Totalcar az OT Expón: a Központi Tárgy

2011.04.12. 06:00
88 hozzászólás


Hogy jön egy ilyen lila gumó egy autós portál cikkébe? Valahogy úgy, hogy a most hétvégén zajló Oldtimer Expón a Totalcar-stand a régi japán autókról szól majd, ezzel a témával ugyanis Magyarországon valahogy nem sokan foglalkoznak, érthetetlen, de még maguk a cégek sem. És a saját standunkon, a japán autók és díszletek közt yakimo-árust fogunk játszani, már ha az égiek megsegítenek. De erről később.

Kicsit mintha koszos lenne

Az ötlet onnan jött, hogy amikor februárban leültünk megtervezni az idei expós részvételünket, valami frappáns, de még általunk is kivitelezhető ötletet kerestünk. Én éppen akkor a háromhavonta rám törő, parányi japán kisfurgon-nézegető hullámomban voltam, és alig hittem a szememnek, mert a megbeszélés előtt fél órával találtam egy platós(!) Daihatsu Hi-Jetet. Nálunk, ugye, az a kevés, ami van ebből a típusból, szinte mind furgon. A brainstormingon pedig a kényszer valahogy összekapcsolta a fejemben a hirdetést és az Expót – milyen jó kis yakimo-árus felépítményt lehetne felhúzni erre, gondoltam egyszercsak. Horpadt is, a típus is stimmel, nem is kerülne sokba a felépítmény, mert csak fa. Jól nézne ki, talán poén is lenne. Ha van humorérzékük.

Akkor még csak az egy szem teherautó ötlete kezdett körvonalazódni, és volt mellette pár másik, hasonlóan tétova gondolat is, gondoltuk, hagyjuk még érlelődni a dolgot pár napig. Aztán otthon elővettem a régi japán mecsijeimet, előtúrtam a gyerekek Legóját, és rögtönöztem belőlük egy Totalcar-standot. Lefotóztam, elküldtem a mítingen részt vett többieknek. És elfogadták.

Ez volt az eredeti terv. Van benne sok érdekes japán autó, de egyik se lesz

Szponzorokból pénzfacsarás, fentről, a magas vezetőségtől engedélykérés következett, csigatempóban, csikorogva beindult a gépezet. Ennek az első lépése volt a lezuttyant Daihatsu megvétele Gyöngyösön, aztán a Tibby vett egy egészen imo-sütőnek látszó kerti grillt is a vaterán.

Omm mindjárt hányik tülle

Zirig Árpi sógora, az ezermester Gajdó Feri vállalta el, hogy az én régi Tomica-modellem alapján elkészít egy szép yakimo-bódét, aztán a megrendelés kiegészült egy nagy, piros torival is (Japánban, a buddhista templomok bejáratánál levő, nagy, piros kapu, ami egyébként madarat ábrázol. Innen a neve is, tori – tudják, mint a yakitoriban, fentebb) – az egyébként a stand bejáratánál lesz.

Az autók

Ekkortájt dőlt el, hogy japán lesz a tematika. Úgy volt, hogy a stand szenzációja egy Mazda Cosmo 110S lesz, amiből alig 1500 példány készült, ma pedig már alig van. Tudtuk is, melyik autó, egy francia kereskedőé, amit a Mazda Europe rendszeresen kibérel mindenféle bemutatókra. Most még hozzáférhetőbbnek ígérkezett az autó, mert az európai Mazda-központ épp a mi szervezkedésünk alatt vette meg a franciától. Aztán jött a földrengés, meg a cunami. A Mazdánál leállítottak mindenféle promó-tevékenységet, az autót azóta sem fizették ki, adásvételije viszont már van az új tulaj nevére, ezért jogi interregnumban lakik éppen, nemhogy elvinni, de moccantani, sőt, valószínűleg ránézni sem lehet.

Sebaj, van egy másik Cosmo 110S Európában, az egy grazi Mazda-kereskedőé. Minden évben mozog vele az egyik osztrák veterántúrán, sokan ismerik az autót. Először a Mazda Austria kereste meg. "Az autó nem megy sehova, nem vesz részt semmilyen bemutatón, nem ül bele más, nem elérhető senkinek" – közölte az osztrák ember tömören. Tiszta beszéd. Majd ezt mondta az osztrák veteránszövetség elnökének és a legnagyobb osztrák veteránautós magazin főszerkesztőjének is – utóbbi kettőt már a Noszvai András, az Oldtimer Expo szervezője vette rá a lobbitevékenységre. Betonfal. Osztrák betonfal.

De addigra a mi minden sarkon segíteni lesben álló Sipos urunk is elővette Oldtimer Markt-gyűjteményét. Megtalált egy német autót. Kinyomozta a címet – valami rettenet Wankel-gyűjtőé a kocsi, akit tényleg egész Európában ismernek. Az ember mérhetetlenül segítőkésznek mutatkozott, nem kellett sokat könyörögni, hozza persze, szívesen. Aztán elakadtunk az anyagiaknál. A Mazda sose volt olyan vastag, hogy ezt ki tudta volna fizetni. Egymillió a szállítás olyan teherautóban, amilyet a csávó kiköt, egymillió a biztosítás… és persze egy harmadik milliócskát meg ő kér a bérletért. Tehát a Cosmo elúszott, nem sokkal a cél előtt.

Szerettünk volna nagy, japán limuzint, erről blogposzt is született. Mitsubishi Debonairt, Toyota Century-t, Nissan Presidentet. Van ilyen Európában, ha nem is sok, csak lesz valamelyikből egy nyomorult darab. Az erről szóló posztra semmilyen értelmezhető komment nem jött, csak a hirdetésekben is szereplő Crownra mutogatott egy-két kommentelő, ami Nyíregyházán van. Azt az autót a kilencvenes évek elejétől éveken át láttam egyre jobban lepusztulni, akkor még bilikék volt. Utoljára az egyik budapesti indiai étterem valakijéé volt, aztán eltűnt. Azóta egészen szépen rendbe tették, jobban áll neki ez a fekete, a belsejét is áthúzták, a tulaj nagyon szimpatikus volt, neki a megtiszteltetés. Nyíregyházáról kell elhozni.

A Toyota azonban belső körből akart autót, nekünk meg nem maradt annyi a szponzori pénzből, hogy ilyen messziről trélerezzünk. Meg jogsink se lett volna, hát még időnk. De végül mégiscsak privát autó áll majd a standunkon. Mert az egyik Toyota-díler által felkínált Cressida gyönyörű ugyan, sőt, egyenesen lélegzetelállító, de nem japánautó-ikon, akárhogy is nézzük. A Carina és a Crown közé beékelődött, már középméretű Corona-széria továbbélő altípusának, a Mark II-nek cifra utolsó hajtása. Akkor inkább jöjjön az első szériás Celica, az ikon a javából.

Irány a japán követség. Tibby, én, Vitya

Nissanból a japán nagykövet régi Presidentjét szerettük volna elkérni, arra mi, budapestiek szerintem többen is emlékszünk, mert nyolc-tíz évvel ezelőtt sokszor lehetett látni a Rómer Flóris utca környékén. Nem volt egyszerű, de bejutottunk a japán nagykövetségre. Kértünk segítséget a dekorációkhoz – sajnos erre nincsenek felkészülve -, illetve megpendítettük a President témáját is. Senki nem tudott róla, úgy látszik, az az autó már rég hazautazott, vagy évekkel ezelőtt eladták valami Nissan-gyűjtőnek Európában.

Majdnem minden kocsi ilyen küzdelmes volt, amit eleinte biztosra hittünk, arról is kiderült, hogy nincs, mégsem adják oda, nem tudunk trélert szervezni. Kértünk segítséget a Trabant-Wartburg klubtól is, a legnépesebb ilyen társaságként hátha ismernek megfelelő autókat. De főleg nyolcvanas évekbeli kocsik kerültek elő, és azok sem ikonok. Idén viszont öregebb autók kellettek volna. Tavaly, amikor youngtimerekre építettük a standot, a magyar autóállomány egyik legnépesebb halastavából merítettünk és válogattunk, csak úgy özönlöttek az ajánlatok. Igaz, akkor meg olyan későn kezdtük a szervezést, hogy Pista vért hányt, mire összevakart mindent. Most jobban álltunk idővel, de krómlökhárítós, szépen, eredetiben megmaradt, hetvenes évekbeli japán autó ebben az országban szinte nincs is, ha van, nem adják oda.

Még a legegyszerűbb a két Honda volt – odamentünk az M&M márkaszervizbe, elkértük őket. Az ügyvezető beszélt a tulajjal, aki pár nappal később rábólintott, a Honda-importőr pedig vállalta, hogy adja a trélert, tréleressel. Nem mondjuk meg, mi az a két autó, maradjunk annyiban, hogy – ha minden igaz - Európában a Honda volt az első hivatalos japán importmárka, az S600-ast például már 1965-ben, tehát negyvenhat évvel ezelőtt forgalmazni kezdték. Még, hogy a japán márkáknak nincs múltjuk…

Mindegy, ha klappolnak a dolgok, meglesz a hat autó, ennyit terveztünk, mert nem szeretnénk azt a zsúfoltságot, ami tavaly volt a standunkon. Egyéb részletekbe azonban beletörni látszott a bicskánk.

A batáta

Amikor eldöntöttük, hogy yakimo-autónk lesz, elkezdtem utánajárni ennek a batáta-témának. Batátát szinte mindenhol lehet kapni Magyarországon, a Sparban, az Auchanban, a Culinaris-hálózatban, a Józsefvárosi piacon, olykor még a Tescóban is. Mindenhol a sárga, vagy rózsaszínnek mondott héjút. Nem a lilát. A sárga tökízű, finom, de az olyan a gesztenyeízű lila helyett, mintha fehérrépával akarnánk pótolni a sárgát. Nem mén.

Telefon a Culinarisba, ahol megnyugtattak, van lila is, csak azt rendelni kell, mert annyira nem keresik, kábé egy hét, mire megjön. Mivel a batáta nem áll el hetekig, ezért kicsit vártam a rendeléssel. Március idusa után rendeltem egy kilót, próbából, mert bár egyszerű az elkészítése, mindenképpen ki akartam próbálni, stimmel-e az íz. Az érkezés elvi napján átslattyogtam a Culinarisba – és néztek rám üveges szemmel, először a rózsaszínnel próbálkoztak, de hah!, kiképzett szakértővel akadtak össze. Mondtam – lilát rendeltem. Kavarás, fejvakarás, hát akkor hétfőre rendelnek lilát, de mindjárt visszahívnak.

Nem hívtak. Visszahívtam hát én őket. Hát igen, baj van, mert utánajártak, és lila most sehol nincs, az idénytermék. IDÉNYTERMÉK?!?!?! Mikor mi egy kiállítást szerveztünk a batátára? A LILÁRA???? Ilyen nincs. Azt mondták lesz, kész a yakimo-autónk, lila batáta kell, nekünk yakimót KELL adnunk az éhező magyaroknak. Punktum.

Innentől jött a horror. Több culinarisos trip (udvariasan mosolyogtak mindig, már szinte összehaverkodtunk, bár amikor felbukkantam az ajtóban, biztosan összesúgtak – "fedezékbe, itt a batátás kopasz őrült!) után a Bambuszliget étterem főszakácsa is beszállt a segítők közé. Megpróbálja, nem ígér semmit, mert tényleg idénycucc, de talán. Aztán Kiss XXL Zoli, a Sziget és az OT Expo cateringese, jó barátunk is nekihasalt. Csak röhögött, amikor vázoltam neki a rózsaszín kontra lila héjas sztorit. Még a Culinaris is belobogtatott egy újabb bécsi forrást, kissé bizonytalanul.

München, piac, két magyar józan, a távolban sok leendő német részeg

De akkor már volt bizonyíték a kezemben, hogy létezik, amit keresek, méghozzá Európában kapható. A múlt hét szerdai BMW-előadássorozat ugyanis Münchenben volt. Hajnali indulás, kóma, ezer előadás, kómában haza. De azért délután még maradt három óránk a bajor fővárosban. Bementünk a központ mellé, a piacra egy sörre, vacsira. Leültünk, rendeltünk, kihozták a sört… Ritkán szoktam megmelegedni hagyni az echt Bayerische Hellest, de most ez történt. Hiszen ez egy istenverte piac, ismertem fel.

Ezzel házalok egy hete

Hű digigépemben akkor már napok óta hurcoltam a rózsaszín és a lila batáták képét, hogy bárkinek meg tudjam mutatni. Ezzel a képpel elkezdtem házalni a zöldségeseknél. A harmadik már látott olyat, a negyedik télen néha árul is, az ötödik útba igazított – van a piac végében egy thai-ok által üzemeltetett ázsiai bolt, van ott mindenféle furcsaság.

A bolt, én meg remegek az izgalomtól

Verejtékezve loholtam át a téren, zárás előtt jártunk. Mutatom a gépem, a csaj bólogat – "yes, yes, ví hev" - bólogat – '"it izzs verri szvitt, verrri szvitt, inszájdo, itt íz páápor, dzsápányíz báj it jűdzsürri" – tehát nagyon édes, belül lila, és a japánok viszik. Ez kell. És tényleg, a rózsaszín batáták közül előtúrt három lilát. Loholás át a fél kerületen, pénzkivét a spárkásszéból, megvesz, eufória, nirvána. Három batátám van.

Három darab, de már az enyém!

Ezzel a három batátával jártam végig a Józsefvárosi piacot. Végül az Orczy tér felől az első bejáraton bemenve, a folyosó végén, a legbalszélső árusnál – ahol magyar az eladó csaj, Erzsi – kaptam egy villanásnyi igazi mosolyt. "Lila, mi? Finom. Én is csinálok néha. De ilyenkor nincs" – sújtott le a hozzáértő megfellebbezhetetlen infójával. Látván elkámpicsorodott ábrázatomat megkérdezte – "sürgős lenne, mi?".

Sürgős, hát persze, hogy sürgős. A fél életünket a batátára építettük, hogyne lenne az. Felhívta a kínai főnökét. Az nem ígért semmit, visszaszól. Vártunk. Közben vettem szuper batátazselés édességet, az káprázatos, próbálják ki, ha arra járnak, ilyen nagy, átlátszó, műanyag tárolóban lehet kapni. Visszaszólt a főnök. Valószínűleg tud szerezni, lesz 15 kiló, Hollandián át Vietnamból érkezik, telefonáljak kedden. Juhééééééé! Hiába, van, ahol még működnek a dolgok.

Közben XXL Zoli is, úgy néz ki, tudott szerezni másik 15 kilót Indiából, most hétvégén pedig rettenetesen nagy ínyenc barátom, Tóth Zoli is talált az Auchanban egy három és fél kilónyi adagot, azt megvette nekem, az már itthon van. Valamennyi yakimo tehát már lesz. Lehet, hogy még elég is. Szurkoljanak.

A takarítás

Feri és a felépítmény

Az autó egyébként elkészült. Feri egészen elképesztő bódét szabott rá, páccal öregítette, a barnás szín iszonyat jól illik a kocsi ecsetes-kopottas-epokittelt hangulatához. Árpi hozta el Verőcéről, Vácott mosatta.

Mossatok már le, a sampon csípi a szemem!

Szegény srácok, szerintem titokban kicsit belehaltak ebbe, hiszen a kis Daihatsu egész életében azt hitte, hogy az élet faforgácsból és fémszilánkból áll, meg természetesen a latyakból. Nem csodálkoznék, ha közel húsz év alatt most lett volna először kitakarítva. Egészen autóformája lett a végére.

Még néhány felirat, a kéményt kivezetjük a tetőn, lesz rajta lampion, kettő, meg persze a megafon, de jószerével kész

De hiába vállalható (szinte), bent fog állni, ezért nem süthetünk rajta, csak díszlet lesz. A yakimo kint készül majd szabadtéren, a Hi-Jet csak arra lesz, hogy abból áruljuk. Lehet, hogy akad majd más japán finomság is nálunk, még meglátjuk. Meg persze az ehetetlen cuccok: pólók, bögrék, DVD-k, matricák. Ami kell, tudják, TC-s vásárfia.

A lampion

A másik óriási hiány – a festetlen, matricázható, feliratozható, klasszikus formájú papírlampion. A Józsefvárosin át a Sárkány Centeren keresztül, a teljes internet közbevetésével, a Terebess érintésével az Aura Otthon Centrumig mindent végigjártunk. Normál, egyenes oldalú, alul-fölül kúpos, fehér lampion nincs. Piros sincs. Csak festett van (Terebess), vagy európai formájú (Ikea). Végül San Diegóból rendeltünk huszonöt darabot, zokogtunk, amikor ki kellett fizetni. Volt rajta egy adag FedEx, no meg vám is bő nyállal.

Lehet, hogy ilyen is lesz. Nyúlós rizstészta édes vörösbab-töltettel. Elmondhatatlanul finom, a feleségem bármilyen hazai édességnél jobban szereti

De lassan összeáll minden, bár még korántsem látjuk át, hogyan. Molekuláról molekulára haladunk. Ha sikerül, baromi jó lesz. Én már sejtem, és szédülök, ha rágondolok, annyira állat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.