hirdetés

Emlékeznek tán, két adással ezelőtt a kompaktálást - mint rendezői terminus technicust - próbáltam nagyjából elmagyarázni önöknek több-kevesebb sikerrel. Nos, a kompaktálás a forgatás szöveges részének (szakszóval: vaker) egyik sarokköve. A másik a hibátlanul elmondott, bakimentes szöveg. Amikor mindez nagyjából huszonnyolcszor megvan, akkor jöhet az utolsó pár, amikor már mindenki tudja, hogy na, most jó lesz. Újra csattan a tenyér, kép-hang összeállt, tessék...

Igen, ilyenkor törvényszerűen el lesz rontva valami, vagy belerepül egy muslinca a szemünkbe, vagy a háttérben elzúg egy zörgő Kamaz és hazavágja a hangot, vagy ha más nem, akkor Karotta gondolja úgy, hogy az egyébként nem látszó telefonját kiviszi a képből. Az ilyesmin a Hooters domborzattal gazdagon megáldott, fűtött és kényelmes partihelyiségében őszintén lehet nevetni, de mondjuk kilenc óra után a negyvenfokos melegben vagy éppen kockára fagyva a téli hófúvásban már csak kínjában kacag mindenki. Nem véletlenül alakult ki a régi aranyszabály (mely még jó eséllyel ma is érvényes), hogy egy óra forgatott anyag egy perc vágott anyagot ad ki a végén.

Ha most kiszámolják, hogy pályanapi beszámolónk durván húsz percében két kamera és operatőr, valamint a hangmérnökök nagyjából tízórai munkája van, akkor talán megértik, miért lett ez mai adásunk központi témája. Reméljük, tetszett.