Hol járunk vajon, a Csomolungmán?

2011.06.21. 17:47
53 hozzászólás

 

Iszonyat versenyt nyomtak végig, de sosem tudták túllépni a megengedett sebességet. La dolce vita!

Hegyek, nagy hegyek, még annál is súlyosabb hegyek – el se hiszem, hogy itt, Kelet-Ausztriában, még messze az Alpoktól ennyi legyen a dög meredek emelkedő. Hiszen jártam már errefelé számtalan alkalommal, igaz, motorral, és ez emlékeimben a boldog, lankás, levezető szakasz, ugye, Kalte Kuchltől kelet-, északkeletnek. Most fejből mondom az égtájakat, ha nem pont arra megyünk, amerre állítom, az azért van, mert nem tudom ellenőrizni. A reggel vett osztrák mobilneten ugyanis az esti poszt videója töltődik éppen, nincs itt hely holmi internetes barangolásra.

 

Naja, még az én vén csotrogány kétkerekűimnek is végtelenszer jobb a lóerő/kilogramm aránya, mint ezeknek az öreg Opeleknek, hiszen utóbbiaknál legalább negyven kilót mozgat egy paci, viszont még a 35 éves Kawámnál is csak talán a tizedét. Komótos, uras kilométermajszolás ez, amikor átülök néha vezetni az Insigniába, olyan az innen nézve, mintha valami Chaplin-filmet vetítenének éppen. Csakhogy ezek az autók már Charlie idején is vénséges vének voltak, legalább 15 évesek. Pedig én azokra a filmekre úgy gondoltam eddig, hogy a kockáikon rögzítették az autózás igazi hőskorát. Minden relatív, ezt ezen az úton sokadszorra is megértettem.

DSC 1628

Reggel ideális százévesautózós időben kezdtük a túrát – enyhén borult ég, kellemes 15-20 fok, alig valami szél, a motorok vén protkóikkal csak úgy harapták a levegőt. Miután a Torpedóra visszakerült az előző nap leesett, réz Opel-felirat, én Sopronból előrementem a veterános csapattal Keller Lacival, Pistáék hátramaradtak az Insigniával feltölteni a reggeli posztot (remélem, jót röhögtek, amíg készült, mi nagyon is), mert akkor még nem volt mobilnetünk, viszont a szállónál még működött a wifi.

Ausztriába simán bejutottunk, a magyar határőr nagy vigyorral integetett, osztrákot nem láttunk. Két komoly változás: az utak simábbak, és a motorosok errefelé nem integetnek, egyáltalán. A magyarok mind intettek, mintha két keréken mennénk. Ausztria-Magyarország 1:1.

DSC 1715

Jócskán benn voltunk már a labancoknál, amikor zavarni kezdett, hogy még mindig nem láttunk új magyar rendszámos autót a nyomunkban, kicsit talán azért is, mert az összes iratom Pistáékkal maradt. Nem értettem, miért nem érnek utol. Valahol Pottenstein után meg is álltunk vagy negyedórára, annyi idő elteltével fogott be bennünket a szörnyűséges lóerőktől duzzadó újautós csapat. Mivel sík úton az öreg Opelek is tolják az ötvenöt-hatvanat (néha még többet is), ezért városban nincs lényegi különbség a tempók között, ha pedig sűrűn jönnek a települések, alig lehet hozni pár száz métert a modern gépekkel. Mire megjöttek, persze kisütött a nap, dögmeleg lett, mondhatni, kánikula.

Ebben a harminc fokot közelítő hőségben értük el a korábban már említett hegyeket. Amelyek sokkal meredekebbek, mint otthon szinte bármi. Amíg negyedikben lehet maradni, az Opelek jól bírják az emelkedőt, 45-48-at visznek ott is, de mihelyt megütünk valami közepes kaptatót, máris jön a harmadik, röviddel később a második, és máris csak 20-25-tel battyogunk. Igazán durva emelkedőn pedig az egyetlen lehetőség az egyes, ami 12-14 km/h-t jelent – na, az tényleg vicces. Iszonyatos sorok torlódnak fel mögöttünk, és mivel elég nagy a konvojunk, lehúzódni is csak ritkán tudunk, hogy elengedjük a tömeget, mert közepes hosszúságú parkolóban kint ragad a menet vége az úton. A teherautós pedig itt is ingerült, neki dóga van.

Van, hogy tíz-tizenöt percen át gyötörjük így az Opeleket, fel a hegynek, de a nagy meleg ellenére vízforralási szándéknak a legkisebb jelét nem adták. Pedig ez nemcsak az öreg, de olykor még fiatalabb autóknál is sokszor probléma.

Szürreális látvány a két évezred találkozása

Ma megint tankoltunk, és ilyenkor az ember pillanatra belelát az ősautózás megkapó velejáróiba. Például, ha elég meleg van, mindkét kocsiból ömleni kezd a benzin a karburátornál, mert a tank annyira jól zár, hogy a nyomás előretol vagy két litert belőle, azt meg nem bírja valami jól a tűszelep, ezért átereszt. Az én olvasatomban: meleg, ömlő benzin, ősöreg szikragyújtás, benzinkút nem a legjobb kombináció a túlélésre.

Megtudtam azt is, hogy ezeken a motorokon nincsen légszűrő. Oldalt, lentről szívják a levegőt, és csak egy sűrű fémháló van a szívócsövükön, hogy legalább az avar és a katicabogár ne akadjon a torkukon. Azt is tudom már, hogy a lábfék a kardánra hat (azaz ezt tudtam korábban is), és ott egy sima dobfék van (na ezt nem). Amikor hirtelen meg kell állni, Laci azért mindig inkább a kéziféket húzza – mondja, nemcsak jobban fog, de nem is dobál.

Kisapáti Jóska is mesélt egy keveset az autójáról: az út előtt (de már a múlt heti tesztelés után) derült ki, hogy a diffi egyik csapágya törött. Az eredeti. Igen, az 1912-es. Mondta – az autóban eddig még az összes csapágy a sajátja volt, minden kerék, a kormánytengely, a váltó, a diffi 1912-óta ugyanazokkal az alkatrészekkel futott. Na, ez a nem semmi. Most már van benne egy XXI. századi alkatrész, ami fájdalmas ugyan, de szükséges volt a csere. De a diffi kerekei, amiket most láttam először, mintha újak lennének – tette hozzá.

Volt egy pont, ahol a nagy forgalomban alaposan kettészakadt a csapat, ráadásul a varrás mentén, tehát egyik öreg Opel erre, a másik nagy lemaradással arra. Mi Kisapáti Jóskáék Puppchenje után mentünk, de volt ott valami kavar az itinerolvasással, Tehát inkább előrementünk, és GPS-es felvezetőt játszottunk.

DSC 1773

Ybbs után, a zsiliprendszer átszelését követően állt össze újra a csapat. Keller Laci épp a padlót szedte ki az autójából (néhány egymáshoz rögzített, feketére festett deszkát képzeljenek el), mert reggel óta zavarja valami zörgés a váltóban. Negyedikben nincs, a többi fokozatban van. Miért nem mész mindenhol negyedikben? - kérdezte erre Kisapáti Jóska – nem bírja a motor? Hehe.

Kisapátiék autójával is akadt súlyos műszaki probléma – az egyik emelkedőn lecsavarodott a kormányt rögzítő kupakos anya, és a lába közt a padlóra esett. Súlyos probléma, ugye nem. Lol.

Háromnapnyi zamatos túra ígéretével előttünk, azt mondom: ne is legyen ennél több.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.