Alagút vége? Az a mozdony lámpája…

Kilakatolva pöpecre, lefényezve vakítóra, futóművek felújítva, motor, váltó, diffi csekkolva – innentől már csak egy nagyra méretezett legó az egész, egy-két napnyi munkával már készen is lesz, gondolhatta volna bárki a Ponton-projektről a legutóbbi, júliusi poszt megjelenésekor.

Hát nem. A Ponton egy rohadt komplikált kocsi. Amit egy normális autónál, húsz évvel később megoldottak öt alkatrészből, ott ebben harminc van. A pedálok tengelyén tűgörgők, szilentblokkos mozgatószerkezetek, hézagolók, illesztett perselyek, zsírzók, az első futómű egy rémálom, a váltórudazat maga a pokol, a hátsó futóműben teherautó-méretű alkatrészekből nagyon sok.

Örökkévalóságig tartott, mire összeállt a futómű, mire a motorban, a váltóban és a diffiben benne volt a pontos mennyiségű és minőségű olaj (pedig ezeket szét se szedtük, csak kicsit), mire az első bölcsőbe belemehetett a motor és a váltó, mire a gyári technológia szerint alulról, a magasra emelt karosszériába becsusszant az egész erőátviteli egység-futómű hóbelevanc. Az én OHC-motoros Pontonomba ugyanis nem lehet fentről betenni a motort, mert az túl magas és túl kicsi a lyuk, nézzék meg, milyen kevés hely marad a szelepfedél és a tűzfal éle között.

Egy normális veteránautónak a két első sárvédője csavarozott, minden más hegesztett. Itt a hátsók is, no meg a küszöbtoldatok, a homlok- és a hátfal szintén. És ez mind profilgumi, illetve műbőr-csík közdarabokkal illeszkedik a karosszériához - oldalanként húsz-harminc befaragandó gumialkatrészről beszélünk. Minden elem külön-külön és együtt is rosszul tud állni. És ami közdarabot a Daimler-Benz eredetileg jól összenyomható habosított gumiból készített, azt most csak masszív, tömörgumi változatban árulják. A B oszlop és a küszöb aljánál levő, úgynevezett omega-tömítést egy napig kell szabdalni, méregetni, a hiányokat fekete Terosonnal kitölteni, mire nagyjából jó és hiteles lesz.

A két küszöb felrakása emiatt egyhétnyi szívás, pedig látszatra csak néhány csavart kell meghúzni, és fent vannak. A sárvédők páronként szintén háromnapos melót jelentenek. Egy ilyen autó maga a kénköves pokol – persze ha van rá igény, hogy szépen álljanak az elemei. Sok Pontonnál tojnak erre, vagy ha nem, akkor összerakás után alapozzák és fényezik őket, úgy, bőségesen felhordott kittel pedig szépen össze lehet hozni az elálló felületeket. Látták a fehér Pontont az OT Expón? Az mintapéldája volt az e módszerrel, szakszerűtlenül összehányt Mercedesnek. Töredék munkával, töredék idő alatt töredék-Benz a végeredmény.

A profilgumikat pedig helyenként kis fémalkatrészek fogták oda a lemezekhez. A vezetékeket is, például ilyenek vannak a csomagtartóban. Csabi ezekből a használhatókat eltakarítja, a hiányzókat legyártja egyenként, majd horganyoztatja az egész pakkot. A csomagtartóban például nyolc darab lenne, ő ötöt talált, abból három volt használható, a többi újrakészült. Ennél nagyobb pusztításnak kitenni az idegrendszert csak egy pocsék főnökkel lehet.

De ha a kaszni nem lenne elég gyilkos, hát az összes egyéb mechanikai elem az. Csabinak persze kötélből vannak az idegei, meg aztán megszokta, hogy az egész élete megoldhatatlan problémák megoldásával telik, de ilyenkor azért – hogy érezzem a törődést - mindig felhív. Én pedig, a pesti puhány a 4/b-ből mostanában minden ilyen alkalommal kapok egy szívinfarktust. A két csörgéshez, majd a „Csabi” felvillanásához az utóbbi időben elektronikus címkét kapcsolt az agyam: újabb negyvenezer forint ugrik a kasszából. Mostanra Dezső felélte a feleségem örökségét, a sógorom pénzét, az anyósomnak jó pár százezer forintját, szemügyre vettük a rokoni környezetben levő összes dugipénz-tartó kekszes doboz időközben tisztára nyalt alját. Mindenki szívesen segít a Nagy Mű elkészültében, de mostanra mindenütt csak a szándék maradt.

Néha, titokban, alvást színlelve, résnyire nyitott szememmel beárazom a gyerekeket. Négy egészséges vese, jól működő májak, vajon mennyit adnak egy ép retináért, a feleségemben is van még néhány használható, Törökországban pénzzé tehető alkatrész. Létezik remény… Ez a Ponton-vétel felelőtlenség volt, de tisztelt bíró úr, ez nem látszott 2010 márciusában, mások is belementek már ekkora, sőt, még nagyobb ökörségekbe, nulla beugrós, 12 éves hitelre vett új autókba, Il Ferro-konstrukciókba – mindenki hord valami keresztet, aki nem otthon ül a Szomszédok előtt. De persze igazuk van, hogy a frászba ne látszott volna a közelgő veszély, meg is írtam 2010 márciusában, mennyire:

Egész reggel keményítgettem a szívemet – ha rossz lesz, otthagyom. Nem bírunk el még egy projektet így családilag, akármilyen ígéretes is. A (svéd) ember azt írta, hogy rozsdamentes. Aki ismeri a svédeket, tudja, hogy ez azt jelenti, hogy az ő ismeretei szerint egészen biztosan az, itt nem hazudnak, csúsztatnak, ez nem a Balkán. De mi van, ha egyszerűen nem ért az öreg autókhoz? Nem veszi észre, ami nekünk azonnal kiszúrja a szemünket, hogy az öt évvel ezelőtti tulaj olyan vastag alvázvédőt hordott fel, hogy nem látszik, hogy egyáltalán nincs hossztartó?

Ha rozsdás lesz, nem veszem meg, elnézést kérek, átadom a magyar pálinkát, barátsággal kezet fogunk, vázolom a helyzetet, és eljövök. Vídiakemény leszek. Nem tolhatok ki az egész családommal. Nem.”

De vitt a lendület, akkor még a nagy számú drukkolók is rózsaszín szemüvegen át nézték a világot (könnyebb volt 2010-ben, mint ma), no meg ott volt a Bende kamerája az arcomban abban a domsjői garázsban: „Zsolti, tetszik? Megveszed? Ugye megveszed, hetvenezer ember látja mindjárt ezt a felvételt!” Hát úgy nehéz higgadtnak lenni. De nem baj, lassan megoldok mindent, csak türelem kell hozzá…

Sajnos a restaurálás vége nem akar közeledni. Ott van például a kardánflansni ügye. Ez egy olyan alkatrész, ami a kardántengelyt központosítja kis sebességnél (mert a gumiból készült Hardy-tárcsa lógni engedné máskülönben). Az én flansnimról valaki Svédországban leköszörülte azt a gallért, amiben az egész központosító szerkezetet rugó ellenében bent tartó seeger nyugodott, ezért csak mutatóban volt az autón.

Üvöltő hurrázás közepette vettem a múltkor egy flansnit az ebay-en, amit Pontonhoz írtak. Megjött. Elvittem Egerbe. Csabi ingatta a fejét: ez itt acél, a Pontoné pedig alu, valami nem stimmel. Aztán kiderült, hogy a méretek se. Kisebbek a fülei, nem lehet betenni a csavarokat. Valamilyen más Mercedeshez lehet, ami csak azért furcsa, mert a Ponton-féle flansni megegyezik mindennel, ami a harmincas évekbeli 170-estől (Stirlitz, megvan?) a hetvenes évek eleji W108-asig rajta volt. Tehát valami régebbi cucc, az is lehet, hogy százezreket ér, mert valami Ezüstnyíl versenyautóról való. Sose tudom meg, nincs rajta szám.

Kellett egy másik. De honnan? Ez az alkatrész ritka madár az ebay-en, igazából még sose láttam effélét. Gyors körtelefon mercisek között – mindenkinek kéne ilyen, az övé is törött meg az övé is, neki meg csak az az egy van, ami az autóján van, de azt is cserélni kéne… Tehát nincs. Végül Dombi Andris sietett megint a segítségemre – „adok fel épp egy rendelést a Karasch-nak, hozassak? Másfél hét múlva itt lesz.” Hát persze, Andris, köszi. Így lett egyszer 72, majd 100 euró kiadása után végre egy jó flansnim.

Csabi Egerben pedig lassan a megőrülés irányába lépegetett. Elővette ugyanis a kábelkorbácsot és a biztosítéktáblát. Az egyik vezeték olvadtnak tűnt. Elkezdte szétfejteni a külső burkolatot, ami egyébként utólag került rá a kötegre. És egy csomó, rosszul összeforrasztott darab drótot talált, volt, amelyikről már hosszan leolvadt a szigetelés. Sóhajtott egyet, és valami negyven gumipókkal lelógatta a tetőről a kígyót. Majd stokiját húszcentinként odébb téve visszafejtett, új vezetéket tett be. Sziszifuszi munka volt, napokon át tartott, ráadásul nem elektroműszerész ő, hanem lakatos, tehát nem is szerette túlságosan csinálni, de muszáj volt. Most minden jó, már csak a szétrohadt biztosítéktábla várja az új csavarokat, a tisztítást.

Mint tudják, a Pontonban – akárcsak az összes autóban a hatvanas évek derekáig, s a többségükben a hetvenes évek elejéig – nem volt semmiféle üregvédelem. A hossztartókat, zárt részeket hermetikusan tömítették, nehogy bemenjen a víz, de a víz, nahát, ez a huncut, azért csak bejutott a kis szemét. Bár az afrikaiak nyilván nem így vélekednek erről az anyagról.

És ha bejutott, ott is maradt, és serény munkájának köszönhetően az összes ilyen autót a lelkétől kifelé rágta szét a korrózió. Nos, a Pontonnak kicsit meg lesznek nyitva az üregei, Csabi pedig biztosra megy, hogy ne rohadjon többé széjjel. Hosszú csővel, kompresszorral ugyanis belenyomott az összes karosszériaüregbe dupla adag friss viaszt, ötven évre így már biztos megint jó lesz felkiáltással.

És akkor belecsapott a lecsóba. Jött a tetőkárpit. Sajnos itt újabb, súlyos pusztítások nyomára akadt. A kárpitot feszítő lemezidomok egy része elrohadt, azokat darabonként lakatolni kellett. Szétmállott a négyrészes papundekli-burkolat is a hátsó szélvédő körül. A kalaptartó pedig egy olyan, koszos szövettel borított, omlós-porhanyós-hullámos gombatenyészet volt, amire a budafoki katakombákban is büszkék lennének a gazdák.

Elő a körzővel, vonalzóval, ceruzával, kartonnal, készült négy új papír betét, kimosta a tetőkárpitot és a kalaptartó szövetét (valamint egy levegővel az ajtónyílások szélén futó, csíkos betéteket is). A kalaptartó alapját sokáig nézegette, aztán csabimódszer következett: Elő egy tábla alu, domborkalapács, lemezolló, máris kiszabta az újat. A széleken visszaperemezte (nehogy szétszakadjon a szövet), beletett négy tőcsavart, formára kalapálta, laticellt húzott rá alul és felül, hogy ne bummogjon, majd visszatette az újszerűre mosott szövetet. Ilyen kalaptartó a világon egyetlen más Pontonban nem lesz.

Aztán napokig tartott a tetőkárpit és az egész firmamentum visszahelyezése. Az idő lassan csordogál egy ennyire komplikált autó összeszerelése közben. Csabi néha megjegyzi – ennyi idő alatt már három állólámpást összerakott volna. El is hiszem, láttam már őt olyat összepakolni.

De volt baj az üléssel is. Én az elsőket megcsináltam korábban, ám a hátsókra úgy emlékeztem, közel tökéletesek. Hát nem. Mint kiderült, a szövet a háttámla szélénél, ahol az ajtónál kilátszik, teljesen rozsdás. Csabi az egész huzatot levette, eltakarította a rozsdát, lefestette a vázat, de a vasoxid nyoma nem akart kijönni a szövetből. Végül a negyedik egri kárpitos vállalta el, hogy az anyag szélébe varr egy, az első ülések oldalával megegyező színű műbőr csíkot. Most készül az is.

És a millió egyéb. Például az üzemanyagcső, amin szétmállott a szövetbevonat. Újra készült. Vagy az olajpálca, amin a piros és a fekete festék állapota nem ütötte meg a csabii nívót. Fémig lecsisz, újrafúj, piros kitalál, most újabb, mint az új.

Ekkor megjelent egy olajcsepp a jobb hátsó keréknél. Csabi elhaló hangon hívott fel – ne feledjük, hogy korábban a diffit már szét kellett szednie egyszer hasonló olajcsepp miatt. „Nem értem, minden új, a csapágy, a szimering, papírtömítést is vágtam a záródó felületekhez, azt is profi anyaggal ragasztottam… Nem értem…” Én ehhez csak annyit tudtam hozzátenni, hogy amikor hoztuk az autót Svédországból, ez az oldal egyáltalán nem eresztett, csak a másik. Ez a folyás pedig nem kis probléma a Pontonnál, mert a féltengelytokokban a diffi olaja lotyog, a túlvégen pedig a fékdobokba folyik az egész lötty. Tehát rövidtávon fék nincs, középtávon diffi tönkremegy, tök jó.

Mindegy, szétszedte szegény, megcsinálta, ragasztotta a szimeringet is, jó lett, de nagyon nem is tért vissza rá, amikor augusztusban odautaztunk Zách Danival, hogy megnézzük a Művet. Mert ez az, nem autó. Mivel sokkal több mechanikai eleméhez hozzányúltunk, mint a zöld állólámpánál anno, és mivel mindenből meg kellett vennem a méregdrága cuccokat, mert nem volt választék utángyártottból, és mivel a fényezés minősége dupla olyan, mint a zöldön, ezért Dezső – legalábbis szemre – jobb autó lesz, mint a Szent Családi Állólámpás.

Már a műhely ajtajában kicsit megkövültünk Danival, mert épp Dez seggére láttunk rá, és – remélem, ez esetben nem sejtenek rólunk azonos neműekhez vonzódást, hiszen Dezső mégiscsak egy Mercedes – ugyanaz a réveteg állapot következett pár percig, mint amikor először láttuk a lefényezett kasznit. Csak most, összerakva még másabb. Lehet, hogy csak elöl van rajta kerék, az is a Csabi 123-as télije, de így, szélvédőkkel, passzra tett lemezekkel, benne a motorral, kábelekkel, tetőkárpittal valami egész fantasztikus.

Apropó, szélvédő – itt a gumi csak egy sima profil, nincs meghajlítva a sarkoknál, ezért nem igazán szeret a helyén lenni. Az első még egészen könnyen bement, de a hátsó… Azt két napig rakták, ráadásul nem volt szabad széttörniük. Amikor két sarka bement, Csabi (a csomagtartóban, zokniban állva) próbálta óvatosan befűzni a tetejét behúzóval. És mindig kiugrott valamelyik, már kész sarok. Végül már öten(!) tartották, nyomták, masszírozták a helyére, mire beugrott.

De mi, azon az egri, augusztusi estén már úgy láttuk, bent, a helyén. Mellesleg azt is megmutatta Csabi, milyen az a küszöb-illesztőgumi, ami még nincs készen, mert volt még hátra egy – hát tényleg pocsék.

Mutatta azt is, milyen lesz, ha kész lesz – az viszont szenzációs. Látják, ilyen alkatrészek egyáltalán nincsenek a későbbi kocsikban.

Ami most bent van – ablaktörlőmotor, futóművek, motor, vezetékek, tetőkárpit – az mind elvágólag, motortartó bakok, csövek eltakarítva, még a felső holtpontot jelző skálamutatót is horganyoztatta Csabi, de a motorblokk is színkódos fényezésű.

Bent voltak már a zárak is, de még eltakarítatlanul, próbacsavarokkal. „Itt vannak ám a szépek, nem ezekkel a rosszakkal rakom össze” – mondta Csabi vigyorogva. Rosszak? Más örülne ezeknek is…

Megnéztem a legendás A oszlopokat is a kerékjáratból, belülről is, ezek voltak a legneuralgikusabb pontok. Most, mint a szobrok, olyanok.

És mindenütt a friss, karosszériatömítő viasz - de jó is ezt látni.

Érdemes egy pillantást vetni arra, hogyan állnak az elemek, milyen szépen találkoznak a rádiuszok a panelek találkozásánál – még mondja valaki, hogy a Ponton nem szép. Aki ilyet állít, nem ment elég közel…

Ja, hogy mit vittem Egerbe? Például hét tábla bitumen lapot, mert azokat le kellett szedni lakatoláskor. Az Újlaki Peti által felújított főfékhengert. Pici, borulásérzékelő nélküli, automatás, kétpontos öveket – ezek tartják majd bent a fiaimat, ha baj történik – a harmadik pont kialakítása sajnos reménytelen lett volna, ezért csak ennyi.

Csabi meg csak állt, szelíden vigyorogva, mint egy bölcs Buddha, miközben mi halkan nyálat folyattunk Danival. Nekem ez az egész hihetetlen – ennek az autónak most mindene tényleg olyan, mintha új lenne. Össze se merem adni fejben, mennyi kínlódás volt vele eddig. Majd telepakoltuk Bazegkettőt vagy négy mázsa maradék Ponton-vassal (azóta a balatoni garázsban van mind), és leléptünk.

Danival szépen megkoronáztuk az estét Eger belvárosában – a Macbe mentünk volna, de elcsábított a szemközti hambis. Bár ne tettük volna – két kicsi, fokhagymás disznóhús, óriási, fullasztó kenyér. Olcsó persze, de ennél még mindig inkább ezerszer a Macdodó. Junk és junk között is van különbség.

Azóta persze, megint eltelt pár hét, minden héten jött újabb negyvenezres telefon. Megjött a kardánflansni, de közben kiderült, hogy az ablaktörlő is repedt – most kereshetek abból egyet, de az lesz itthon is, azt hiszem, már tudom is, honnan. És az újrakrómozott kilincsgarnitúra, amit tavaly szemfülesen leütöttem az ebay-n – azokat is túlcsiszolták felújításkor. Egy kilincs 440 euróba kerül a Niemöllernél, abból is csak egy darab van náluk, és az se új, gondolom, másutt se sokkal olcsóbb. És mivel spiáter, mind, ami nagy ritkán a neten van, kráteres és szürke, tehát felújítandó: De Magyarországon spiátert felújítani…? Közel reménytelen, ahhoz Bécsbe, talán Szlovákiába kell vinni. Igen ám, de Csabi kicsit alakította az ebayről vetteket, három így jó lett közülük, csak a jobb hátsó (amit lyukasra köszörültek) nem menthető. Hát ennyit a "Mercedes oldtimered van? De jó neked, ahhoz mindent kapni..."-fenoménről.

Apropó – belegondoltak már abba, miért mindig a hátsó kilincsek rosszabb állapotúak a négyajtós veteránautókon? Hát mert a spiáter nem szereti a krómot, és ha csak kis víz is éri, máris kráteresedni kezd. Ennek legjobb ellenszere, ha a krómozott spiátert elzárjuk a víz elől. Az első kilincseket pedig többször fogdossák, mint a hátsókat. Az a kis zsír a kézről, az konzerválja az elsőket…

Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):

2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább