2015.11.19. 15:13
32 hozzászólás

Talán emlékeznek, nemrég meséltem róla, milyen pusztítást vitt véghez nálam az udvarban Jancsi és Micike, a két árvaházi lelenc. Megrágott spojler, kicakkozott sárfogó gumi, széttépett rendszámtáblatartó, rojtos fényszórómosó szegélyezi útjukat. De a hozzám befutó levelekből, a kommentekből arra következtettem, hogy az olvasóink tudnak cifrábbakat is mutatni. És a mi olvasóinkban nem lehet csalódni, olyan képeket kaptam, amiktől először lefagytam, mint a ferihegyi informatikai rendszer, aztán a fejemet fogva, kényszeredetten vihogtam a fotókon. És rájöttem, hogy vagy olcsón megúsztam a dolgokat, vagy most jön még csak a java.

A rágcsálási vágyakat kiszolgáló speciális rágócsont-csomagot igyekszem igazságosan szétosztani a nevezők között, nem az okozott kár nagysága, illetve a módszerek kreativitása alapján fogok súlyozni, hanem az elkövetők száma alapján. De nem tudom megállni, hogy ne rangsoroljam a csibészek teljesítményét. Nincs valami nehéz dolgom, pikk-pak meg tudtam mondani, kik a dobogósok – mindjárt meglátják miért. A gazdák maguk mesélik el kedvenceik hőstetteit, ahol van, képekkel illusztrálták azokat.

Az elektromos kapu ellensége

Sziasztok,

Udóval, a német vizslával neveznék a játékra.

Zsinórban háromszor végezte ki az elektromos kaput, egyszer közvetlenül a totális lefárasztás után. Ezt csatolom.

Üdv,

Kovács Balázs

A _nem_ tisztaságmániások

Megosztanám a tisztelt szerkesztőséggel az én kutyáim rágcsálós dolgait.

Barack (zsemle színű) és Tündér, akik nem bírják a konkurenciát: volt egy tapsra ugató plüss rottweilerünk, aminek stílusosan csak a műanyag orrát harapták le, úgy jelzésértékként.

A tisztaságért különösen nem rajonganak, így azokért a dolgokért se, amikkel a tisztaság állapotát néha létrehoznánk, lásd: seprűnyél, lapát, kefék minden mennyiségben...

És a kedvencem, hogy a kerékpárral is biztos összetűzésbe kerültek, vagy csak le akarták mosni, az sosem derült ki, de minden esetre, reggel ez az állapot fogadott. De nem csak úgy be volt illesztve, be is volt szorulva. Kellemes meglepetés volt.

Remélem tetszettek,

Czibere Balázs

Aki a szerszámot szereti...

Valószínűleg egy macska szabadult éjszaka az autóra, amit a kutyák megpróbáltak elintézni. A kocsit nagyobb sikerrel intézték el mint a macskát. A két első ív bánta... Sajnos a kép nem adja vissza, mert csak a nagyobb karcol látszanak.

A kisebbik Diego, egy amerikai staffordshire terrier, a nagyobbik Mex, egy ordas német juhász. Persze a szerszámokról (csavarhúzó, kalapács ! MULTIMÉTER !) és a kerti bútorokról már nem is beszélek...

Papp Balázs

A Lexus-rajongó

Szép jó estét!

Megmutatnám Konrad von Vonahaus(Koni) és Lexus Is 200 sportcross esetét.

Bontott egyből eltörik kiszerelésnél, az új 66000 HUF+Áfa.

MÉG ÉL;-)

Üdv,

Kasza Sándor

- Oh, egy autóbolond, aki csak vezetni szeretne? :) Ránézésre pusztán fényezéssel is javítható. Mármint a kilincs, a kutya úgy szép, ahogy van.

ABBAN AZ AUTÓBAN CSAK HOLTAN VISZEM UTOLSÓ ÚTJÁRA;-)

Kilincs már megoldódott, hála a Lexus-klub baráti társaságának. Színben azonos bontott, természetesen törött:-)cseredarabbal. Takonypisztoly csodákra képes.:-)

Az eset után megkapta rágni Cesar Millan hogyan neveljünk tökéletes kutyát című mesterművet...

Elgondolkodtam rajta, lehet, hogy Konradnak köszönhetjük az utóbbi idők egyik leggyorsabban mémesedő, facebookon terjedő képét?

Még egy veterán-pusztító

Csatoltam pár képet az autómról és a kutyák mesterművéröl! Ja, és egy képet mikor még kutyamentes volt...

Azóta sem sikerült hasonló alsó légterelőre szert tennem, hogy a komplett újrafényezésről ne is beszéljünk...

Attila Boot

365hp & A.S.K

- Jejjzusom. Ez szörnyen néz ki. Saját eb volt az elkövető?

Igen, saját. De csak a macskát kereste. :P Sajnos a vétkes már nem él – de e ténynek semmi köze a kocsirongáláshoz :)

Az Octavián szteppelők

Az elkövetők egy beagle és egy labrador, bűnközösségben.

Bűnök:

– 10 méter fenyőkerítés alsó részének elfogyasztása

– Honda Civic két műanyag sárfogó csontig rágása

– ugyanezen autón a motorháztető és az összes elem összekarmolása (ebből talán a motorháztetőt nem értettem, szomszéd szerint a kicsit felkergeti a nagy, aki fúvókák környékén próbál megkapaszkodni, emiatt ott már alapozóig karmolta)

– szintén ezen az autón kb. 5 db műanyag első rendszám tartó, illetve a rendszám sarkai

– Škoda Octavia I összes eleme+ a teteje! A beagle egyszer macskakergetés közben szaladt egész odáig, és ha már ott volt, valószínűleg szteppelhetett a nyomok alapján

– apósom Opel Astrájának hátsó eleme (a beagle éppen csak megúszta, szerencséje, hogy ott voltam az eset napvilágra kerülésénél)

– kb. 6 pár kint felejtett papucs

– két műanyag gyerekmedence

– kertkapu szenzorának elektromos kábele

– egy kutyaház félig, még felújítható maradt

– egy átmenetileg kint hagyott literes olajflakon tartalmát szétlocsolták a kb. 1 hetes térkövön (kb. 2 hónap alatt tűnt el róla)

– gyereklabdák, kutyajátékok számolatlanul

– napelemes kerti lámpák, kb. 10 darab

Meg biztos volt még, de jobb ezekre nem emlékezni :)

Üdv,

Visnyár Péter

A versenyen kívüli kutya, aki nem ismer lehetetlent

Letmí introgyúszjú Bazmeg!

Menhelyi keverék, állítólag staffordshire anyától, akiből legfeljebb a jelleme öröklődhetett, a semmihez sem fogható teste nyilvánvalóan nem.

Nem is teljesen idevaló kuta, mert autós bűne csak egy van, az is kicsi, meg most képet se találok róla...

De ha már rágás, drága Bazmeg végtelennek tűnő kamaszkora alatt rengetegszer rászolgált a nevére, egyszerűen mindent tönkretett, amit ért.

Még olyat is, amit nem:

Időközben felnőtt böcsületes kuta lett belőle, meg jött egy gyerek is, óriás spanok lettek, azóta együtt rágnak, igaz, már csak legálba':

És persze a gyerek miatt a nevét Bazira finomítottuk (ami egyébként még mindig nagyon vicces, ha a gyerek véletlenül "u"-val mondja "a" helyett).

Ezt a levelet csak szórakoztatásból küldtem, mert amúgy persze ételallergiás a szentem, nem is rághat bőrt (az allergiás viszketés miatt véresre rágott farok csóválásával összekutyavérpöttyözött minden már egy másik történet).

Jancsika is biztosan meg fog nyugodni egyszer, ha benő a feje lágya. Kitartás! :)

Udvaron tartott kutát persze nehezebb nevelni, a lakásban tartott kuta meg nyilván a lakást bassza szét, a kétlaki meg irdatlan mocskot bír behordani amellett, hogy neveletlen marad :)

Na, viszlát!

Hetényi Tibor

- Ha rágcsát nem is kaphat, de kakagyűjtőzsák-adagolót mindenképpen megérdemel Bazmegke, ez a teljesítmény a gallér szétrágásával egész lenyűgöző.

A vitán felüli nyertes

A csatolt fotókkal szeretnék jelentkezni a kutya-kár vetélkedőbe.

A tettes Bobi kutya. Az áldozat az E90 BMW-nk.

Négy elem sérült, amiből kettőt cserélni kellett, majd mind a négyet fényezni. Ja, és kerítést építeni az autók meg a kert közé. Meg ugye az ultrahangos nyestriasztó.

Mindez idén tavasszal történt.

Bobi kutya jól van és mi is tudunk már mosolyogni, ha nagyon muszáj.

Egy kutyarágót talán megér a sztori...

Üdv.:

Papp Péter

- Abüdösmindenit. Bobi kutya irtó helyes, sosem gondolná az ember, hogy egy jegylyukasztó volt valamelyik felmenője. Minden elismerésem Bobié a kitartó vadászatért és természetesen a tiétek, amiért Bobi továbbra is a kert őrzője. Én azt hiszem egy szavam sem lehet...

Köszi a választ és az elismerést!

Amikor örökbe fogadtuk Bobit, a gondozója mesélte, hogy egyszer már örökbe fogadta valaki, de visszavitte egy hónap után... Nem kellett a kaller-kutya, most már tudom.

Viszont mi imádjuk, úgy hogy spórolunk a következő incidensre.

Azt hiszem, a fenti volt a tökéletes végszó, nem is fűzök hozzá semmit.