Nem tudom, hányan emlékeznek még a régi 124-es Merci kombimra, amit jó hét éve adtam el. Született is belőle egy cikk anno, Intergalaktikus lúzerszopás fénysebességgel címen. Mert az volt. Az eladás is, az autó is.
Hogy mennyien ajvékoltak a cikk után. Hogy miért adtam el azt a jó autót. Hogy sose lesz még egy olyan. Hogy egy idióta vagyok. Hogy visszasírom majd. Hogy nem telik el egy év, és megint 124-es dízelkombit fogok keresni, mert az a világ legjobb autója. Hogy az unokáim gyalázkodnak majd a sírom előtt, hogy eladtam. Hm, nem teljesültek a jóslatok, az utolsó kivételével, amit még nem tudok. Én továbbra is utálom a 124-eseket, különösen a kombikat. E vélemény kialakulásában jelentős szerepe volt Hansnak, közvetlenül és közvetetten is.
Közvetlenül azért, mert egy szar volt. Nem látványosan – hiszen szuperül ment és jól nézett ki –, hanem sejtelmesen, a héj alatt, nyomasztóan, alattomosan. Soha autón nem buktam ekkorát, még közel ekkorát sem. Soha autóban nem akartam ennyire hinni. Soha autót nem vettem ilyen messzire előre tekintve a jövőbe, kvázi örök megoldásként. És nagyon rég, valamikor még az igazán utcánroncsautóttákolok korszakomban volt olyan váratlan lerohadásokra képes autóm, mint Hans.
Közvetetten azért, mert miatta megfogalmazódott egy súlyos gyanú. Csak az enyém ilyen pocsék? A másfél év alatt, amíg Hans megvolt, minden lehetséges 124-esbe beültem, amibe tudtam. A merítés széles volt, a veteránklubomban akkoriban megfordult vagy tíz ilyen kocsi, a mercis ismeretségi köröm is nagy, ott is akadt bőven. És – miközben elismerem, hogy egy csupán félmilliót futott 124-es még tud csodás lenni –, azt kell mondanom, hogy ez a típus igen dicstelenül öregszik. Legalábbis ahhoz képest, ahogy az általam megszokott Mercedesek, a W115-ös és a W123-as teszik.
Persze, nem rohad, a vonalai annyira örökzöldek, hogy most, közel harminc évvel a bemutatása után sem látszik elavultnak, egy örök kőtömb a zagyván változó divat világában. Ha meglátok egyet, most is megremeg a lelki térdem. És akkor Hansra gondolok, illetve az akkor kipróbált kábé húsz másik dízel 124-esre. Majdnem mindben volt valami zörej, mindnek papírszerűen csukódott az ajtaja, kvázi mind melegedett autópályán, lámpák (nem műszervilágítás) égtek a műszerfalukon, le volt szakadva a vezetőülésük, ez nem működött, az nem működött, a szintszabályzó hülyéskedett, akadt a váltó, dobált a kuplung, húzott és lógott a kormány – ehhhh. A 190-es is csak azért jobb autó, mert ugyanazok az alkatrészek vannak benne, de alsó hangon 250, felső hangon 500 kilóval kevesebb súly öli benne a cuccokat.
Igen, vannak jó 124-esek, keveset futott, óvott, alaposan újjáépített, avagy frissen behozott példányok, félmillióig nyilván csodás mind. Hans órája valami 311 ezret mutatott eladáskor, de utólag már biztos vagyok benne, hogy a hit gyülis matrica nem óvta meg attól, hogy az isteni szeretet jegyében valaki alaposan bele ne nyúljon az órájába. Alapvetően mindegy, de most már úgy sejtem, Hans 500 ezer kilométer jobbik felét láthatta, mire hozzám került.
850-ért vettem, ami elég sok volt 2005-ben egy 124-es kombiért, kardánzörejjel, kissé húzó kormánnyal, kissé magas fenékkel (az első rugók voltak töröttek, mint később kiderült), a vezető oldali háttámla dudorán apró lyukkal, de különben kvázi makulátlan beltérrel. De akkor nem volt jobb.
Másfél év alatt ráköltöttem 600 ezret, eleinte a hosszú távú gondolkodás és az alapos rendbetétel jegyében, később már csak kétségbeesésből, már afféle sikító kómában. Hihetetlen bajai lettek, én meg nagyon is szembesültem azzal, hogy a 124-es Leichtbau autó a 123-ashoz, pláne meg a 115-öshöz képest. Hans végül 2007 januárjának első napjaiban ment el, hogy az adóját is még én fizettem arra az évre, rohadjon meg.
Mialatt hirdettem, a legkülönfélébb borzalmas nepperekkel hozott össze a sors, gyűlöletes, óriási arcú, már az utca végéből is baseballütővel való elkergetés után kiáltó sötét barmokkal, illetve néhány normális, de rettenetesen ruppótlan alakkal, akik a csoda reményében (feléből százastalkudom, tényleg nincs több pénzem) érkeztek. Nem is tudom már, ki vitte el, addigra meggyötört az élet, egy félig agyonnyomott svábbogár utolsó leheletével rábólintottam a 600-as ajánlatra, úgy, hogy egy hónappal előtte sikoltva küldtem el egy csávót, aki be-800-azott rá. Naja, közben csavartak egyet a regadón.
Jókora kanyar után visszanyergeltem 123-asra, ami ezerszer jobb volt Hansnál, arról meg még visszább egy 115-ösre, ami mindennél jobb, ahogy ezt mindig is tudtam. Az elmúlt három évben révbe ért az életem ezzel a vén zöld döggel, megint fejfájás nélkül autózóm, még ha lassan is. És nem hittem volna, hogy hallok még Hansról. Aztán egy olvasó levelet küldött a múlt héten, imigyen szólt:
– Helló, w124 300d kombi bordó LXX-NNN tényleg a tied volt? Akitől vettem, azt mondta, tőled vette, üdv, Feri
– Szia! Ja, Hans, a gyűlöletes, akin 900-at buktam és kétszer módosítottak jogszabályt, mialatt árultam? :-) Az nem LXX-NNN, hanem HNS-valami volt. HNS–769, most nézem, itt a cikk. Még MŰKÖDIK? Még mindig csörömpöl valami az adagolójában? És hány hengerrel indul? Istenem, mennyit szívtam vele, ez egyik fő oka, hogy most megint állólámpásom van. Remélem, neked azért jó! Szia, Csik
– (Feri) Elolvastam, így a cikk után nem fogsz krokodilkönnyeket hullatni, nekem meg elég éles a kontraszt... nézd és ne zokogj:) Egyébként 130-ért adta a nagyonszimpatikus srác, motorhibásan. Állítólag egy erdei úton mentek és egy kavics valószínűleg megrepesztette a karter alját, és elcsöpögött az olaj belőle és megállt. Na most, a karteren akkora a lyuk, hogy egy nyugvó és egy hajtó csapágycsészét is le tudtam venni, és a két kezem befér, halkan tapsolni is tudok.
Itt kaptam meg a képeket, és elhűltem. Először nem akartam elhinni, hogy LXX-NNN ugyanaz az autó. De az. Ott a telefonszám-kezdemény a tetőben, ott a Hit Gyülekezet hala a farán (amit én H betűvel takartam el), ott az elöl vastagabb, hátul vékonyabb anyagból készült, csíkos üléshuzat.
– (Én) Ez horror. Amikor én eladtam, ez még egy egészen mutatós, nagyon pici, de tényleg nagyon pici korróziós, apró makulás autó volt. Oké, fel volt vakszolva eladáshoz, mert enyhén matt volt a teteje, de még csak nem is políroztam, elég volt neki egy lájtos átkenés. És rejtett hibái nem voltak, mindent kigyomláltam, csak az a fura adagolóhang maradt, meg az öthengeres indulás. Istenem, ez egy szétbaszott roncs lett. Miközben két állólámpást láttam rendbe jönni, a volt 123-as kombim meg valami elképesztő szép lett mára...
Tényleg borzalom. Feketére zsírosodott a könyöklő – milyen koszos alkar kellett ehhez? Szemét-hegyek mindenütt, körben rohad. És az a zárhíd... Bálint fiam tegnap eldobált papírzsebkendői simábbak a szemetesben, mint ez.
– (Feri, a következő levélváltással) Régóta kerestem egy valamilyen 300D Mercit. Amikor ezt megláttam, és hogy ennyit kérnek érte, nem volt kérdés, hogy elhozom. Ránézésre rettenet az autó. De mikor felemeltem, láttam, hogy az alján nincs rohadás, a vezetőoldali B oszlop és küszöb találkozásánál van megrohadva meg a két küszöb eleje az emelési pontnál. Ezen kívül az anyós első sárvédőt látod, de az csavarozható, a csomtér ajtó csúnya, de menthető, és a jobb hátsó ajtó teteje azért olyan, mert valamivel eltalálhatták, és a gitt jött le.
Hihetetlen, hogy az ajtók alja abszolút nem rohad. Egy telifénnyel hibátlan autóvá tudna válni, de csak kívülről. Belül... hát azt a szemétmennyiséget, ami benne volt, és láttam kipakolni az embert, ne tudd meg! És meg annyi maradt, mint a képen! Ráadásul az ember mondta, hogy a kárpitot kivágta az aljából, hogy fel ne szívja a nedvességet és ki ne rohassza! Vezetőülést kell majd cserélnem, mert a faszi is cserélt, de valami gumilapokat tett az ülésbe, hogy magasabban üljön (cirka 170 centis volt), én meg 186 vagyok 105 kilóval, és a kormány és az ülés közé a lábaim alig férnek be, a hajam meg hozzáér a tetőkárpithoz.
De tényleg, hogy lehet így elpusztítani egy autót? Ez nem kicsit megcsipásodott, mechanikailag elfáradt, belül elpiszkolódott autó... Ez egy módszeres gyilkolással lélektelenül tönkretett, telehányt, rommá tördelt és kőbaltával kijavított borzalom. Bazeg, Era, az Alfa, a Panda mind tovább javult, amikor eladtam őket, de Hans... Szegény, nem szerettem, de ilyen életet nem kívántam neki, esküszöm. A képek láttán viszont kibuggyant belőlem a segítő szándék, hogy Feri legalább azt ne cserélje ki, amit én újat tettem Hansba, legalábbis, ha még valami jó azok közül. A következőket írtam neki:
- Jut eszembe, a jobb hátsó ajtónál már az én időmben is megjelent egy kis repedés. Ezen kívül elöl, a sárvédőkön, az index mögötti sarkokat kellett kicsit fényezni, a csomagtérajtón volt már pötty és a B oszlopon is, de épp csak pici. Viszont az valószínűleg a küszöb ürege felől érkezett már akkor. A tetejét a szomszédunk fia karistolta össze – az valami telefonszám-kezdeményezés – miután volt egy kisebb szóbeli afférunk. A vezetőülés nálam még teljesen vállalható volt, egy parányit mintha az eleje le lett volna ülve, de ahhoz ismerni kellett a típust, hogy érezd. A háttámlának a dudora volt lukas csak, ahol a hátad súrolja, amikor beülsz.
Cseréltem benne első rugókat, szilenteket, ABS-relét, vezérműtengelyt (eltört szereléskor), adagolót javíttattam, kardánhardykat tettem be újakat, hátsó ablaktörlő új relét kapott, a tetőlégterelőt cseréltem, kormányösszekötőket, hátsó Z-karokat is kapott. Aztán lett rajta egy teljes Dinitrol üregvédelem, keresztstabi-szilentek, termosztát, segédirányítókar-persely, kormánylengés-csillapító, két új FEBI-gázgömb hátra, 6 izzítógyertya új, egy bontott (de szuper autóból kivett) főfékhenger, hátsó bölcső szilentjei, első támasztógömbfejek, majd motortartóbakok, a szintszabályzóban cserélve lettek a szimeringek, felment egy új kardánrezgés-csillapító, 6 porlasztócsúcs is bekerült, hengerfejet felújíttattam (szelepvezetők, szelepcsiszolás, tömítés, minden), belement egy új vákuumszivattyú (miután elszállt a feleségem alatt az M7-esen...).
Majd adagolócsillapító teleszkópot is vettem, végül eladáskor az izzítódoboz is beszart, abból csak bontott lett... Vért hugyáltam, annyit költöttem rá. Sose volt még ilyen pénztemetőm, olyan most az állólámpással járni, mintha nem is lenne autóm – legalábbis anyagilag. Pedig karban van tartva az is, nem hanyagolom el, ugyanúgy. Csak kevesebbet kér enni és sose romlik el.
Hát... Sok sikert. Én azt hittem, hogy kvázi mindent megcsináltam rajta. Nálam valami 311 ezret mutatott a számláló, amikor eladtam, a feleségemnek most van egy 360 ezret futott 190-ese, az jobb állapotban van az akkori Hansnál (a belső tere is), ezért úgy vélem, legalább egy százast tekert valaki előttem rajta. Én nem.
Nagyon szeretném, hogy Hans végre jó kezekbe kerüljön, ha még egyáltalán érdemes megmenteni. Magyarországon, úgy tűnik, még nem történt vele ilyen, én is feladtam félúton. Hátha most, majd Ferinél.
