Egyre lassabban, de biztosan előre

Autót restaurálni - még ha nem is az utolsó szögig - nem lehet csak úgy ukmukkfukk, seperc, egykettőhárombocspapa alapon. Aki nincs tisztában a restaurálás és a felújítás közti különbséggel, nem is érti talán, mi tart ezen az autón ennyi ideig. Pár lemez behegesztése, egy futómű-felújítás, némi ezmegaz – mennyi lehet az, három hónap?

És ráadásul Dezsőt én nem is restaurálom, csak azokat a részeit, amelyekhez hozzányúlok. Nem bontom meg (nagyon) a motort, a váltó belsejéről csak homályos elképzeléseim vannak, a diffi szem elől rejtve maradó verem marad, a kocsi belseje a sajátja, a sárvédők, az ajtók, a padlólemez, a tűzfal, a csomagtartó, a tető, a vázszerkezet nagy része még a Csabi kezének érintését sem élvezhette magán.

A test

Naja, de egy ilyen autó attól lesz szép és jó, ha a részleteket megjavítjuk. A millió csapszeget, állítócsavart, hézagoló alátétet a futóműben, a csak imitt-amott, de zavaróan törött bakelit díszelemeket az utastérben, az enyhén olajat nedvező olajkartert, a szitává mállott kipufogót, a kráteres krómok legrosszabbjait – ezeket azért ki kell cserélni, ugye? És ezek megpiszkálásánál kiderül, hogy a közel ötven éve bontatlan kötőelemek már nem akarnak nagyon megnyílni, hogy a pár, végül is nem túl nagy felületű rohadás mélységben öt réteget, plusz az évek alatt rátákolt egyéb rétegek kijavítását jelenti, hogy minden gumialkatrész mállik, de minimum reped, amikor hozzányúlunk.

A kézifékkötél harangja. Ilyen is kéne

És mindenen ott van az évszázados, ragadós, trutyis, okádék, alvázvédős-olajos zsírréteg. Hogy működjön az autó, át lehessen lökdösni egy műszaki vizsgán, ahhoz talán elég a megfeszített három hónap. Hogy szép legyen, veteránvizsga-képes, megnyugtató, azaz Mercedes, ahhoz sok ember sok-sok hónapnyi munkája szükséges. Ne fogjanak oldtimer-restaurálásba, jópofa dolog, izgalmas is, de azért csak a baj van vele, jobb ezt kívülről nézni, pattogatott kukoricával, sörrel a kézben, fotelből. Én sem akartam, de más lapot húztam.

Ha most látnák Dezső testrészeit, joggal vélnék úgy, hogy semmi sem történt a legutóbbi beszámoló óta. Mert a fejlődés a felszín alatt zajlott. Először elmondom, mit művelt a két csodás mester, akik kezében nagyobb biztonságban van Dezső fokhagymagerezd popsija, gügyögő, pici cseresznyeszája, mint egy ötvenéves, gyermektelen, isteni dobostortát sütő szülésznőében.

A látszat ugyanis csal.

Kész elemek

Tomi, a fényező, aki civilben mentős, és csak éjszaka veti bele magát a kemikáliák és csiszolópapírok sötét világába, már a csomagtartót és az összes ajtót simára kittelte, leszórókittezte, és becsiszolta, ezek lényegében fényezhetők. Már a négy sárvédő fémig csiszolásán, kittelésén is javarészt túl van, azok sincsenek messze a késztől.

Viszont elakadt az alapozóval. Csabi valami szürke cuccot ken a kocsikra, amiből régóta van neki egy csomó, és amire a másik fényező, Pisti, aki például a zöld állólámpást festette, még sose panaszkodott. Pistit sajnos lehetetlen elérni telefonon, sms-re ugyan válaszol, de csak egyszer, ezért tőle nem tudtam meg, hogyan fest rá. De Tomi epoxis kittjével összevész Csabi szürkéje. Amíg önmagában van a kasznin, addig csak-csak, de ha találkozik a kittel, ragacsos masszát képeznek, és egészen kis behatásra együtt válnak le a lemezről.

A kitt leszedi az alapozót

Az első ötlet az volt, hogy semleges réteget kell ráfújni a szürkére, de mivel a kittet még csiszolja Tomi, mindenütt átütne. A Ponton merevítésrendszere annyira zegzugos, hogy levakarni örökkévalóságig tartana a festéket. Vagy féltucatnyi ismert hígítót kipróbált, de egyik se viszi. Végül abban egyeztünk meg, hogy a Pontonon gyárilag sem volt valami masszív festék, egyes helyeken (például a karosszéria üregeiben) a pőre fémmel találkoztak az elemek, és így is kibírt 48 évet.

Szinte fel is tenném

Pontosan látszik, hogy a régi festékrendszerrel hol kezdett rohadni a karosszéria, hiszen ott kellett lakatolni. Ha azokon a tájakon fémig vakarja, és ott kap masszív festékrendszert, biztosan jó lesz. Ráadásul Dezső nálam az ideje java részét száraz garázsban fogja tölteni, s csak márciustól novemberig fogom kihurcolni, akkor is csak pár napra, maximum egy-két hétre, ezért latyakot, sót, masszív esőt nem kap majd.

Tomi egyelőre úgy látja, hogy október közepére készül el a munkával, Csabi is így számolt, én is, tehát minden rendben. Megnyugodva autóztam át Erával Borsodnádasdról Egerbe, elegánsakat sederintve a kanyarokban. Mondtam már, hogy mennyire kiváló most? Imádom.

Csabira most ez vár

Ahhoz, hogy Csabinál észrevegyük az előrelépést, szintén érdemes minimum karnyújtásnyi távolságból szemlélni a tételeket. Az egyik vágányon még mindig az 500-as Fiat alakul (egyre jobban), a másikon Dezső hátsó hídja hever, kiterítve. Csupa rittyó, ránézni is förtelmes. De úgy tűnik, karban tartották, a hatalmas, központi csapszege kiváló, nem lóg, a gumialkatrészek java is teljesen rendben van, gumiharmonikát vettem újat a központi csuklóhoz (mert ami rajta van, sziszegett), pucolás után szinte beépíthető. De kiderült, hogy Fecskéhez való, két darabból álló szilenteket rendeltem a lengőkarokhoz, most hozhatok egybe-újakat, a Pontonhoz valókat.

Sokkal nagyobb probléma, hogy a rögzítőfék csigája mindkét oldalon rossz. Egyiknél a spiáter ház repedt, a másiknál a csigakerék kezdett el porladni. És ilyet még soha nem láttam sem az ebayen, sem az alkatrészesek kínálatában, pedig másfél éves intenzív gyakorlatom van. Nem tudom, honnan lesz.

Csomó eltakarított elem

A raktárban azonban már csodás látvány fogadott. Az első futómű darabokra szedve, alkatrészenként ehető tisztaságúra pucolva. Csiszolás, alapozás, festés kell még. Meg a kardán, a kormánymű, a kormány-segédirányító kar, egy csomó kis tartóelem, fék-alaplap is. Ide az összes javítóelem megvan, innentől Lego. Csak a lengőkarok belső porvédő gumijai hiányoztak, de ezen a héten azok is megjöttek, most mehetek értük. 11 euró volt a cucc, szállítással. Sok? Ugye nem. A melóról csak annyit: sokat pucoltam ilyen vasakat, igaz, kisebb tételben – és kis híján beleőrültem. Csabinak kemény idegei vannak, nem kétséges.

Ülés-puzzle

Közben pedig még ezer minden történt, ezek javarészt hozzám köthetők. Például szétszedtem a Bartha Laci Pontonjából kimentett vezetőülést, valamint a saját Pontonom leszakadt ülőlapú, rozsdafoltos huzatú sajátját. Közel ötven éve bontatlan cuccok, a háttámlát és az ülőlapot összekötő elem abszolút spéci csavarjai ennek megfelelően nem akartak engedni, crovába szúrt csavarhúzó-fejjel, rátehénkedve, meg-megkalapálva nyitottam őket. Mázlim volt, mind kijött. De megszenvedtem érte.

Az ilyen régi fajta, epedarugós ülés úgy bonható szét, hogy az ember leteszi valami tiszta, vastag szövetre, lappal lefelé a földre, majd ráül, hogy összenyomódjanak a rugók. A széle körül ilyenkor megrogyik a műbőr, ezért az alsó pereme – ami az alsó ülésteknőhöz rögzül – ilyenkor körben kifejthető a falcból, amit előtte tompa, széles csavarhúzóval, finoman szétnyitogatunk kissé. A műbőrön egy vastag papundekli csík lakik, azt hajtották vissza a gyárban bele a falcba, ezért nem ugrik szét az ülés a rugók nyomására. Persze a 48 (sőt, már 49) év itt is megtette a hatását, a papundekli és a műbőr helyhez tapadt, irgalmatlanul.

Meghámozva a bontott ülés

Nagyon feszegetni, piszkálni, rángatni nem lehet, mert a papundekli csík törik, a műbőr lyukad, márpedig ha ez megtörténik, mindig szét fog járni, használatban esetleg szétreped az egész. Úgy verejtékeztem, mint versenyló a Nemzeti Vágtán, a belem is majd kiomlott, annyira kínlódtam. És nem szakítottam el semmit! Végül is, könnyű dolgom volt: a bontott ülésen tudtam gyakorolni. De hogy Dezső milyen jó állapotban van… Ami a bontotton mindenféle himi-humi csavarral volt rögzítve, az itt gyári, krómozott, újszerű kötőelemekkel. Minden sokkal tisztább, rozsdamentes, nem görbe, szinte új.

Közel kétszeres rugótartalommal

Érdekes, egy rugó sem volt törött a húszból, csak meggyengültek az idők során, azért kókadt le balra az ülés. Ezeket egyenként kiszedni reménytelenül sok munka lett volna, ezért végül a bontott ülésből vettem ki megfelelő hosszúságú rugókat, és tizenhatot befűztem közülük a Dezsőébe. A belsőket betenni nem kis logikai játék ám, meg persze minden egyes rugó apró drótokkal, kapcsokkal rögzül a szomszédjához. Szétfejteni a régi ülést, visszadrótozni a rugókat az újba, úgy, hogy ott igazából nincs másik rugónak hely, nem kis meló. Csak az ülőlappal elvoltam egy napot.

Mosás Vanish Oxyval

Aztán moshattam huzatot, vigyázva, hogy a műbőrös oldalsó rész ne kapjon túl sok vizet, vegyszert, máskülönben szétmállik a papundekli-perem, és soha többet nem marad a helyén a szövet. Tizenegyszer mostam át Vanish Oxy-val, a dörzsöléshez puha cipőkefét használtam, mert féltem, hogy az öreg szövet+Vanish Oxy+körömkefe kombináció az anyag végét jelenti majd. Aztán Katival vagy hatszor öblítettük át vízzel, folyamatosan ügyelve a peremre, a bent hagyott vegyszer ugyanis simán elbonthatja a szövetet hosszú távon. Ez se volt szívderítő munka, csak az ülőlap huzata elvitt két napot – persze szünetekkel.

Kis színkülönbség azért van. A valóságban nem ekkora

Aztán a háttámla huzatával ugyanezt végigcsináltam, szerencsére ott a fémszerkezettel nem kellett molyolni. Összerakni viszont ezt volt nehezebb, mert itt az oldalsó sínekbe becsúsztatott hátlap tartja össze a rugós berendezést, és hátlap becsúsztatása közben a rugók állandóan ki akarják húzni a műbőrt – olyankor lehet újrakezdeni. A végén pedig a hátlap sose akar rendesen visszacsúszni a háttámla felső élének visszahajtásába, finoman ütögetni kell (ez is papundekli belül), a sínt kenegetni, hogy valahogy összeálljon. Így is kétszer szétszedtem még, mert az ülés teteje nem lett sima, tömködnöm kellett. Újabb egy nap, mosással együtt.

Mivel a többi ülést nem pucoltam ki, ezért azok kicsit most sötétebb szürkék, mint a vezetőé (kosz? Vagy csak nem ázott ki belőlük a festék?), ami ellenben kissé foltos. Naja, a rozsda nem jön ki könnyen, de nem mertem többet dörzsölni, vegyszerezni a szövetet. Pont jó lesz így, úgyis vágytam egy kis patinára.

Egy kis luk

A görbe hűtőventilátor-lapátot közben kiegyenesítette Sima Béla – tudták, hogy a hajlott alumíniumot hajlítani ugyan tilos, mert törik, de ütni lehet bátran? Én eddig nem, persze nem is vagyok szerelő. Az olajteknőre azonban csak csóválta a fejét. Mivel a motor három csapágyas, a teknő szerepet játszik a blokk merevítésében, és azért van alumíniumból. Azért sincs blokk és karter között puha tömítés (csak Hermetic), hogy meglegyen a mechanikai kapcsolat. Hegeszteni nem lehet, elvetemedik, akárhogy is vigyáz. Nem sokat, de éppen eleget ahhoz, hogy ne lehessen méretre síkolni – mondta.

Spéci ragasztó, féktisztító

Javasolt egy megoldást. Vegyek ragasztót. Az SKF-boltban árulják, valami spéci német ragasztógyár terméke, jó drága, 99,5 százalékos tisztaságú alumíniumpor, meg némi keményítő kence van benne. Ha zsírtalan a felület, brutális az ereje. Vettem hát egy készletet, otthon lecsiszoltam a teknőt (hatalmas luk tátongott az oldalán, ezt ragasztották be korábban, rosszul). Vályúkat dremeleztem a deknibe kívül-belül, féktisztítóval zsírtalanítottam, majd lélegzetvisszafojtva kikevertem az alumíniumviagrát.

99,5 százalékos alupor

Kiszórod a port, hozzáadsz épp egy csipetnyi gyantát, és fogkrém sűrűségű pépet kutyulsz belőle. Minden olyan üvegcsékben van (piros gumitömítéssel), mint amilyenben a kémiaszertárban tartották a vegyületeket, iszonyú retró az egész. Felkentem a cuccot belül, majd kevertem újabb adagot, és kívül is ráapplikáltam. Ijesztő a szer. Egyrészt tűzforró, miközben köt, másrészt olyan hirtelen kikeményedik, hogy egyik pillanatban még mártogatod bele a spatulát, a következőben olyan, mint a kő.

Iszonyat masszív lett. Pár napig töprengtem, hogyan csiszoljam simára, de közben egy barátom betámadott – te, ennek nem jó a színe, ráadásul csiszolhatod napestig, csúnya lesz. Igaza volt, nekem se tetszett. De egy éve figyelem a kartereket a 180-as Pontonhoz, és mindig 150-180 euró között mentek el, annyi pénzem nincs.

Úgy látszik, kegyeikbe fogadtak az istenek. Ponton Ölwanne-ként, rosszul vágott, egy szem képpel megjelent egy karter az ebayen, péntek esti(!) lejárattal. Nem volt ott, hogy a 121-es motorhoz, nem volt ott, hogy az 1957 utáni autókhoz, nem volt ott, hogy benzineshez. Létezett vagy négyfajta olajteknő csak a kis Pontonhoz… Alig mertek rá licitálni, így szállítással együtt 95 euróért az enyém lett. Itthon van. Az. Rá való. Nem repedt, nem vetemedett. Csodás. A rettentő gond egy csapásra megoldódott.

Meg egy másik is. A gumikérdés.

A Ponton eredetileg (természetesen) diagonál gumikkal jelent meg, egész pályafutása alatt nem kapott radiált. De mivel én szeretnék vele közlekedni, az életveszélyes tapadású diagonál nem lenne opció (és az is méregdrága), a normál radiál méretű 155 R13-as gumi viszont kicsi rá. Igen, a /80-as, teljes méretűről beszélek. Olyan vele, mintha görkorcsolya-kerekeken állna, ráadásul nagyon rövid is miatta az áttételezés. Ilyenek voltak rajta, amikor vettem, nem is nézett ki hitelesen. Bár a svájci frank árfolyamát ismerve ez talán jobb is.

Túl kicsik a kerekek, tiszta görkorcsolya. A legtöbb Ponton ilyen ma

Kinyomoztam, hogy az igazán perverz oldtimeresek valami spéci Michelint (van asszem Firestone-ban és régen volt Pneumantban is) tesznek fel – olyan magas, mint az eredeti diagonál, de radiál a szerkezete, mintája. 155 SR640. Khm, khm… 276 fontba kerül. Darabja. Amikor van, mert nincs mindig készleten. És külföldön. Az annyi, mint háromszázonpártízezer forint, szállítással. Kizárt.

Nagy kerekekkel az igazi

Viszont megint csak Fortuna röppent felém egy MIG-27-esen. Ismét a német ebay, újra kevés infó. Sosem feltett, pár éve vett, sötétben tartott négyes garnitúra Michelin XZX 155 SR640. Csupán csak érdeklődésből betettem a figyelőbe. Utolsó nap nézem – 250 eurón áll. Hűha. Még két órát izgultam, rájártam a pécére, mint maci a lépes mézre, utolsó pillanatban rádobtam 425 eurót. Másfél új gumi árát megéri nekem is...

Én lettem a nyertes. 411-gyel!