Ehhez kell a szeretet. Meg a kitartás. Elszántság és odaadás. De legalább elmondhatom: ha kici isz, szavanyu isz, de á ényém.
Ez a legkellemetlenebb. Ott állsz az autó mellett, csikorog a hideg, nem is vagy túl jól felöltözve a zord időhöz, szükséged lenne rá, hogy minden flottul menjen, mert te is itt fagysz meg a kocsi mellett meg a gyerekeid is. Ráadásul senki nem ér majd be isibe, dolgozni, akármi. Ilyenkor jut eszedbe, hogy a késő indián nyár szeptemberi melegében talán még jó ötletnek tűnt megvenni egy közel harminc éves, silány Alfa Romeót a megbízható német technika helyett, de a januári halálban már nem a cuore sportivóval együtt dobban a szíved, hanem a... zelektronikával. Ami nálad még sokkal-sokkal kevésbé szereti a zimankót.
Oké, van oka rá az Alfának, hogy elzsibbadjon, nem sokat kering a vére, hiszen összekoszolható garázshely híján még mindig nem tömted ki a karosszériát üregvédő Mike Sanders-zsírral, tehát csak módjával használod. Azt a karosszériát, amit Hamza Csaba kilakatolt, lefényezett, és most az egyike a nagyon kevés, kvázi rozsdamentes Alfa 33-bódéknak az országban. Azt a karosszériát, amiről 31 évnyi öregautós tapasztalat után pontosan tudod már, hogy ha elkezded használni a sós latyakban, tavaszra megjelennek rajta a csipák – ami még nem akkora baj talán -, s az üregekben masszívan elkezdi rágni a vasat a rozsdakukac – ami az igazi nagy baj.
Nem, nem ment sokat az Alfa télen, párszor anyukámat kellett hozni-vinni vele, a Misi cicáját is állatorvoshoz, aki szegény időközben elpusztult, néha, amikor sok volt a gyerekek cucca, a sulinál is járt párszor. Meg mentem vele klubra, karácsonyfát szállított (akkor nagyon tutajos volt), a szilveszteri nagy veterános happeningre hajtott a Pólushoz, lett egy féltengelytörés (idén megint, de a másik oldalon) a feleség 190-es Mercijén, akkor például beugrott fő-autónak, s egyszer megjárta Bécset is, adventkor. Belement talán egy bő ezres, másfél ezer kilométer egész télen, hirtelen nem is tudom mennyi, de nem sok.
Persze, a téli üzem megtette a hatását, az ősszel még örülni való 9,5-ös városi fogyasztás felmászott 11 köré, de ettől még nem megyek falnak. Hiszen az idő szinte teljes részében motorral, bocsánat, robogóval járok dolgozni, nekem nem fáj a benzin. Idén persze ebbe a számításba is csúszott egy kis hiba: amikor egy hétig szmogriadó volt Budapesten, kiderült, hogy a kisfogyasztású és viszonylag tiszta üzemű Honda Spacy nem közlekedhet.
Mit tudtam volna tenni, fogtam a szerkesztőségi 24-órás versenyrobogót, Berzerkert, amin van egy jobb tükör, viszont nincs egyetlen Tucano Urbano sem, nincs kézvédő, meg lehet fagyni rajta, de mivel kétütemű és elég jól megy, ezért minden gáztépésre egy zsíros bödönnyi szénhidrogén esik ki a kipufogóján. Nesze neked szmogriadó, oldd meg az életedet BKV-val, amikor naponta három helyre kell menned... Hát így szennyeztem én vígan még tovább ezzel a rendszám nélküli bűzgöbbel az égetett bálás ruhával és PET-palack-emisszióval telihintett, varázslatos téli tájat.
Az Alfa motorjának egyébként még mindig nem múlt el minden mechanikai zaja: egy kis kopogás bemelegedés, pláne erősebb meghajtás után még hallatszik a belsejéből, Bécsben pedig annyira elment az egyik henger alapjárata (ami kicsit döcög amúgy is), hogy effektíve három hengerrel nyomtuk végig az adventi dugót. Aztán a pályán minden visszatalált helyzetbe, úgy ment az Alfa, mint a villám, nemmondommegmennyivel. Mintha valamelyik fékbetét is elkezdett volna mostanra sípolni, tehát arra is rá kell néznem, no meg a sós idő elmúltával végre lassan leugorhatok vele Kareszhoz Balatonra, hogy szíjakat, feszítőt, benzinszűrőt és váltóolajat cseréljünk. A motorolaj, annak szűrője már megvolt.
Torjay Laci egész télen figyelte nekem a kései-33-as/korai 145-ös váltókat, mert a fejembe vettem, hogy építek egy jót, még kint a kocsiból (olyat, amiben a kettes szinkron is megvan, az enyémmel ellentétben), aztán amikor kész, egyszerűen kicserélem a kettőt. Sokára lett váltó, megvette vagy magának, vagy nekem, de ott az áttétel rövidebb, mint az enyém – kellett nekem 1,7-es, erős kivitelt vennem. Tehát a vadászat folytatódik.
Közben jöttek olvasói felajánlások. A Vaday Gergőtől kapott spéci Moto-Lita kormányt majd akkor mutatom már csak meg újra, ha felszereltem, mert az irtó vagány, már készíttettem hozzá közdarabot, hogy jól passzoljon, de most még a polcomon vár. Lett egy MP3-at játszó fejegységem is Egerváry Gergőtől, kvázi vadonatúj, ő egy régebbi autójába vette, de ahogy mondta, sose építené már be – ahhoz még kell a jó idő, mert alaposan bele kell hasalnom a vezetékelésbe, kint meg nem kellemes. Ja, és kell valami bazi jó minőségű, két pici 10-es hangszóró is, mert nincs nagyobb hely a műszerfalban, majd legfeljebb megtoldom később valami szubbasszus-ládával. Egy légbeömlő is úton van valahogy majd Miskolcról Ádám Gábortól, kaptam egy rozsdamentes csomagtérajtót is D. Gábortól, s onnan még lesz két indexem is a törött helyett, ha egyszer el tudok menni érte végre, s a legnagyobb kincs, egy eresztakaró díszléc jobb oldalra, ami az enyémen törött, az Pécsről szivárogna lassan Somossy Szabolcstól, de már a második ember nem tudta elhozni. Ami késik, nem múlik, jön a tavasz, szívesebben mozog az ember olyankor már.
Persze nem csupán olvasói adakozásból épül ám az Alfa. A vásárlás napján vett felniket közben egy kisebb vagyonért megcsináltattam, most friss szinterrel és egy szett tűrhető gumival felszerelve várják, hogy gurulhassanak. Vettem egy szakadt belső teret is a birtokba érkezésem első napjaiban, amihez járt két szakadt gyári első ülés meg egy rakás ajtókárpit is. A csátaljai Albert István meghámozta nekem a hátsókat, s érzékkel átrakta az elsőkre az ép szövetet. Már be is szereltem a garnitúrát, le is vettem a randa, szürke huzatot a hátsókról, végre egész tisztességesen néz ki a kocsi bele, nem?
Torjay Laci beszerzett nekem olcsón egy zárható tanksapkát is, ezért az Alfa most egész tisztességesen néz ki. Persze, még a téli lemezkerekek vannak rajta, de azokra is kaptam Alfasudra való kis fekete dísztárcsákat – nem homológ az összeállítás, de valahogy nagyon jól megnyomja a régi, olcsó Alfa-gombot az ember fejében, tetszik, s nem zavar, hogy olcsó Alfának nézik, hiszen az is. Ezeket leszámítva még a lyukas kipufogót kell megcsináltatnom, van valami ritka, tompa kopogás is néha bal elöl, a jobb oldali ablakemelő is baromi zajosan működik, de alapvetően elégedett vagyok.
Az autó egész télen, hosszú állás után, dög hidegben is maximum négy fordulatra beröffent, megáll, kanyarodik, indexel, világít, dudál, ablakot mos és töröl (még hátul is!) - nem rosszabb, mint sok 5-10 éves autó. Amikor pedig kiadja a forgalom és neki lehet ereszteni – uram, atyám, akkora élvezet azzal a valószerűtlenül kommunikatív kormánnyal belecsavarni a kanyarba, egy kis gázelvétellel megindítani a farát, majd a sima, magas hangon zizegő bokszerrel erőből kihúzatni, hogy elszédül a libabőr az ember karján, annyit rohangászik fel-alá. A motorfék pedig... Olyan gyönyörforrás az a hörgésbe oltott sziszegés, hogy Beethoven bele se kezdett volna a Hetedikbe, ha meghallja (hogy hallotta volna, hiszen már süket volt).
Sok gyenge, egyenesen silány és hitvány megoldása van az Alfának, de a színpadon nincs nála jobb művész. Csak rajongani lehet érte, aki nem vezetett ilyet, fogalma se lehet róla, miről beszélek. Pont leszarom, mert amikor például az új Giulia benzinmotor-tervezőjével összefutok mindenféle Év Autója- és egyéb eseményeken (már harmadszor), mindig megkérdezi, hogy van a 33-as, hiszen neki is volt, imádta, és megint venni akar egyet. Értik, a Giulia motortervezőjéről van szó, aki 2017 egyik nagy gépészeti csodáját alkotta... Nekem ennél nem kell jobb referencia.
Imádom ezt az autót, minden hitványsága mellett és ellenére egy olyan fénysugarat vetített az életembe, amit már rég elfelejtettem, hogy létezik. Amikor hazaérek vele, mindig kicsi szarvaim nőnek, szégyellem, de nem tehetek róla, az Alfa piszkál, ő vágta hozzám először a papírgalacsint, nem én vagyok a hunyó tanárnőkérem. A gyerekeim is előre vigyorognak, amikor beülünk, mert imádják a hangját, a mozgását, az egészet, amit művel – bár tény, hogy nem mutatok nekik túl jó példát. És még a szaga is jó – ebben az autóban nem dohányoztak, tiszta a hamutartó is, az utastér pedig kárpitszagú, nem a tipikus, huszon-harminconéves magyar autó-féle, telebagózott őrbódéban vizes komondorokat rohasztunk-illatú, mint általában ezek. Mondom, rajongok érte.
Ja, vissza térve a hibához – szóval a nagy hidegben beszart a központi zár. Pontosabban a bal hátsó központi zár, ahová a Bálint szokott ülni. Több napon át kézzel kellett felhúznom, bosszankodtam is miatta.
Aztán elmúltak a mínuszok, most megint hibátlanul működik. Más nem történt fél év alatt. Ez ilyen. Szeret-nem szeret.
Eddigi posztok az Alfa 33-asról:
2016.12.18.: Egyiknek szívás, másiknak hobbi, ez van
2016.11.13.: Még működik az Alfa! Még...
2016.10.16.: Végre! Józan, tartós, megbízható autót vettem
2016.04.30.: Aprópénz volt, tehát majdnem megvettem
2014.10.01.: Ez nem létezhet. Pláne nem így
2008.11.07.: Bokszeralsót vegyenek!
2007.08.08.: Alfa-görbület a téridő-kontinuumban
