Sejtettem, hogy ez lesz a vége

Április eleje rég volt. Arról pedig, hogy mi történt az azóta eltelt bő négy hónapban Dezsővel, a svédországi Domsjőből behozott Ponton Mercimmel, csak azok tudnak, akikkel személyes kapcsolatban állok, vagy feltették a kérdést levélben. Mint kitalálták mostanra: a hírek nem olyanok voltak, amiket azonnal világgá kürtöltem volna. Aztán sikerült még tovább romlaniuk azt követően, hogy kiderült: a hengerek kráteresek, kopottak.

Egy kicsit kihúztam magam, amikor Dezső motorja végre a praktikeres állványon pihent, az oldalán. Amikor ugyanis néhány héttel korábban rájöttem, hogy a kopott hengerek miatt muszáj lesz kivennem a motort, rémisztő gyanú fogant meg az agyam hátuljában. Mintha ennek a gondolatnak egyszer már nekifutottam volna, amikor Csabi megmutatta még az autó összerakásakor, milyen kevés hely van a blokk mögött a tűzfalig. És egytől-egyig az összes pontonos fórumom, könyvem, hozzáértő ismerősöm mint azt szajkózta - ebből a modellből csakis lefelé jön ki a motor. Istenem, egy lapos SV-motorhoz tervezték a helyet, nem a magas OHC-hez.

A "lefelé jön ki"-t értsék úgy: kerekekkel, fékrendszerrel, bölcsővel, váltóval együtt, kompletten. Lehet égbe emelni a kasznit, lekötni a fékeket, bovdeneket, rudazatokat, kardánt, mindent. Lehet égbe emelni annak, akinek olyan eszközei és annyira magas garázsa van, de nem nekem. Nálam ez egyszerűen lehetetlen. Viszont az autóval moccanni sem lehetett már, a motor darabokban, őrültség lenne összerakni. Itt kell szétszedni, hiába állítja az egész világ ennek a lehetetlenségét. Majd meghekkelem valahogy a dolgot.

Először is, zsiráfot kellett szereznem. Már ki is néztem a Soroksári úton egy jó kis kölcsönzőt, amikor Sipi bedobta - Pisti barátjánál ott áll egy kiváló zsiráf, most épp nem használja semmire, áthozza. De Sipi, lehet, hogy hónapokig nálam áll majd, sebaj, válaszolta, ha kell, elhozom. Ennyiben maradtunk, égből az angyal, azaz Pisti és Sipos.

Az időpont ennél váratlanabbul jött. Egy vasárnap reggel rám csörgött - amikor egyébként már súlyos családi programot terveztünk - Dzsí, itt van nálam a Skodában a zsiráf, jövök befele, otthon vagy, mert bedobnám. Kértem egy órát, mondta, harap valamit, lefújtam a programot, mire odaért, már lebontottam az összes bovdent, vezetéket, csövet, szíjat a blokkról, a motortartó bak csavarjait és a váltó-motorblokk összefogó anyákat is nagyrészt kiszedtem.

Sipi tipikusan az a csávó, aki mindig beletalál a "kicsittudnálsegíteni-utánanégyórátszerel" műfajába. Utcai ruhában volt, tisztán, eszébe se jutott, hogy a nap jobbik részét egy öreg motorblokk kiszedésével töltse el, de mivel nekem nem volt más segítségem, én meg félreértettem, hogy pontosan miért is jön, ott ragadt, mint bőrsaru a Moszkva téri aszfalton kátránnyá olvadt, kiköpött Wrigley's Spearmintben.

Csak aközben mondtam el neki, hogy az összes hozzáértő szerint lehetetlenség, amire készülünk, amikor már az ő keze is olajos volt. Azért volt ám egy vékony reménysugaram - sehol nem láttam megemlítve ugyanis azt a verziót, hogy valaki helyben leveszi a szelepfedelet és a hengerfejet (az alacsonyabbá lett blokk így már elférne az azon a szakaszon már erősen hátrafelé induló tűzfaltól, talán), majd lekapja az olajteknőt is a motor aljáról (amelynek a szakálla úgy már vélhetően nem akadna el a szűk futóműbölcső első peremében), és úgy manőverezi ki a maradékot a szűk helyről.

Persze olyan állapotú Pontonokból sehol nem láttam, hogy kivennének motort, mint az enyém. Itt bármit leejtesz, odaversz, elgörbítesz, letörsz, az kész katasztrófa. De nem tehettem mást.

Tehát elvben csak az olajteknőtől kellett szabadulnom, ezer kis csavar, de ha lent vannak, már jön a teknő. Aha. Mert jön. Amikorra már Dezső összes bélnedve a nyakamban volt (egyszerűen nem tudsz úgy kivéreztetni egy autót helyben, hogy ne tocsogj fekve a glikolban utána), már megmoccant a teknő. De nem jött. Rángatom, hátul elakad. Amikor a Ponton saját, rosszul ragasztott-hegesztett olajteknője helyett másikat vettem, hosszú-hosszú várakozás után felbukkant egy a neten, amit valami 80 euró körül le tudtam ütni. Azóta se láttam annyiért, most 180 és 300 euró között van fenn egy-két darab. Nem kéne eltörni.

De masszívan beakad. A bölcső hátulja nem engedi lejjebb, a hátsó fekvőcsapágy-házban pedig előrefelé akad. Ki az autó alól (aznap kábé ötvenedszer), fel a házba, elő a régi képekkel, amikor a blokk Csabinál, egy állványon lakott. Akkor még simán le tudtam kapni a teknőt, mi történt itt?

Ilyenkor persze épp azok a képek nincsenek meg, amiken a létfontosságú fázis látszana, pedig Csabi is, én is rommá fotóztuk magunkat Dezső restaurálása során. Itt még fent a teknő, ott már lent. De akadt egy fogódzkodó - van egy látszatra felesleges stift a motorblokkból kiállva, ami nem engedi lecsúszni hátul a teknőt.

Vissza az autó alá, már látom, hű, ez baromira elakad. Már értem is, miért ment ez a művelet állványon, miért nem megy most: a teknőt annyira el kéne húzni oldalra, amit itt a lengőkar-állvány rész nem enged a bölcsőn. Túl keskeny a hely. Igen ám, de mi lenne, ha kicsit elemelkedne a blokk, akkor talán épp kiférne a stift mellett a teknő...

Megvolt a terv, Sipi fentről rátette a spanifert a motor elejére, emelt rajta, amekkorát mert, én meg rángattam, ferdítgettem az ördöglakatot. Hopp, hátul leakadt! De a teknő mégse fér ki, útban van a kormányösszekötő és a segédirányító kar. Kareszi káromkodások röppentek a garázs kulturált hangnemhez szokott levegőjében, kezdtem elveszteni a türelmemet. Már másfél órája hol a kocsi alatt, hol felette kínlódva, milliméterről milliméterre dolgoztuk magunkat előre, hozzánk képest Scott admirális autósztrádán repesztett az Antarktisz felé.

Nagyot nyeltem. Mint télre készülő mókus, bevittem magammal egy tonna kulcsot az időközben már-már otthonossá alakított, hideg glikoltól nyálas és ragadós, nedves és pókhálós vackomba Dezső váltója alatt. Nem állt szándékomban a Csabi által gyönyörűen feltett futóművet megbolygatni, de nem tehettem másként. A legkisebb károkozás elvét követve nem a gömbcsuklókat ütöttem szét (még Essen előtt voltunk, tehát gömbcsukló-szétpattintó szerszám híján csak a kétkalapácsos módszert vethettem volna be), hanem a segédirányító kart bontottam le a bölcsőről. Hátha ennyi is elég lesz.

Elég lett. A teknő 11,673 fokos szögben jobbra és 4,762 fokban hátrafelé billentve, 0,0032 milliméteres illesztéssel, de sikerrel kicsúszott az autó alól. DIADAL! Azaz: diadal, üvöltöttem kicsit halkabban, mert rájöttem, ezzel a motor még nincs kint az autóból, miként a mi szánk sem a latrina vizéből.

Fentről megkaptam a spanifereket, körbekötöztem a blokkot alulról. Majd leoldottam az összes blokkot a váltóhoz fogó anyát, és Sipi és a zsiráf mellé álltam. Ő óvatosan kurblizott, én mozgattam a blokkot. Aztán én kurbliztam, ő mozgatott. Felváltva csináltuk, emeltük-engedtük a motorblokkot, egyszer csak megmoccant, elengedte a nyelestengely a főtengelyben a perselyt.

Egy nehéz vasdarabbal, ami pár szál vásznon fityeg és mindenbe hajlamos beakadni, ráadásul ki se fér a neki szánt lyukon, sok-sok szürke festéket lehet leverni még a legnagyobb odafigyelés mellett is. Ezt megelőzendő, ezen a ponton teljesen körbetekertem ronggyal a bölcsőt, kibéleltem további szövetszármazékokkal a motorteret. A blokkot milliméterről milliméterre emeltük, az olajszivattyú csőre, pláne az alján levő tányér tényleg súrolta a bölcsőt, de...

A blokk egyszer csak szabadon himbálózott. SIKEEEEERRRRRR! üvöltöttük már igazán őszintén. Túl voltunk a nehezén. Mármint ennek a fázisnak.

Ha már úgyis ránk sötétedett, és Sipi már úgyis elcseszte az egész napját, nekiálltam szétszedni a blokk maradékát. Gyanús állapotú hajtókar-csapágyak. Még gyanúsabb fekvőcsapágy-felek, ó jaj, ezeken már nincs is fehér fém.

Kitoltam felfelé a dugattyúkat. Eddig halkan abban reménykedtem, hogy egy kis fúrással, alapméretre visszahüvelyezve az eredeti dugókkal és valami odavaló gyűrűkkel menthető lesz a motor. De két dugattyúról is törötten estek le a kompressziógyűrűk, erősen meglógósodott egyéb gyűrűket találtam a többi helyen. Aha, ezek pumpálták fel az olajat, ettől volt olyan rettentő büdös a kipufogógáz.

De a főtengely, az még menthető, nem igaz? Ezzel próbáltam nyugtatni magam. Persze, Hitler meg Argentínában él álnéven és minden este swingre táncol Eva Braunnal, Elvis Presley-vel és Marilyn Monroe-val...

Mert két nappal később az egész hóbelevancot elvittem kedvenc Ernő bácsimhoz, az esztergályoshoz, aki látott már ezt-azt, hiszen lehúzott a Postaautónál pár évtizedet. Zsoltikám - kezdett neki a rossz hírnek a mérőórák tekergetése után - a négy dugattyúból háromnak gyári a mérete, az egyiknek viszont annyira megkopott a szoknyája, hogy ahelyett biztosan kell másik. A gyűrűhornyok is nagyon kopottak - a felső, 2 milliméteresek 4 mm-re vannak kiverődve, a 2,5-ösök 5-re, csak az olajlehúzó gyűrűk hornyai stimmelnek valamennyire.

Hogy fel lehet-e ezeket a hornyokat jól szabályozni egy olyan méretre, amibe még létezik megfelelő vastagságú gyűrű, hát nem tudom. Ráadásul a középső főtengelycsapod is mérethatáron van a könyv szerint, ezek a csapágyak pedig már semmire se jók. Ezt akartuk karbi-rendbetétellel, gyújtásmatatással rendbe tenni, ezen kínlódott Árva András egy csomót... Feleslegesen, hiszen a probléma gyökere egész mélyen volt.

Az is kiderült, hogy Domsjőben miért járt olyan puhán a motor, miért húzott olyan jól a dániai lerohadásig. Majd hogy utána miért lett minden alkalommal egyre gyengébb, bénább és büdösebb. Finis volt benne. Ezt tette bele a svéd, hogy beleírhassa a maga kétballábas angolságával a hirdetésbe: renovated engine. Aha. Egy (nem bele való) új vezérműlánc, egy új hengerfej-tömítés és egy adag öregmotor-regeneráló (értsd: eladásra még pár száz kilométernyi életet a gépbe lehelő) Stp-adalék volt a felújítás, köszi Sune, ez már a sokadik balhorog.

Honnan tudom? Az általam frissen feltett, fémtiszta karter alján most is ott a félcentis, fekete, ragadós melasz, ami csalhatatlanul Finis-jellegű ocsmányság jelenlétére utal. Dezső motorja már négy olajcserén van túl, hármat kapott, amikor Karesz még 2010 tavaszon kicserélte az olaj túlnyomás-határoló szelepet és a vezérműláncot, hogy kimossa az esetleges spént. Aztán én kicseréltem, amikor levettem az olajteknőt Csabinál. Minden alkalommal egyre rosszabb lett az autó. De egy ilyen átverést már tényleg nem akartam elhinni arról a joviális, kulturált környezetben lakó, tiszta szemű svéd öregúrról... És most ott a fekete massza bizonyítékul.

A beszerzés hetei, hónapjai következtek. A neten hamar kiderült: a Mahlénál van a kínálatban ilyen dugattyú 181 euróért darabja, de nem rendelhető mégsem. A Mercedes-Classicnál nincs, az SLS-nél nincs, de a Niemöllernél van - darabja 300 euró... Öhöm, öhöm, itt fulladok meg.

Torjay Laci azt javasolta, tegyünk bele Nissan kétliteres dízelbe való dugattyúkat, a csapszegméret, a furat, minden stimmel, csak a tetejéből kell egy keveset leszedni, de a dízeldugók teteje úgyis vastag, jó lesz. És csak pár ezer forint darabja. Mások azt javasolták: gyártassak dugattyút a Pál gépműhellyel. Mindenkit felhívtam, akinek hiszek - a társaság fele azt mondta, tök jók a Pál-dugók, egy ilyen stresszmentes autóban tízezreket kibírnak majd, a másik fele viszont horror sztorikat citált, amelyek jó része lehet, hogy csak a szakszerűtlen összeszerelés miatt következett be, ki tudja?

Mindenesetre jó megoldást akartam, soha többet nem akartam kiszedni a motort onnan. Felmerült, hogy az azonos motorral hajtott, korai Fecske dugattyúit tegyem be, igaz azok nem négy- csak háromgyűrűsek. Olyat lehetne szerezni ugyanis.

Amikor azonban megtudtam, hogy a Mahle a túlméretes dugattyúkon apró furatokat helyez el belül, hogy ugyanolyan tömegűek legyenek, mint az alapméretesek, és belegondoltam, hogy az M121-es széria főtengelyén amúgy se nagyon vannak sonkák, tehát nem lesz annyi lehetőség a kiegyensúlyozásra, feladtam az összes umbulda-ötletet. Nem, eredeti kell bele. Akkor lesz finom. Akkor lesz olyan, amilyennek Werner Oswald megírta az egyik gépi ódájában. Akkor lesz Mercedes.

Még a Fecske-dugó vonalat sem mertem követni. Hiszen az én autóm 68 lóerős, a Fecske 80. Nyilván nagyobb a kompressziója, ahhoz más dugattyú kell, de lehet, hogy az égéstér, a vezérműtengely, a szelepek is mások. A gyújtáselosztó biztosan, de a karburátort is máshogy kell fúvókázni ahhoz a motorhoz. Nem lenne jó, ha az elillesztés miatt újabb két évet tekergetném a motort, mire egy újabb szétszedésre kényszerülnék. Eredetit, mást semmit.

Essenben, ahová a Volvo 780 30. születésnapjára mentünk a Vasfoggal, végigjártam az egész, óriási börzés részt. Aki dugattyút, Mercedes-alkatrészt árult, mindet megkérdeztem: van-e első túlméretes dugó az M121-es motorhoz. Ha nincs, akkor esetleg nem maradt-e alapméretes, használt nekik otthon. Ugyanezt végigcsináltam a tullni börzén is. Majd az ornbaui Mercedes-találkozón szintén. Lényegében az európai veterános élet szívében turkáltam két kézzel - ha itt nem lesz, hát sehol.

Feladtam hirdetést a Veteránban, hátha valaki itthon szán meg. Közben ezer telefont, beszélgetést eresztettem meg, de nem lettem okosabb, senki nem tudta megmondani, pontosan mely mechanikai részletekben különbözik a Fecske- és a Ponton-féle M121-es motor. Csak azokat tudta egyik-másik informátorom, amiket magam is kinyomoztam.

Az esseni börzének azért lett egy pozitív velejárója. Felvettem a kapcsolatot egy elektromos bácsival, akinek otthon volt a Ponton önindítójára való Bendixe. Írt is levelet, el is küldtem a pénzt, meg is jött. Beszerezhetetlen alkatrész, sosincs fent a neten, 80 eurót megért. Nekem viszont most kell kicserélnem, amíg kint a motor, mert állandóan megcsúszik, ami bent van. Azaz már kint, de most ne menjünk ebbe bele.

Azt már láttam, hogy százezer forintból (visszahüvelyezés, eredeti dugattyúk hornyainak felszúrása, egy garnitúra gyűrű, szelepvezető-csere, tömítések) nem lesz meg a blokk. Azt is láttam, hogy simán bele tud szaladni egymillió, ha nem vagyok észnél, márpedig annyi nem tud, mert háromszáz sincs rá igazán, máskülönben lefújjuk az idei nyaralást. Ilyet nem teszek, akkor már felgyújtom ezt a dögöt inkább.

A háromszázezer forinttal már el mertem vinni a blokkot Kareszhez, ő az, aki árgus szemmel végigvisz egy ilyen felújítást, s rendkívül bizalmatlan a gépműhelyekkel szemben. Láttam már nála vitás ügyeket, keresztülveri. Karesz meg szépen elvitte az évek óta bevált Fortuna Bt-jéhez a blokkot, csináljanak vele valamit, de érzékenyen, mert fogytán a zsé. Elmondta a visszahüvelyezős ötletet is, én addigra vettem egy garnitúra, első túlméretes, állólámpás Mercibe való főtengelycsapágyat (mert méretre ugyanaz, mint a Pontoné, de csak három fél-pár, nem öt fekvőcsapágy kell belőle), azt kellett volna betenni.

Végül közel a legrosszabb forgatókönyv következett. 318 ezer lett a cech. Nem lehetett megúszni. A dugattyúk menthetetlennek bizonyultak, újak kellettek. A három helyen csapágyazott főtengely köszörülésére csak repedésvizsgálat mellett adtak garanciát. Mert persze köszörülni kellett, a középső, agyonterhelt csapágynál alaposan szétment. Nem lett jó az állólámpás-féle csapágygarnitúra sem, mert a Ponton valamelyik apró dimenziója kicsit más, emiatt használhatatlan bele az újabb. És a legkeserűbb pirula: ők se tudtak dugattyút szerezni, ezért magyar, utángyártott készült bele.

Azaz csak készült volna.

Karesz, igazi, színpad mögött beépített daruval mozgatott deus ex machinaként, glóriával a feje körül (mind cigarettafüstből), már-már láthatóvá váló, kissé olajos szárnyakkal a lapockáin várt a viszi garázsban, amikor a Volvóért mentem adagolószerelés után.

"Nnnna, mit szereztem neked?" - kérdezte, a szokásosnál is tájabbat szólva. Ilyenkor vagyunk mink gyerekek, csak jelzem. Nem tudom, válaszoltam őszintén, mire egy sámlin heverő blokkra mutatott. "Ott van, benne" - s ezzel a kezembe nyomott egy zseblámpát.

A Ponton blokkja volt az. Megfúrva, megköszörülve, új csapágyakkal, tisztán összefűzve. Benne a dugattyúkkal. Készen.

"Innen nézd alulról, oda van írva: máááááá-le" - mutogatta. Bzm. Ilyen nincs. Egész Európában, a világ összes netjén nem lehet beszerezni, öreg, sokat látott, ráncos arcú, nikotintól sárga bajszú, körmükön örök gyászkeretet hordó nyugati mesterek egy emberként mondták - nincs. Erre itt van?

"De Karesz, mi van, beleöntötték a Mahle-feliratot a Pálék?" - hüledeztem.

"Dehogyis. Eredeti. Első túlméret. Amikor kint volt, úgy csilingelt, mint egy karácsonyi szán. Lett, de ne kérdezd, hogyan. Mindenesetre nem lopott, nem hiányzik senkinek, pénzért jött" - válaszolta titokzatosan.

Azóta se tudtam belőle kihúzni, mi történt - Karesznál néha tényleg megreped a téridő-kontinuum. Mindenesetre most van egy felújított Ponton-blokkom. Eredeti Mahle-dugattyúkkal és -gyűrűkkel, láttam az ősrégi zsírpapírt is, amiből kijöttek. Nem hiszem el. Augusztus közepére Karesz talán készen lesz a hengerfejjel, az önindító Bendix-cseréjével és a nekem gyanúsnak tűnő láncfeszítő szerkezet megigazításával is. Utána mehet össze az egész.

Villámmunkát azonban ne várjanak, már most látom, hogy szeptember-november ívén összesen bő egy hónapot úton leszek, ami a végén mindig többet jelent, s a családdal is lenni kell. De ha lassan is, Dezső már épül összefele - amennyiben a kissé egyedi módszert megfordítva sikerül visszaimádkozni a helyére blokkot, persze.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):

2015.04.05. Ponton-sztori: az újabb szópóroller
2015.01.25. Hogy van a Ponton? Sehogy. Pedig küzdök
2013.12.01. Ponton a gyógyulás útján
2013.11.09. Dezső végre magyar lett
2013.10.20. Na, áttoltuk a vizsgán
2013.09.28. Dezső a bírák előtt
2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább