Örülj, hogy nem farkaskutya lettél...

2012.05.10. 14:00
32 hozzászólás


Ismerik ugye, a viccet – akkora buli volt fiam… És innentől jön a cím. De ez érvényes akár a május végi International Mini Meetingre is (IMM), amelyet idén – szinte hihetetlen – Magyarországon rendeznek. Autónyelven ez az IMM most nagyjából az lesz, mint a Sziget szokott lenni zenében, augusztusban.

Silverstone, 1999

Van már Magyarországon háromféle oldtimer-kiállítás, driftbajnokság, ilyen kupa, olyan kupa, tuningshow, az eseménynaptárakban a hétvégék úgy tömve vannak autós programokkal, hogy el se hisszük, hogy tényleg mindre jut néző, induló. Fentiek ismeretében (és ellenére) is ki lehet jelenteni: akkora és olyan rangú autós bulit, mint idén, Balatonfüreden lesz most május 24-től 27-ig, a hungaroringi Formula-1-es versenyt leszámítva még sose tartottak minálunk.

IMM 1989 - Silverstone-i versenypálya

Pesszimista becslések szerint is minimum 1500, de inkább 2000 autó érkezik a füredi kempingbe a világ minden tájáról, a látogatók száma pedig várhatóan 10 ezer fölött lesz. Az IMM ugyanis a minisek nemzetközi, egyben világhírű éves találkozója, az idei szervező, egyben házigazda pedig a Mini Club Hungary, ez az alig 120 tagot számláló, kicsi magyar klub. Több mint kétévnyi munka van abban, hogy az először kemény pályáztatáson elnyert rendezési lehetőség most Magyarországé legyen.

Silverstone, 1989

A minizés központja ugyanis – értelemszerűen – Nagy-Britannia, ezért a találkozónak minden ötödik évben a szigetország ad otthont. Mivel Németország volt anno a másik jelentős Mini-piac, ezért ott is gyakorta rendezik meg az IMM-et. De a Mini-térképnek annyira a szélén levő ország, mint a miénk, eddig fel sem merült lehetőségként. Magyarország ugyanis a legkeletibb állam Európa térképén, ahol szervezett minis élet zajlik, ezért nemcsak a rendezés lehetőségét volt nehéz elnyerni, de talán még nagyobb feladat volt messziről idehozni a zömében brit, német, francia, holland és olasz résztvevőket. Pedig már most, május elején jóval ezer fölött vannak a nevezések, és Linczmayer Balázs, a klub elnöke szerint hagyományosan az utolsó két hétben érkezik be a legtöbb jelentkező.

A Mini-összerakó vállalkozás főszereplői az OT Expón

Sejthetik, hogy nem keveset tettek azért, hogy ennyien nevezzenek odakintről – és higgyék el, a homokos partos tengerhez szokott franciákat, olaszokat nem a balatoni lubickolás lehetősége vonzotta ide. Egy Mini-találkozó persze önmagában is mindig jó buli, hiszen kevés más autó mondhat magáénak annyi rangos versenydiadalt, olyan hosszú gyártási időt, olyan kőkemény rajongótábort, annyiféle utólagos átépítési lehetőséget, mint ez. Akit érdekel néhány igazán kretén, Minire alapuló agyszülemény, ami különféle IMM-eken bukkant fel, kattintson bele az alábbi képpel nyíló galériába, és hüledezzen.

Kanapé Miniből. 140-et tud, elméletben

Akinek Magyarországon Minije van, akár klubtag, akár nem, annak magától értetődő, hogy ott lesz, hiszen ilyen rendezvényt egyhamar nem tartanak megint, ezt ki kell használni, még ha az ember (vagy az autója) a sebész szikéje alól szökik meg, akkor is.

A világ legkisebb forgalomképes double-deckere

A többség számára azonban az az igazi hír, hogy ez nem egy belterjes, kirekesztő rendezvény, hanem igazi, össznépi dzsembori. Május 26-án lesz ugyanis a közönségnap, amikor a látogatók is legalább akkorát mulatnak majd, mint a minisek. Akinek nem lenne elég vonzerő önmagában a sok ezer különféle Mini látványa, sőt, nemhogy a Minik, de egyáltalán, az autók sem érdeklik, azok sem járnak rosszul. Az a nap ugyanis úgy tömve lesz programokkal, hogy tartani kell tőle: szétreped az órák mentén.

Ez lesz az esküvői limó a füredi IMM-en

Nagy Ákos, alias „Erősember” magánshow-ja. Igazi, anyakönyvvezetős, minis esküvő, az érintett fél szerint rendes, „nyálas amerikai stílusban”. Autóáldás. Felvonulás 200 Minivel, élén egy Mini-limóval. Leghangosabb, legeredetibb, legszebb és legakármilyenebb Minik versenye. És ezek még csak az alkalmi programok, mert vannak állandók is.

Svéd bigfoot-Minik

Például ott lesz Rauno Aaltonen, az egyik leghíresebb „repülő finn”, az 1967-es Monte Carlo rali győztese (persze Minivel), a ballábas fékezés kitalálója, a München-Bécs-Budapest rali győztese, az egyik legnagyobb élő raliversenyző-legenda. Bármikor oda lehet menni hozzá, mesél mindenről, érdemes tudni, hogy egy kivételesen normális emberről van szó, akinek mellesleg óriási múltja és tudása van. Apropó, egy magyar Mini-építő el is készítette annak az autójának a hű replikáját, amellyel megnyerte az említett, fővárosunkban véget érő versenyt, nos, az a kocsi is ott lesz. Kiállítanak két, híres designer-Minit, egy régi David Bowie- és egy modern Kenneth Cole-stílusút.

Kenneth Cole-féle designer-Mini

A legnagyobb szenzáció talán mégis a két, e célra készített Mini-vízibicikli lesz. A piros és a kék jármű 1:1 arányú Mini-karosszériával készült, csatájukat pedig látogatókkal a kormányaik mögött vívják. A versenyeket 1/1000 másodperc pontossággal mérik, a versenyzők indítása klasszikus, versenypálya-stílusú karácsonyfa-lámpákkal történik egy külön e célra épített, U alakú stég belsejéből. A részvétel ingyenes, de aki beáll tekerni, vegye halálos komolyan a játékot! Hiszen angolok is lesznek ott, azok nem ismerik a tréfát. Ilyenben…

Kész a vízibicikli

No meg az állandó programok, a piactér (alkatrészek, modellek, minis matyóhímzések, iPhone-tokok…), a kemping területén, URH-n fogható IMM rádió, este a retrodiszkó… No meg párszor körbeviszik majd a Mini-klub királyi jelmezbe öltözött alapítóját, Király Ferencet egy félbevágott Miniből készült hintóban. Ő lesz az, aki ilyen alkalmakkor a Mini-emléklapokon levő viaszt a kezében tartott, Mini-dugattyúból készült pecsétnyomó segítségével szignózza.

Még egy fonyódi kép

Fontos tudnivaló, sőt, inkább így – FONTOS TUDNIVALÓ -, hogy a tumultus elkerülése végett a helyszínen nem lehet belépőt venni a közönségnapra sem, aki nem szólt előre, nem jut be, túl sok lenne a zember. Aki tehát részt akar venni az IMM-en, az
A) előre jelentkezzen a miniclub.hu oldalán, ott adja meg a nevét és az e-mailcímét, vagy
B) veteránjárművel érkezzen a balatonfüredi kempinghez, ahol külön oldtimer-parkolóban teheti le gépét.
A napijegy ára mindkét esetben 2000 forint – részleteket bővebben az MCH honlapján olvashatnak.

Nemcsak 500-as és 600-as Fiatból van strandos Jolly-verzió, de Miniből is

Egyébként hazudtunk, mert a legjobb dolga így is a miniseknek lesz: kis díj ellenében ők még a következő programokat kapják:
- tájékozódási rali pénteken Győrtől Csopakig
- borkóstoló pénteken, illetve szombaton két borospincénél veteránbusszal, csodapanorámával
- túra Bicépusztára busszal
- Herendi porcelángyár-látogatás busszal
- budapesti városnézés (inkább a külföldieknek érdekes) busszal
- tihanyi hajókirándulás.

Wildgoose kinyitva, lakható állapotban

És szintén a miniseknek szól néhány, nem a látogatónapra eső, ingyenes rendezvény is:
- pénteken a különféle klubok bemutatkozása
- Mini Drink Day szombaton (minden ország hozza a saját italát, keresztbekóstolás, majd mély alvás)
- ötfős csapatokkal Mini Me-kvizjáték
- vasárnap délután háromtól szlalomverseny a 71-es főúton a MOL-kút előtt
- tombola és díjkiosztó vasárnap este 7-től.

Ismerős helyszín, nagy időpont: 2009, a Mini ötven éves

Akit rendesen feltüzelt a dolog, az addig talán be tud szerezni egy Minit – de csak halkan adtuk ezt a tippet… Basszus, mekkora buli lesz, mi is ott leszünk. Bár ez talán evidens.