Tudod, Taki bácsi, azok voltak az idők

Ott ültünk a tévé előtt, majszoltuk a cseresznyét, amit nagypapám fájáról szedtünk. Izgatottak voltunk, hisz alig vártuk, hogy kezdődjön a Tenkes kapitánya. A germersdorfi cseresznye édes volt, Eke Máté nyelve csípős, kardja hegyes, kalandjai pedig felejthetetlenek. Tudod, Taki bácsi, akkoriban azon csatáztunk a szünetekben, hogy ki lehet kuruc és ki lesz labanc. Azok voltak ám a kalandok! Köszönöm, Taki bácsi!

Aztán egyszer felvittek egy vitorlázóval. Egy öreg Góbéval. Sárga volt, piros csíkkal az oldalán. Tudod, ott fent minden tökéletes volt. Pár nappal később apámmal pedig megnéztük a Kétszer kettő néha ötöt a tévében. Akkor már nem akartam kuruc betyárként kalandozni. Pilóta akartam lenni!

Persze akkor is ött ültem a tévé előtt, mikor a Tartsay-Kiss János sarkán drosztolál a piros Ladával, fuvarra várva. Nem, nem akartam taxisofőr lenni. De azért néztem akkor is a kalandjaidat. Ahogy meglógott az utas fizetés nélkül, egy átjáróházon keresztül eliszkolva. Vagy ahogy gyorstalpalót tartottál illemtanból a tróger, mezítlábas kollégának a droszton. Akkor is ott ültem, mikor megbukott a Lada a vizsgán.

Taki bácsi, köszönjük a kalandokat, hiányzol!