Így lett német a japánból

Amikor tavaly megvettük a Twingót, csak áthidaló megoldásként tekintettünk rá, mielőtt átülünk egy komfortosabb autóba. A kis Renault szépen megmutatta, milyen igényeink vannak egy következő autóval szemben, így nem volt vaktában lövöldözés a Hahu teljes arzenáljában, amikor a keresésre került a sor.

Lássuk szépen sorban, mik voltak a kritériumok:

• szervokormány
• 130-as autópályatempó-képesség
• benzines
• klíma
• öt ajtó
• rozsdamentesség
• használható méretű csomagtartó két főre
• megkímélt, karbantartott állapot
• viszonylagos fiatalság/modernitás
• lehetőleg hatszámjegyű árcédula

10-ből 9 nepperűző-kérdésre a Honda Jazz a válasz, és valljuk be, a mi feltételrendszerünknek is megfelel a Nepper kiskedvence. Nézegettük az egynégyes Jazz hirdetéseket, Kopasz is ajánlott egy sokat futott, de jó karban lévő példányt az elképzelt egymilliós keretösszegen belül, de valahogy egyik hirdetés láttán sem volt első látásra szapora szívdobogás.

Személyes kedvencem kisautó kategóriában az egyes Yaris, ami az egyhármas motorral már teljesíti az elvártakat, az 1.5 TS pedig kifejezetten kívánatos a maga 105 lóerejével és a sportos futóművel, de a kis csomagtartója miatt végül elvetettük. Ráadásul szinte minden szimpatikus példány ezüst volt, ami Kincsőnél, a barátnőmnél zárójelesen ugyan, de negatívum.

Nincsenek előítéleteink, ergo a vasaló Swift is jó lehetett volna, de a szerkesztőségi körkérdésemre erre válaszul a Fiestát ajánlotta Bandi, mondván, komolyabb benyomású autó. Bújtam is a Fiesta hirdetéseket, leginkább egy egyhatosért tudtam volna lelkesedni, de az ritkán esett be a találatok közé.

Egy pár napos gondolati kalandozás volt a Fusion-ök irányába is, a Fiestánál már említett egyhatos motor miatt, de ha kimondtam a Fusion szót, mindenkinek olyanná vált az arca, mintha citromba harapott volna. Éreztem én is, hogy nem egy Miura-formaterv, csak már vesztettem az objektivitásomból a folyamatos hirdetésböngészés miatt.

Nem ragaszkodtunk a kis kategóriához, de jó Corollát ennyiért nem találtunk, busz-Civicből csak idősebb egynégyesek voltak, az egyhatos Focusok és a Mazda 3-asok pedig szinte kivétel nélkül rohadtak már a képeken is ebben az ársávban. Kár, pedig utóbbiért komolyan tudunk lelkesedni, még akkor is, ha meglátunk egy példányt az utcán. A hármas Cliók még drágábbak, a kettesnél pedig nagyobbat akartunk.

Aztán a Becsületesnepper hirdetései között megjelent egy fekete, ötajtós, 2003-as, egynégyes Volkswagen Polo. Minden szempontból ideálisnak tűnt. 147 ezer kilométerrel, dokumentált karbantartásokkal, minden azonnal orvosolandó probléma nélkül állt ott, a kiszemelt keretösszeg alatt. Kopasz ismerte a korábbi tulajt is, rendesen el volt rajta végezve minden karbantartás, az ügyfélkapuról pedig kiderült, hogy az óraállása is valós. Kimentünk Gödöllőre, kipróbáltuk és meg is alkudtunk.

Mióta megvan, kis híján háromezer kilométert tettünk meg vele. Eddig egy probléma jött elő: a klímagomb néha nem kapcsolja a kompresszort. Persze, amikor a szerelő próbálta előidézni a hibát, mindig úgy működött, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Így csak új olajat, szűrőket és ékszíjat kapott.

Szívesen térnék ki az autó minden egyes apró részletére, de Papp Tibi korábbi használttesztjében egy pont ugyanilyen példányt vesézett ki. A korábbi Polónál sokkal nagyautósabb lett a dupla-kereklámpás, kényelmesen el lehet férni benne elöl, az egynégyes 75 lóerős motor abszolút passzol a kaszni méretéhez, súlyához.

Meglepően halk, két főnek több mint ideális méretű a csomagtartója, kellemesen rugózik, és 6-7 literrel körül fogyaszt. Ha annyira nem is lesz eseménytelen a közös életünk, mintha Avensist vettünk volna, komoly meglepetésekre azért nem számítunk. Legkésőbb jövőre ugyanitt beszámolok.