A napokban úgy jött ki a lépés, hogy taxival kellett kimennem a reptérre. Nem sűrűn fordul elő ilyesmi, általában megoldom autóval és/vagy tömegközlekedve, de ha már így alakult, megszólítottam a sofőrt, hitetlenkedve, hogy a Kia Cee’d kombi kétszázezer kilométer után ilyen jól tartja magát. Tényleg feltűnt, hogy nem volt meg benne az az érzés, mint a taxik nagy többségében, hogy a következő percben atomjaira hullik és mi meg hirtelen csak ott ülünk a hideg aszfalton.
Nem rövid az út a várostól a Bartók terminálig, messziről lendített a taxisom. Hogy neki mekkora csalódás volt a Touran, amit sokéves VW-zás után magabiztosan, kevés kilométerrel, alig egyévesen vett meg. Nem mennék bele a sztoriba, legyen elég annyi, hogy pár hónap alatt volt repedt blokktól kettős tömegű lendkerékig minden, ami rémálmokban elő szokott fordulni, majd a végén hengerfejesen adta el.
Sokkal érdekesebb ennél, hogy jutott el a Cee’dhez. A touranos kálvária után kizárólag racionális érvek mentén mozgott: ne legyen benne kettős tömegű lendkerék és láncos legyen a vezérlése. Már pár évvel ezelőtt sem volt egyszerű ilyen autót találni, de hosszas kutakodás után meglelte az 1,6-os CRDi-t. Öt literrel jár, kopóalkatrészeken kívül nem kellett cserélni semmit, és a jobb egyen úgy éreztem: ez az autó 200 ezer taxiskilométer után is egyben van még.
Nem fizetett le a Kia és a Volkswagenre se vagyok zabos - egyszerűen csak elgondolkodtatott, hogy mi alapján választ autót egy taxis. És igaza van, nem?
