...akkor kezdődik csak igazán! A Fospisztoly-projekt olyan nekünk Bandival, mint a késleltetett orgazmus. Eddig ment a motoszka a takaró alatt, de már ideje durrantani egy nagyot. Néhanapján ugyan szivárogtattunk pár fotót a Facebook-oldalunkon, ez leginkább azokban tartotta a reményt, akik hittek abban, amiben mi, a többiek már rég eltemették a dolgot.
Hiba volt.
Mert az, hogy nem írtunk róla, nem jelenti, hogy nem dolgoztunk rajta. Nagyon egyszerű magyarázata van annak, hogy több mint egy éve nem készült róla poszt: dolgoztunk, nem fotóztunk, márpedig olajos, lucskos-mocskos kézzel óvatoskodni a fényképezőgéppel nincs sok kedve az embernek. Na meg lusták is voltunk, a fotózás helyett inkább meghúztunk egy csavart, vagy húztunk egy varratot a CO-val.
Hogy az elmúlt egy évben mi történt és mennyi szakadékot léptünk át, illetve bukdácsoltunk át dolgokon? Akadt baj bőven, elég csak annyit említeni, hogy jelenleg a negyedik helyen lakik az autó. Sabctól való távozásunk után Simon Lacinál húzta meg magát (nagy köszi érte), hogy végül Gergő barátunk bérelt csarnokában töltsön hosszabb időt (ő amúgy a világ legkedvesebb, zord arcú embere, akinek bérlete van a bal egyben), most pedig - alig két napja - ismét mozdult, Novoth Tibi alig száz méterre lévő műhelye elé került.
Persze mindez nem ment csak úgy, egyszerűen. Hol tréleren, hol kötélvégen költözött, általában tetőig pakolt beltérrel, roskadásig durrantott csomagtartóval. Közben eltűnt ugyan egy-két dolog, de inkább csak bosszúságot jelentettek, mintsem megoldhatatlan problémákat. Az eltelt másfél év alatt már olyan rutinosan lapátoljuk bele a pótfelniket, gumikat és millió, apró csetreszt, hogy hamarabb elkészülünk vele, mint egy reggeli öltözéssel.
Olyan volt az egész, mintha gyártósoron cammogna ólomlábakon a földből kiásott, javarészt Budapest és vonzáskörzetébe széthordott öreg Corolla. Minden egyes helyen több és több dolog került vissza a helyére, az autó minden egyes állomáson több lett. A sors furcsa fintora - vagy inkább törvényszerűsége -, hogy végül ott kelt életre, ahol általában az autók életre kelnek: Novoth Tibi műhelyében. És hogy mi történt az elmúlt egy évben?
Ki lett lakatolva minden fájó pontja
Hangsúly a fájón, hiszen - mivel a külcsín huszadrangú kérdés - ott lett lakatolva, ahol szükségszerű volt. Leginkább a hátsó futómű bekötési pontjainál, amelyek lényegében újra le lettek gyártva, a padlólemezen, új a két küszöb, a taposók ordas lyukai is el lettek tüntetve. Eközben a szépség háttérbe szorult a funkcionalitás és a masszív megoldások mögé. Magyarán: nem sajnáltuk tőle a lemezt, Bandi pedig a gázt sem. Így - ha nem is egy Kuka-robot precizitásával és szépségével - de remekül meg oldottuk a folytonossági hiányokat és a vízmentességet. Természetesen kapta vastagon a rozsdagátlót, a varrattömítőt és a ki lett mázolva fehérre.
Fék
Nem volt egyszerű, ez tartott talán a legtovább, hiszen a nyergeket még csak-csak felújítottuk - iszonyat sok csiszolás, polírozás és festés után, négy felújítókészlettel - de a hátsó fékdugattyúk menthetetlenek voltak, leginkább ezeken látszott, hogy az autó megpakolva állt, a földbe süllyedve. Legyártattuk őket, a repedezett fékcsöveket újakra cseréltük, előtúrtuk a főfékhengert, ami nem passzolt, de megoldottuk a problémát, rendeltünk rossz tárcsát és betétet, majd sikerült jókat is szerezni. Lettek új betétek (Mintex), fékfolyadék, a tárcsákon még volt hús, egy darabig még jók lesznek. Ez a munkafázis annyira elhúzódott, hogy alig pár napja jutottunk el odáig, hogy végre pedálnyomásra lassít az autó. Nem elhanyagolható fícsör. Mondjuk, innen is csókoltatjuk azt, aki csípőfogóval nyergestül vágta le a fékcsövet a jobb elejéről. A szervódobhoz kell még egy vákuumcső, a régi elporladt, de ez már filléres tétel. A szervós fék jó dolog.
Minden más
Az, hogy mi az igazán rossz ebben a futóműben, még csak kiderül, egyelőre - csodák, csodája - még nem jött elő semmi probléma. Keményebb szilenteket raktunk hátra új kitámasztókkal, elöl cseréltük a kormányösszekötőket, ez az a rész, ami miatt nem aggódunk. Telós Bandit nem véletlenül hívják annak, ami. Van még tartalékban egy rakás keményebb rugónk és két gyártott gátlószárunk, bár ezeket Bandi valószínűleg át fogja szelepelni. Hátul Bilsteinek vannak, azok felújítása pedig megoldott.
Bekerült a váltó, a kardán, friss olaj és hűtővíz, eddig nem folyik sem ez, sem az. A kilométeróra-kihajtást ledugóztuk, mert a spirál és a kihajtás nem lett meg sehol, de a sebesség mit sem számít ennél az autónál. Ha nagyon akarjuk tudni, akkor ott a GPS. Kormányoszlop, kormány, bekerültek az ülések és az ajándékba kapott balos fényszóró (köszi!), majd némi kábelezést és madzagolást követően lett világítás, vészvillogó és féklámpa, fűtés, hűtés, a lényegi információkat közlő óracsoport, egyedül index nem, pedig a kapcsoló jó, de ez csak méricskélés kérdése, a multiméter majd megmutatja a tutit. Végül bekerültek az ülések.
Ami azonban a lényeg, hogy egy szép szerdán ott álltunk az autóval, amit már csak be kellett indítani ahhoz, hogy önerőből elinduljon, kanyarodjon és meg is álljon. Gyomrunkban a görcs, iszonyatosan izgultunk.
Aztán nem történt semmi. Egyévnyi állás után az 1984-ben gyártott Denso-üzemanyagszivattyú motorja úgy gondolta, neki elege lett és nyugdíjazta magát. Pont akkor, amikor már készen voltunk a nehezével. Szar helyen volt, bent a tankban, a csomagtartó fenéklemeze alatt, nem lehetett rálátni, a direktbe kötött akkumulátorra meg sem moccant, nincs mese, leengedjük a tankot és kicseréljük. Leginkább egy külső szivattyúra. Az a tuti, szerelhetőség szempontjából sokkal praktikusabb.
Naná, hogy Bandi 02-eséből került működőképes benzinpumpa a Toyotába. Neki nem kell már, emitt pedig hasznát vesszük. Ahhoz, hogy beszereljük, először azonban ki kellett műteni a régit, amihez pedig le kellett szedni a tankot. Minderre már Tibi műhelye előtt került sor, hullott is a vasoxid a szemünkbe, hajunkba, de lejött és meglehetősen hamar a kezünkben volt a ludas. Hiába kalapáltuk meg, hiába pucoltuk le az összes elektromos csatlakozót: a motor meghalt.
Nem volt gond, a BMW-szivattyú tökéletesen működött, ráadásul sikerült az eredeti, japán szűrőt megtartani és a süllyesztett pumpa konzolját és fedelét összehozni - némi üzemanyagcső segítségével - a pótkeréktartályba csavarozott BMW-alkatrésszel. Ehhez ugyan kicsit vágni kellett magát a teknőt, azért, hogy minél kevesebbet kelljen emelnie a szivattyúnak, de végül sikerült, és amikor rátoltuk a feszültséget, finom zümmögéssel tudatta, hogy működik, majd pár pillanattal később elöl - a lehúzott üzemanyag-vezetéken - kibuggyant az első adag nedű.
Innentől kezdve pedig beszéljen maga a kép.
Végül Bandi volt az, aki megtette az első métereket vele, ez így fair és abszolút megérdemelten. Bár - ha éppen nem lett volna az utasülésen felpolcolva egy fél kipufogó és két téli gumi - akkor én is beültem volna mellé, de elhihetik: kintről nézni is csodálatos volt. Ott, abban a pillanatban nem cseréltünk volna senkivel, ez egy iszonyatos elégtétel és csodálatos érzés, még akkor is, ha csak egy harminc éves, öreg talicskáról is van szó.
De a miénk, és a mi szemünkbe hullott a por, mi fetrengtünk a földön, a melegben és a hidegben, mi szívtunk éjjeleken át, és a mi bőrünk alá fúródott megannyi fémszilánk, égetett ruhánkba lyukat a flex, és marta bőrünket a sok dzsuva, ment rá szabadnapunk, együtt támasztottuk fel, és most nekünk röfög szakadt kipufogóján keresztül olyan vérmesen és csodálatosan felpörögve, hogy az embernek fülig szalad a szája. Ilyenkor semmi nem számít, csak az, hogy minden alapvető funkcióját immáron ellátja, és most már egy lépésnyire van attól, hogy június közepén ott csikorogjon kőkemény gumijain a pályanapunkon, mindenki legnagyobb megrökönyödésére. A váltója pazar, klattyanós szerkezet, a fékje jó helyen fog és erős, a kuplung hibátlan, a motorja nem tűnik gyengének, hátul hajt és sanszos, hogy nincs ezer kiló.
Kell még rajta dolgozni bőven (megvettük már a négy olajfeltöltő- és leeresztő csavart a váltóhoz és a diffihez az olajfeltöltéshez, illetve cseréhez, mert a régiek kőkeményen be vannak gyógyulva), sokkal szebb már sosem lesz, de nem is az a cél. A cél, hogy ez az öreg csataló megint fusson, üvöltsön, hogy a sperr zárjon, nekünk pedig örömet okozzon a vén Fospisztoly.
És ha önt zavarja a név, mert azt mondja, ez az autó többet érdemel, ne feledje, hogy másfél, két évvel ezelőtt ez egy földbe süllyedt, szétbontott rom volt, amelynek alkatrészeit pincék sitthalma alól és idegen fészerek aljáról szedtük össze. Most már tudjuk, hogy érdemes volt, mert élni akar.
És fog is, tőlünk megkapta az esélyt és meghálálja.
