Valahogy így működnek a vulkánok – évtízezredeken át dolgoznak a gigászi erők a mélyben, aztán egyszer csak gőz, füst, robaj, repül a hamu, szökell a láng, ömlik a láva, remeg a föld, és óriási dolgok történnek.
Persze túlzás lenne a fentiekhez hasonlítani azt, ami az öreg Merciket jellemzi a családban, no meg csorbítja is a vulkános párhuzamot, hogy a napi használós autók igazából csak időszakos karbantartásokat kapnak, de nem fejlődnek. A zöld Merciről írtam a múltkor, azt már tényleg csak egy pótkerék-gumi (van), egy csomagtartó-matrica (beszerezve) és egy generátor választja el a vizsgától. Sajnos a generátorja másfél hónapja, immár tökéletesen felújítva Csabi barátomnál van. Elhoztam volna én már tőle rég, be is tettem volna, de köti az ebet a karóhoz – ott akar lenni a rettenet mérőműszerével, amikor először megmoccan. Hát akkor várok.
De amikor ismerősök már vagy tizedszer kérdezik meg, mi van a többi Mercivel, az Erával, a Dezsővel, meg a 190-essel, már nekem is feltűnik, hogy nem sokat írtam róluk az utóbbi időben. Nem is történt sok velük.
Kipipálom először a 190-est: most voltunk vele egy ötnapos horvátországi nyaraláson. Ezalatt fordult át a számlálója 492 ezerre (ennyi cikk után hogy fogom visszatekerni eladáskor, hogy ugyanott legyen, mint a magyar átlag…?), és egy baj történt végre vele: feltekerésnél elkezdett kattogni a bal első ablak. Ez a számos horvát autópálya-kapu miatt okozott némi kellemetlenséget, de valahogy mindig megoldottam: kézzel húztam az üveget az élénél, óvatosan tekertem, így épp nem esett szét a szerkezet. Kati azóta már vett az ürömi bontóban másik mechanikát háromezerért – ejnye, sokba kerül nekünk ez az autó. Lol. Ja, és 6,1-et evett a túra alatt, az se rossz.
Azért volt vele más is – még tavaly novemberben észrevettünk egy kattogó hangot hátulról, vibrációt a fékpedálon. Hamar beazonosítottuk a hiba forrását – az elvékonyodott féktárcsák meghullámosodtak. Torjay koma révén valami egészen vicces összegből lett két új, s úgy döntöttem, Bálint fogja kicserélni őket.
Amúgy is imádja használni a Corában vett elektromos ütőkulcsot, az emelőt is, hát lássam hát némi hasznát is annak, hogy van purdé a háznál. Ezt a szerszámot egyébként minden autó csomagtartójában hatóságilag kötelezővé tenném – olyan, gumisok által túlhúzott, berohadt csavarokat is garantáltan kiteker, amikről az ember még T-kulccsal sem mer álmodni, hogy kiszed. Zseniális szerszám, szinte légkulcs, és fillérekbe kerül – én ötezerért vettem, sokat használom.
Bálint kocsit emelt, kerékcsavarokat tekert, én csak a kerék és a féktárcsa lerángatásában segítettem neki, nem akartam, hogy megszakadjon. Új betéteket is tettünk be, minden nyeregben szépen megreszeltük a betétek sínjét, megmutattam, mit kell megkenni Ate fékkenőccsel is. A tárcsákat már ő tette a helyükre, én a kereket, mindent meghúzott, ellenőriztem a dolgokat. Fél délelőtt alatt megvoltunk, azóta mindig mondja – az autó most őmiatta tud fékezni. Igaza is van, egyébként meg hagyni kell a gyereket érvényesülni, különben drogos penészvirág lesz. De más nincs az autóval, csak megy, megy és megy, lassan annyi ideje nálunk van, amennyi egy közepes svájci hiteles futamidő volt egy Suzuki Swiftre. És ez se ment kevesebbet, nem romlott el gyakrabban, nem evett többet, viszont alig vesztett az értékéből. Hát, látják, ezért van régi Mercije a Katinak…
Era is zörög szépen előre a kilométergyűjtésben, bár nem olyan pöpec, mint a 190-es. A 70-en túli vibráció továbbra is idegesít, apró lépésekkel, ravasz taktikai manőverekkel szorítom sarokba a problémát. Még decemberben voltam vele Karesznál. Addigra készült el Háda Szabi barátom embere a két felújított féltengellyel. Muszáj volt cserélni ezeket, mert már a tavalyi ornbaui úton elkezdett kattogni valamelyik, a múltkor pedig, amikor a Kati motorját húztam haza Feldebrőről egy kis utánfutón, már rendes afrikai tamtamdob-aláfestéssel színesítette az M3-as szürke unalmát.
Sajnos ezeket a féltengelyeket nem tudja bármelyik műhely felújítani, mert a kupakok összerakásához spéci szerszám kell, ezek ugyanis belülről vannak valahogy összeperemezve. A Mercedes (vagy az akkori beszállítója) nyilván úgy gondolta: inkább zárjon biztosan, nem kell abba mindenféle sufniszerelőnek belepiszkálnia. Vittem két hátsó féktárcsát is (megint csak vicces összegért), hogy tényleg korrekt legyen minden.
Hogy az a szemét féltengely mennyire nem akar bemenni felújítás után… Persze ezt úgy illene szerelni, hogy az ember leveszi a diffit, de azt annyira, de annyira utálatos dolog visszatenni aknaperem-emelő nélkül, hogy mindig próbáljuk elspórolni. Karesz annyi cigit elszívott közben, hogy csak passzív dohányosként elszívtam vele én is egy dobozzal ott lent az aknában, de végül bement, fuj. Kapott finom, friss olajat a diffi, a remegés persze megmaradt.
Ennek ellenére már nagyon időszerű volt a csere, mert – amint Háda Szabi elmesélte a felújítós szakemberrel való beszélgetése után – mindkét végen törött volt a golyókosár. Az ember egyébként azt is mondta, hogy évekig csak hébe-hóba csinált ilyen féltengelyeket, de most hozzák őket IFA-platószám, úgy látszik elapadt valami utángyártott féltengely-forrás, vagy mostanra omlott össze az összes 123-as – nem tudom.
A rüsselsheimi Opel-úton aztán Kisapáti Jóskának volt még ötlete a remegésre. Nagyon becsültem azért, hogy nem nézett hülyének, és nem kérdezte végig az összes amatőr butaságot, a Hardykat, a gumikat, a felniket, a szöghiba-ellensúlyt, a kardánközép-csapágyat. Máshonnan futott neki – azt mondta, hogy kerékcsapágy-csere után sokszor nem illeszkedik már jól a kerékagyra a belső csapágy gyűrűje, és picit mozog rajta, ami éppen elég lehet egy ilyen vibrációhoz. És mi tényleg cseréltünk ott csapágyat, és bizony, szívtunk is vele, mert elsőre nem is sikerült meghúzni.
Szabi is azt mondta, hogy elméletben annyira komplikált a csapágy cseréje (kell hozzá egy Merci-cikkszámos, körmös, illesztőcsapos szerszám, mérőórázni is kéne a meghúzás mértékét), hogy ő mindig lengőkarostól cseréli a csapágyat. Felhívtam az ürömi bontót, de ezt az alkatrészt valamiért nagyon drágán, 15 ezerért mérték. Gyors telefon Sághi Ivi barátomnak, aki azonnal túrt nekem egy állólámpásba való, hibátlan csapágyas jobb hátsó lengőkart, este megyek érte, utána irány Balaton, tesszük be Karesznál.
Apropó, balatoni út – Era legutóbb májusban járt ott, igaz, nem Viszen, csak Földváron, a telken, vizet kinyitni, pár cumót levinni nyár előtt. Akkor csináltam a képet is, amin 535 535-ön áll a kilométerszámláló – tessék, még egy autó, amit ezentúl nehéz lesz visszapörgetett órával eladni. És melegítette a vizet. Ez a probléma azóta megvan, amióta megvettem, termosztátot már cseréltem benne, a hűtőventilátor termokuplungja is Karesztól van. Városban nincs is semmi baj a hőmérséklettel, de pályán, 130-azva, pláne emelkedőn a tavalyi 92-95 helyett már megüti a 100-at a mutató. Nem akarom tönkretenni Era jó kis motorját, ezért elkezdtem aggódni. És cselekedni.
Tavaly 36 ezer forint lett volna a legolcsóbb hűtő az én autómba, nagy kedvezménnyel. Akkor se nagyon volt rá keret, ma sincs. De most Bandi talált a Bárdinál 33-as indulóáron hűtőt, kis keresés után én a Unix Trade-nél meg 31-ért. Sipos Zoli megvette nekem kedvezménnyel, 23-ból meglett. Péntek este (azaz ma) indulnom kell Balatonra, megtömve biciklikkel, nyúlketreccel, rollerekkel, tonna egyéb cuccal – teherautót játszom, a család már lent van. Ezért tegnap este, munka után nekiálltam kicserélni a hűtőt az utcán.
Sajnos Era olajhűtős, ami a használat során ugyan jól jön, meg aztán sokkal tartósabb is így a motor, de emiatt nemcsak a vizet kellett leeresztenem a cseréhez, hanem némi olajat is. Megpróbáltam ugyan helyben szétszedni egymástól a víz- és olajhűtőket, de annyira be voltak rohadva a csavarok, hogy inkább kompletten kiráncigáltam az egészet. Végül flexszel vettem le az anyákat, vigyázva, hogy az olajhűtő rezét ne, a csavarokat viszont nagyon a tövüknél vágjam el. Nem izzadtam, á, dehogy. De sikerült, amit kellett, elvágtam, amit nem, nem, ilyen ügyes is csak ritkán szoktam lenni.
Ajjaj. Ez a J. Deus (általam teljesen ismeretlen márkájú, Made in EU, tehát nyilván albán gyártású) hűtő kicsit vékonyabb, mint az eredeti Behr, meg nem is réz, hanem alumínium, ennek nem örülök. Ráadásul az olajhűtő felfogatására sem volt rajta ott és annyi lyuk, amennyi kellett, és mivel este volt, nem akartam zajongani a fúróval. Egy csavarral összefogattam a kettőt, egy dróttal fent kikötöttem a zárhídhoz (nyilván elolvad majd a szigetelés, mire leérek Balcsira, de fontosabb, hogy ne rezegjen), majd Karesznál megoldjuk.
Víz, olaj be, járattam egy csomót, nem folyik, nem szivárog, nem forralja. Majd ma este kiderül, lefelé menet. Bár most kicsit túl hideg van…
Térjünk a vulkánra, amely a tektonikus rétegek alatt bugyogva forr, azaz legyen szó Dezsőről. Aki nem követte szeizmografikus precizitással a százéves Opelekkel való ezer kilométeres utunkat Rüsselsheimbe, talán lemaradt arról a mások számára lényegtelen, ám nekem annál fontosabb epizódról, hogy végre kitaláltam, milyen színe legyen. Az eredeti, egérszürke.
A fantasztikus rüsselsheimi oldtimer-találkozón ugyanis felbukkant egy pont olyan autó, mint Dezső, évjáratra, motorra, színre, mindenre stimmelt, csak a belseje volt barna, nem szürke. Nem volt szalonállapotú, a krómjai például szerintem túlságosan is patinásan kráterlottak, de ép lemezein szépen csillogott az egér. És jól nézett ki. Tényleg. Egy pillanatig sem éreztem, hogy ne tetszene, pedig volt ott egy fekete is, amit amúgy imádok. És még így is jól nézett ki. Tehát egérszürke lesz, pont.
Ezt meg is telefonáltam gyorsan Borsodnádasdra Király Tominak, a fényezőnek, aki azzal a hírrel fogadott, hogy lemehetnék megnézni az autót, mert végre elvitték tőle az utolsó munkát is, és elkezdte a melót Dezső testén. Így egy este, munka után felpattantam a teszten levő Yamaha Super Teneré nyergébe, és leviharzottam hozzá.
Jó világos műhelye van, most először láttam ilyen fényben Csabi munkáját. Megint csak elégedettségnek tudok hangot adni – Csabi verejtéke olyan, mint az örök ifjúság kútjának vize - amire rácseppen, szalonállapotú lesz. Kéne simogatnia kicsit Kiszel Tündét is, hátha történne valami ott is. Persze, lassan Tomi is hozzáteszi a saját izzadságát – no nem Kiszel Tündéhez, csak Dezső szépítő kúrájához.
A csomagtérfedél lassan készen lesz. Fémig lecsiszolta, kiderült, hogy némi jégnyom is van a rétegek alatt, már rajta az epoxis alapozó, a szórókitt, jó sokat is csiszolt már. Belülről is szinte kész, ez az elem már a mienk.
Sajnos nagyon szenved a Csabi által használt, lila rozsdagátlóval. Az oldószerek nem viszik, azaz csak nehezen, a csiszolópapírba beleragad, viszont muszáj leszedni, mert az epoxis alapozó (ami felhordás és száradás után szinte leszedhetetlen, kőkemény réteget alkot) azonnal megbőrösödik rajta. Szegény Tomi, nagy szívás lesz még ez. Csabi se tudja egyébként mi ez az anyag, ő úgy veszi harmadik áttétellel. De nem Fertan, annak szilvalekvár-szaga van, ismerem.
Mindenesetre a bal hátsó ajtóról már letúrta, a kamionbarát bal hátsó sárvédőről is, a jobb első ajtóval is már lépett előre. De Dezső teste nagy, és még iszonyatos felületek terpeszkednek rajta minden irányban. Augusztus-szeptember a várható elkészülési idő.
Azért akadt itt is más probléma. A kocsi orrán most az eredeti maszk van fent, ami most csak beállításra való munkadarab, mert tavaly vettem egy szebbet Ornbauban. A függőleges oldalai jól állnak a karosszériával, de a teteje bal oldalon feljebb, jobb oldalon lejjebb van a géptetőhöz képest. Csabi állítja, hogy nála még jól állt, Tomi meg hozzá se nyúlt, mégse jó. Hát, ezt majd valahogy ki kell találnunk.
Szállítás közben meg is moccant ez-az a kasznin, például a jobb oldali küszöbburkolat, ami a Pontonoknál nem tartóelem (az beljebb van), hanem inkább csak egy fellépő, ami arra van, hogy pontonszerű legyen a karosszéria formája. Az ajtó súrolta a küszöböt, pedig oda még a küszöbguminak is be kell majd férnie. Tomi nekiállt gumikalapáccsal, szépen lejjebb ütötte. Most jó, meg se látszik a beavatkozás.
Fél órát nála voltam, aztán áthúztam Egerbe Csabihoz. Szerpentineztek már éjjel, 280 kilós, hórihorgas motorral, úgy, hogy itt-ott vadállatok kóboroltak az úttesten, három réteg bogár borította a sisakjuk plexijét, és sietniük kellett? Nem kellemes. Fél tizenegyre voltam Csabinál, alaposan leizzadtam. Pénzt kellett neki vinnem, mert megvette a festékeket, egyéb cuccokat a futómű rendbetételéhez.
Most épp egy Fiat 500-ason dolgozik. Erről az autóról derült ki egy hónappal ezelőtt az érettségi találkozónkon, hogy Huba volt osztálytársamé, és még évekkel ezelőtt mondtam meg neki Csabi címét, úgy került oda a kocsija. Ajándékba kapta, meg kell csináltatnia, holott annyira széttákolt, szétrohadt 500-asról van itt szó, hogy százszor jobban megérné hozni egy kicsit makulásat külföldről. De kasznija már lesz, erre ott van garanciának a már említett, isteni lakatoskéz.
Megnéztem a hátsó hidat, amit Csabi elkezdett szétbontani, lesz rajta mit túrni mindenféle ragadvány anyagokból. Leszerelés után a kézifékkötelek vezetőcsigáinak állványáról sajnos kiderült, hogy az egyik törött, a másik repedt, ezekből tehát valahonnan másikat kell szereznem. A tavaly novemberben szétbontott autó hídja nem jó, mert arról lebontották ezt ezer évvel ezelőtt.
Kicsiket én is akcióztam közben – vettem négy, újrakrómozott kilincset 60 euróért (az egyikbe sajna lukat csiszoltak felújítás közben), két szép felnit (kettőnek 4,5-ös helyett 5 collos a szélessége azok közül, amik fent voltak), egy igen olcsó (26 euró), de jó hengerfejet (hátha nem tudjuk rendesen megcsinálni helicoillal a félrekapatott gyertyamenetet), illetve tegnapelőtt leütöttem végre egy szép 180-as feliratot is. Lassanként minden meglesz.
Sebaj, majd csak kapom az újabb listát Csabitól…
Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
|
