Minden valószínűség szerint ön egy folytatásos reality-show első részét olvashatja/láthatja most, érezze át a pillanat nagyszerűségét, főszerepben egy autóra emlékeztető tárgy, két hülye és kazalnyi szórakozás.
- Arra gondoltam, hogy nektek adnám azt a Corollát, amit anno még donornak vettem a Hacsihoz, csak aztán semmi nem kellett belőle – hiszen egy Toyotáról beszélünk – így szerencsétlen már csak a helyet foglalja hatodik éve, sürgősen el kéne vinni.
Ezt közölte Karotta komoly arccal Telós Bandival és velem a dohányzóban.
- Csak a meglévő kormányművet kell belelógatni és kész, működik. – legdörzsöltebb PR-oshoz méltóan kapacitált, de mi már azonnal eldöntöttük, hogy kell, naná. Bandival összenéztünk: csapatósnak, de jó lesz.
Nem voltunk túlzottan optimisták, hiszen egy legalább hat éve helyben porladó autóról (a legendás ős-drifter, Chicken néhai verdája) beszélünk, ráadásul a nyolcvanas évekbeli japán autók azért iszonyatosan képesek rohadni, de egy maximálisan low-cost projekthez remek alany lesz: ha a motorja jó, akkor fillérekből megoldunk mindent, bízunk magunkban.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy adományozó atyánk, Karotta, sem látta az autót jó pár éve, így nem csoda, hogy emlékeiben némiképp élénkebb színekben élt még, tán ezért is kockáztatta meg a kormányműves kijelentést, de nem számít. Gyors telefon Ogrénak (Gyuri és csapata meglehetősen TC-közeli), aki – hangjában nem titkolt örömmel – vette tudomásul, hogy elkerül az autó a helyéről, ki is hozták Sabchoz, átmenetileg, amíg Bandi 02-ese el nem kerül gyógykúrára, addig itt berheljük, aztán átvisszük a 02-es helyére.
Eddig a pontig még nem is láttuk az autót, csak Sabc mesélt a telefonba mindenféle rozsdahalmokról és szép kihívásokról, nagyon kíváncsiak voltunk már.
Jogosan tehetnék fel a kérdést: miért szopatja magát két felnőtt ember ilyen hülyeséggel? Miért teszi tönkre szabadidejét, miért öl energiát egy ennyire reménytelen dologba?
Először is, kell a kihívás, márpedig ez a Corolla egy igazán szaftos darabnak ígérkezik ebből a szempontból. Nem mondom, hogy unalmas az életünk, de ez a kis rozsdakupac úgy jött most, mint bors a tokányra, felpörgetett, felrázott mindkettőnket, hiszen ez egy tisztességes, hátsókerekes-sperres autó, VALAMIRE biztosan jó lesz. Lelki szemeink előtt feltűnt a poros úton keresztben felbukkanó rozsdamarta bontószökevény a két vigyorgó hülyével valami vidéki libekergető-ralin és máris jobban éreztük magunkat.
Másodsorban mindketten zsákutcába futottunk: a Polski-projekt szépen, csendben kimúlt, el is adtam, amit lehet (a két ülést nem), Bandi 02-ese pedig megújul annyira, hogy ne legyen szíve széthajtani a pályanapon vagy kivinni a lőtérre. Valahogy törvényszerű volt, hogy együtt találjunk ki valamit, túrtuk is a netet, felbukkantak 340-es Volvók, mindenféle öreg BMW-k és kis japán autók, a megoldás aztán ölünkbe hullott.
Nem iszunk, nem drogozunk, sem Bandi sem én nem szórunk súlyos tízezreket ruhára, menő csukákra, ilyen maradi izék vagyunk ebből a szempontból. Persze nem fogunk erre sem költeni sokat, összevissza 4000 forintban van az autó eddig, csővel együtt sem lesz több százezernél.
Hat évig állt a földben, meg is látszik rajta, de hejj, tökéletes, ilyet akartunk, nem borult ránk a bank ahhoz, hogy drága csapatós verdánk legyen, lesz hát olcsó, nagyon olcsó. A végeredmény ugyanaz, csak az arányok mások.
Nincs megoldhatatlan probléma, talán ezért sem borzasztott el minket a látvány, ami Sabc műhelyénél fogadott: egy alkalmi szemétdomb- és alkatrész-lerakat négy keréken, tele lyukkal. Gyorsan számba vettük, milyen apróságok hiányoznak (váltó, kuplungszerkezet, főfékhenger-vákuumdob, kardán, kormánymű, vízcsövek…) de Karotta megnyugtatott: a dolgok többsége régi pincéjében van, menjünk el értük, ott megtaláljuk, a váltó Tomitsunál Pestlőrincen. Ezt Bandi önfeláldozóan el is hozta, itt jegeltük a parkolóházban Árpád mozdulatlan motorja mellett.
Egyik este aztán elmentünk a misztikus pincébe és effektíve a földből ástuk ki a számunkra kincset érő kardánt, váltót és komplett – alig kopott - kuplungszerkezetet-kormányművet (erről valaki régen levágta a kormányösszekötőket), de találtunk ott ültetőrugókat és ki tudja még mit. Körbetáncoltuk a rozsdakupacot, mint kajovák az utolsó nagy máglyát, mielőtt tömeges öngyilkossággal tiltakoztak volna a kormányzat politikája ellen.
Ez a Corolla lesz a mi máglyarakásunk, már érzem, aztán vagy beleesünk a végén, mint az éjjeli szúnyogok, vagy melengeti lelkünket, ha végre beröffen.
Egyelőre ugyanis nem sikerült beindítani, bár Karotta elmondása szerint alig valamivel több mint 100 ezer kilométer van a motorjában. Ez lehet akár így is, de fene tudja, milyen állapotban van, lehet csapágyas, hengerfejes, a motor állapota dönti el, hogy érdemes-e vele tovább foglalkoznunk, de nagyon bánnánk, ha kezdeti lendületünk máris megtörne, hiszen nagyon megszerettük ezt a romhalmazt.
Szétosztottuk a munkát – ez nagyon fontos, főleg, ha közös a projekt - és nekiláttunk. Kipakoltunk három kupac alkatrészt a beltérből: 1. a teljesen típusidegen cuccok (Gloria és Alfa alkatrészek nagy összevisszaságban) 2. kuka 3. a jó lesz még ez nekünk – kupac.
Bandi aláfeküdt, kezelésbe vette a hajtásláncot, fel kellett rakni a váltót ahhoz, hogy az önindítót a helyén rögzítsük, és majd megforgassa a lendkereket. Eközben én csupaszítottam a hátsót, felszereltem a csomagtérfedelet és 45 perc szopás után egy jól vektorált erőkar segítségével lejött a hátsó lökhárító is. A másik oldalon a bak már szerencsére kirohadt, azzal nem lesz gond. Ellenben a hossz- és kereszttartók épek, bár egy tábla lemez legalább belemegy, de van mire alapozni.
A közeli gumisnál gyorsan rakattunk két használt abroncsot előre, hogy legalább a műhely ajtajáig el tudjuk gurítani miután felraktuk az elpucolt könnyűcske váltót és a kuplungszerkezetet (ez pikk-pakk készen volt), lett jobbos tükör, az ablakemelő-szerkezetet is sikerült beműtenem, ablak is akadt (be volt esve az ajtóba), közben megérkezett Kopasz és Sabc is, agyaltak-agyaltak, de a motor csak nem röffent be.
Már egy héttel korábban, az első inspekciónál (lol) is feltűnt, hogy a jobb első fényszóró mögött riasztóan sokpines csatlakozók lógnak látszólag a semmiben. A sejtés, hogy ezek nem a fényszórókhoz tartoznak, ott motoszkált bennünk, de láthatatlanul, mint Picasso Guernicáján a náci bombázók, nyugtattuk magunkat, nem fontos az ott.
Aztán amikor ötödik próbálkozásra is csak az önindító forgatta meg a motort, de szikra nem jött ki a megszakítóból, akkor hagytuk abba. Az első és az ötödik indítás között eltelt három-négy óra és történtek dolgok. Először is, BMW-vízcsövekből tökéletes, csepegésmentes vízkört varázsoltunk, másodszor, kiderült, hogy a gyújtógyertyák tök jó állapotban vannak, a vezérlés is egész fitt.
Amíg én hamar feladtam az elektronokkal való harcot (egy műszert, lámpasort, vagy autórádiót még bekötök, de ez már nekem magas) és az egyéb hiányosságokkal törődtem, Bandi és Sabc a találékonyság, vaslogika és türelem magasiskoláját prezentálták: kimértek mindent, amit lehet, szálanként végignézték a vezérlőkompjútert, minden csatlakozást, a megszakítót. És lemerítettek két akkumulátort, de semmi.
Már ott tartottak, hogy direktben adták a kraftot a vezérlőnek és az indítómágnes behúzójának, de szikra csak nem jött ki a hibátlan megszakítóból. Pedig még gyorsan letöltöttünk pár kapcsolási rajzot az ae86.hu-ról.
Sajnos nem vettük észre, ami otthon – a komplett rajzot böngészve – pár pillanat alatt világos lett: az a soklábas csatlakozó bizony az ECU reléjének, a motor főreléjének és pár biztosítéknak helyet adó dobozkához csatlakozik. Na bumm, ezért nem volt hajlandó szikrát adni a megszakító (hiszen oda-vissza figyeli az ECU).
Gond egy szál se, amikor önök ezeket a sorokat olvassák, talán éppen akkor túrok az egyik legnagyobb hazai AE86-gurujának pincéjében a hiányzó dolgok után, köszi Tomi!
Ha beindul, onnantól kezdve már szórakozás és sétagalopp, csak idő kérdése. Mindenre van megoldásunk, még talán küszöböt is varázsolunk rá. Nem építünk újjá, nem restaurálunk, a cél, hogy minél hamarabb legyen egy autó, amit nem sajnálunk és fillérekből fenn tudjuk tartani.
Egyszer élünk, ha nem próbáljuk meg, azzal magunkat köpnénk szembe. Szép kihívás, de élvezzük, szórakoztat, és nem félünk - ez is csak egy autó. Egy napon talán előkerülnek a papírjai is (folyamatban). Valami lesz belőle, ha más nem, csirkeól. Bővebben a képgalériában.
