A kutyám rohadt szőrös. Elterpeszkedik az autó hátsó ülésén a számára kialakított autós alátéten, és élvezi az utazást. A sebességnél csak a potya simogatást és hónaljvakarást szereti jobban, így rendszeresen átkúszik feleségem ölébe, aki ettől aránylag durcás lesz – pedig ő akart kutyát.
Az ünneplő szoknyára tapadó szőrszál az egyetlen komoly indok arra, hogy vegyünk nagyobb autót. Mivel én nem hordok ünneplő szoknyát, annyira nem érzem át a gondját, sőt, a belső tükörből egészen mókás a szeretetéhes korcs és a szerető feleség küzdelme.
A gyerek eközben édesen alszik, kuncog vagy állhatatosan bőg mellettem – mindezt átmenet nélkül, másodpercenként váltogatva. Potyer Dönci, a kutya néha hozzánk is előre köszön, vállamra támasztja állát, és liheg: „bal három, ne vedd el!” Piroska lányom is egyre ügyesebb, próbál előrenyúlni és simogatni. Van, hogy sikerül neki, ilyenkor a kutya hálásan összenyalja ujjacskáit, ha nem vagyunk elég gyorsak az aprójószágok fegyelmezésében.
Az idén kilencéves Fiat Pandám eközben csak megy, nem törődik a közelgő apokalipszissel, fittyet hány az eurózóna várható összedőlésére. Optimista autó ez – bízik benne, hogy még sok-sok filléres gyári és utángyártott alkatrész lapul Európa polcain.
Ötvenezer kilométerrel ezelőtt beszámoltam az első százezerről. Azóta nem sok minden történt. Volt néhány olajcsere, egy kipufogójavítás meg egy fékregeneráció. Komoly gondokról nem tudok beszámolni – egyedül két rozsdafolt agresszív terjedéséről tehetek említést.
Az egyik a motorháztetőt zabálja lassan, de holnap, kihasználva a beígért napos hétvégét, ennek véget vetek. Ha gyári festék lenne rajta, semmi gond sem lenne, hisz a gép maradékán ahhoz hozzá sem szagol a rohadás. Ez csereelem volt, amit egy önmagát mesternek gondoló egyén lefényezett – már hónapokkal később elkezdett lepattogni a selyemfekete festék. Jól nézzék meg, ezek az utolsó rozsdás képek, már megvettem a kencét, szombaton sminkelünk.
Sajnos az említett kedvező alkatrészárak egy elemét nem érintik a Panda 1.1i Vannak: a gyárilag matt fekete seggputtony ajtajának párja 200 ezer forint fölött van; ez az egyetlen nonszensz módon drága alkatrész az autón. A két szárnyból nem létezik utángyártott, sőt, még gyári sem – ezt valami olasz manufaktúra szállította be a torinói anyacégnek. Ehhez az én rozsdátlanító tudásom viszont kevés, úgyhogy jöhet a lakatos. Nagy munkája nem lesz, körülbelül hetven centi fémlemezzel megoldja majd.
Tavasszal sokat használtam Fiatot, átmenetileg nem volt kéznél működő motorom. A vonatközlekedés a Dunakanyarban kiváló, de a munkaidőm nem nagyon metszi egymást a BKV busz indulásával, így a MÁV járatát reménytelenül lekésem. Ahhoz, hogy úgy érjek haza, hogy még a fürdetés előtt is bandázhassak a lányommal, kénytelen voltam naponta autózni; hála a bőven hat liter alatti fogyasztásnak, nem volt nyomorba döntő különbség a bérletek díja meg a benzinszámlám között. Akkor még.
Hogy az út se legyen csöndes, feltettem a piac legolcsóbb, még nem kínai gumiját, egy szett 13-as Aurorát. Nem mondom, hogy pályaslick, de a 7900/db-os árát megérte. Esőben is normálisan tapad, fékezni is lehet vele, igaz, a gördülési zaja nem alacsony. Igazából hangos. Hogy a csöndet elnyomó zajt is el tudjam nyomni, végre egy működő hifi beszerelése mellett döntöttem. A félhalott JVC-t eltávolította Töce; a CD lemezek gyöngyörgetése amúgy is nagyon retró, meg nem is praktikus.
Egyetlen célom a gyors kiszerelhetőség volt. Ha be kell tenni hátra a babakocsit, akkor útban van minden, így a pikk-pakk kiemelhetőségben gondolkodtam a lenyűgöző hangminőség helyett. A kínai termékekhez fordultunk: hamar került egy SAL-os boombox meg egy 50 Wattos kétcsatornás erősítő.
Az utóbbit rácsavartuk a dobozra, a kábelt leválasztva egyben kikapható az egész. A kormány mellé csak egy kábel megy előre, amire rászúrom a mobilom – máris szól az mp3, vagy a közúti harag ellen ideális MR3 Bartók. Imádok operaáriákra headbangelni, még ha a hangminőség nem is túl high end.
Sajnos az óra 150 ezres elfordulását elfelejtettem lefotózni, belebambultam a kellemes Mura-vidéki tájba. Feleségemmel éppen a szlovéniai Lendvára igyekeztünk, hogy megnézzük a helyi várban rendezett fantasztikus sunga kiállítást. Az ukijo-e korszak több száz éves pornográf fametszetei döbbenetesek voltak – nem tudom megjelenik-e máshol is a tárlat, de aki látja, ne hagyja ki. Nagyobbat üt, mint egy kábelkötegelővel összefércelt japán driftautó.
