Levél a nepperűzőhöz
Szép napot kívánok!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, vettem 1 autót német papírokkal, de a kocsi Angliában van, mivel a tulaj most ott él, a tulaj felajánlotta, hogy a kocsi vételárán elfuvarozza az autót a címemre, van 1 napom leellenőrizni az autót, miután megérkezett, és csak utána fizetni, eddig minden ok, mert aki ennyire magabiztos tán nem kamuzik! Milyen papírokra van szükségem, hogy a nevemre kerüljön? Magyar német adásvételiről már informálódtam, de ha csak német adásvételim lesz, az is elég(hitelesen lefordíttatom)?A kocsi forgalmiján és a törzskönyvön kívül nincs másra szükségem az eladótól? Az itthon honosításról is már informálódtam, tudom a menetét, csak hát attól tartok, hogy a kocsit meghozzák és hiányzik v.mi papír!
Köszönöm válaszát: Tomi.
Amikor ilyen kérdés jön, általában három hosszú másodpercig kezembe temetem az arcom, elmormolok egy édes istenem, hogy lehet valaki ennyire hülyét, majd tovább lapozgatom a nepperűzőket. Nem vagyok megáldva túl sok szociális érzékenységgel, na. De célzásképpen, hogy vegyük megint elő ezt a kamuhirdetés sztorit, továbbküldtem Becsületesnepperünknek, aki érző ember, és azonnal válaszolt Tominak privátban:
Kedves Tomi!
A levelét úgy kezdte, hogy Angliából vett (tehát múlt idő) egy német papírokkal rendelkező autót. Erre a pirosra most kattintson rá, és olvasson figyelmesen . Ha magára és a szituációra ismert a cikkben, és még nem fizetett, akkor most kerestem önnek elég sok pénzt. Ha már fizetett, akkor ne kezdjen el idegeskedni, hanem húzzon egy vonalat, és menjen tovább, a pénze úgysem lesz meg, csak széteszi az ideg. Remélem, hogy nem ez a forgatókönyv jön be, és tényleg van autója, akkor kell lennie hozzá egy A4-es méretű zöld törzskönyvnek (Brief) és egy három részre hajtott forgalminak (Schein), ami kb. akkora, mint a magyar forgalmi. Tegye meg, hogy jelez, hogy mi a történet vége.
Tomi jelzett, megúszta, még nem utalt. A lehúzások a legleleményesebb sztorikat tartalmazhatják. Akárhogy csűrik, csavarják, a sarokpontok azonosak: telefonos kommunikáció nincs (általában nem létező számot adnak meg a hirdetésben), mailben pörgősen jönnek a válaszok, valaki külföldön élt vagy valamit külföldön hagyott, esetleg külföldről szeretné behozni, és valamilyen szállítmányozási vállalatra bízza az ügyletet.
Előbb-utóbb persze oda fut ki a dolog, hogy utalni kell egy közepesen jelentékeny összeget szállításra vagy előlegként, általában a Western Union vagy hasonló, személyhez nem köthető szolgáltatással, majd tragikus hirtelenséggel megszakad a kapcsolat. Aki nem hallott még ilyesmiről, feltétlenül olvassa el a részletes útmutatót, de íziben. A következő fejtegetés már csak személyes pszichoanalízis.
Egy perccel azután, hogy feltalálták az internetes apróhirdetést, már bimbózott ez a fajta lehúzás, hiszen mindössze néhány sablonlevél, valamint egy kamu e-mail cím kell hozzá, és a mai napig gazdagon aratnak, akik művelik. Az egyik legalapvetőbb emberi tulajdonságra épít, amit úgy hívnak, remény. Eddig csodavárásnak hívtam, de az elmúlt napokban én is átestem a folyamaton, és most már értem. Ez a poszt tehát egyfajta comingout – lehet szánalmasozni, de miután én is megcsúsztam a lejtőn, már azt hiszem, nem is igazi autópecér, akivel még nem történt hasonló. Így van, kettős a mérce, másfelől így formálódik az ember véleménye, így fejlődik a jelleme.
A leghíresebb dán házaspár
Megkeresett egy ügyfelem, akinek hétszemélyes egyterűt kerestünk, hogy talált egy VW Sharant. Dániában hirdetik, német autó, nyugdíjas házaspár, szervizkönyv, balesetmentes, érvényes műszaki, garázsban tartott, egyszóval, mint az álom. Átküldte képeket is valóban szép autó. Mondtam neki, hogy hagyja a fenébe, átverés. Mi ezen az átverés, még képet is küldtek magukról.
Átküldtem neki a korábbi cikkemet erről a fajta csalásról, és a google találati listát a képről. Kisvártatva megérkezett ügyfelemtől a válasz is, szinte hallottam, ahogy koppan az álla az asztalon. Ezt meg hogy találtam? Egér jobb gombbal klikk a képre, keresés ezzel: Google, hát így. Most sikerült őt elbizonytalanítanom. Ennek örülök, mert ez volt a cél, jobb bizonytalannak lenni, mint nézni, ahogy elúszik a pénz.
Mostanában mintha megint megszaporodtak volna az efféle hirdetések. Van egy közös jellemzőjük. Olyan ideális, álomszerű képet festenek az autóról, illetve a tulajdonosokról, amilyenre mindenki vágyik, és az ár is csak egy nagyon picit kevesebb, mint a reális. Annyira, hogy az akár igaz is lehet. Persze vannak ilyen vételek, én is vettem már nyugdíjas városházi hivatalnoktól 130i BMW-t, kis kilométerrel, nyolc kerékkel, szervizkönyvvel, de ezek vételek általában akkor jönnek össze, ha valaki hivatásszerűen ezzel foglakozik, és egész álló nap bújja a netet, és nem rest elmenni megnézni a kocsikat.
Ne feledjék, ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az nagy eséllyel nem is az.
Van egy rettenetes, önpusztító szenvedélybetegség, amely alatt a férfitársadalom jelentős része nyög, de ugyanolyan meddő igyekezettel próbálja titkolni, mint a paplan alatt eleresztett galambot. Autonánia szakszóval szoktunk hivatkozni rá, és ha minden időt, amit ezzel töltünk, hasznos dolgokra fordítanánk, nem lenne se háború, se éhezés, de még klímakatasztrófa se a Földön. Apróhirdetéseket nézegetünk, mindenki az ízlésének megfelelően, és amióta tényleg az egész világ autókínálata elérhető lett a neten, az időszakos lelki válságokból a teljes idegösszeomlás peremére került a férfitársadalom. Kevés ide az önkontroll. Ezt kéne letiltani az érzelmileg ingatagok gépeiről, nem a pornót.
Láttad már, mik mennek Portugáliában? Megvan a horvát hahu? Ilyen tippek mennek mostanában a haverjaim között, és lassan képben leszünk Uganda használtautó-kínálatával is. Megpróbálok persze gátat vetni a vörösiszap-szerű információáradatnak, de néha nem bírok ellenállni, lecsekkolok néhány típust, vajon nem lehet-e mégis normális áron hozzájutni valamelyik távoli, de még épp elérhető országban egy kétajtós Mk2-es Escorthoz, egy épkézláb Lotus Elise-hez, vagy éppen egy M3-as BMW-hez az első három generációból.
A mobilét már meg se nyitom. Ott a számomra érdekes autók zöme a reménytelen túlárazottság felé tart, nem csak Kelet-Európa O-alakra bekészített, nyálas szélű szája csüng rajta, de a tehetős nyugat negatív reálkamatoktól túlcsorduló pénztárcájából is oda ömlik az eurózuhatag. A helyi Jófogások, a nehezen kereshető, nemzeti nyelven megjelenő apróhirdetési oldalak az igazi kincskeresők posványai. Így kötöttem ki én is a Spazioautón, ahol ezt a hirdetést találtam.
Talán ha nem egy átdolgozott hét véreres szemű szombat éjjelén látom meg, simán legyintve továbblapozok. De aznap már több halálhörgés is elhagyta tüdőmet, Európa eldugott zugaiban fellelt Hacsik, MX-5-ösök, Alfa GTV-k nyomán. Epekedve zártam be az oldalakat, kívánatosnál kívánatosabb gépek, hihetetlen találatok tucatjainál. Hiába hirdetnek elképesztően hiteles, megőrzött, pajtában porosodó gyöngyszemeket Provence-ban, én most nem vehetek autót. Csak nézelődöm, tájékozódok. De ha rám szakad az égbolt, megnyílik alattam a föld és egy Tigris tank döngöl bele az izzó magmába rozsdás, csikorgó lánctalpával, egy nyolcezer eurós első generációs M3-as után az utolsó leheletem árán is kétségbeesetten nyúlnék félig leszakadt kezemmel.
Fájdalom, kabrió. Hidegen hagynak a rongytetős szedánok, de az E30 M3-nak még ezt is megbocsátom. Jézusom, ennek csak a motorja többet ér. Ha tésztaszűrő az alja, kiflibe van törve és kikönyökölt a hajtókar, akkor is azonnal indulni kell egy ilyen autóért. Elszámolok tízig, és erőltetett légzésgyakorlatok közepette alaposan végignézem a képeket. Nem, ez nem egy méltatlanul elhanyagolt, napszítta, Giovannik által szétgyalázott M3-as. Hisz olyan nincs is már. Ez a tehetős toszkán nagybirtokos nyári autója. Signore Cassano megvette 1992-ben a firenzei szalonban, használta húsz évig, aztán ráunt. Most megkérte unokáját, dobja már fel a netre az öreg Bimmert. Már megbánta, hogy nem számíttatta be roncsprémiumért, amikor megrendelte az S kupéját . Körülnézett, az E30 kabriók ilyesmi árban mennek, legyen mondjuk nyolc rugó. A házvezetőnő bére pár hónapig kijön belőle.
Hülyeség, itt valamit elírtak. Nem áll távol az olaszoktól a lódítás, 316-os kabrió lesz ez, nem M3. Rádobtak egy bodykitet. De a köbcenti stimmel. Ha csak simán sok telefont akartak volna, nem írják oda a 2302 ccm-et. Akkor nyolcvanezer euró lesz az, nem nyolc. Az viszont túlzás, a kettő között félúton van a reális ár. Ahogy őrlődöm, rájövök, most, éjfél után két kondítással, úgysem tudom felhívni. Dobok egy rövid üzenetet Google translate-tel, hogy küldjön már képet a motorról. Ennyi belefér, ha kapok egy szép fotót a négy pillangószelepről, akkor gondoljuk tovább a sztorit. Több izgalmat nem bírtam volna el egy nap, lecsaptam a gépet.
A fejemben viszont lefekvés után is tovább pörögtek a kerekek. Nem létezik, hogy egy M3-as gazdája, aki a látottak alapján meglehetősen gondos is, ne tudná, mit ér az autója. És ha egy vidéki birtokon él, ahová nem kötötték be az internetet? Vagy nem használja? Megkért valakit, tegyen fel egy hirdetést, és az a valaki pont nem értett hozzá? Különben is, rossz helyen hirdeti, a kupék között, pedig kabrió. Istenem, ha ezt elhozom nyolcezerért, az felér egy lottónyereménnyel.
Ki tud annyira olaszul az ismerőseim közül, hogy felhívja röviden, egyeztetni az érkezésemet? Trélerrel menjek vagy egyből repülővel? Oké, Pistáéknál nem volt opció a lábon hozás, mert működésképtelen volt a kiscápa, de ez egy pedánsan karbantartott autó, kiböki az ember szemét. Álmatlanul forgolódom. Amit ezen keresni lehet, abból a majd világ bármelyik iskolájába elküldhetem a fiamat tanulni. Csak van értelme pörgetni a használt autós oldalakat, egyszer nekem is lehet szerencsém, hogy kitúrok egy aranyrögöt a mocsárból. Be tudok mutatkozni olaszul, onnan meg már menni fog a dolog, hiszen egy olasszal szavak nélkül is megérteti magát az ember. Holnap felhívom.
Azzal a nyugtalansággal ébredek, mint aki feltalálta a perpetuum mobilét, csak nem tudja, malmot vagy rakétát hajtson vele. Kilenckor fel lehet már hívni egy olaszt vasárnap? Tán éppen reneszánsz freskók közt visszhangzó latin szavak mondanivalóján elmélkedik a misén? Ércesen trombitáló négyhengeressel pörköl az olajfák közötti szerpentinen? Nem bírom tovább, remegő ujjakkal nyomkodom a be a számot, majdnem elejtem a telefont, amikor fülemhez emelem. Előfizető nem kapcsolható.
Óbazmeg, hát ezért nem vitték még el! Rossz számot adott meg az ipse. Elütötte a szórakozott talján, ezért hiába próbálják hívni érdeklődők százai. Leülök a gép elé, megnézem, nem küldött-e fotókat a tegnapi üzenetemre, de nem. Megírom neki, nem stimmel a telefonszám. Kiszáradt szájjal várom a választ. Rákeresek a megadott címre. Átlagos kisvárosi utca, Firenze és Lucca között. Pár évvel ezelőtt jártam is arrafelé. Végigkattintom magam rajta Street View-n, hátha épp ott állt az udvarban az M3, amikor arra járt a Google autója, de nem.
Aztán megint belém költözik a kisördög. Lefuttatok egy képkeresést, hiszen a kamu hirdetéseket általában valahonnan lopott fotókkal szokták feltölteni. Kijön még vagy öt olasz hirdetési oldal, mindegyiken pár száz euró eltéréssel hirdetik a Bimmert. Létezik, hogy nem viszik el két perc alatt? Nem valószínű. De a forrás, ahonnan nyúlhatták a képeket, nincs meg.
Télen vajon van arrafelé fapados? Kombinálom a Bolognai és Pisai járatokat, de nem adja ki. Végül is Rómából fel lehet autózni. Már ott tartok, hogy kirepülök akkor is, ha nem válaszol a csávó. Egy ilyen vételt nem lehet kihagyni. Házszám nincs, de körbekérdezősködöm majd az utcában, kié lehet az M3. Már ilyen mélységekig zuhantam az álomvilág kútjában, amikor megjön a válasz. Angolul. Olaszországban éltem, vissza kellett költöznöm Angliába... hát innen fúj a szél. Az első mondat felénél kezembe temetem az arcomat. Hogy lehettem ekkora barom?
Nincsenek csodák, de mint mondtam, a remény mindenki lelke mélyén ott van. Megint iszonyatosan elszaporodtak a férgek, töménytelen mennyiségű kamu hirdetés lepte el a netet. Olyan autókkal, amiről az ember nem is gondolná. Hiszen egy M3 kabrió nem az a tömegeket vonzó típus. Olyan oldalakon, ahol kevesen járnak. Tömegesen. Én évek óta ismerem a módszert, mégis pár órán át beleringattam magam egy gyermeteg álomba.
Megértettem, hogy juthatnak el emberek odáig, hogy végül átutalják a pénzt. Engem nem fenyegetett a veszély, naivságomért pár óra ábrándozás utáni csúnya koppanás volt a büntetés. De aki még nem hallott ilyen lehúzásról, azt megkönnyíthetik pár száz euróval. Azért írtam ezt a posztot, hogy önnel ez ne történjen meg.
