Remélem a Citroënnel jössz haza- kommentelte Perkó Rudi az elhagyott Méhari láttán. Romokat nézni indultam Karthágóba, és végül romokat is találtam, de még milyeneket! Nem mernék rá megesküdni, hogy a pun háborúk általános iskola végi, vagy gimnázium eleji tananyag-e, de a lényeg, hogy nem ma volt.
Aki hozzám hasonlóan elfelejtette, annak álljon itt egy rövid összefoglaló: a várost i. e. 814-ben alapították a föníciai gyarmatosítók utódai, három évszázaddal később pedig már a térség meghatározó kereskedelmi központjává vált. Olyannyira, hogy később a megerősödő Rómának is kellemetlen lett, így megkezdődtek a pun háborúk, amelyek eredményeképpen i. e. 146-ra a várost elpusztították, és a legenda szerint földjét sóval hintették be.
Később kiderült, hogy a besózást csak jópár évszázad múlva, a megszaladt fantáziájú középkori krónikások költötték a történethez. A háborúk után a térséget Africa provincia néven a birodalomhoz csatolták, és római mintára szervezték meg az ottani életet. A helyreállított és feltárt romokból is átsüt, hogy a Rómaiak azért tudtak élni. Nézzék meg például ezt a kilátást:
A város alig negyedórányira fekszik Tunisztól, bár ez függ a taxis vérmérsékletétől is. Napjainkban üdülő- és turistaövezet, de arra nagyon odafigyeltek, hogy a romok köré építkezzenek, így simán kiállhat egy dór oszlop a hátsókertből. Sok diplomata lakik a festői környezetben, ebbe a flottába egy belga villa előtt futottam bele.
Nem készült sok fotó, mert sajnos a többiek – ki tudja, miért – nem osztották a lelkesedésem a pálmafák tövében rohadó autók iránt. Naná, hogy a fekete fólia alá dugott nyúlánk, semmi modernre nem emlékeztető valami fogta meg a tekintetem. Eltelt néhány perc, mire a két első sárvédőtől megvilágosodtam: létezik, hogy egy 356-os Porschét így tart valaki? Hogy az ezer éve leeresztett gumi miatt a felni már belevájt az aszfaltba? Hogy a fóliában összegyűlt esővíz már algásodik?
Szívből remélem, hogy csak replika, és tudom, hogy ciki, de ebből a konkrét típusból még az utánzatot is sajnálom, nagyon tudnám szeretni. Az utca túloldalán a furcsa sárga kocka sem járt sokkal jobban, a gaz lassan eléri az alkatrészekkel telehányt csomagtartó peremét. A Citroën Méhari nekem új volt, pedig a Louis de Funes-féle Csendőr-filmekben vagy százszor láttam, valószínűleg a doboz zavart meg. Az ABS műanyag kaszni alá a Citroën Dyane technikáját rejtették, a 602 köbcentis, kéthengeres bokszerrel. És ha már Afrikában jött szembe, akkor nem mehetünk el a helyi vonatkozása mellett sem: a méhari egy rendkívül erős és szívós dromedárfajta, amit a kereskedelmi útvonalak mellett még versenyeken is futtattak.
A francia és német után persze angol és olasz kocsi is kell a kerti díszek közé: egy FIAT 500 és egy Triumph Spitfire pusztul a szomszéd pálma alatt. Érdekes, hogy a FIAT még így romosan is mennyire vidámnak hat, és a 790 kilós angol roadster sem tűnik menthetetlennek. Láttam már Spitfire-t, de leginkább csak magában, és így az 500-as mellett látszik, hogy mennyire apró. Az aszfaltot sosem szedte fel, még a legerősebb, 1500-as változat is csak 73 lóerős volt. Az Egyesült Államokban még ennél is kevesebbel kellett beérni: a két SU karburátort egy darab Zenith-Strombergre cserélték, és katalizátorral, valamint kompresszió csökkentéssel is megfejelték, így 53 lóerőre gyengült a négyhengeres.
Kíváncsi lennék, hogy miért hagyták így a kocsikat. A pénz, vagy csak simán a lelkesedés fogyott el? A felhalmozott alkatrészekből ítélve a felújítás lehetett a cél, és lehet, hogy ennyi autó túl nagy feladattá vált egyszerre. A kérdés adott: ön melyiket hozná haza és rakná rendbe?
