Az úgy volt, kezdeném a Tanár úr kérem diákjának stílusában – és igazából így is érzem magam –, hogy most lebőgtem. De nemcsak én, hanem, ha lenne türelmem, illetve kedvem, hogy atomokra csesszem szét az idegeimet, akkor név szerint rá tudnék mutatni, hogy mások is, szép számmal.
Merthogy itt van például a csodásan restaurált családi zöld állólámpásunk, a három évtizednyi eltűnés után visszavásárolt, majd további sok-sok év kemény melója alatt lábra állított Szent Szobor, amit Csabi barátom egy éven át úgy lakatolgatott, mintha csak milliókat érő orchideát nevelgetne cserépben, a saját vénájába dugott kanülből csordogáló vérrel. Az az autó, amivel sikerült az idős szüleimet visszavinni Bécsbe, s ugyanúgy eltévedni a különféle Ringek szövevényében, mint tettük azt anno, navi nélkül, 1972 augusztusában, pontosan ugyanezzel az állólámpással. De hiszen megírtam a sztorit.
Ám a Szent Szobor veteránosításának környékén, 2012-ben azért gomolygott néhány felhő, amelyek bő két éve csak nem akartak eloszlani, majd egyszer csak lezúdult belőlük a zápor. Oké, nem beszélek tovább rébuszokban, inkább kibököm:
A Szent Szobor ugyanis VIZSGAKÉPTELEN.
Most sem hiszem el. Igazából nem több most, mint egy vasdarab, amit gurigathatok a garázsban, alkalmanként befizethetem rá a biztosítást, beleülhetek, berreghetek a kormánya mögött dedós módjára, de az utcára már nem mehetek vele, legfeljebb útvonalengedéllyel. Hogy megpróbáltam-e vizsgáztatni? Hát persze, onnan tudom az egészet.
Akkor beszélek egy kicsit azokról a gomolyfelhőkről. OT-s rendszámot ugye, úgy kap általában az autó, hogy a tulajdonos borzalmas alapossággal rendbe teszi a kocsit (vagy előveszi a valóban brutálpatika állapotú verdáját a garázsból), elhajt vele a veteránminősítést végző műszaki állomásra (persze előre bejelentkezés után), ott megnézik, és ha tényleg enni lehet róla (főleg alulról), és nagyítóval sem találnak rajta rozsdát, eredetietlenséget, akkor kap néhány gépelt papírt és egy igencsak 1973, iskolai KISZ-kitüntetés szintű, félbehajtott A5-ös kartondarabot, illetve egy felragasztandó réz plakettet a sikeres vizsga igazolásának céljából.
Az autót ezek után bejelenti műszaki vizsgára, ahol a veteránminősítés miatt nem két, hanem boldogságos ötévnyi bizalmat kap, már amennyiben, ha a fékjeiről, lámpáiról, futóművéről is bebizonyosodik, éppoly jó mind, mint az általános kinézet.
Majd ezzel a dossziévá dagadt paksamétával, vizes cipőjében cuppogva elcammog a delikvens az okmányirodába, ahol megigényelheti, és ha van, azonnal meg is kaphatja az áhított OT-s rendszámot. A folyamat állomásain, akárcsak a Monopolyban, persze hullanak pénztárcájából a tíz- és húszezresek, akár egérrágta zsákból a szalma, s a végén olyan százezer forinttal könnyebb bukszát kell már csak cipelnie. Milyen jó, tovább is tart a zakó zsebe így.
Nos, ebbe a fenti rendszerbe csúszott egy kis mellényúlás anno, 2012-ben. A sikeres veteránvizsga birtokában, ám igencsak megfogyatkozott magánidőm ismeretében ugyanis nem magam vittem műszaki vizsgára az autót, hanem rábíztam valakire, tudják, olyanra, aki az ilyen ügyeket intézi, ebben nincs semmi illegális. Ő pedig elvitte az autót oda, ahová mindig viszi a rábízott kocsikat, nem szokott probléma lenni, de egy olyan állapotú autóval, mint a Szent Szobor, nem is lehetett volna. Egyvalamit felejtettem csak el megkérdezni akkor, és valahogy az egész folyamat során fel sem merült: hogy a közvetítő, illetve az általa preferált, Budapest melletti vizsgaállomás dolgozói szemléztek-e már OT-s autót.
Csak jóval később, az okmányirodában kaptam meg a választ, amikor a rendszámért mentem: NEM.
Az okmányirodai pultnál ülő csaj hívta fel rá a figyelmemet, hogy az autóm csak 2014-ig kapott vizsgát, amire mondtam neki, hogy az lehetetlen, mire ő azt mondta, hogy márpedig ez áll itt, ami felettébb furcsa, jegyeztem meg, majd telefonálgattam, amire kiderült, hogy igen, így ment be a rendszerbe, már nincs mit tenni. Hihetetlen, hogy meg se néztem azokat a papírokat addig, de annyira nyilvánvalónak tűnt az ügymenet. Tudom, az én hibám.
Nos, káromkodtam egy sort, de akkor már megterveztem a túrát, sőt, szülinapi ajándékként el is mondtam a szüleimnek, hogy kirándulni viszem őket Bécsbe az autóval, azzal, amiben 40 éve nem ültek. Nem bonyolíthattam tovább a dolgokat, az ilyenre amúgy is ott vannak a hivatalokban a bonyolítók. Elfogadtam a rendszámot, rajta a kétéves matricával.
Gondoltam, öt helyett majd két év múlva megint mehetek vele műszaki vizsgára, nem öröm, mert olyankor mindig apad a pénz, de huszonnégy hónap nagy idő, ki tudja, mi történik addig. A Mercivel megcsináltuk a túrát meg azóta még párat, sok örömhöz juttatott bennünket.
Közben összerázódott műszakilag is, bizonyítva a tézist, hogy a frissen elkészült, gyönyörű veteránautó műszaki szempontból mindig pocsék, és csak akkorra lesz belőle jó kocsi, amikorra már leverések és olajos ujjlenyomatok tarkítják a testét. Kellett benne rögtön diffit cserélni, majd kuplung főhengert, később váltót is – utóbbit feleslegesen, mert azóta tudom, a halk sivítás nem abból jött, hanem szinte biztosan a 2006-ban még vadonatújan beépített kardánközép-csapágyból.
Még kapott egy másik adagolót is – azóta sima az alapjárata és nem füstöl –, egy parányi helyen levertem a festéket az ajtajáról, egy másik helyen épp pár milliméternyit megrepedt a motorházfedelén a lakk, mert az ablaktörlőt kihajtva hagytam, amikor felnyitottam a géptetőt – micsoda amatőrség, kopott autóval reflexből sem csinálok ilyet, soha, de egy ennyire szép autónál a félelem ügyetlenné és butává teszi az aggódó tulajdonost. Ám a Szent Szobor igazából sokkal jobb, mint 2012-ben volt, állapotát tekintve pedig 99,999999 százalékban ugyanolyan.
Aztán jól kivágták vele 2014 áprilisában a műszaki vizsgáról. Igazából nem vágtak ki; be sem hajthattam a sorra. Hű de gyönyörű, de sajnos nem kaphat műszakit, jegyezték meg, és hirtelen ugyanúgy nem fogtam fel e szavak súlyát, mint amikor prof. Hável György harmadszor rúgott ki ábrázoló geometria gyak-iv-ről a gépészkaron, 1987-ben. Akkor azt hittem, még előttem a dékáni és a rektori vizsga lehetősége (aztán elmondták, hogy gyak-iv-re ilyen nincs, tehát kiestem abból az évfolyamból), most, az autó vizsgájánál azt hittem, majd máshol, ahol van OT-s vizsgáztatás, esetleg jobban hozzáférnek a rendszerhez, simán megkapja az új plakettet. Hát nem.
A Szobor jelen pillanatban, Magyarországon, jog szerint így nem kaphat műszaki vizsgát.
A probléma ott van, hogy két év engedélyre nem jogosult, hiszen OT-s rendszámmal ellátott kocsi csak ötéves vizsgát kaphat, ez szabály. Ötévest viszont azért nem kaphat, mert ahhoz 60 napnál fiatalabb veteránminősítés kellene, az enyém meg inkább már olyan 800 napos. Róka fogta csuka eset, magyarán bekaphatom. Napóleon megvert seregeként húztam haza, bevágtam az autót a garázsba, savanyú pofával ráhúztam a lepedőt, azóta se csomagoltam ki. Ez áprilisban történt.
Hogy történhetett mindez? A vizsgáztatást 2012-ben végző állomáson nem láttak még OT-s autót. Gondolom, forgatták az enyémmel kapott nagy rakás papírt, talán bele is lapoztak a furcsa pakkba, esetleg még meg is ütötte a szemüket az „5 év műszaki vizsgára jogosult” kitétel a papíron, s a központi rendszerben ki is keresték a menüpontot. Ami aztán, érthetetlen módon, ki volt szürkítve, nem lehetett elindítani a processzt, van ilyen, gázos autót is csak kevés állomás vizsgáztathat. Ezt persze most csak kitalálom, mert nem láttam soha azt a számítógépet közelről, csak homályos elmondásból sejtem, mi jelenik meg rajta. De valahogy nagyon így történt.
Megint valami idióta ügyfél a szar öreg Mergájával, mi a fenét csináljunk, Józsi, nem enged be a rendszer! – ordította oda a futóműves a műhelyvezetőnek. Megint egy nemnormális eset? – így a másik. Valami olyan, ez itt ótés – emígy az elébbi. Akkor próbáld meg normálban, hátha úgy megy! – szólt az ukáz. És ment, hiszen az autónak volt akkor volt még egy kivont, de létező ALU–851-es rendszáma. Na, arra csinázták rá a kétévnyi plecsnit.
Hogy az a hülye kuncsaft ötöt akart, mert annyi járt volna neki és a szaros autójának, talán nem is tudták. Ha tudták, leszarták. Ha leszarni készültek, de volt bennük némi becsület vagy empátia, az elpárolgott, amikor nem tudták elérni azonnal az összekötő embert mobilon. Hiszen az is vagy húszforintnyi költség, amúgy is.
Az ALU-ra kiadott matricát elvileg nem lett volna szabad az én OT-s rendszámomra feltenni, de a matrica már csak olyan - az alja ragad, ahová felnyalják, oda tapad, nincs szeme. És a vicc, hogy – ha jól tudom – 2013 végéig az autóm még így is simán megkapta volna a maradék három, esetleg öt évet a műszakin, mert csak az után hozta ki a veteránbizottság a határozatot, hogy minden OT-s autó vizsgáztatásánál 60 napnál fiatalabb veteránminősítési papírt kell felmutatni (18/2013. (V. 9.) NFM rendelet 11. § (2)). Ez persze már csak védekezés volt, mert az elmés magyar kitalálta, hogy az öt évre szóló veteránvizsga lejárata előtt elviszi műszakira az autót. Így az adott kocsi közel tíz évet le tud húzni az utcán egyetlen szem OT-vizsgával, zseniális. Pár héttel azelőtt, hogy kiadták a rendeletet, hegyekben álltak a veteránautók a műszaki vizsgaállomásokon. Hogy azok az autók most érvénytelen veteránvizsgával futnak az utakon? Sebaj, a rendőr csak a műszaki engedélyt nézi...
Én erről lecsúsztam, pedig nem csalni szerettem volna, hanem valahogy rendbe tenni azt, amit más összekuszált nekem. Most itt állok egy használhatatlan vasdarabbal, s ez sem lelkileg, sem anyagilag nem érint valami vidáman. Valaki link volt. Valakik linkek voltak. Rendszerszinten és végrehajtási szinten egyaránt. És ez az én húsomba vág.
Egy megoldás létezik. Ismét jelenthetem be veteránvizsgára az autót. Önkormányzat, útvonalengedély, szabadság, újra fizethetem a költségeket, utaztathatom az autót, megint végignézik, megint papírok, megint bejelentés, újabb rohangászás, kölcsönrendszám, műszaki vizsga, ha jól számolom, hivatalosan ez kétszer minimum fél nap és egy ötvenes, de a magyar rögvalóban inkább közel egy hatvanas ugrik.
És ahogyan azt mindenféle fórumokról megtudtam, nem vagyok egyedül a problémával, hasonló cipőben járnak azok, akiknek volt még műszaki az autójukon, amikor le-OT-ztatták azt, és csak később mentek el vizsgára. Azok is, akik valamikor az OT-vizsga lejárta előtt vették meg az autót - ilyenkor kötelező egy új veteránminősítés, s az nagyon okosan pótolja az eredetiségvizsgát, ami jó - majd mondjuk, két év múlva lejárt a műszakijuk, s műszaki vizsgázni vitték volna a kocsit. Mindenki ebben a helyzetben találta magát, akinél valamilyen más okból keletkezett némi fáziscsúszás a műszaki és veteránvizsgák között. De a Mavamsz és az Autóklub (a két veteránminősítésben kulcsszerepet játszó szerv) fényképbázisa nincs kapcsolatban egymással, a vizsgarendszer felé meg végképp szerény az adatáramlás, száloptika és négymag helyett ott a jó, öreg Sirály papír . 1914-ben is itt tartottunk, 1814-ben csak azért nem, mert nem volt még írógép az irodákban.
Gratulálok. Ismét remekül sikerült összehangolni a különféle hatalmi és ügykezelési rendszereket, ügyes empátiával sikerült az alternatívák híján egyetlen szűk csőbe bekényszerített hobbista idióták zsebébe beleturkálni reszkető ujjakkal – merthogy ebből az áldatlanul összehangolatlan rendszerből bizony csöpög némi zsozsó annak a markába, aki ügyesen odaáll valamelyik rosszul illesztett csőcsatlakozás alá. Fogadják jókívánságaimat, ismét valami, amire ki lehetne ragasztani a Kiváló Áruk Fóruma legendás háromszögletű védjegyét.
Azzal a kitétellel, hogy én is barom és figyelmetlen voltam, azért egy megromlott pálpusztaiszagú jó reggelen csókoltatnám a 2012-ben az autómat vizsgáztató műszaki állomás dolgozóit is azért a precizitásért, szakmaszeretetért, empátiáért, amit akkor mutattak ebben az ügyben. És higgyék el, a saját fejem már kicsit dudorosra vertem dühömben az ajtófélfán, kérem, egy kicsit koccintsák oda a sajátjukat is, hogy osztozzunk ebben az afférban, még ha én át is vállalom a bűnhödés javát.
Itt tényleg mindenki hülye, de megint úgy, hogy következmény nincs senkire nézve, csak én tejelek és cseszem el a drága időmet megint. Effélék miatt (is) oly alacsony az átlagéletkor Magyarországon – üzenem a társadalomkutatóknak.
