Rendeltetek valamit a nevemre? - kérdeztem, amikor megláttam a csomagot az asztalomon. Próbáltam munkára fogni reggeli álmos szinapszisaimat: esetleg múlt héten leütöttem volna valamit hajnali kómában, ami kiesett az emlékezetemből? De nem, a BMW-hez már megérkezett az aktuális alkatrészpakk, a Peugeot-ról egyelőre nem árulhatok el semmit, a Corollához meg senki nem jelentette be mostanában, hogy újabb adománnyal járulna hozzá hitközösségunk szerény célkitűzéseihez. Úgy tűnik, túl jól haladunk, lassan fel kell húzni az ablakot, hogy ne köpjenek át az irigyek.
De akkor mi lehet a körbetixózott kartondobozban? Antrax-spórához fölösleges feláldozni egy gyerekcipős dobozt. Rázogatásra sem mutatott aktivitást a skatulya, úgyhogy győzött a kíváncsiság; egyszer élünk, bontsuk ki, csak nem ugrik semmi a nyakunknak.
Régi ismerős kandikált ki békésen, jól megágyazott fészkéből. Egyik kedvenc patkányom, akit a hiéna-kontesztre az elsők közt küldtek be pályaműként. Tomchy alkotása a ducktape-testű élősködő, és meg is értem, hogy nem volt szíve kukába hajítani az állatot, bár lehet, ott több táplálékra lelt volna, mint nálunk, a szerkben.
Figyeljük meg, milyen hasznos kellékekből épül fel a jámbor nézésű kisállat. Igazából egy közepesen jól felszerelt autós túlélőkészletben meg lehet találni az összes alkotóelemét, de érezhető a teljességre való törekvés is: ha rápermeteznénk még egy kis WD40-et, minden meglenne benne, amire szükség lehet az útszéli tákolásnál.
A régi kínai bölcsesség úgy tartja, két eszközzel mindent meg lehet javítani: ha mozognia kéne, de nem mozog, ott a WD40, ha mozog, pedig nem kéne, akkor kell a ducktape. Utóbbi korszakalkotó találmányból, amely az emberiség talán legnagyobb vívmánya a kamatos kamat után, készült a patkány teste, mondtam majdnem, de igazából boncolás nélkül nem tudtam megvizsgálni a belsőséget, úgyhogy maradjunk abban, a bőre.
Benzincső-bilincs nélkül nem indul útnak tapasztalt öregautós, de fontosnak tartom kiemelni az igényességet, hogy a gyári meghúzási nyomatékot festékjelöléssel biztosította az alkotó, későbbi jogtalan garanciális igények elhárítása érdekében. A másik megejtő részlet a színben tökéletesen eltalált tappancsot alkotó köszörűfej, amelyet Sipos úr majdnem zsebre tett, amikor nemrég erre járt, hiszen az még novicsentó, szinte kedve támad az embernek dremelezni.
A popszegecs is jó barátja az autóépítőnek, a drótfarok szinte adja magát, de a mű csúcspontja, szó szerint, a használt lambda-szonda. A szimbolikus jelentés és a funkció ilyen gyönyörű találkozása teljesen elérzékenyített, hiszen az autós patkány cirkónium-oxid érzékszervével valóban alkalmas lenne a kipufogógázok minősítésére, persze, ha a szonda működőképes lenne.
Most már nálunk szaglássza a zoxigént a levegőben. Szívesen adnánk valami különdíjat a kedvességért, de nem szeretnénk, hogy műpatkányok lepjék el a szerkesztőséget. Úgyhogy nincs más, a következő hiénán is pályázni kell, Tomchy. És természetesen köszönjük a többi patkánygyártónak is a remekműveket, rég röhögtünk akkorát, mint a beküldött fotókon.
