Lassan beletekertem egy 8000 kilométeres olajcsere-periódust az MX-5-be, mivel 240 ezerrel vettem, és nyár eleje óta 6000 kilométert mentem vele. Voltak kétségbeesős pillanatok és olyanok is, amikor sírni tudtam volna a boldogságtól, hogy egyáltalán létezik. Szigorú értelemben véve ez az első saját autóm, amit magam tartok fenn, és magam törődök vele, így fél év roadsterezés után elgondolkodtam azon, hogy mi is történt.
Nem titok, hogy ezzel a 800 ezer forintos NB-vel a merítés alsó harmadából választottam, az egyetlen érv az volt mellette, hogy kicsit talán kevésbé rohadt, mint azok, amik egymillió körül mentek. Bíztam benne, hogy a japán technika elnyűhetetlen, az a pár rozsdapötty pedig nem okoz szívrohamot senkinek. Mint utóbb kiderült, ez sem egészen így van, de a Mazda csak megy konokul, nem akar megállni. Első körben minden kopó-fogyó dolgot ki akartam cserélni, kivéve a gumit és a fékeket, mert ezek nem sokkal a vásárlás előtt kerültek rá. A vezérlés, a motorolaj, a váltóolaj, a fékbetét, a hűtővíz, a fékfolyadék, a diffiolaj és a vízpumpa cseréje valamivel 150 ezer forint felett állt meg, innentől gondtalan nyári hónapok jöttek egészen júliusig. Nem beszélve a praktikumról - egy négyméteres gerenda simán belefér:
Eleinte hajtott a tettvágy, hogy a rohadásokat megcsináltassam, hiszen a hossznyúlványok végei elég rondák és a sárvédők is csipázzanak, viszont pár héttel a vásárlás után egyéb okokból elmentem Lalee-hoz, az MX-5-guruhoz. Amikor felpattintotta a géptetőt, egy lemondó sóhaj kíséretében csak annyit mondott, hogy az autó látott már pár dolgot. Reálisan látja a helyzetet, ezért azt javasolta, ne csináltassam meg a rozsdát, mivel nem tervezek vele hosszú távra, szóval csak baszd hátra a tetőt és élvezd. Persze azt is hozzátette, hogy mechanikailag rendben van az autó, a motor húz ahogy kell, aztán ha valami műszaki gond lenne, szóljak, megoldjuk. Vicces volt, hogy az első látogatás alkalmával az udvaron állt egy halom Mazda, aztán egyszer csak beállított egy Dodge Viper. Kicsit olyan volt a kontraszt, mint amikor a családi vacsorára beállít a szétkokszolt, sittes nagybácsi.
Július közepén aztán Kristóffal toltunk egy több mint 600 kilométeres kört, legurultunk Lentibe kipróbálni a Volvo bányadömpert. Valahol Veszprém környékén kuplungolás közben iszonyatosan fülsértő sikítás kezdett jönni a váltóból, de úgy, hogy fizikailag fájt, és ez abba sem maradt. Lalee csak egy hónappal későbbre tudott időpontot adni, viszont a hang miatt nem is mertem használni a kocsit. Mint kiderült, egy 2000 forintos csapágy kopott el, az, amelyik megvezeti a nyelestengelyt a főtengelyben. Viszont ha már lejött a váltó, beraktunk egy új kuplungot is, mivel valaki az előző, bukólámpás – NA – generáció kuplungszerkezetét kókányolta bele. Az előző tulaj sejthette, hogy valami baj lesz, mert egy bontatlan kuplunggal a csomagtartóban adta át az autót. A munkadíj itt 30 ezerbe került és felszabadító érzés volt úgy kihajtani a kapun, hogy nem kellett a váltó szétrobbanásától tartanom.
Egyszer volt csak igazi pánik az autóval, amikor nagyon durván pörgő bankókat vizionáltam: néha menet közben, rázós úthibákon áthajtva elment az áram. Leírva nem hangzik olyan szörnyen, de ez minden alkalommal azzal járt, hogy leállt a motor, elfeküdtek a műszerek mutatói, kialudt a fényszóró, vagyis minden meghalt, aminek köze van az autó elektromos rendszeréhez. Az állapot jó, ha fél másodpercig tartott, de se szervó, se világításom nem volt, ami azért meg tudott lepni. Mivel már harmadszor fordult elő, ismét elvittem a kocsit Lalee-hoz és hosszas keresgélés után kiderült, hogy az akku lefogatója a ludas. A gyári eredeti még valamelyik előző tulajnál eltörhetett és egy olyan betonvassal pótolták, aminek az egyik végére hurkot hajtottak, ennél csavarozták le. A megoldás kellően steampunk, de ez az összes előnye: a vas épp annyi mozgást engedett az akkunak, hogy a saru igazán durva rázkódásnál beleért a kaszniba és letestelt, aztán jött az áramszünet. Most új lefogató és új aksi került a csomagtartóba, hidegben is szépen indul és főleg meg sem moccan, ismét 30 ezerrel lettem könnyebb. Íme a régi lefogató:
Zavart még, hogy nyitott tetővel zörög az oldalablak, gondoltam ezt otthon is orvosolhatom. Megnéztem egy Youtube-tutoriálban, hogyan kell leemelni a panelt, ott sejtettem a problémát, főleg mert amikor a párom becsukta a jobb oldali ajtót, a fogantyúnál jó másfél centit elemelkedett befelé. Leszedtem a paneleket és a legtöbb rögzítő bolha vagy nem volt a helyén vagy eltört, nem láttam értelmét visszarakni őket.
Szerencsére a nagybátyámnak volt egy zacskónyi Suzuki Ignishez való bolhája, ezek pedig némi erőltetés hatására bementek az eredeti Mazda bolhák helyére. Összeraktam, az ajtópanelek most keményen állnak, mint egy szikla, viszont az ablakok még mindig zörögnek, ezért kénytelen leszek mélyebbre menni, már csak egy szabad hétvége kéne, amikor az ablakemelőig tudom bontani az ajtókat. Meg amióta bejött a hideg idő, nehézkesen mozognak az ablakok, eleinte arra tippeltem, hogy az öreg akku miatt gyengélkednek, de azt nemrég cseréltem. Lehet, hogy az ablakemelő mechanika zsírral kent pontjainak árt a cidri, ezért szorul valami, esetleg csak simán maga a bovden. Ezek csak tippek, hamarosan kiderül.
Szóval néha költeni kell rá, de most új a vezérlés, új a kuplungszerkezet, új az akku, a betéteket és féktárcsákat pedig az eladás előtt cserélték benne, de újak a hátsó gátlók is. Amióta hideg van, a kisebb úthibáknál hallok valami nyiszogást a futóműből, viszont a nagyobbakon néma. A gumi szilentekre tippelek, mert amint melegszik az idő, a nyiszogás abbamarad. Nincs más autóm, így télen is használni fogom. Eddig egy kósza ónos esőben kecmergés jutott, az elég vicces volt, érzésre vagy 400 lóerőt erősödött a Mazda.
