Mindenre volt egy naptárunk

Tudják, volt ez a vasfüggöny meg KGST-dolog, szóval nehéz gyermekkorunk volt, de mivel egy gyerek mindig azzal van el, ami épp van, valahogy nem vettük észre, milyen rossz is nekünk.

Ott voltak például a kártyanaptárak, amivel a XX. századi ember a mobiltelefonok naptár funkcióját helyettesítette, tekintve, hogy akkoriban még nem létezett a mobiltelefon. A vezetékes létezett, az csak szimplán nem volt vidéken az embernek, néhány szerencsés budapestinek persze igen, de nekik is csak 15 év várakozás után.

Ahogy közeledett a szilveszter, úgy kapott az ember egyre több jövő évi kártyanaptárat, mert akkoriban már az állami cégeknek reklámozniuk kellett, hogy az emberek úgy érezzék, mintha lenne választék a boltokban, nem mintha ettől még lett volna kétféle csemege uborka, sőt, igazság szerint egyféle se mindig. Alternatív megoldásként volt, de csak bolgár, az meg ehetetlen volt.

Dőlt az emberekre a bőséget sugalló kártyanaptár-áradat, és adta magát, hogy a szocialista gyermek gyűjtse ezeket, mert ha jól saccolom, egy embernek egyetlen kártyanaptár elég az adott évben, a többi harmincat meg odaadta a gyerekének. Hát én is gyűjtöttem, lett is belőle egy kupac. Ez a gyűjteményem került elő nemrégiben, és feltűnik benne az autós-járműves-gépes tematika, nem is beszélve a rendszerváltás előtt már kevésbé tiltott erotikáról. Ezeket most beszkenneltem, hátha más is szívesen nosztalgiázik.

Rögtön az elejére azonban egy teljesen off-topic naptárat tennék, amely 1965-ben készült, amikor még nem is éltem. Akkoriban volt csúcson a cipőt a cipőboltból típusú reklámozás, bár ez itt sokkal viccesebb, mivel a szövetkezeti éttermekből IV. osztályú árakon elhozható ételeknek csap hírverést, egy kevésbé erotikus nőalakkal, akinek mostantól már felesleges főznie, hisz az aluménium éthordóban szövetkezeti leves lötyög ki épp, hogy becsorogjon egy szinttel lejjebb a rizses húsra. Jó étvágyat!

Akkorban még a magánautózás nagy kiváltság volt, vidéken meg pláne, csak a főnökök, állatorvosok, jogászok és a dörzsölt, sokat fusizó iparosok jártak autóval. Az autónak tehát nem kellett reklám, tekintve, hogy az ötéves várakozás miatt egy hároméves kocsit drágábban lehetett eladni használtan, mint amennyiért a Merkúr vállalat (ezt tényleg hosszú ú-val kell írni?) eladta a végtelenül türelmes halandóknak. Mi maradt tehát a motorizált közlekedésre vágyóknak? Hát a motor:

Na nem Simson, mint a képen, mert azt már pult alatt eladták az Fogy. szöv.- és  (Békésben) az Univerzál-üzletek sales managerei, vagyis ez egy elég bosszantó kártyanaptár. Komár, Riga, Verhovina, később Romet Pony meg Jawa Mustang ácsorgott mindig a bolt előtt, mert ezek elég vackok voltak, annyira nem is kellettek a népnek. Azért eljártam oda nyálat csorgatni. Az űrkorszak az első ETZ-k megjelenésével köszöntött be a Szabadság úti műszaki boltba. De az már igazán drága dolog volt.

Egyébként a szövetkezeti boltban a következő árucikkeket sem lehetett kapni:

Kis tévé eleve nem volt a Videotontól, apám így valami csempész kamionostól vásárolt a '80-as években egy kis képernyős, színes orosz készüléket ("Elektronyika C-430"), de ez csak az első 10 percben volt képes színeket megjeleníteni, utána elkezdett villódzani, szóval le kellett venni a színeket, és volt egy fekete-fehér tévénk, mint azelőtt. Sajnos eme csúcstechnika javításába senki sem mert belefogni, vagy ha igen, nem bírt úrrá lenni az elektronyokon.

A kép bal hátsó részén felsejlik a legendás Videoton Color Star televízió, más néven a robbanós tévé is,  amely arról volt híres, hogy a papírral burkolt trafója hajlamos volt kigyulladni, számos halálos lakástüzet okozva. Az egyszerűség kedvéért a készülék azzal koronázta meg show-t, hogy felrobbant benne a képcső (ez még CRT, azaz katódsugárcsöves cucc volt). A tűzoltóság illetékese azzal hessegette el a fogyasztóvédelmi aggodalmakat egy nyilatkozatában, hogy "nem szabad magára hagyni a televíziót" - és ezzel örökre beverekedte magát a Hofi-kabaréba is. Azt viszont nem értem, hogyan került egy lexikon is a képre, a megfejtéseket a kiadóba várjuk.

Természetesen balesetek voltak azzal a kevés szoci autóval is, ezért a rendőrség akciócsoportot hozott létre Országos Közlekedésbiztonsági Tanács néven, akik legalább olyan keményen nyomták a marketinget, mint mai utódaik:

A rajz Balázs-Piri Balázs műve, az akkori egyetlen vicclap, a Ludas Matyi legendás karikaturistája volt. Tavaly hunyt el, és mellesleg a legnagyobb csöcsöket ő rajzolta a lapba. A huncut erotika azért betört a Tanács naptáraiba is, csak visszafogottabban.

A biztonság annyira kulcskérdés volt, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsának is volt balesetvédelmi szekciója, akik az üzenetet kódolatlanul juttatták el a közönséghez.

Vasutas témát is feldolgozott a SZOT, ezt pusztán az autószállító vagon miatt válogattam be ide, meg hát azért, hogy tudjuk, hol is szabad saruzni. Az odafirkantott Szarvas 428 egy telefonszám, akkoriban ugyanis kézi kapcsolású volt a telefon, ami azt jelentette, hogy amikor az ember felvette a kagylót, egy hölgy beszólt, hogy "központ", erre az ember benyögte, hogy a 428-at kérem, és akkor kapcsolták apám munkahelyét. Anyámé a 166 volt, ha jól emlékszem. Még Google-keresésre is alkalmasak voltak a hölgyek, ha például beteg volt valami állat, és Szitó doktor épp szabin volt, az ember csak annyit mondott, hogy kapcsoljon egy állatorvost és már dugta is a kis dugót a megfelelő lyukba a néni – őket egyébként egy iskolai látogatás során meg is tekintettük a telefonközpontban. Stopperekkel(!) mérték a beszélgetési időt, abból lett aztán a számla.

Természetesen más szakmák is adtak ki kártyanaptárat. A tűzoltóság például azt szerette volna, hogy őket, és ne egy konkurens tűzoltó szolgálatot hívjon az ember. Erődemonstrációként álljon itt egy (Csepel) Tü-1. típ. gépjármű, csodálatos kétszínnyomású technikával készítve. Hát ezért piros az egész, még az ablak is – illetve inkább rózsaszín.

A másik rettenetesen szociálista cég, amelynek nem kellett reklám, az a Volán Tefu volt, nem is tudom, hogy mire gondolt a művész, amikor ezt a nyomorult Zilt lefotózta a gázpalackokkal. Matchboxból állítólag értékes a hibás nyomású példány, remélem, ezzel az 1978-as naptárral is hasonló a helyzet, mert ez itt kérem a passzerhiba csimborasszója, azért annyira homályos a kép. Ezt akkor még nem tudtam, csak beraktam ezt is a gyűjteménybe, hiszen autó volt rajta.

Kedves gesztus a szolnoki Kőolajkutató Vállalattól is, hogy adott ki naptárakat, akik az Alföld hatalmas és kiapadhatatlan kőolajmezőit kutatták. Keressen kőolajat ön is! Például ha egy V8-as Zilje van, mint a fenti, akkor ön is célcsoport.

Mint naptár, így kép nélkül semmit sem ért a szememben, de mivel mindenhol kizárólag Áfor-kutak voltak, igazán komoly ereklye volt 1980-ban egy ilyen Shell-naptár, amelyről leolvashattam, hol vannak azok a boldog helyek, ahol Shell-kúton lehet megvenni az Áfor-benzint. Amúgy a Shellt 1935-ben jegyezték be itthon, és valamilyen csoda folytán az ántivilágban is fennmaradt, nem is tudom, hogyan.

Azonban nemcsak a szakadék felé rohanó Nyugattal, hanem a jövőt építő Kelettel is remek kapcsolatokat ápoltunk. Így például leveleztünk teljesen ismeretlen szovjet pajtásokkal, elvégre orosz tagozatosok voltunk a suliban, így azon kevesek közé tartoztunk, akik nemcsak tanultak, hanem valamennyire tudtak is oroszul. Én is megpróbáltam a levelezgetést, mert a szovjet pajtások számunkra elérhetetlen dolgokkal rendelkeztek, mint például a dimenziós naptár, amit ma is imádnak a gyerekek. (Tudják, ha innen nézem, ezt csinál, ha onnan, akkor meg azt-típusú paraszt-3D.) 

Nálam már egy levélváltás után elhalt a levelezés, de a lányok szorgosan írták a leveleket a semmiről, és kapták a szuvenyírt. Talán velük bizniszelve lett dimenziós naptáram is, de azt nem lehet beszkennelni, viszont íme egy közúti közlekedési biztosítást reklámozó, szintén őrültül piaci szemléletű marketing-ajándéktárgy. Aztán egy diákcsere-táborozáson kiderült, hogy a szovjet pajtások olyan dolgokkal, mint rágógumi, farmer és hús, már kevésbé rendelkeznek, nem is irigyeltem őket tovább.

Aztán ahogy közeledett a rendszerváltás és egyre többen foghattak mindenféle maszek vállalkozásba (magán szektor, aminek a szoszek, vagyis a szocialista szektor az ellentéte). Így lett tehertaxis Szakács Miska bácsi is Szarvason, aki, ha jól emlékszem, apám kollégája volt az Állami Gazdaságban egy Zil vagy egy Ifa kormánya mögött. Aztán átült az egyik Zuk tehertaxiba, ezek mindig ott ácsorogtak a Hatvan Lakás néven emlegetett betonkomplexum földszintjén lévő bútorboltnál, és ezzel le is fedték a piacot. A telefonszámon jól látszik, hogy ekkor már crossbar, azaz tárcsázós telefon volt Szarvason is. Már akinek jutott.

Szarvason nem lehetett megkerülni a naptárgyűjtés során az Állami Gazdaság tonnaszám kiadott naptárait, illetve a TMV, vagyis a Tisztántúli Meliorációs (=talajjavító) Vállalatét, amelyet végül bele is olvasztottak a gazdaságba. Álljon itt mementóként egy remek földgyalu 1979-ből:

Egy évvel később bekeményítettek, és egy léser(!) irányítású alagcsövező géppel ijesztgették a nem létező konkurenciát, mocskos drága cucc lehetett ez akkoriban.

És hopp, 1981 lett, nem tudom, milyen határozatot hozhatott az MSZMP, de egyszerre leomlottak a gátlások, a melioráció széles horizontján új szelek kezdtek fújdogálni, a 11 éves, kamaszodó naptágyűjtó pedig végre megtudhatta, hogy "A jól előkészített talajon bő termés várható."

A gyűjtemény utolsó naptárai már 1990-ből valók, ha jól emlékszem, ezeket PÉNZÉRT vásároltam a gyűjteményembe, korábban maximum a cserekereskedelem volt jellemző. Ezért a Fiat Cromáért is fizettem, amúgy egy gyönyörű sajtófotó. A csíkot a befőttesgumi okozta a hátoldalán, ami a köteget összefogta. Akkoriban bicikli-gumibelső felszeletelésével készült a befőttesgumi, talán ezért. De nem is porladt el pár hónap alatt.

Egy Saab Cabrió végképp ritkaság volt.

A próbarendszámos Opel Senator képét szerintem az Autó-Motortól lopta/vette kölcsön a naptárkészítő cég, mert már megjelent a tesztje a kocsinak. Könnyen lehet, hogy valami Hírlapkiadó Vállalat-érdekeltség volt a háttérben – akkor nem is lopás, hanem a szinergiák kihasználása.

A végére tartogattam két felnőttebb tematikájú naptárat, mert ahogy közeledett a szabadság, Szarvason is felütötték fejüket a szexista kártyanaptárak. A Szarvasi Állami Tangazdaság egyenesen Bíró Ilonát szerződtette, aki már akkor ugyanolyan jól nézett ki, mint most, 58 évesen. Akkor még nem tudtuk, hogy ő lesz Metál Lady, akkor talán inkább Pataky Ágit bérelik fel ehhez a kukoricareklámhoz.

Az erotikus atombombát azonban nem a SZÁT, hanem a szarvasi Dózsa TSZ pukantotta el a köztársaság kikiáltásának évét tartalmazó naptárán. (A fiatalabbak kedvéért kifotósoppoltam a lényeget, képzeljenek oda bármilyen melleket és fanszőrzetet.) Winklerrel konzíliumot ültünk, hogy ez is Bíró Ica-e, de inkább egy hasonmás lehet.

Hát nem csodás évek voltak ezek?!