Tengerbe szórt milliárdok

Sosem voltam a tömegközlekedés bajnoka, na nem lustaságból, hanem az eltévedéstől való puszta rettegés miatt. Irigyeltem az embereket, akik Pesten nem utcanévben, hanem megállóban, és jármű-számokban beszélgetnek. Velük szemben én egy nappal előre gondosan megterveztem minden megállót, az adott járművön pedig időseket molesztáltam, hogy garantáltan a jó helyen szállok-e le.

Ezzel az előélettel vágtam neki a Dubaj-Abu Dzabi közti 130 kilométernek, de nincs mese, menni kellett. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy volt némi támogatás, hiszen Bushi három éve él kint, és maga is rendes autóbuzi, ezt a Transportere mutatja a legjobban. Ő igazított el az Ibn Battúta állomásra, ahonnan félóránként indult busz a szomszéd emirátusba. Huszonkilenc dirhamért, azaz valamivel több mint 2100 forintért egy légkondis – bár ez itt szinte magától értetődő- , wifis, bőrüléses busz vitt el, nagyjából másfél óra alatt. Először előre akartam leülni, hogy legalább a szélvédőn keresztül készüljön pár fotó, de hátra küldtek, mert elől a nők helye van. Ugyanígy nem tudtam mit kezdeni a végállomáson a Ladies Waiting Area táblával, mert ott meg csak férfiak ültek.

Abu Dzabi talán még csillogóbb, mint Dubaj, bár egy ilyen összehasonlításnak elég tojásszépségverseny jellege van. Célom a Jász-sziget volt, itt található többek közt a Forma-1-es pálya is, és az állomásomról elméletileg óránként indult busz a célomhoz. Elméletileg. Amikor már negyven perce nem jött a járat, egy indonéz sráccal úgy döntöttünk, hogy befelezünk egy taxit, mert kezdett elviselhetetlen lenni a 37 fok az utcán.

Maga a sziget egy ember által épített 25 négyzetkilométeres föld-darab. Az építkezés folyamatos, és emiatt hatalmas a por, a finom fehér homok mindent belep. Természetesen ezt sem aprózzák el, mire várhatóan 2018-ra elkészül minden tervezett létesítmény, úgy 40 milliárd dollárt csurgatnak majd bele. Ferrari World, viziparkok, a Forma-1-es pálya, hotelek, és bevásárlóközpontok szóval mindent a kedves vendég kedvéért, és ahogy a helyhez illik, mindent eltúlozva, csillogó, kivagyi módon.

A szigeten átvezető autópályán egy kisebb homokviharba is belefutottunk, egészen elképesztő látvány, mintha havat hordana a szél. Nem sokkal, miután a kép készült, már ötvenre kellett lelassítani, annyira lecsökkent látótávolság. Megkérdeztem a sofőrt, hogy mennyire kínozza az autót a por, kell-e kopó-fogyó alkatrészeket gyakrabban cserélni, de állítása szerint nem. Az viszont nem derült ki, hogy miért pumpálja a pedált. Szinte minden taxis úgy vezet, hogy felveszi a megengedett sebességet, majd másodpercenként egy minimálisat lenyomja, és visszaengedi a gázt. Ha előtte egy kis időt eltöltöttek a napon, akkor garantált a hányinger.

A nap végén muszáj volt benézni a Yas Marina Circuitre, a már emlegetett Forma-1-es pályára. Sajnos a meleg idő – értsd legalább 37 fok – beálltával megritkulnak rajta a programok, de a hotellel és a yacht kikötővel ilyenkor is lenyűgöző. Nem vagyok egy Forma-1-rajongó, de ennek a helynek nagyon megvan a hangulata.

A dubaji túra többi posztját itt találod.