McDonald's, Paul McCartney, viszont Douglas MacArthur és Andie MacDowell - mekkora a kavar e fránya mekkes előtag körül... Oké, aki egyáltalán foglalkozott fenti néggyel írásban, azért tudja, hogyan kell legalább azokat leírni, de a McPherson-MacPherson zűrzavar a magyar autósújságírásban egy feneketlen, 1800/min fordulatú centrifugára hasonlít. Érdemes rá két szót elpazarolni.
Bár hasonló koncepciók már a harmincas években is akadtak, e futóműfajta - helyesen: a MacPherson, hogy rögtön le is lőjem a poént - először a brit gyártású Ford Consulokon és Zephyreken (azonos autó, előbbi négy-, utóbbi hathengeres motorral) jelent meg 1950-ben. Íme, a szerkezeti ábra.
Kitalálója egy bizonyos Earle S. MacPherson, aki az 1947-es, kompakt méretű Chevrolet Cadet típushoz tervezte a hosszan rugózó gólyalábból és egyetlen masszív, illetve egy másik pozicionáló alsó lengőkarból álló, egyszerű, kis rugózatlan tömegű futóművet. A Cadet-ből nem lett semmi, mert a GM úgy találta - túl drága lenne gyártani. E. S. MacPherson átigazolt hát a Fordhoz, így lett egy Ford a világ első nagyszériás autója, amibe ilyen futóművet szereltek. A dolog iróniája, hogy a szabadalmat ennek ellenére elsőként a GM jegyezte be, az a cég, amelyik utána évtizedekig nem használta a konstrukciót autóiban.
Nemcsak elöl, de hátul is használják autókban, Sokaknak az Alfa 156-os jut róla elsőként eszébe, de a MacPherson hátsó beépítése nem az olaszoknak, hanem Colin Chapmannek, a Lotus tulajdonosának pattant ki a fejéből, miatta azt a rendszert Chapman strutként is szokás emlegetni.
Tehát maradjunk annyiban: a Mc-et hagyjuk meg a hamburgeres cégnek és az ex-Beatle-nek, a gólyalábunkat MacPhersonnak írják - hála érte a Fordnak, a GM-nek és elsősorban Earle-nek.
