Bő két éve kész van, mégsincs kész

2011.05.08. 07:20
311 hozzászólás

 

 


Vagy másfél éve nem írtam családi flottánk legféltettebb darabjáról, a zöld állólámpás Merciről. Csabi annyira szépen rendbe rakta, hogy közel menni is félek hozzá, pláne szerszámokkal. Pedig a belsejét nekem kellett összerakni, ez volt a deal.

Az üléseket, ajtókárpitokat viszonylag hamar kitakarítottuk Bálint fiammal, erről született is poszt, az utolsó, amit írtam. Kevés az időm. Bende Tibby ugyan megvádolt az év elején, hogy a fél életem a garázsban töltöm a veteránjaimmal, ezért elkezdtem írni, s kiderült, hogy havi 6-7 óráról van csak szó. Era fűtőradiátor-cseréje persze felrúgta a trendet, de az kötelező szerviz volt, nem jövőépítés.

Alakul a belső tér

Elég sokat szereltem már belső tereket ki-be állólámpás Mercikből. Fél délelőttös meló. Nem így a zöld Mercinél. Amikor egy autó ennyire szép, és meg szeretnéd tartani az eredeti, félmillió kilométert látott belső terét (bizonyám!), máshogy közelítesz hozzá. Tompára köszörülöd a csavarhúzóidat, csípőfogód élére alumínium lemezt hajlítasz, szivacsba burkolod a villáskulcsaidat. Rettegsz, mert munkadarabból csak egy van, az is használt, de a végén újszerűnek kell lennie.

Óriási kihagyásokkal vettem rá magam, hogy foglalkozzak vele. Csak akkor mentem le a garázsba, amikor teljes nyugalomban vághattam neki egy minimum kétórás, háborítatlan szerelési blokknak.

És kiderült – semmi nincs meg. Négy állólámpást bontottam eddig szét, legalább kétautónyi alkatrészem van valahol. Viszonylagos rendet tartok, a ládák járműfajták szerint csoportosítva, feliratozva, a csavarok szétválogatva. Csak garázs ez, nem szerelőműhely, nincs guruló Beta-kocsim, csak egy horpadt szerelőládám, de áttekinthető.

Összeszámoltam: másfél ajtókárpit felszereléséhez van elég eredeti csavarom. Hol a többi? És hol vannak az elefántfül-tekerők kupakjai? Az ablaktekerők alá való alátétek? A kiválogatott, jó állapotú kurblik? Elnyelte őket a beton? Az akadály elhárítása háromszor kétórányi rendrakásba, rettentő sok telefonálgatásba, szervezkedésbe, fejtörésbe került. Találtam ugyan cuccokat, de az autóhoz mérve nem voltak beépíthetők.

Napokon át csak pici biszbaszokat válogattam, párosítottam, rendszereztem. Darabonként krómpucoltam a csavarokat, alátéteket, leheletfinom alumínium díszeket egyengettem, ablakemelő lezárópárnácskákat Vanish Oxy-ztam, méhviaszos kenyőcsöztem. Furcsa gödör mélyén ül ilyenkor az ember. Bemegy a tárnába este tízkor, kijön hajnali kettőkor, és közben szinte semmit nem lépett előre. Nem véletlen, hogy csak havonta egyszer bírtam nekiveselkedni.

Például hamutartót restauráltam. Mert szinte minden állólámpásé lepattogzott festésű romhalmaz. Szokás a drágább verzióét betenni, ami krómozott, de úgy rohadtul nem eredeti, pláne nem egy olyan autóban, amelyiknél a rádió helyén is gyári fedél lesz, „200 D” felirattal.
Lecsiszolva fémig

Tehát lecsiszoltam a két legjobb vázat. Aztán vízpapíroztam őket. Rozsdamartam. Alapoztam. Vízpapíroztam megint, újra alapoztam, megint vízpapíroztam, aztán több rétegben festettem. Az egyik megfolyt.

Visszacsiszoltam fémig, jescse jeden. Két hamutartó – az annyi, mint két és fél este. És ezek csak a vázak voltak, de a betéteket is takarítani kellett.
Emberkéz nem érintette még

Meg a váltógomb. Amiből van vagy három. Kettő minősíthetetlen. Az egy szem közepeset az Era kapta meg a régi autómból, hogy benne is legyen egy kis állólámpás, tehát 17 éve ugyanazt a váltógombot markolászom. Ebbe kellett rendelnem egy újat, és barátaim, egy ilyen váltógomb nem olcsó. Viszont így most korrekt.

Üléstámla lecsavarva

Zavart, hogy a vezetőülés támlája nem egyenletesen kemény, hogy a támlarögzítő csavarok mindig kilazulnak. Leszedtem a hátát, látom, egy rugó törött. Szétszedtem ketté, ekkor derült ki, hogy a támlát rögzítő csavarok is azok, amelyik nem, annak a fészke lötyög az ülésvázban. Kareeesz!

Ez még tavaly történt, levittem az ülést, amikor az Autobianchi-önindítót szereltük. Hegesztettünk (nem gyulladt ki az afrik, juhé!) rugót és vázat, fészket applikáltunk vissza. Itthon egy tartalék ülésből kiműtöttem a csavarokat, lett négy jó, azokkal gyönyörűen összepakoltam az egészet.
Háttámla csavarfészek meghegesztve

Az egyik legnagyobb fejtörést az övek okozták. Hátra Opel automata öveket tettem, kvázi úgy néznek ki, mint a Mercedesé, a beszállító is azonos. De előre?

Pont ilyenek az eredeti Merci-övek is a 2. szériásokban

Ez az állólámpás még az 1,5. széria első feléből való, ezért még a régi (az összes közül a legkényelmesebb fajta), széles, kívül állítható első szériás ülések vannak benne, és ha jól tudom, még nem volt kapható automata övekkel. A későbbinél keskenyebb az ülés, a tekerőt a belső oldalra tették át, a B oszlop melletti helyen elfért az automata dobja. De itt az öv alsó rögzítéspontja még a küszöbön, a hátsó lábtérben van.

Fel lehet persze szerelni a későbbi verzió automata dobját, de mivel a hátsó lábtér nem túl nagy, annak a közepében gonoszság elhelyezni egy ménkű nagy dobozt. Garancia rá, hogy minden utasunk távoztában arccal előre a flaszterre essen. Tudom, láttam ezerszer. Ide fix öv kell. Találtam is valami Merci-félét, elmostam, szerintem a saját eredetije, olyan a csatja, mint a repülőké. Igen ám, de minden csatfélen kellene lennie egy műanyag fedélnek, nekem viszont csak három van meg. Egyet egyelőre levettem, így szimmetrikus.

Vesződtem egy sort az első lábtérben levő papundekli fedéllel is. Ez a nem túl sokat futott állólámpásokban is hervadt, tipikusan hiányzik róla a műbőr. Félmillió kilométer után csoda, hogy az enyémben megmaradt. Óvatosan lefejtettem, kisimítottam, hajszárítóval megmelegítettem, aztán a nagyjából kivasalt anyagot Palmatexszel visszaragasztottam, majd kipucoltam. Egész szép lett.
A lehető legjobban megmentett, műbőr takarós oldallemez. A bal oldali már kitakarítva

Minden kétórányi rámolással újabb adag csavar került elő, de oly kínkeservesen, mint amikor az ember a köztéri vécében szappant próbál facsarni a kiürült kézmosóból. Minden ajtó minimum két nap volt, nem véletlen, hogy ilyen sokáig tartott.

A saját, eredeti, 500 ezret látott gumiszőnyeg-garnitúrája

A szőnyegezés sem volt egyszerű. Magyar rendelésű autó, tehát gumiszőnyeges. Az egyik legritkább kivitel, a németek, olaszok, osztrákok, hollandok szinte nem is tudnak ilyenről. Szett-elemeket persze égen-földön nem kapni hozzá. Ebben az autóban pedig egy gumiszőnyegesek között is ritka extra volt még: plusz kókusz-szőnyegek. Nem a szegett, vékony kiskereskedelmi cucc, hanem centivastag, gyári Kokosmatte. Három megvan az eredetiek közül (újabb csoda, mint a szakadásmentes gyári ülések, meg a repedetlen műszerfal), de a vezetőé hiányzik, s ott a gumiszőnyeg is szakadt. Duct Tape-pel orvosoltam, egyelőre, hiszen nemhogy gumi-, de még szövetszőnyeget is alig lehet bal egyre beszerezni.

Eredeti Mercedes-zacskóban kaptam a csavarokat Berczik Andristól

Az utolsó két ajtónál végképp kifogytak a készleteim. Tekerő alá való alátétet a klubtársaimtól lejmoltam, a jobb hátsó zárja körüli krómozott patkó rögzítéséhez való, lencsefejű, kereszthornyos, fémmenetes, krómozott csavarokat viszont nem találtam. Egy hónapig zaklattam a klubosokat, hogy valaki adjon, végül Littner Zsolti hozott a Berczik Andrástól. Ő előtúrta a megfelelő csavarokat, levelet is írt melléjük, mindezt pedig – igazi Berczik-stílusban – gyári Mercedes-zacskóba csomagolta. Ezzel meglett az utolsó két elem.

Norbinak is tetszenek

Közben pedig Ribárszkyék – akiktől az autót vettem – megtalálták a gyári kulcs maradékát, amivel először beindították 1972-ben. Utánam küldték postával – furcsa érzés volt a kopott kis csonkot kézbe fogni.

Egy hiba megakadályozta, hogy Mercikét OT-vizsgára vigyem. Nem tudott beindulni, csak vontatásra. Pedig Karesz még 2003-ban átnézte a motort, belövette az adagolót, új porlasztócsúcsokat tett be, még a hengerfejet is felújíttatta. Azóta nem is ment a kocsi. Mégsem indult. Utánajártam.

Kiderült, hogy gyorsizzítókat szereltek be valamikor – ez a későbbi motorokhoz való rendszer, a csúzlis indításúhoz nem való. Tehát lassú gyertyák kellettek. A Beru-szett vagyonokba kerül, de találtam noname-eket a UnixTrade-nél negyed áron. Állították, nincs rá panasz. A teszveszről lett hullám-ellenállás, porcelán, tekerő, testkábel – itt minden elem ellenállása sokat számít.

Feltöltve, lassú izzítás visszatéve. Mégsem indul

Visszaépítettem soros izzításúra, mértem, ellenőriztem, rendben. Karesz is eljött, ellenőrzött. Aztán három akkut lemerítettünk, légtelenítettünk ötször, tápszivattyút cseréltünk. Hiába, nem indult. Újabb Visz-ürügy. Kiszemeltem egy hetet, Karesznak mondtam, hogy jövök két napra, bent bejelentettem, hogy valamikor a héten kiveszek szabadságot, és elkezdtem figyelni az időjárás-előrejelzést. Szerda-csütörtököt dobta ki a gép, Sipi jött, kihúzott, behúzott, én lemostam, felfújtam, megtankoltam, lezúztam. Önerőből. Daloló diffivel, asztmatikus indexszel, visszatérni nem akaró kuplungpedállal. Brrrr.

Indulásra készen Viszre

Beálltam Karesz emelőjére, aki még sose látta alulról az autót. Csak álltak alatta Máté fiával, meg Gézával, a régi haverral és azt hallottam – „baa… mmeee… azt ott… baaaa…. öregem, még ez is… háááát… baaa…” Azt hiszem, tetszett nekik. Apró szerelési hibák feltűntek azért Karesznek, például, hogy a kardán-Hardyban fordítva van három csavar („mennyit küzdhetett az embered, mire így bekínlódta oda”), meg hogy a kuplung flexicső-csatlakozásnak van egy felesleges állványa. De azért egy új negyvenéves autóalj meghatja a rozsdán kérgesedett viszi szívet is.

Hű, baaaa.....

A terv: mindent szétszedünk, megnézzük, mi a baj, megrendeljük Lellén, a Landban, másnap, amikor megjönnek a cuccok, beépítjük, beállítjuk, kész. A kuplungban minden új, csak a cső nem, lekaptuk, bedagadt belül, hát ezért nem jön vissza a pedál. A Zsiguli-feszszabályzós átépítés leváltására Karesz gyorsan túrt eredeti Merci-feszültségszabályzót. Vittem nyolc indexrelét, elkezdtük felpróbálgatni, aztán a negyedik után Karesz inkább nekiállt – az általam és Csabi által korábban agyonpucolt – biztosítéktáblának, és csiri-bú, csiri-bá, jó lett.

De miért nem indul? Karesz kivette az összes előkamrát, a szájából gomolygó füst ködén át belenézett a lukakba, s miközben én izzítottam, kiderült, hogy csak az ellenállások vörösödnek, a gyertyák végei nem. „Az istenit, hát ezért volt a szopás! Hogy rohadna meg!” – foglalta össze a helyzetet találóan.
A régi gyertyák egyike-másika izzik

Kiszedve is összeépítette, úgy sem izzott egyik sem. Előtúrt régi gyertyákat, azok (némelyike) izzott. „Figyelj csak, mutatok valamit” – mondta. „Itt van ezeken, hogy 0,9 V, látod? De a unixos gyertyák, ide a rozsdás bökőt, hogy vagy 2,3, vagy 2,9 voltosak. Azért nem működnek. Rosszat adtak. Kell ide egy rendes Beru-szett” – magyarázta.

„De Karesz, az bő huszonötezer…” – ütköztem meg. „Akkor is. Kell! Kész."

A Landban csak két nappal későbbre lett volna cső is, gyertya is. Addigra haza kellett érnem, az autót nem akartam otthagyni, kint nem állhat. És nem tudtam, mikor mentem volna vissza érte. Sakk-matt. Este lett, jót pálinkáztunk, aludni tértünk.

Másnap a földvári garázsban kezdtünk. Volt ott bontott váltó, diffi, egy félig szétszedett motor is a romhalmazban. Minden rajtuk, ami kell, kuplungcső, izzítógyertyák, sikításmentesség. Aha. A diffiről már odafelé eszembe jutott, hogy a régi drapp autó jó diffije van most a zöldben, ami most már szintén rossz, a garázsban meg a zöld pocsék eredetije hever. A váltón egy szétvágott cső fityegett, az izzítógyertyák nem voltak meg a hengerfejben. Bammm.

Földvári utcánk torkolatából felhívtam Háda Szabi barátomat, aki ugyan már nem szerel hivatalosan Mercit, mert a Lipóti pékségnél lett főember, de mindig azonnal segít. „Figyu, itthagyom a melót, elmegyek neked gyertyákért, csövet tudok adni, van három vadiúj otthon. Egy nagyon jó 200-as diffim is hever a kertben, gyertek.”

Szabi diffit ád

Röpke túra Budaörsre a W126-ossal. Szabi előkerült a gyertyákkal, azokat engedte kifizetni, a csőért semmit nem számolt, a diffire meg mondta, hogy építsük be, és ha jó, utána megbeszéljük. Ez mindig gyanús, Szabiba nehéz pénzt diktálni utólag, jártam már így. De nem volt mit tenni, elfogadtam. Egy olajos sárrögöt adott, a rétegek alatt csak sejteni lehetett a differenciálmű formáját. „Szerintem alig futott százezret, nézd a bölcsőt, amiből kivettem, új benne minden szilent, és még gyáriak. Jó lesz” – magyarázta.

Ez a sártörmelék egy kiváló differenciálmű

Két és fél órát pucoltam a diffit Karesz udvarán. Késsel, csavarhúzóval, drótkefével. Borzalmas volt. Aztán leműtöttük a zöld sajátját, levettük a hátsó fedelét – szörnyű rágásnyomok a fogakon. Viszont a sárrög-szerű, Szabi-féle darab odabent tényleg kopatlannak bizonyult. Szimeringek átmentek a zöldéből (egy vagyonért vettem őket), féktisztítós vegyi pucolás után kapott fekete festést is, egészen baba lett.

Féktisztítós zsírtalanító kúra

Pihenésképpen beszereltük az izzítógyertyákat, feltettük a kuplungcsövet, Karesz mutatott két jó módszert a légtelenítésre (lásd videó). Már későre járt, dög fáradtak voltunk.

Szárnyszegetten veselkedtünk neki a megszáradt új diffinek. Két órát kínlódtunk vele, ezalatt háromszor szakadtunk meg. Hogy a Mercedes miért úgy találta ki, hogy a négy diffirögzítő csavar kizárólag egyszerre, merőlegesen tudjon bemenni a bölcsőbe?! Vajon hogy cserélték ezt 1975-ben a márkaszervizben? Ja persze, volt tizenöt számjegyű gyári kódos, spéci emelőjük, úgy. De valahogy felment. Este tíz fele járt. Kareszék normálisan nyolc-fél kilenckor fekszenek. Már nem éltek, az egész család üvegszemmel nézett, mint nyolc Peter Falk.

Ki veszi észre a hiányzó alkatrészt?

Kiderült az is, hogy a típustisztára visszaépített feszszabályzóval a generátor gyanúsan tölt –12,9-es feszkó volt a kapcsokon, de a visszajelző lámpa halványan parázslott, sosem jó jel. Már nem akartunk vele kínlódni.

Gyorsan átöltöztem, búcsú, puszi, kézrázás. Kiálltam az autóval, az utcáról betoltuk az emelőre a szerelés alatt levő fehér állólámpást, Karesz felemelte, aláállt a 126-ossal. Ők zártak, én elhajtottam haza. Visz határában vettem észre, hogy nem tudom negyedikbe tenni a váltót. Rükvercben téptem vissza. Kareszt a zuhany alól rángattam ki, Margót szerintem az ágyból. Nem voltam túl népszerű. 126-os ki, fehér állólámpás le, ki (kaláka-tolás, vidáman, pattogósan), enyém be, megemel, Karesz azt se engedte, hogy kiszálljak.

A szintén szerelendő fehér állólámpás, amit vagy ötször ki-be toltunk két nap alatt

Az utólagos lemezdarab, amit a drága barát, mint oda nem való elemet, még előtte való nap elhajított, mégiscsak kellett valamire. Végül az eredeti konzolt görbítette vissza gyári formájúra tízperces melóval, káromkodott, mint a vízfolyás, de jó lett. Minden jó lett. Őrületes eufóriában autóztam haza, fülemen kazettás walkmannel, Carole Kingtől a Tapestry-t hallgattam, hogy stimmeljen a zene is.

Difficsere után. Mi meghaltunk addigra

Néha még megszólal valami, gyanítom, a kinyomócsapágy, de javulgat, máskülönben az autó mint az új, csodás.

Azóta Villanyos Csabi barátom magához ragadta a generátort, kiderült, hogy borzalmas orosz csapágyakkal rakták össze, visszabuherálták bele a törött állórészt, beletákoltak egy rossz egyenirányító diódasort – teljes generál tehát. Épp ma lett készen vele.

Finom autópályás krúzolás

Már felragasztottam az utolsó hiányzó küszöbgumit, pucoltam egy szép kerékkulcsot, elővettem a gyári emelőt, Simon Laci adott egy jó állapotú ablakmosótartály-fedelet (benne a szeleppel), aminek a kupakját kipucoltam. Még fel kell tennem egy 175 R14-es gumit a pótkerék felnijére, fel kell ragasztanom az internetről vett „Beim beladen…” matricát a csomagtartó élére, és mehet vizsgázni.

Nagyon várom. Rettenetesen.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.