A legkirályabb autós játék evör
Miközben túrom a szobámat, általában előkerülnek régi cuccok. A sok haszontalan kacat között rendszeresen rábukkanok a jó öreg, békebeli Playstation 1-re és egyből elkap az oldschool feeling. Vadul kutatni kezdek, hogy hol lehetnek az agyonhasznált kábelek, a kontrollerek és a nagyon menő, 8 megás Ducati Corse memóriakártyám. Na meg persze életem legjobb autós játéka, a Gran Turismo 2. Körülbelül hatodikban, 12 évesen jutottam hozzá ehhez a príma, megchippelt konzolhoz, és egyből rendeltem is hozzá a GT2-t. Nem saját PS-en az elsőhöz volt szerencsém és már az is nagyon tetszett, gondoltam a második rész még jobb lesz, nem tévedtem.
Gran Turismo sztori
Az első Gran Turismo 1997-ben jelent meg, és hamar elég népszerű lett, közel 11 millió példánya talált gazdára. Legnagyobb előnye az aránylag életszerű vezetési élmény mellett a (játékoktól addig szokatlanul) sok autó és a maga korában gyönyörű grafika. A második részt 1999-ben dobta piacra a Polyphony Digital, amivel minden szempontból ráígértek az elsőre. A GT2-be 650, azaz hatszázötven autó került, ami megdöbbentően sok, főleg ha tudjuk azt is, hogy nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ezek úgy viselkedjenek és szóljanak, mint igazi társaik. Csiszoltak a vezetési élményen, még reálisabb lett: itt nem lehet 300-zal beesni egy visszafordítóba, hogy aztán 250-el végighúzzuk, mint a Need for Speedekben. Ha rossz íven mész vagy rossz féktávot veszel, az autó könyörtelenül leesik az ívről, és értékes másodpercek vagy helyezések mennek a levesbe. Nagyon nagy hangsúlyt fektettek a tervezők a tuningra is: minden autóhoz kapható gumi, futómű, fejlesztett hajtáslánc és többféle motoralkatrész is, mindenből több lépcső. Nagy királyság, hogy a megvásárolt tuningalkatrészek nagy része hangolható, így például egy versenyfutóműben a kerékdőléstől a magasságig szinte minden állítható.
Szorgosan törölgetem mikroszálassal az agyonkopott CD-t és imádkozok, hogy a húszéves, fáradt olvasófej legyen olyan nagylelkű, hogy beolvassa a régi diszket. Felcsendül a mindenki számára ismerős muzsika, majd megjelenik Playstation-logó. Sorsdöntő pillanat ez: itt szokott elakadni az indítás. Körülbelül tizenhatodikra sikerül eljutni a játék indításáig fagyás nélkül, innen már ritkán van gond. Betölti a régi mentést a kártyáról, és kezdődhet a játék.
Szinte könny szökik szemembe, amikor végigpörgetem a garázsban évek óta türelmesen várakozó, 70 autómat. Te jó ég, itt egy Micra Super Turbo, a kedvenc fekete Skyline R34 GT-R-em, a csodás hangú DTM Calibra és végül elérek az Escudóhoz. Igen, az Escudo Pikes Peak, a játék egyértelmű aduásza: majdnem 1000 lóerő, kevesebb, mint 900 kiló és összkerekes. Nulláról százra 1,7 másodperc a rekordom vele, de viszonylag fixen tudta a 2 másodperc körülit mindig. Ez volt az az autó, amivel szinte lehetetlen volt direkt baromkodás nélkül versenyt bukni.
Egy idő után kicsit uncsi egy sportszerűtlenül durva autóval agyonpicsázni mindenkit, ezért rászoktam arra, hogy gyökér autókat szétreszelek, és azokkal verek meg sokkal erősebbeket. Egyik kedvenc sleeperem a Nissan Micra K10 Super Turbo, ami egy igazi mérgezett egér a maga 900 köbcentis, négyhengeres mini turbómotorjával és a 110 lóerős maximális teljesítménnyével (Hello downsizing!). A Gran Turismo 2 kiváló tuningolási lehetőségeinek köszönhetően, ezt fel lehetett tolni egészen 220 lóerőig, amivel ez a kis kávédaráló kevesebb, mint 5 másodperc alatt megfutotta a százas tempót.
A GT2 egyik legjobb része, hogy ha megveszed a megfelelő alkatrészeket, mindent lehet állítgatni, így a futóművet és váltóáttételt minden pályához hibátlanul be lehetett lőni. A 600 lóerős felső lóerőhatárú versenyeket is lehetett hozni egy jól beállított Super Turbóval, igaz küzdelmesen, mert az egyenesekben GT-R-ekhez és Suprákhoz képest hamar elfogyott a kisköbcentis motor. Van több ilyen polgáribb autó, amikkel jókat lehetett autózni. Az én kedvenceim: Mazda 323 GT-X, Civic VTi, Peugeot 106 Rallye, Opel Astra SRi és még sokan mások.
Kis túlzással bárki megtalálhatta kedvencét a játékban, mivel szinte az összes népszerű márka képviseltette magát. Természetesen a japán autókból volt a legtöbb: ezek közül még használtak közül is válogathattunk. Skyline-ok közül például KPGC10-estől, egészen az R34 GT-R-ig szinte az összes szerepel: van hátsókerekes R32 GTS-T, összkerekes szedán R33 GT-R, de még ultrakemény R30 Silhouette Formulát is találhatunk. Szerencsére nemcsak csúcsmodellek, hanem teljesen polgári verziók is bekerültek. Ha valakinek Lagunával, Corsával vagy 316-os BMW-vel van kedve versenyezni, simán megteheti.
Pályákból 27 van a játékban, így bőven van lehetőségünk válogatni, főleg mivel mindegyik pályán mehetünk visszafelé is. Akár a technikás Seattle Shortot, akár a gyors High Speed Ringet vagy a fura vonalvezetésű Deep Forestet választjuk, jól fogunk szórakozni. Persze érdemes kikísérletezni, hogy melyik pályára milyen autó és milyen beállítás a megfelelő. Ha karrier módban játszunk, sokféle verseny közül választhatunk: van rally, túraautó-bajnokság, kombifutam és sok egyéb. Érdemes mindet végigjátszani, mert egyrészt kihívás, másrészt minden verseny nagyon más, ezért izgalmas. A legtöbb esetben van teljesítményhatár, sőt olyan is, hogy csak a verseny jellegének megfelelő autóval indulhatunk: például csak elsőkerekes, 394 lóerő alattival, ide tökéletes választás egy turbós Civic SiR-II.
Teljesen kezdőként könyörtelenül agyonvernének az ellenfelek a versenyeken, ezért a legtöbb versenyhez jogsit kell csinálni. Ha minden versenyt végig szeretnénk játszani, célszerű az összeset megcsinálni és előny, hogy mire végzünk, tudni fogjuk, hogy miként viselkednek az autók a pályán. Ha egy jogsi minden feladatát arany minősítésűre csináljuk, kaphatunk egy csak itt megnyerhető autót. Megjegyzem, hogy ennél idegőrlőbb és nehezebb feladat nincs a világon, napokat vele elcseszni, miközben az elménk évtizedeket öregszik.
Amikor az ékszíj tényleg bekap, elő szoktam kotorni a régi kormányt is, ami egy szép fekete-alu Fanatec darab, váltóval. Valamilyen csoda folytán még mindig működik, igaz a váltót már régebben letörtem, ezért a helyére egy szigszalaggal körbetekert 2B jelzésű grafitceruzát helyeztem el egy diszkrét ezüst kupakkal. Mondjuk lehet, hogy csak 1B. Egyedülálló és – nem mellesleg – nagyon vicces kormánnyal játszani egy 17 éves játékot egy hatalmas LCD tévén. Egy pixel érzése úgy egyszer egy centis lehet. A vezetési élmény még mindig kiváló, most is aránylag reálisnak érezni az autók mozgását. Lehet kiválóan csúszkálni, viszont, mivel ez egy szimulátor, ha nem olyan pontosan csináljuk, mint egy lézeres szemműtétet, akkor pillanatok alatt körbefordul az autó. A grafika mai szemmel értékelhetetlen, mintha egy Nokia 3310 funkcióit hasonlítanánk egy iPhone 7-hez. Az más kérdés, hogy ez szerintem cseppet sem érdekel senkit, hozzátartozik az élményhez, hogy élsimítatlan óriási darabokból áll egy autó, ez így jó.
Azt hiszem ma is hajnalig fogom tolni ugyanúgy, mint ahogy hatodikban. Aztán ha nagyon belefáradok az autóversenyzésbe, lehet, hogy beteszem a Crash Bandicoot 2-t is. De akkor azt is kormánnyal.
