A Shitgun-történet fordulópontjához ért, hiszen az első állapotfelmérés, majd gyors orvoslás után elértünk arra a pontra, hogy új alkatrészeket kap a Toyota. Innentől pedig nincs visszaút, hiszen már gyakorlatilag is áll benne a pénzünk, ezt már végig kell csinálni.
Szerencsére mindig kapunk egy kis löketet, lépünk annyit előre, hogy egyre erősebben vakítson minket az alagút végi fény. Most is ez történt.
Legutóbb abban maradtunk Bandival, hogy míg ő csencsel egyet Tomival – aki időközben hivatalos alkatrész-ellátói státuszba lépett -, addig én összekötöm a kellemest a hasznossal és gömöri kitérőm során lehajlíttatom a két külső küszöböt.
Így is történt. Gábor, aki távoli rokon, ám mégis olyan, mintha a testvérem lenne – cége lemezmegmunkáló- és csőhajlító gépek gyártásával is foglalkozik, kézenfekvő hát, hogy megkérem, hajlítsa le nekünk a két küszöböt.
Bandi kivágott egy darabot a régi ép részéből (nem volt könnyű találni), ez lett a profil, a hosszát lemértük, másra nem volt szükség. Egy ilyenfajta kicsi cég egy kicsi városban persze ezernyi aprósággal is foglalkozik, készült már itt trike-váz, kazán, szinte mindig beesik valami ismerős vagy barát az apró-cseprő bajával.
Ha pedig éppen nincs a nagy munka mellett (jelenleg is egy félkész csőhajlító állt leponyvázva a csarnokban) más, akkor marad idő a saját hobbira, ezek eredményezték a remek és precízen állítható puskabelövő állványokat is. Laikusok számára teljesen egyszerűnek tűnhet meghajlítani különböző csöveket vagy profilokat, jellemzően ők azok, akik a homokkal megtömött és gázégővel melegített hajlításról hallottak csak, ami persze rettentő amatőr és kezdetleges megoldás.
Én sem vagyok gépészmérnök, de már csak abból, amit munka közben elmondott, is világos volt, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő bukókeretet lehajlítani is komoly munka, mint ez a Bomag-megrendelésre készült úthenger-bukókeret. A szemre 6-8 milliméter falvastagságú zártszelvény, többszöri törés, semmi gyűrődés és a zömítés közbeni anyagáthelyezés, ez csak pár dolog, amire figyelni kell. És persze le kell hozzá gyártani a szerszámot. A földön heverő próbadarabok szemre is legalább 200 kilót nyomtak.
Persze ez egy gépműhely, annak minden szagával és látszólagos összevisszaságával egyetemben, de én imádok itt lenni. Mielőtt azonban nekifogtunk volna a küszöbnek, még gyorsan szét kellett szednünk a Tomo Vinković-traktor ekéjét, mert a talajlazító egyik csavarja elnyíródott, ettől az egész szerkezet rezonál és félő, hogy teljesen tönkremegy.
Ebbe nem mennék bele bővebben, urbánus olvasóinkat nyilván nem érdeklik a részletek, elég csak annyi, hogy egy ilyen – 20 évvel ezelőtt, még gyárilag összerakott ekét – szétszedni, azzal manipulálni nem könnyű dolog. Ráadásul mindenhová új csavarokat tettünk, új meneteket vágtunk, el is ment vele az egész délelőtt, de remek lett.
Gyorsan fel is pattintottuk a remek kis traktorra, mely túlzás nélkül a volt Jugoszlávia egyik legjobb terméke. A mára már szerb horvát Belováron gyártott kis szerkezet nagyban emlékeztet a francia Pasqvali traktorokra, azoknál azonban lényegesen strapabíróbb, továbbfejlesztett szerkezet. Lebecsülni óriási hiba lenne, hiszen mindent tud, amit egy nagy traktor: elöl-hátul van hidraulikája, kihajtása, összkerekes és központi difizáras.
Iszonyatosan kis helyen is meg tud fordulni, mivel középen csuklik, ez a csukló az egyedüli komoly odafigyelést igénylő alkatrész, hiszen a sok laza talajon való munka során bekerült por vagy homok kikezdheti. Ebben a példányban egy licencben gyártott egyhengeres, kétütemű dízelmotor dohogott csodásan. Megbecsült gépek még ma is, egy szép Vinkovicért bármikor elkérnek egymillió forintot is.
Ezt egy kicsit átalakították már, a fényszórókat középre rakták, mert elakadtak, a gyári bukókeretet is valamelyik régi tulajdonosa levágta, szilvásban-gyümölcsösben hajlamos letörni a fák alsó termőágait. Ezt leszámítva pöpec kis gép. De vissza a küszöbökhöz.
Kerítettünk egykettes, hidegen húzott acéllemezt, ez lett küszöbünk anyaga. A lézerprecíz belga lemezvágó a kellő méretre szabta, majd a régi, de hibátlanul működő lemezhajlítóval lehajlítottuk. Annyi eltérés lett a gyárihoz képest, hogy nem egy állandó rádiuszt hajlítottunk bele (mivel ehhez át kellett volna szerszámozni a lemezhajlítót, ami sok idő) hanem két töréssel oldottuk meg az ívet. Semmit nem számít, a küszöböt az autóra próbálva úgy néz ki, pontosan dolgoztunk. És valószínűleg túléli az autót a két acéldarab.
Közben az AE86-fórumon keresztül elért minket Domán Zoli, akitől ajándékba kaptunk egy remek, kétküllős kormányt aggyal együtt, egy hibátlan műszeregységet és a hiányzó jobb első féknyerget, áldassék a neve. Bandi ezeket is elhozta Tomitól, akinél cserébe az eddigiekért otthagytuk a szervós kormányművet; mi megvagyunk nélküle, ő pedig hasznát veszi, hát így megy ez. Ja, és lett egy új gyújtókábelünk, mert a négyes számún törött volt a pipa. Már csak a főfékhenger hiányzik, azt kéne elhozni.
Bandi közben beszerezte a fagyállót, olajat-olajszűrőt, fékcsöveket és váltóolajat. Ez később kiegészült az Unixnál vásárolt két kormánygömbfejjel, gumiharangokkal és a hőgombával. Ennyi új alkatrészt rég nem látott szegény Shitgun. Én hoztam a 70 mikronos ecsetemet, fehér Hammerite-ot, alapozókat és csiszolóvásznat.
A terv az volt, hogy összerakjuk a hajtásláncot, kicseréljük az olajat, adunk neki fagyállót és helyrepofozzuk az ajtókat. Ehhez képest persze minden máshogyan történt.
Amíg Bandi küzdött a flexszel levágott gömbfejek csonkjaival, addig én megtisztítottam és lefestettem a kormányoszlopot, hogy be tudjuk rakni, hiszen milyen jó lesz, ha végre belülről irányíthatóvá válik a gép.
Mire a kormányoszlop száradt, addigra elhoztuk a gömbfejeket a boltból (érdekes módon azonos cikkszámon két különböző alkatrész érkezett) és elkezdődött a szívás.
Nem ereszteném nagyon bő lére, a lényeg, hogy a kormányoszlop végi ricnit szépen kitisztítottam és úgy gondoltuk, hogy majd könnyedén becsusszan a kormánymű vonatkozó helyére. De nem, hiszen csak gyűrte-túrta maga előtt a rozsdát. Nem sejtettük, hogy ennyi odabent a dzsuva, így míg Bandi pozícionálta, addig én felülről megküldtem párszor a nagyobbik kalapáccsal. Lent nem csúszott beljebb, ellenben odafent már túljutottam a kormányoszlopot tartó konzol csavarjain.
Itt valami merénylet van.
Kiszedtük, nézzük, a ricnis részt takaró gumiharang feljebb csúszott. Sabc ránézett: -biztonsági kormányoszlop. Ó, mekkora marhák vagyunk, erről teljesen megfeledkeztünk a nagy cséplésben. Sikerült összeütnünk a kormányoszlopot, de sebaj, a satu jó barát, újra széthúztuk, nagy baja nem lett ettől. Aztán gyorsan áthajtottunk egy e célra készített drótkorongot a kormányoszlop kardánkeresztjén, megküldtük egy kis zsírral és láss csodát: úgy csusszant a helyére a kormányoszlop, mint a… ööö, igen, úgy.
Rácuppantottuk a kormányt és ünnepeltünk egy kicsit. Aztán én nekiláttam a két ajtónak, zengett a lemez, forgott a korong és a végén előtűnt az ajtók aljának masszív gittelése és a hegesztés, amivel anno javították. Kapott Hammerite-ot bőven, a finomabbik ecsettel, majd egy kis csiszolást és végül egy kis festékszórózással lett homogén a felület. Ha szép nem is, de jobb, mint volt, a célnak tökéletesen megfelel és annyi cuccot kapott, hogy rozsda többet a közelébe sem mer menni.
Helyükre kerültek a kormányösszekötők, a gumiharangok, feltöltöttük fagyállóval a motort (a BMW vízcsövekből eszkábált rendszer remekül tartja magát) és felpróbáltuk a Karottától kapott pókhálós BBS-felniket. Olyan ET-jük van, hogy megszólal, száz százalékkal jobban néz ki az autó, mint a lemezfelnikkel. Csak a miheztartás végett rátoltuk a csatlakozókat a műszeregységre, működik ez is, bár az alapjárat még mindig magas egy kicsit.
Mivel ekkor már rendesen besötétedett és későre járt, így ezen a ponton abba is hagytuk a munkát, a letisztított és festett kardántengely legközelebb a helyére kerül, ahogy talán a felújított sperr is (kap új 75W90-es hajtóműolajat). Ezen kívül peremezzük a fékcsöveket, beszerezzük a két nyereg felujítókészletét és az új tárcsákat-betéteket, kicseréljük a motorolajat, a legnagyobb munka azonban a két új küszöb felvarrása lesz. Főleg a jobb oldalon, ahol az évek óta nyitva álló ajtó miatt a belső küszöb is hiányos rendesen, megy majd bele a táblalemez.
A Shitgun azonban egy lépéssel ismét közelebb került ahhoz, hogy önerőből guruljon. Hosszú évek után. Ajtaján bobyewing olvasónk díjnyertes matricájával. Köszönjük! És már a borzalmas, 30 ezer forintos költségnél tartunk! Ajvé!
