- Mit csinálni? Artistákkal...mit?! Kilőnek? Persze, naná, csak puhára essek, hogyne, csináljuk meg. - mondtam a telefonba, miután olvastam a második adás forgatókönyvét. Ugrottam már én gumikötélen, mi baj lehet abból, ha egy nagy hintáról kidobnak a magasba és visszaesek valami puha szivacsra? Semmi.
Ja, persze.
Aztán odaértünk a csak artistaképzőnek hívott Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola- és Szakiskola csarnokába és kicsit átértékeltem a dolgot. Nincs szivacs, nincs nagy hinta, csak egy húsz méter magas csarnok, mindenfelé lelógó kötelek és egy rohadt nagy palló, amelyről macskamozgású srácok NYOLC méter magasba lövöldözik ki egymást...ööö...hé, hol a szivacsom?!
Kikötöttek, a kötél végét pedig egy nálamnál harminc kilóval könnyebb ember fogta. Volna. Kilőttek, csak előtte elfelejtették mondani, mit és hogyan kellene csinálnom, így az első repülésem eredménye egy hátraszaltó lett, egy magasba rántott biztosítóember, aki az utolsó pillanatban tépte meg a kötelet, ennek köszönhetően a tarkóm alig egy centiméterre suhant el a palló végétől, melyen valószínűleg szilánkosra tört volna...
Aztán másodjára ledöntöttem a macskamozgású srácok sorát és Károlyt, míg végül megpróbáltam tényleg olyan bénám, nyújtott kézzel érkezni, ahogy mondták. És működött, persze amikor élesben ment, akkor megint lendültem, mint egy tekebábu. És azóta már fogytam is, csak szólok. Nem ez volt életem napja, bár az tény, hogy amilyen embereket, gyerekeket és időseket, ebben a suliban megismertünk, az nem adatik meg minden nap. Ezek a srácok naponta iszonyatosan keményen edzenek, nincs idejük másra, mert hullafáradtan mennek haza és a csapatmunka csodás példáját mutatják be. Csak egymásra számíthatnak és ha valaki ront, akkor azonnal négyen-öten ugranak oda segíteni, mert ha egy kiesik, akkor megáll a produkció.
És persze ez az iskola is, kiknek növendékeit aztán a külföldi, világhírű cirkuszok szippantják fel, mert ami idehaza van, az csak a cifra nyomorúság. Idehaza Luciano, a trapézművész az eladható, mert külföldi, külföldön viszont a zseniális magyar produkció. Mennek is sajna, már 14-15 éves korukban tudják, hogy nehéz ez a szakma és meglepően józanul látják a felnőttek számára is sokszor áttekinthetetlen életet. Le a kalappal előttük és oktatóik előtt, nem semmi, amit tudnak.
Na de aztán végre-valahára elértünk odáig, hogy lövöldözzünk egy irdatlan nagy géppel. Természetesen mindenki igyekezett komolyan venni a feladatot, kivéve engem. De most őszintén: ön mit lőne ki, ha választhatna? Egy nagy követ vagy egy mikrohullámú sütőt? Na ugye. Az erőkarral lehet trükközni, trükköztünk is...
És ez még csak a kezdet. Egyre jobban belejöttünk a dologba, hogy mennyire, azt holnap, azaz szombaton, 16.00-tól a SpektrumTV-ből megtudhatják. Brutális Fizika és a Totalcar, nagy baj nem lehet...
