A legutóbbi poszt alatt sokan kérdezték, hogy miért a szerencsétlen, oldalszelepelt, lusta Briggs motort használjuk. Ha nagyképű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy mert ez a kihívás. Ha igazat akarnék mondani, akkor meg azt, hogy mert ez van. Persze az ideális az lenne, ha vízszintes főtengellyel építhetnénk be, de sem Briggsnél, sem Strattonnál nem akarunk okosabbak lenni, így marad úgy, ahogy egy fűnyíróban kéne állnia.
Ez természetesen problémákat vet fel. Nem elég például két Simson-lánckerék az áthajtáshoz, és a kuplungból sem jó akármilyen. Teátrális volt a helyzet, ott volt a blokk az asztalon, a falnak támasztva pedig a trike, és a legvadabb ötletek repkedtek a kettő házasítására. Aztán nagyon halványan elkezdett körvonalazódni, így láttuk, hogy mire lesz szükség. Első körben egy kuplungra mindenképp, lehetőleg röpsúlyosra.
A kuplung Norbi haveromtól érkezett, egy Suzuki Addres robogóból szerelte ki, amit donornak vett. Elsőre úgy akartuk felszerelni, hogy a variátort felhasználva egy szíjjal hajtjuk a főtengelyről, ám ezt elvetettük, mert feleslegesen bonyolítaná a hajtást. Ehelyett inkább a főtengelyre fogjuk rögzíteni a kuplungszerkezetet, de természetesen nem cuppan csak úgy rá. Itt jön képbe egy másik downhilles barátom, Riska, aki főállásban az esztergagép Paganinije, és készít nekünk egy közdarabot a főtengelyre, amelyre aztán szép passzosan felül a kuplung.
Ehhez előbb viszont kell egy agy, amire rögzítjük a röpsúlyos szerkezetet. Természetesen maga a variátoré ilyen, de útban voltak a tányérok, amelyek eredetileg az áttételt módosítják, szóval le kellett szedni. Na, ez volt az igazi szívás, mert a mozgó tányért préselték, az állót pedig felhegesztették a jó japánok. A tányérok végül azzal a vehemenciával tűntek el, mint azok az alkatrészek szoktak, amelyek a projekt szempontjából lényegtelenek. Vagyis kalapáccsal és flex-szel.
Az agy, amelyre most már simán rögzül a röpsúlyos mechanika, csak a problémáink felét oldja meg, ugyanis a kuplungharang oldalán központosítani kell a kihajtó tengelyt. Erre az az ötletünk támadt, hogy azt a tengelyt, amely az egész variátoron átfutott, egyszerűen bedugjuk a harangba a másik oldalról. Ez szép és jó, mert a hajtás lejön, csak épp nem központos, a vibráció pedig nem megengedett. A szerencsénk az, hogy az imént lemeztelenített agy belsejében van egy csapágy, amit egy egész kevés híján elér a tengely. A tengely ricnijeit egy marógéppel meghosszabbítjuk, így beljebb tud csúszni az agyban, és szépen beleül a csapágyba, amiben gyárilag is forgott, csak épp a másik oldalon állt ki belőle. Ha működni fog – és miért ne tenné? -, akkor már csak puhább rugókat kell szereznünk a röpsúlyokhoz, hiszen a fűnyírómotor fordulatszáma közelében sincs a robogóénak.
Itt tartunk most, remélem, mire legközelebb jelentkezem, már túl leszünk a gépmunkán, és jöhet a szöghajtás. Ezt elég nehéz volt keríteni. Napokig gondolkodtam rajta, hogy létezik-e olyan gép, amelyből kibontható egy pár fogaskerék. Elsőre egy differenciálmű bolygókerekeire pályáztam, rá is uszítottam a váltószerelő ismerősömet a kérdésre, ám akkor jött az isteni szikra: Csikós mondta, hogy egy nagy teljesítményű flex áttétele lenne az igazi, hiszen az úgy hajt ki, mint a motorcsónakok a csigánál. És ha flexet nem is tudtam intézni, de a motorcsónak csizmája pont akadt.
Ez persze nem egészen igaz így, de gyerekkori barátom, Márk csónakmotorokat újít fel, így túrt egyet a resztliből. Talán egy 4 lóerős Tomosról való a hajtás, de tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy a függőleges forgásból vízszintest csinál. Hogy beépítjük-e, az még nem biztos, mert Anti fejében forog még valami egy kompaktabb szöghajtásról, de tervezni lehet vele. És csak úgy mellékesen jegyezte meg, hogy már a hátsótengely és a csapágyházak is lettek egy ipari varrógépből. Hosszú tél áll előttünk, de legalább lesz mivel tölteni az estéket. Csak akkor már be kénytelenek leszünk beengedni a workshop supervisort is.
