Amikor a DTM-szerelők is megdöbbennek

A Hockenheimringen, kívülről nézve legalábbis, egész lazának tűnt a szombati nap. Persze a csapatok keményen melóztak, de még gond nélkül be lehetett jutni sajtóbelépővel a pit lane-be, még akkor is, amikor a DTM-autók voltak a pályán, illetve jöttek ki gumicserére.

Nem kérdés, a bokszoknál az ember legjobb barátja a füldugó, én sajnos erre nem gondoltam indulás előtt, de szerencsére a sajtóközpontban adtak. Mindegyik futam autói (FIA Formula 3, Porsche Carrera Cup, Volkswagen Scirocco R-Cup és persze DTM) veszett hangosak tudnak lenni, a DTM-gépek viszont mindkét oldalon felkar vastagságú kipufogóból ordítanak, szabályosan fáj, amikor valamelyik gép közvetlenül melletted felordít.

Nézőből már jóval több volt a bokszok környékén is, mint pénteken, de telt házról véletlenül sem lehetett beszélni. A pályán a DTM-taxik csúcsra voltak járatva: mindegyik márka több autóval is kocsikáztatta a rajongókat, újságírókat.

A BMW-nél még egy M1-est és a legendás „Original BMW Teile” dekorú 635 CSI-t is kihozták, őrületes kontrasztot adva ezzel a pályán köröző modern gépek mellett. Az M1-est sajnos elég hamar visszavitték a bokszba, kenőanyag-inkontinencia lépett fel nála, csöpögtette maga alá a hajtóműolajat.

Az Audinál egy régebbi RS5 versenyautó mellett a kis Abt (az öreg tuner, Hans-Jürgen fia, Daniel) matatott a sisakjával. Jól körbejárhattam a versenyautót, fotóztam amit csak értem. Ilyenkor szoktak jönni a kertévés-szenzációhajhász mondatok: Zoltán ekkor még nem sejtette, hogy másnap milyen kérdést tesznek fel neki. Vasárnap reggel ő maga is meglepődött.

A DTM igyekszik a lehető legnézőbarátabb lenni, így számtalan lehetőséget biztosítanak a rajongóknak, hogy az autókat, versenyzőket közelről láthassák. Éppen ezért többször is beengedik a népet a pit lane-be, szombaton ráadásul ínhüvelygyulladásig dedikáltak is a versenyzők.

A bokszok előtt ténferegve onnan lehetett tudni, hogy hamarosan kezdődik a buli, hogy hirtelen besárgult a bokszutca: hosszú combú táblahordó lányok lepték el a terepet.

Minden bejárathoz került egy, kezükben a bokszhoz tartozó versenyző nevével és arcképével dekorált táblával álltak, mosolyogtak és pózoltak. A legszebb jelenet az volt, amikor a kapuk kinyíltak és a versenyautókon ügyködő szerelők meglátták a rikító sárga fenekeket a bokszok előtt. A versenyautók nem tudtak olyan hangosan üvölteni, amekkora hangzavart okozott a sok padlóra eső áll.

Mivel tudom, hogy az olvasók mennyire szeretik - tisztán versenysport-szakmai érdeklődés okán – lapozgatni a pályákon felbukkanó dekoratív táblatartó hölgyek fotóit (őket a német nép esetenként csak Boxenludernek hívja, de a Grid Girl azért csak kevésbé pejoratív), csináltam róluk is pár képet. Kértem a lányokat, dobjanak a Drága Olvasóknak csókot. Pózoltak, de nem dobtak. Kértem őket megint. Néztek kedvesen, mint egy szakajtónyi sárga csibe, de csak nem dobtak.

Megint kértem, mikor is kérdezte az egyik lány, hogy angolul nem beszélek-e véletlenül. Csodálkoztam, mert a hétvégén mindenkivel megértettem magam németül, oké, hogy nem beszélek tökéletesen, de... Na mindegy, mondtam, blow a kiss! És láss csodát, már repültek is a puszikák.

Nem hagyott nyugodni a dolog, megkérdeztem a sárga csokrot, mégis hová valósiak, mert gyanús volt, hogy nem értették meg a végletekig egyszerű német mondataimat. „We are from Czech!” Elkerekedett a szemem, a sárga sztreccses kommandó egy cseh elitalakulat volt. A németeknél már nem találni hosszú combú lányokat?

A DTM egy nagyon demokratikus versenysorozat, az egyszerű motorsport-rajongóknak is jut bőven látnivaló és program, de természetesen a VIP-tömegek sem kell, hogy unatkozzanak, estére minden gyártó mobil épületében partit adtak. Az Audinál folyamatosan pörögtek az A8-asok, hozták-vitték a vendégeket, a buli előtt lazulni vágyókat kis asztalon minőségi konyakok és egy humidorban szivarok várták. Az élet kemény, nem szivarozok, égetett szesz kár belém, nem tudom élvezni, így sosem tudom meg, milyen érzés konyakot szopogatva, a pálya felé füstkarikákat fújva élvezni a Hockenheimring naplementéjét.

Estére volt flitteres-ruhás DJ-lány, meg élőzene, a JCB nevű banda tolta az aktuális és kevésbé friss slágereket. A két énekes, egy nagy darab fekete fickó, meg egy fekete loboncú csaj igyekezett a közönséget felcsalogatni a villódzó táncparkettre.

A nagy darab csávóról közben kiderítettem, hogy ő Butch Williams, a 2011-es The Voice of Germany tehetségkutató(?) egyik résztvevője volt, láttam is anno a tévében azt a részt, amiben először lépett fel.

Bitang hangja van, de ezen meg sem lepődöm, az ilyen műsorokat nézve hajlamos vagyok azt hinni, nagyjából bármelyik random fekete úgy tud énekelni, mint egy isten. A csajról is elég sok infó van a neten, sok projektben részt vesz, de kevésbé ismert arc. Mindenesetre a négy oktávot lefedő hangjával Kolinda Brozovic elég rendesen odatette magát, ezzel hivatalosan is a kedvenc horvát származású énekesnőmmé lépett elő. Mondjuk másikat nem is ismerek, de akkor is.

Jó hosszan buliztak az audisok, elvégre a kis Tambay (volt F1 versenyző, Patrick Tambay kölyökképű fia) a legjobb időt futotta a délutáni időmérőn. A 4,574 kilométeres kört 1:32,272 alatt tette meg, ennyi kellett, hogy pole pozícióból kezdhesse a 2014-es DTM szezon első versenyét. Elég durva idő ez, hiszen tavaly a tavaszi versenyen 1:35,918, az őszin 1:33,438 alatt volt meg a leggyorsabb kör. Ez jó indok az ünneplésre, szerintem a mixerek másnap szörnyű izomlázzal ébredtek.