Vigyél haza egy Audit, LED-es lámpával

2013.11.09. 12:11
47 hozzászólás

Megvan Brinkmann professzor autója? A klinika volt a sorozat címe, golfos Udóval, Christával és a Quelle-katalógusok mesevilágával a nyolcvanas évek végén. És az első Timothy Dalton-féle James Bond, a Halálos rémületben turistaautója Tangerben? Pedig ugyanaz az autó, de valóban nem volt valami ügyes termékelhelyezés egyik sem, pedig az Audi akkori csúcsmodelljét, a 200-ast próbálták meg természetes közegében vonzóvá tenni. Igen, tudom, a 007-es már a zsírúj V8-ast is hajtotta ugyanebben a filmben, de azzal sem mertek komolyabb kaszkadőrjelenetet bevállalni. Persze lehet, hogy az Aston többet fizetett azért, hogy felrobbantsák a V8 Vantage Volante-ot.

audi200

Mire az Audi már komolyan vehető felsőkategóriás autót tudott építeni, a reklámtechnika is sokat finomodott: aki látta az 1998-as Ronint, emlékszik az S8-asra, ahogy Párizsban driftelgetnek vele az esőben.

Akkor még az elismerésért küzdött az Audi, ma már biztos helye van: a nagy német hármas oszlopos tagja. Nem is kell nekik sokkal több, mint egy komoly LED-es fényszóró a kötelező félidős fészlifthez. Ezt domborították ki a bemutatón, ahonnan mi mást hozhatott volna haza a Mohó Hiéna, mint egy kőprofi Led Lenser P5 zseblámpát.

DSC01347

Állítólag 130 méterre világít el, amivel szerintem meg lehet szégyeníteni egy átlag-Moszkvicsot. Aluházas, és rendes ceruzaelem kell bele, amivel három órán át lehet vele átvilágítani a szomszéd hálószobájába. A számadatokat persze úgy kell kezelni, mint az autókatalógusban a fogyasztásértékeket, de én is azt mondom, faszán világít, és az is biztos, hogy tíz rugó alatt nemigen lehet megkapni a boltban. Még övre akasztható tok is jár hozzá a díszcsomagolásban.

DSC01343

Értéknövelő tényező a lámpamatrica-misztérium. Amikor Düsseldorfban egy korrupciós mosollyal kísérve megkaptam a dobozkát, persze nem bírtam ki, megnéztem, mi van benne, bele is tettem az elemet a lámpába, hogy kipróbáljam. Aztán jól eltettem a hátizsákomba, hogy majd itthon kihiénázom. Erre amikor a szerkesztőségben előveszem a zsákmányt, fekete matricával le van ragasztva a doboz. Nem tudom megmagyarázni, hogy történt, napokig agyaltam, aztán elmetszettem a matricát a fotózáshoz.

DSC01349

De volt ott más is, ahonnan ez jött. Egy A8-as makett, egyenesen Makaóból, 1:87 körüli méretarányban. A tükröket majd a tulajdonos szúrhatja be a helyére, de a kézzel aranyszínűre pingált kipufogórendszer alapból jár hozzá. Stílusosan egy audis zacskó kerekíti le a csomagot, amelyet némi barkácsolással lehet megnyerni.

DSC01345

A feladat: csinálj egy audis fényfestményt és fotózd le. Nagyon nem is írnám körül, lehet diavetítő előtt tartott kéztől hosszú záridő előtt lámpával rajzolt alakzatig bármi, ami fénnyel készült és emlékeztet az Audira vagy az új A8-asra, fő a kreativitás. A határidő vasárnap (2013. november 10.) reggel 8, az eddig bekommentelt, tetszőleges fotómegosztóra feltöltött pályázatok közül választja ki a legjobbat szigorúan önkényes szempontok szerint a szent szerkesztőségi szavazás. Nickenként egy művet fogadunk el, aki többet küld, azok közül csak az elsőt vesszük figyelembe. Jó barkácsolást!