi beleködölés, két fél lökhárító krómozása” nem pont ugyanaz, mint a full futómű-, fék-, kaszni-, fényezés-, összes gumialkatrész-generál. Így lesz a bő két milkás projektből ordas négymilliós, korgó gyomrú, mindent letipró és felemésztő resturálás-brontoszaurusz. Lol.
Aki látott már veteránautót, persze ne álmélkodjon. Én nem is csodálkozom. Csak titokban reménykedtem a csodában, magyar szokás.
Mindegy, állom a sarat, mostanában szénbányában, csákánnyal a kezemben kezdek hajnalban, aztán egy kis Totalcar, délután IKEA-bútorokat szerelek bérben idős, rövidlátó néniknek, majd az estét biztonsági őrként zárom egy különösen veszélyes kigőzölgésekkel fenyegető vegyi üzemben. A gyerekeim egy ideje a mobil telefont hívják apának, a feleségem nem is tudom, kit nevez kedvesének. Rám mindenesetre már nem emlékszik, igaz, a Ponton-projektre a pszichológus állítása szerint még élesen. De köszönöm, némi trükkölés és pluszmunka árán, de nyerőre állok a Mercedes-Benz W120-as kódú pénzszivattyúval vívott harcban, vidáman, tekintetemet a távoli, rózsaszín, krumplikarosszériában ringatózó jövőbe vetve.
De azért néha nagyon szívesen megfognám Csabi kezét, amikor a szemmel láthatóan nem túl rég kilakatolt, masszív részeket is bontogatni kezdi az autón, csak azért, hogy azok az ő fogalmai szerint is jók legyenek. Tudhattam volna előre – ő az, aki sosem enged ki gyanús kocsit a műhelyéből. Ami oda bemegy, csak szalonállapotúként távozhat, nincs köztes megoldás.
Legutóbb december 30-án, még épp az óévben jártunk ott Katival. Kábeltévét szereltek nála, most először történt, hogy nem volt ideje beszélgetni. Beterelt minket a műhelybe, megmutogatott pár foltot a kocsin, amit már nem vehettem volna észre, mert minden, ami elkészült, olyan művészien lett síkba köszörülve, alapozva, szigetelve, üregvédve, hogy eltűnt. Aztán lelépett, mi meg ott maradtunk kettesben fotózni, videózni.
Csabi például nem bírta ki, és leszedte a jobb első hossztartó aljáról a régi foltot. Kitakarította alatta, és rátette a Saját Foltját, ami persze, egészen más, mint a Skandináv Mester által feltett. Tehát hibátlan.
Talált apró javítanivalókat a tökéletes első doblemezeken is. És azok most már tényleg tökéletesek. És persze zavarta az is, hogy az akkutálcát két anyás csavar meg két lemezcsavar tartotta, utóbbi nyilván akkor lett, amikor foltozták a tűzfalat, és így egyszerűbbnek tűnt a megoldás. Kitalálták: az egész, kitakarítva, alapozva, szigetelve, natürlich belehegesztett anyákkal. Mert az úgy tart. Különben rendben is van így.
Csabi mániás precizitásával nincs földi eszközöm birokra kelni, és higgyék el, a sok eltérítő mozzanat ellenére olyan gőzerővel halad, hogy ha balta lenne a kezében, másodállásban simán elmehetne a Barents-tengerre jégtörőnek. Például a múltkor óta cakk-pakk elkészült a Ponton legszörnyűbb részével, a porrá mállott A oszloppal és környékével. Istenem, ha látnák, milyen gyönyörű most ott minden. Azaz látják is, itt vannak a képek.
Emlékeztetőül hadd tegyek be egyet arról, hogy nézett ki szeptemberben, szörnyülködjünk együtt. Rémes, mi?
És itt van most. Minden új, és nemcsak itt kívül, ahol látjuk, hanem belül is, hiszen több réteg lemez találkozik igen ügyesen. Az összes rádiusz, átlapolás, merevítés stimmel, félmunkáról szó sem lehetett.
A legtrükkösebben domborodó folthoz a túlsó oldali doblemezről vette a mintát, ott látszik a filc nyoma.
No és nézzék, milyen masszív tartórendszerrel merevítette az utascella bal elejét, amíg készülgetett az oszlop-küszöb csatlakozás. Ha egy kicsit megszalad a keze, kész lett volna a beltéri Eiffel-torony.
Rozsdás autóból kitermelt hulladék lemezdarabokat mindig kellemes borzongással szemlél az ember, hát tessék, itt van az adag, ami innen kijött. Többször próbálták már javítani ezt az A oszlopot, látszik. Most minden masszív, az ajtó egy nagyobbacska mackót is elbír jelenlegi formájában.
Az utastérben csak apró változások történtek. Például, hátul bent van két biztonságiöv-tartó csavar, anya és merevítés kombó, a két szélsőt is félig kialakította már Csabi. Tudom, nem korhű átalakítás, de míg a csak-Magyarországmenő Bianchiban elnézem, hogy gurtni fogja a gyerekeket, ezzel az autóval szeretnénk eljutni külföldre is, itt más a norma. Az alapozás után már mindenhová felkerült a szigetelés is – az a vastag, fekete trutyi, amit a lemezeken csíkokban látnak a képeken. A nagy felületeket beterítő, lilásfekete, vékony réteg a rozsdaátalakító, ne keverjék azzal.
Kicsit fáj, mert plusz munkát jelent, de a Csabi-aknaszedőgép nem tudott megállni, és a felületen látható kis dudorok miatt leszedte a műszerfal műbőr burkolatát is. Persze, volt alatta rozsda, úgy lesz szép, ha nem lesz, de most vadászhatok finom rücsis közép-szarbarna műbőrt. Talán majd Csepelen, a gyártelepen levő kereskedésben találok, ahol a Bianchi tetejéhez is vettem az anyagot. Még egy ok, amiért ki kell látogatnom a Veterán szerkesztőségébe előbb-utóbb.
És a tetőkárpit is áldozatul esett, Csabi egyrészt észrevette, hogy rosszul vannak benne a feszítők, másrészt tartott tőle, hogy lakatolás közben kigyullad, akármilyen jól is takargatja. Hogy miért gyulladna ki ezek után? Na, jöjjön egy kellemetlen hír.
A jobb oldali C oszlopnál, meg lejjebb, a doblemeznél is előkerült ugyanis egy rakás, gyanús, sőt, már átrohadt illesztés. Lesz meló vele ezen a tájon is. Ugyanott pocsék az én autóm is, mint a másik Ponton, amit szétbontottam, igaz, annál ugyanez a rész így nézett ki – csak emlékezet-frissítésül:
Ezen a helyen kívülről nézve sem túl rózsás a helyzet. Nagyon sok ugyan az ép anyag, nagyon kevés a beteg rész, de az oxid sokfelé, alattomosan támad, elsősorban a hajlatokban, illesztésekben, tehát így még több is vele a meló. Ha ez készen van, már semmilyen nagyobb munka nem lesz a karosszérián. Remélem.
Sajnos Csabi bejelentette, hogy a svédek eddigi működését látva nincs bizalma a jobb oldali A oszlop aljhoz sem, ott is mindent szétbont majd. Nem, ne is tiltakozzak, az szét kell. Hát jó, nincs erőm vitázni. Ha kell, hát kell, a szükség nagy úr, vagy nem erre mondják?
No meg, szinte észrevétlenül, de elkészült a hátsó kötény is, ami girbegurba volt, most sima, gyönyörűen követi a csomagtérfedél ívét, nézzék micsoda formás popsi lett ott, kár, hogy takarja majd az üköző.
Csabi brutálmód dönget, tarthatónak tűnik a február közepi elkészülés. Ja, és közben – ha minden igaz – lett fényező is, ott, Eger közelében, nem annyira vészes pénzért. Állat jó referenciám is van. Emlékeznek még arra a gyönyörű Nissan – bocsánat, Datsun – 240 Z-re, ami két évvel ezelőtt szerepelt a Totalcar hasábjain? Nos, Szabó-Jilek Ádám barátom azt pont ott fényeztette, ahová én viszem majd Dezsőt. Ha annyira jól sikerül, túl szép is lesz.
És köpjenek le, de változtatni szeretnék az autó színén. Mert alapjában véve óriási szürke-fan vagyok (semmiképpen nem fun, hiszen a „fan” szó az angol „fanatic” rövidítése, ugye), de ez a vízszürke, még inkább egérszürke árnyalat pont az, amitől rosszul leszek. A Bazeg színe csodás volt, Bazeg még rozsdaette gúnyájában is jelenség volt abban a barnásszürkében.
A Giuliám kopottas, de kedves szürkéjét is nagyon szerettem, holott sokan épp a színe miatt szólták meg szegényt. Mondom, szeretem a szürke színt, és minél kevesebb ilyen autót látok az utcán, annál jobban.
Dezső viszont pont olyan színű eredetiben, mint az általam messze leggyűlöltebb szín, csak metáltalanítva – a szürkemetál. Nem, nem, nem, nem szeretném. Egy, vagy két árnyalattal sötétebb lesz, persze szigorúan nem metál, talán valami ilyen:
Mindenesetre bizakodva tekintünk 2011-be. Közben a vateráról lett két gyönyörű fényszóróm is hétezer forintért, megjött az ablakmosóspricni/kapcsoló lábi egység, a tankajtó-zár, 73+9 ezer forintokért pedig a legfájóbb elsőfutómű-alkatrészeket is beszereztem Torjay Laci barátom közreműködésével. Egy további irgalmatlan tétel letudva. Éljen, haladunk, még autó lesz Dezsőből, ha nem vigyázok.
Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább
 |  |
 | |
 |  |
 |  |
 | |
 | |
