Autómat a tiszta Zuglóért!
Bár Budapestet alapvetően retkes városnak tartom, mely retek képződésében egyszerre ludas a gátlástalanul szemetelő embertömeg, a pénzhiányos takarítóvállalat, a légköri viszonyok (nálunk eleve porosabb a levegő, mint például Hollandiában), illetve az általános "nemazéndolgom" hozzáállás. Amikor mások helyett kidobok néha szemetet, összeszedem a kutyaszart, megvallom, kicsit fasiszta féregnek érzem magamat, nem illik ezt errefelé, ez túlmegy a tudálékoskodás határán, ez már-már népnevelés. Vagy csak lúzerség, rosseb tudja. Ezért is csak néha teszek ilyet.
De Zuglóról, pláne egyes kertvárosi részeiről más a véleményem, szűkebb hazám csodásan élhető, kellemes hely, nem egy vidéki kisváros megirigyelhetné azt a nyugalmat, ami a Nagy Lajos Király útja, Erzsébet királyné útja, Rákospatak utca, Telepes utca négyszögben honol. És tudok még néhány ilyen négyszöget a kerületben. Hétvégén Kareszék viszi mellékutcájában is nagyobb a forgalom, mint a miénkben. Na, ez volt eddig a promó, következzen a többi.
Zugló egyes területei, mint mondottam, tiszták. Kevés a szemét (leszámítva a Bosnyák tér környékét), és nem okvetlenül azért, mert itt olyan emberfaj lakik, amelyik nem szemetel (bár nyilván az embernek kevésbé van kedve összepiszkítani a saját lakhelyét, mint valami átjáróterületet, mint amilyen a Moszkva - bocsánat, Széll Kálmán -, illetve Boráros tereket.
Ennek azonban ára van. A mindent átjáró tisztaság érdekében a Sanitas őre, az óriás mobil motoros fogkefe, alias úttakarító gép olykor szemetet nem kímélő járőrözésbe kezd az utcákon. Amit az út szélén piszoknak érez, azt eltakarítja.
Tegnap parkoltam át orrosból faros állásba a kombi Mercimmel a ház előtt, mert kirámoltam a csomagtartóból a hetek óta magammal hurcolt állólámpás lengőkart. Ráférne megint egy polír a fényezésre, gondoltam, amint Era máskülönben igen formás hátsóját stíröltem.
Ma reggel (2011.08.23. de. 9.50) aztán érdekes felfedezést tettem. Nini, nyomok a bal hátsó sarkon, a díszléc fölött, ezek tegnap még nem voltak itt. Biztos egy biciklista, jól megüthette magát, amikor ennyire nekiment, egész az alapozóig bekarcolt. De milyen ruhában lehetett vajon? Szöges páncélban?
Ó, hiszen a D oszlopon is van valami fura vésés, valami anyagnyomokat is látok, ennyire nekiment volna? Nem szép dolog elszelelni, ha már ilyen látható kárt tesz valakinek a tulajdonában, azért illene becsöngetni, cetlit hagyni a postaládában - elnézést, részeg vak idióta dilis ügyetlen voltam, hozzá tudok-e járulni a fényezéshez, vagy esetleg nem számít? Minden napra szarik a kutya, kell a bosszúság, anélkül meghal az ember, az élet túl unalmas - vontam le.
Aztán a kocsi elé gyalogoltam, további nyomok után kutatva. Szerencsére a negatív helyett már pozitív centimétereket tartott a kerékpáros, ahogy továbbhaladt, hühh. Az autó elejére amúgy is érzékeny lettem volna, mert hiába egy darab szemét a zuglóiak zömének az én öreg Mercim - teszem hozzá, nem alaptalanul - nekem egy kedves, családbarát jószág, akiért ki szoktam tenni a szívemet, időmet, pénzemet, lelkemet. Most például új maszkot, maszkbetétet, ütközőt kapott Ornbauból, fel is szereltem ezeket, a rá való szögletes lámpákat (hiszen 1985-ös!) pedig már korábban betettem. Ha ezek sérültek volna, most is páncélos biciklistákat üldözök a Fogarasin, az szent.
Morfondírozásom közepette más is megütötte a szememet. Nini, milyen érdekes nyomok vannak az aszfalton! Ufók? - kötötte le figyelmemet a jelenség.
Dehogyis. Leesett a tantusz. A fent már említett, a történetbe eddig beleilleni nem látszó úttakarító gép volt az. Az úttakarító úr járművezetői, avagy a szemétfelismerő képessége nem állt összhangban az általa irányított munkagép súlyával és méreteivel. Először megpróbálta eltakarítani a bordó szemetet az út széléről, majd, miután - a sejthető, hangos csikorgásból felismerte, hogy az egy autó, abbahagyta a lemezek flexelését.
De amilyen naiv, rögtön előtte leeresztette újra a kefét, hogy én, Bőrharisnyaként, de ha tetszik, Sólyomszemként felfedezhessem a még meleg nyomokat. Nem a kalumet elszívása, sem pedig a füst négy égtájba való kifújása a békülékenység jeleként volt az első gondolatom, mi több, a csatabárd elásásának ötlete fel sem merült. Ezekkel felettébb ellentétes érzések fogalmazódtak meg a fejemben, s formálódtak ajkaimon tömör, ám minden felnőtt magyar állampolgár számára könnyen értelmezhető szöveggé egy viszonylag hangos Bazdmeg! formájában.
De nem indiánok vagyunk, még csak nem is Old Shatterhandek, hanem egy gyújtáshibásan, szakadt karburátormembránokkal, törött gyűrűkkel működő jogállam gépezetében sodródó, olajos homokszemcsék. Sokat tenni nem lehet ilyen helyzetben, mert hiába bizonygatok én bármit, kiderül majd a Monarchia, Horthy, Rákosi, Kádár és az összes azótai követő által működtetett, egyenarcú csinovnyikrendszer értelmezésében, hogy az a karc lehet az autómon akármitől. Akár húsz éve ott lehet, ki tudja, az öreg csotrogányok milyen furcsán rohadnak. Én itt be nem bizonyítok semmit, maximum elvesztek öt pert és becsuknak a gyogyóba. Ja, oda nem, azt valami ingatlanpanamás vihar miatt már nem gyogyó a Hűvösvölgyi úton, tehát mehetek a szakállamba kövidinkaszagúan mormogó hajléktalannak. Assejó.
Maradna a lesben állás egy betonnal kiöntött szívlapáttal, hogy amikor a karcos gépezet legközelebb felbukkan az utcában, megkérjem a vezetőt, hogy legyen oly szíves egy pillanatra lekászálódni a magas ülésből, s modellt állni nekem egy tízpontos homerun ütéshez, persze csakis alanyként.
De nem teszem.
Egyrészt a szóbeli dühöngésen túl alapvetően a béke híve vagyok, másrészt amilyen béna vagyok, nem az elkövetőt, hanem valami öreg, profi szakit bántanék meg, aki még Liazon kezdte hetvenháromban, és várja haza a hat unoka a műszak után, hogy játsszanak végre egy jó kinevetavégént. Nem önbíráskodunk, ezt tanították nekem, amikor azt is magyarázták, hogyan működik a jogállam. És ehhez tartom magam, még ha a jogállamról időközben kiderült, hogy nem is egészen az, aminek mondták.
Majd megpróbálom kipolírozni azt a karcot. Talán nem is olyan mély. Ha nem jön ki, hát ráködölök, valami lesz, szép nem, de legalább valami. És inkább arra gondolok - milyen jó is a tiszta zuglói utcákon biciklizni a gyerekeimmel. És milyen jó, hogy nem a tízmilliós BMW-m parkol az utcán.
Igen ez az, innen kell ezt nézni. Már szinte megnyugodtam.
