Óda egy öreg Golfhoz

Azt hiszem rossz dolog, ha az ember tárgyakhoz kezd kötődni, de sajnos hajlamos vagyok rá. Van, amikor egy különleges dologról van szó, például egy sportkocsiról, ott érthető az izgalom, de én a világ talán legunalmasabb autója iránt érzek így.

Adott az öreg hármas Golf, amit családilag használunk, sokaknak okkal ez a világ legszürkébb, legjelentéktelenebb autója. Egyrészt ugye hármas Golf, tehát lassan több fut belőle, mint Swiftből. Másrészt fehér, ami méginkább elrejti, ráadásul a fényszóróktól, és a hátsó lámpáktól eltekintve teljesen gyári, ami megint csak nem gyakori.

Mégis szeretem, pedig még csak azt sem lehet rá mondani, hogy valami jófajta sleeper lenne. Se nem vérbő VR6, de még csak nem is egy izmos TDI, hanem mezei szívódízel, aszfaltszaggató hatvanhét lóerővel. Vicces is benézni a motortérbe, annyi hely van az 1.9-es blokk körül, hogy beállhatnánk mellé, ennyit számít a modern segédberendezések hiánya.

Járáskultúrája persze egyáltalán nincs, főleg hidegen indítva szoktam úgy érezni magam, mintha egy árral szemben úszó kotróhajó géptermében ácsorognék. Keményen szól, és ráz is, ami csak a kétezres fordulat felett simul ki valamennyire. Hiába alig 1100 kiló a bódé, nem tudom, mihez kéne viszonyítani, hogy dinamikusnak lehessen nevezni. A gyár 17 másodpercet ígér nulláról százra, nekem egyszer már 23 alatt is sikerült, és biztos vagyok benne, hogy létezik olyan hosszú vákumcső, amiben tényleg eléri a százötvenet.

Mégis van benne valami, ami talán nem is az autó érdeme, hanem a rengeteg beletekert kilométerrel nőtt köré. Annyi helyre elvitt, annyi mindent éltem meg vele, hogy az emlékek hozzátesznek a fényéhez. Emlékszem, amikor valahova a Magas-Tátrába, talán Rózsahegyre mentünk tekerni. Három downhill-bringát pakoltunk be úgy, hogy hárman még be is ültünk. Talán ezek a legszebb emlékek vele: egy végigsportolt nap után, a hegyek között, kilencvennel andalogva. A rádióból szólt a Public Enemy, esetleg az Iron Maiden, és akkor pár órára úgy éreztük, hogy összejött az élet.

Donovalyn áthajtva persze volt, hogy kettesbe kellett visszaváltani az emelkedőn, de a Golf csak ment előre konokul, mintha csak a fosszilis energiahordozók elapadása tudná megállítani. Költöztettünk is vele, ennek a sportértékét az is növeli, hogy csak háromajtós. Két kanyarból sikerült a barátnőm összes holmiját átvinni az új lakásba, matracostól, páfrányostól, hűtőstül, máig nem értem, hogy csináltuk. Megjártunk számtalan koncertet, Győrbe talán már sofőr nélkül is elmenne, de rohantunk vele munkába, vizsgázni, és tonnában lehetne mérni a szállított bringákat, vagy búvárcuccokat is.

Cserben nem hagyott soha, illetve egyszer megadta magát a központi zár motorja. Szerencsére ez pont nem egy másik országban történt, csak itt a szomszéd utcában. Még az egyik sárvédőt is le kellett cserélni, talán háromezer forintba került, színre fújással együtt. Ezen kívül csak gázolajat kér, azt is csak módjával, és kopó-fogyó alkatrészeket, bár azt sem sokat. Talán ez is az egyetlen baja: nincsenek nagy szerelések, sem csapatépítő tologatások az esőben, és ahogy a dolgok állnak, nem is nagyon lesznek.

Sokszor elgondolkodom rajta, vajon hogyan kezdte a pályafutását ez a kocsi. Tizennyolc évvel ezelőtt, Svájcban, talán egy frissjogsis gimnazista első autója lehetett, hisz apuka nem akarta, hogy az akkor új pápaszemes E Mercit törje össze a gyerek. Fapados, hogy helyén legyen a srác értékítélete, annyit fogyaszt, hogy diákmunkából is lehet tankolni, de azért van két légzsák, hogy anyuka is megnyugodjon.

Hogy mi ma? Egy állandó pont az univerzumban, legalábbis nekem. Nem lettem márkafanatikus, és lehet, hogy a lelkesedésem is csak annak szól, hogy ez az első autó, amit hunyorogva a magaménak érzek. Jelenleg 298 ezernél áll az óra, 300 ezernél vagy nullázza magát, és akkor még csak egyszer fordult át, vagy megjelenik hat pálcika a kijelzőn, akkor már 600 ezernél tart. Valós adat? Ki tudja, de látszik, hogy mi okozza benne a legnagyobb izgalmat.