Így múlt ki ez a verseny is
Nem is olyan régen lelkendezve írtam arról, hogy hosszú évek után visszatérhet gyermekkorom egyik kedvenc sportága (a másik a ralikrossz volt természetesen), újra lesznek hegyi felfutók idehaza. Vártuk Orfűt, ki is mentünk volna, mi idősebbek nosztalgiázni, a gyerekek pedig csodát látni a villanyautós autonóm vezetésen túl.
Aztán Hámor Iván cimborám, veterán szabadúszó újságíró és amatőr versenyző, aki komoly betegsége ellenére is évek óta a versenysport körül zsizseg, közölte a rossz hírt: állítólag kevés volt a nevező, elmarad az orfűi verseny.
Felforrt bennem az epe: megint? Megint? Megint? Mi ez a ganédomb már, hát még mindig itt tartunk? Hogy egy rosszul, fű alatt kommunikált, nulla reklámháttérrel, kaotikus kiírással és összevissza csúszó határidőkkel megtámogatott, sok éve eltűnt szakág első futamán már bevétel-hegyeket vizionálunk nettó veszteség helyett?
Nem mondom, HA tényleg az volt az indok, hogy kevesen neveztek (mert bármi lehet, sosem tudhatjuk), akkor ki az, aki ezen meglepődik egy ilyen nullás hírverés mellett? Mégis, van épeszű ember, aki azt gondolta, hogy az első versenyre mintegy varázsütésre visszateleportálódik az a több ezer néző, akik utoljára évekkel ezelőtt üldögéltek a hegyoldalban és tátott szájjal nézték a versenyt? Hogy tömött sorokban jönnek hozzánk az osztrák és olasz nagymenők, akik jól működő, profin szervezett bajnokságokban mennek évek óta?
Sajnos egyre inkább olyan érzésem van, hogy ha itt tényleg lett volna központi akarat e mögött, akkor nem így nézett volna ki ez a halott kezdet. Ezt a semmiből csinálni nem lehet, maximum ez a lábszagú, hazai, érdekekkel és szürke pénzzel kibélelt urambátyám-rendszer szülhet ilyen meseszerű elképzelést. Netán pár szívvel-lélekkel dolgozó mániákus rajongó, akik tényleg szerettek volna valami jót, csak nem állt mögöttük senki, aki szintén ugyanazt szerette volna.
Talán ideje lenne odafigyelni egy kicsit jobban és megreformálni az egész hazai motorsportot lassan, túl sok éve hallatszik egyre több elégedetlen hang minden irányból és minden felületen. És az ehhez hasonló akciókkal nem csinálnak maguknak jó reklámot sem a szervező, sem a szövetség ellenben elérik azt, hogy a megfogyatkozott érdeklődők szájában még inkább megkeseredjen a nyál. Ez a véleményem, itt alant pedig Iváné, aki kérdéseket is feltesz. Fogadják szeretettel.
Ennyi?
Közel 10 évet kellett várni arra, hogy az egyik legnépszerűbb – a versenyzők és a nézők részéről egyaránt! – autós versenyág újra létrejöjjön Magyarországon. A pécsi és a parádsasvári hegyiversenyek nézők tízezreit, versenyzők százait vonzották hosszú évtizedeken keresztül, de az utak és az azokat övező korlátok állapota sokáig tetszhalott állapotra kárhoztatta ezt a versenyzési módot. De 2016-ban véget ér a kényszerszünet, és ha nem is a hagyományos pécsi, hanem az orfűi és a parádsasvári versenyekkel visszatérhet ez a mindennél intenzívebb szakág.
Az újrakezdés most sem egyszerű, az utak állapotán kívül is számtalan nehezítő körülménnyel kell mindenkinek megküzdenie. Azt már 2015-ben hallani lehetett, hogy komoly tervek vannak a hegyiversenyzés újjáélesztésére, de konkrétumokról nem lehetett tudni. Nekem már ez is elég volt, nagyon komoly erőt és inspirációt adott a felépüléshez egy hosszan elhúzódó betegségből, hogy 2016-ban lehet hegyiversenyen indulni!
Különböző sprint jellegű versenyekből ugyan minden hétvégére jut akár több is szerte az országban, de olyan biztonsági háttérrel, amit egy Országos bajnoki futam – elvileg – nyújtani tud, egyik sem rendelkezik. Egy bizonyos kor felett már ez is szemponttá válik, és a többször is meggondolja az ember, hogy vajon elegendő-e, ha saját maga mindent megtesz a biztonsága érdekében, vagy lehet ezt még fokozni. Lehet, és kell is! Így ugyan – nem is kevéssel – többe kerül a dolog, de az egészségnél, emberéletnél nincs fontosabb – drágább –, ezen nem szabad spórolni! 2016 elején a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség szakágainak híreiből, melyekben az egyes sorozatok helyszínei, időpontjai is kiderültek, már tudni lehetett a májusi és júliusi hegyi időpontokról, helyszínekről. A szövetség hivatalos versenynaptárának megjelenése mindezt még biztosabbá tette, bár a pályák – a közutak – akkori állapota még sokakban kétségeket ébresztett.
Ahogy közeledett az első verseny időpontja, egyre több szóbeszéd terjedt a zuhanyhíradóban, ugyanis hivatalos tájékoztatás alig volt. A gyorsasági szakág éves alapkiírása ugyan tartalmazott hegyi versenyekre vonatkozó részt, de pl. az un. licenszekkel kapcsolatos passzusok visszavonásra kerültek. A május végi versenyt megelőző második hétig pontos információ nem volt arról, ki, milyen feltételekkel indulhat a versenyen. A kiírás – melynek legalább 30 nappal az esemény előtt kell megjelennie – is csúszott közel egy hetet, és olyan elemeket is tartalmazott, melyekre nem volt semmilyen szabályozás. Pár nappal később ez is megszületett, de a sorrend nem csak furcsa, szabálytalan, hanem bizonytalanságot szülő is volt. Valamivel több, mint két héttel a verseny előtt jelent meg, hogy nem csak az addigi, hanem egy új, kifejezetten a hegyiversenyekre érvényes licensszel is lehet indulni. Csakhogy ennek akkor semmi nyoma nem volt az MNASZ dokumentumai között, csak két nappal később jelent ott meg mindez – kvázi akkor lett hivatalos. Szerencse, hogy idő közben módosult a nevezési határidő is – Pünkösd hétfő éjfélre –, mert különben annak lejáratát követően változtak volna a szabályok.
Furcsa volt az is, hogy a nevezési díjat – mivel így jelent meg a kiírásban – csak euróban lehet megfizetni, de egy forintban vezetett számlára történő utalással.
________________________________________________________________
Eddig is voltak hegyiversenyek
Az MNASZ Gyorsasági szakága az utánpótlás nevelés érdekében 2010-ben elindította a Gyorsasági II. osztályú bajnokságát, mely a hegyiversenyek kihívásait körpályákra adaptálta. Mivel ennek elnevezése megehetősen szerencsétlen volt, és a promócióját sem vitték túlzásba, 3-5 autónál sosem indult több ezeken. 2015-re nem is írták ki, csak a díjtáblázatban szerepel a licenszek között. Pedig a Hungaroringen és a Pannónia-Ringen is remek egykörös versenyek voltak a hegyi futamok minden savával, borsával, ugyanis ezen futamok lényege nem a szintkülönbségben van, hanem abban, hogy a 3-5 km-es távot hiba nélkül kell teljesíteni, ugyanis nincs másik – akár – 10-12 kör, ami alatt még be lehet hozni a lemaradást. Itt ugyan csak rövidebb ideig, de maximális koncentrációra van szükség, hibalehetőség nincs, mert ha mégis akad egy, annak a felfutásnak időeredménye már nem lesz versenyképes. Az épített pályák előnye volt, hogy olyan biztonságot nyújtottak, amit sehol máshol nem lehet megismételni. Ha nem II. osztálynak, hanem Hegyi Bajnokságnak hívták volna, valószínű több ralis, ralikrosszos versenyző is kipróbálta volna magát ebben, ahogy tették ezt 20-25-30 éve is.
_____________________________________________________________
Miután kezdett körvonalazódni, hogy ki, mivel, milyen feltételekkel nevezhet, sőt minden módisított, kitolt határidő is letelt, érkezett az igazi hidegzuhany. A verseny előtt pontosan egy héttel – de az adminisztratív és technikai gépátvételt kevesebb, mint egy héttel megelőzően – egy véletlennek köszönhetően sikerült megtudni, hogy a 3. Orfűi Hegyiverseny ELMARAD!
Mivel az információ megbízható, de abban a formájában nem hivatalos helyről érkezett, ezért minden lehetséges fórumon megkezdődött ennek bármilyen írásos, netán hivatalos nyomának a felderítése, de két napon keresztül sehol nem sikerült ilyen tartalmú információra bukkanni.
Sajnálatos, hogy mind a rendező, mind a szövetség ennyire semmibe veszi azokat a versenyzőket, akinek a létét köszönheti, ugyanis az ő befizetéseikből működik pl. az utóbbi szervezet. Az, hogy a verseny elmaradásáról szóló döntés pénteken, vagy szombaton született meg, nem szabad befolyásolja annak közzétételét, ugyanis pl. a hétvége alkalmas időm sokaknak arra, hogy megismerkedjenek a pályával, annak vonalvezetésével, úthibáival, stb., amik pl. egy Streetview szolgáltatással nem, csak személyes – de a KRESZ-nek megfelelő – bejárással térképezhetők fel. Egy Budapest-Orfű oda-vissza legalább 500 km, de Győrből, vagy Miskolcról akár kétszer ennyi is lehet! Ha ezt valaki feleslegesen tette meg, nem fordulhat sehova és senkihez. Ahogy arról sem esik ilyenkor egyetlen szó sem, hogy a lefoglalt, adott esetben leelőlegezett szállásokkal, az azokért kifizetett pénzekkel, a felkészülésre fordított idő okozta munkakieséssel, stb. mi lesz, ezeket vajon bárki is pl. egy erre való biztosítás révén megtéríti-e a versenyzőknek?
Ilyenkor a szövetség csak széttárja a kezét, hogy semmiről nem tehet, a rendező mondja le az eseményt. Bezzeg fordított esetben, amikor egy versenyző téved, késik egy ennél sokkal kevésbé jelentőset, akkor a szankció azonnali és erősen zsebbe vágó.
Itt tart ma Magyarországon az autósport, ennyire megbecsültek a hazai pályákon versenyző sportolók, pedig ahogy a mondás is tarja, – és ez látszik az amatőrnek nevezett versenyek létszámain is – igény, az volna rá!
Hámor Iván
