Aki Magyar, velünk tart!

Tegnap megint minden a tervek szerint alakult, azaz szinte semmi nem úgy volt, ahogy terveztük. Sajnos a gigantikus nürnbergi vásárban valahol megint elveszett az információ, nem tudták, hogy érkezünk a töltőoszlophoz. Ahol megint túlzsúfoltság volt, az összes villanyautós helyen álltak. Most mondjuk volt legalább egy Tesla a sorban.

Ugyanakkor a helyiek segítőkészségével nincs baj, roppant kedves emberek. Hiszen az egyik helyre is a segítőkészség miatt engedték be a kabriós hölgyet, mert mondta, épp csak beugrik pár percre, mert gyors elintéznivalója van. De mivel még mindig ott állt az autó, a parkolóőr mondta, hogy parkoljunk csak máshová, és ha felszabadul a hely, rám telefonál, és természetesen fenntartja a helyet. De erre szerencsére nem volt szükség, mert az Audi gazdája ebben a pillanatban vissza is ért – tényleg csak pár percre parkolt le – lehetett beállni az oszlop mellé. Szerintem a Soul már egy kicsit el is érzékenyült, mikor elővettem a töltőkábelt, napok óta nem kapott rendesen enni. De aztán kiderült, hogy az arcán széles mosollyal, kezében mappával érkező úr sem tud rólunk, de húsz Euró ellenében boldogan elindítja a négyórás töltési folyamatot.

Azt hiszem, ilyen gyorsan még nem tekertem össze a Type 2 töltőkábelt. Mert 100-120 kilométerre 6500 forintnyi villanyt tölteni olyan, amit tényleg csak és kizárólag vész esetén tudok elviselni. Ha már semmi választási lehetőség nincs, természetesen az ember megkönnyebbülve fizeti ki a CHAdeMO oszlopnál a 20 Eurót, hogy 100%-ra töltse az autót, mondjuk fél óra alatt, de itt egy Type2 csatlakozóval bő 4 óra alatt tudjuk csak jóllakatni a Soult. A németek sem tartják nagyra a vásárváros szolgáltatását, a töltőpontokat felsoroló egyik adatbázisban is negatív kritikát kapott a túlárazott szolgáltatás. Persze, nem kötelező igénybe venni, hiszen pár kilométerre ingyenes oszlopoknál lehet hálózatra dugni a kocsikat, aki viszont ide jön a vásárba, annak lehet, hogy kényelmesebb és időben is jobban jön ki, ha megveszi a húszeurós töltést. Ez is csak egy szolgáltatás, mint a kiállításon megvásárolható WiFi: 1 óra 5 Euró (kb. 1600 Ft), de egy napra 25 Euró. Igen, mobilnetet venni olcsóbb, de azt a városban adnak, itt meg itt van.

Sebaj, majd este töltünk, hiszen a Nürnberg környéki olvasókkal is úgy lett leszervezve a mini Parkoló Parádé, hogy valamelyik töltőoszlopnál koccanjunk. Ki tudja, lehet, a jövőben az autóstalálkozók nem benzinkutak, szupermarketek parkolójában, hanem elektromos töltőállomásokon, töltésvisszajelző fények villogása mellett zajlanak. És akkor már megint megelőztünk mindenkit, és ismét történelmet írtunk. De ne szaladjunk előre.

Ugyanis még mielőtt bármit is csináltunk volna, még reggel lemosattuk a kocsit – az mégse járja, hogy a Soul mocskos fehér testét simogassák az érdeklődők. Ez a programpont is számos érdekességet tartogatott. Például, hogy a mi autónk, a tíz méterről már nem is annyira mocskos fehér Kia volt a mosó előtti sorban messze a legkoszosabb. Hogy minden német ennyire kényes-e a kocsija tisztaságára, nem tudom – a sztereotípiák szerint igen –, de az előttünk a mosóba guruló Transiton olyan halvány koszfátyol volt, amilyen a nálunk futó kisteherautók 80 százalékán utoljára a szalonból kigurulása után két héttel volt. És természetesen teljes programot vásároltak rá, felnimosással, alvázmosással, szóval all-inclusive wellness programot kapott az igásló. Már én kezdtem szégyellni magam, hogy csak egy alap programot vásároltam a shopban, és kezdtem érteni, miért nézett rám a pénztáros kislány, mikor mondtam, hogy az nekünk pont jó lesz most, nem kell a habos kényeztetés. És a végén bizony az is kiderült, a Soul tagolt formáiból a minimál program nem mindenhol mossa le a koszt. De azért sokkal, de sokkal szebb lett, így azért társaságba engedhető.

Dáviddal úgy terveztük, vacsora előtt letámasztjuk a megbeszélt töltőoszlopnál a kocsit, amíg mi falatozunk, ő is elcsámcsog az ampereken, így aztán mire visszaérünk, megérkeznek az olvasók is és a kocsi is jól lakik. A terv briliáns volt, csak annyi hiba csúszott a számításba, hogy foglalt volt mindkét töltő-csatlakozó. Amivel nincs is baj, előfordul az ilyesmi, a C-Zero és a villanyos Smart is gyorsabb volt nálunk, előbb ért a csatlakozóhoz. De az egy kicsit bosszantott, hogy a Smartra dugott kábel visszajelzője zölden világított, tehát tele volt az akkuja, befejeződött a töltés, és még most is itt rabolta a helyet. Persze lehet, hogy épp csak pár perce lett tele az akksija, nem kell rögtön a legrosszabbat feltételezni senkiről. De sajnos akkor is ott állt még, amikor másfél óra múlva visszaértünk, és még fél tíz körül sem került elő a gazdája.

Na, de kit érdekel ez az apróság, mikor nyolc körül már vagy tizenöten várták a lehetetlen küldetést teljesítő Soul EV-t. Megint csak a rocksztár-közhely jutott eszembe: helló Nürnberg, csodálatos közönség vagytok! De tényleg, ilyen olvasókat kíván magának minden magazin, minden író. Akik lelkesek, kedvesek, akikre bármikor számíthatunk. Akik hétköznap este, a szerkesztőséghez és az anyaföldünkhöz képest két országgal arrébb másfél órát állnak a hidegben, csak hogy meghallgassák az út részleteit, hogy belenézhessenek a Soul motorterébe, beleülhessenek, megtapogathassák. Akik a sztorijaikba belefűzik, hogy mit hallottak a legutóbbi Égéstérben, hogy mennyire klassz, hogy Pista ilyen frankó, bálna formájú szopórollert vett az olvasók kedvéért. És megkérdezik, vajon Ken Block ezzel a villanyautóval is el tudná-e csapni a bójákat.

A társaságból csak Gaál Petit ismertük (aki Írországból is képes volt úgy hazajönni, hogy a család szabadsága a Belsőség-találkozóval essen egybe), a többieknek is új volt mindenki arca, de két perc alatt olyan dumakör alakult, mint ha évek óta egy asztaltársaságnál ülnénk szerda esténként. Sajnos kénytelenek voltunk idő előtt otthagyni a bandát, mert muszáj volt rátölteni a kocsira, így átmentünk az előző esti töltőállomáshoz. Volt, aki velünk tartott, ők velünk szolidarítottak a hidegben – nekem már fájt a talpam, mert tornacipőben ácsorogtak az öt fokos flaszteron –, kivárták, míg magába szippantott 60 százaléknyi áramot a Kia, aztán elindult mindenki haza.

Mindazoknak, akik tegnap eljöttek – és azoknak is, akik jöttek volna, de nem tudtak – ezer hála, óriási élmény volt, köszönjük!

Az út összes posztját megtalálod egy helyre gyűjtve ezen a linken.