Vége a motormizériának! Primkó módon, naná

Egy fontos ponton túljutott a Ponton (de szar poén)

2017.04.09. 07:29
112 hozzászólás

Miközben elveszve támolyogtam a gyújtás-karburátor-kompresszió Bermuda-háromszögében, azért zajlottak egyéb ügyek is. Mint írtam, az üléseket még májusban elvittem Csátaljára a kárpitoshoz – az egyetlen társasághoz, akik viszonylag hamar rábólintottak – a föld alól is beszerzik nekem a szövetet. Boronyák Zoli barátom is átjött egyik nap, régi veterános ismerős ő, csodákat csinál, régebben motorból, manapság inkább autózik, s a papája, Sanyi bácsi legenda volt oldtimeres körökben – többek között ő építette meg a BMW-nek az E30 kombi prototípusának a fenekét, de mérhetetlen mennyiségű szép veterán került ki a keze alól, mindenki ismerte. Fiától, Zolitól származik mindmáig az egyetlen csöves erősítőm, húsz éve vettem nála Majosházán, randa a cucc, de baromi jó, soha nem volt baja, egy orosz katonai csövekből megépített, 1952-es Mullard-kapcsolás, valami Videoton számítógép házában, megkettőzve, hogy sztereó legyen, ne monó. Imádom, az az ünnepnapi zeneélmény, a Spendor BC1-esekkel nagyon szeretik egymást. Mondja már valaki, hogy tudja, mik ezek, és nem vagyok egyedül a hülye, régihifi-mániámmal...

Szóval Boronyákék kártevő-irtóként keresték a kenyerüket, amikor a veteránozás még költséges hobbi, nem pedig pénzt hozó szakma lett náluk. Amikor meghallotta, mi történt a Ponton belsejével, Zoli felajánlotta, hogy a régi idők emlékére füstöl egyet nekem molyt a garázsban, amibe persze utána vagy másfél napig nem szabad bemenni. Meglett a gyilkolászás, reménykedtem. Két nappal később azért láttam repülő molyokat, akkor aggattam tele a garázst csapdákkal. Azóta számolom a szaporodást – az irtás után az egyik csapda hirtelen szinte telement, aztán erősen lelassult a hullák gyarapodása, s decemberre nagyjából meg is állt. Hogy rohadjanak meg, de tényleg. Zoli mondta is, hogy a bábokat egyáltalán nem biztos, hogy megöljük a füstöléssel, többször ismételni kéne, hogy minden stációban elkapjuk őket.

Pár nappal Boronyák Zoli látogatása után átugrott hozzám egy órára Bervás úr, alias dr. Lovas László, egyetemi tanár – a kommentekben gyakran találkozhatnak vele. Bervás doki nem a hosszú mondatok embere, kimért tudós, tervezett már ötgangos váltót egyhengeres Pannóniába (vezettem is, szuper volt), most épp egy T1-es teljes öblítési rendszerének átalakításán dolgozik, új hengerrel, kipufogóval, máshova tett ablakokkal, satöbbi. Sokkal-sokkal erősebb lesz, mint az eredeti. Mellesleg hozzá került később az a metálkék, Wankel-motoros NSU Ro 80, ami még egy korábbi, köhögősebb állapotában a Totalcaron is szerepelt. Bervás dokinál már jó a motor is, nem kevés kutatómunkájába került. Most eladó az az autó, együtt egy donorral, ha jól tudom, a Pannónia-kutatások viszik a pénzt.

Azon a délutánon egész másfajta méregetés vette kezdetét. Bervás uram ötféle módon gyújtást ellenőrzött, majd kitette maga elé az összes gyújtótrafót (arra az alkalomra kértem még párat kölcsön Torjay Lacitól), s mindnek megmérte az ellenállását. Végül kiválasztott hármat, amit megfelelőnek ítélt, s mindet bepróbáltuk. Csekély változás, inkább a sejtés szintjén maradt. Bervásnak sajna mennie kellett, de még ránézett a karburátorra is, megjegyezte – szerinte nem nyom elég benzint a gyorsítószivattyú. Hű, tényleg. Kicseréltem, valami egész picit jobb lett, hiszen Dezsőnek önerőből sikerült kijönnie a garázsból, de a sok apró módosulás összképileg nagyjából annyit ért, mint amikor nincs otthon bors a főzéshez, és a háziasszony megpróbálja köménnyel, curryporral, bazsalikommal elcsalni a dolgot. De hiszen bors kell... Nem éreztem, hogy a homloka közepén találtuk volna el a vadat.

Közben kaptam ígéreteket mindenféle Hiteka-műszerre, gázelemzőre, de azok vagy nem jöttek meg, vagy vinnem kellett volna Dezsőt mindenféle műhelyekbe, arra meg nem volt képes. Meg aztán – elég sokat szereltem már ilyen benzines autókat az elmúlt 31 évben, soha nem akadt még ennyire kemény dió a kezeim közé, én akartam feltörni. Akkor is megpróbálom, nem győzöl le te engemet, te szemét. A múltkori posztban elég sokan megvádoltak azzal, hogy szétszórtan szerelek, azért rossz, de ez maximum az írási képességeimet kérdőjelezi meg, mert az olvashatóság oltárán feláldoztam a pontos beszámolást. Szilárd logika szerint viszem a felújítást (amennyire az eszközeim engedik), egyszerre egy dologhoz nyúlok mindig, s amikor ott elérek egy stabil állapotot, megyek át a másik területre. De aki eleget szerelt ilyen öreg dolgokat, tudja, hogy ha a karburátor, a szelepek, a vezérlés, a gyújtás módszeres felújítására, beállítására alig-alig van érdemi változás, ott valami alapszintű eszköz a hibás.

Hogy a tehetetlenség napjai ne múljanak érdem nélkül, pár apróságot azért kijavítottam, olyan dolgokat, amikre rég készültem. Kicseréltem végre a szárán rozsdás váltókart arra, amit már vagy két éve megvettem az eBayről. Amikor megjött az alkatrész, rájöttem, hogy a negyedikben hallható zörgést valószínűleg az okozta, hogy az én autómból kompletten hiányzott egy fontos műanyag fészek a golyó körül, amin billeg az egész váltókar. Két légy egy csapásra.

De az indexkart is kicseréltem, újabb két legyet csapva agyon – bár a molyokkal lettem volna ilyen hatékony -, a 2015-ös esseni börzén vett szerkezet egyrészt mindkét irányban kint marad végre, másrészt ép rajta a krómozás. Az ugyanis az én eredetimen közel sem volt már épnek mondható. S ha már ennyire belejöttem a lendületbe, a külső tükör fémházát is kicseréltem, mert hiába egyengette azt halálra a jó Csabi, igazán szép sose lett. Az új ház az ornbaui Mercedes-találkozó gyümölcse, s máris jobban mutat tőle az autó Ez a tükör egyébként elég sarkalatos pont egy veterán autón – ha nem rá valót teszel fel, jó eséllyel rosszul látsz benne és még nagyobb eséllyel hülyén mutat. A rá valóról viszont mindig kiderül, hogy hiánycikk, ha van méregdrága, mert valami más, sokkal elegánsabb (vagy sportosabb) típus is olyat hord, s ahhoz igazítják az árakat. Nos, a Ponton belső tükre megegyezik a sirályszárnyas 300 SL-ével, ezért vagy százezer forint egy használható példány belőle – én a sajátom mellé vettem még kettőt, így háromból lett egy jó még épp elviselhető áron -, a külső pedig a nagy-Pontonéval azonos, tehát az sem olcsó. Most épp nagyon értékelem mindkettőt.

A motor általános döglődésének megszüntetéséhez végül egy mellékszálon érkezett valami fura jel. Bakos Ricsi kölcsönadta az üveggyertyáját. Ha nem ismernétek, ez egy régi autószerelő-eszköz – egy olyan, gyertyát helyettesítő, hosszú üvegcső, amiben a szikrázást végző elektródák egészen kint vannak, s egy hosszú vezeték jön le róla a gyertyapipához, így a begyulladó keverék színe és intenzitása az üvegen át kívülről látszik. Gyertyának nyilván pocsék, de kis járatásra, nézelődni pont megfelel. Ha sárgás a lángfront színe, túl dús a keverék, ha sötétkék, túl szegény, ha ibolyakék, akkor jó.

Az én motoromban viszont nem látszott semmi. Próbáltam más hengereken is, ott sem. Mi tötént, kiégett benne az izzó? De ebben nincs izzó, itt maga az égéstér az izzó, az meg nem ég ki... Teljes vaksötétet csináltam a garázsban, csak akkor vettem észre valami egész halvány villódzást, de ahhoz nem volt elég erős, hogy megállapítsam a színét. Mondom, itt valami nagyon súlyos hiba rejtőzik a háttérben... Ez a benzin, Dezső gyomrában egyszerűen nem durran. Vérszegény. A sűrű pöfögés, a csuklás is szegény keverékre utal, amióta csak megvan. Még amikor Svédországból hoztuk, az akkor kompresszióhiányos motoron kevésbé jött ki a probléma, pláne amíg olyan rossz karburátor volt fent, hogy a tetején ömlött a benzin (tehát az sokkal dúsabb keveréket is adott a magasabb benzinszint miatt). Tényleg – kaptam a fejemhez – ez az autó csak azzal a rossz Solexszel ment rendesen, amiből folyamatosan folyt a lé...

Egészen furcsa, okkult gondolatok keringtek a fejemben, olyan volt, mint amikor az ember először fog a kezében vízkereső pálcát és megmoccan a kezében. Lehet, hogy a vadonatúj karbi, amit a Siójut bontóból vettem, vakon bíztam benne és amúgy mindene vadonatúj, valami furcsaság? Sose volt autón, az biztos, se színe, se szaga nem volt, amikor hozzám került. Lehet, hogy egy kísérleti darab? Valami próbadarab, ami kikerült a gyár fejlesztési laborjából, ötven évig dísz volt a mérnök bácsi polcán, aztán az örökös feltette az eBayre, működőként? Hiszen az összes Solex-karbimon van beütött sorozatszám, ezen viszont nincs, ráadásul akad rajta egy felesleges furat is az oldalán, ami úgy tűnik, nem vezet sehová.

Jó karbim viszont nincs másik, mert a rosszabb másiknak törött a féklevegőfúvóka-állványa – népbetegség ezeknél az egytorkú Solexeknél, beléjük rohad a féklevegő-fúvóka, s amikor ki akarják csavarni, hogy hozzáférjenek mondjuk, a mélyben lakó búvárcsőhöz, tekerésnél egyszerűen letörik. A Martonvásáron nagyjából rendbe tett jobb másik karbimra a Kacsáriék tettek egy illesztett bronz kupakot, amibe belecsavarták ugyan a féklevegőfúvókát, de spiáterhez szorulósan illeszteni valamit, aminek változik a hőmérséklete, szerintem nem lehet. Mindenesetre azonnal kilötyögősödött, majdnem beszívta a motor, csak ott táncolt. Ráadásul a kupak el is állta kicsit a légáram útját, mert szélesebb az eredeti csőnél, márpedig egy karburátor venturijában a légáram útjába akadályokat elhelyezni és felesleges örvényeket kelteni badarság.

Nyeltem egyet. Eldöntöttem – veszek egy negyedik karburátort, de csakis olyat, amit működő autóról vettek le, és nem piszkáltak bele. Jó sokáig vártam, mert Solex PCIB 34-eseket nem dob fel tucatjával az eBay, s valamiért az Intersparban sem kapni ilyeneket, de nagyjából egy hónap várakozás meghozta a gyümölcsét. Röhögjetek – Svédországban (nem Sune Edmark árulta, azt azért ellenőriztem) bukkant fel. Koszosan, „directly from a well-running car”, írta az eladó. Nem volt olcsó, de leütöttem. Kellett.

A négy közül orrhosszal ez vette át a „Csikós legrondább Ponton-karburátora” címet, de mivel működő autón lakott, bizalmat szavaztam neki. Úgy, ahogy megkaptam, felcsavaroztam a szívócsonkra, izgatottan indítóztam, és...

Sugárban fröcskölt belőle a benzin, azon a csövön, ami ferdén áll ki a karbi fedeléből, Ami azért van rajta, hogy nagy fordulaton a légtorokba beömlő levegő az úszóházban levő benzin felületét is megnyomja kicsit, így dúsítva a keveréket. Mondtam már, hogy csodás dolog egy ilyen karburátor, még ha olyan egyszerű is, mint egy egytorkú, kicsit elcseszett Solex?

Oké, szétszedtem ezt is. Mindenhol belekövülve a százéves benzin maradéka. Minden membrán betonfödémmé keményedve. Minden furat, fúvóka eldugulva. Aha, „from a well-running car”, na persze. Lehet, hogy húsz évvel ezelőtt szépen működött az az autó, s a nagypapa még emlékezett rá, de nem tett neki jót, hogy egy geológiai korszakot állt benne a benzin. Egy egész estén át az ultrahangos tisztítógép mellett ültem, kefélgettem, szurkáltam mindenét rézdróttal, sűrített levegővel fújkáltam, végül azért tiszta lett. Beletettem az új membránokat és tömítéseket a felújított, de rossz Solexből, s felszereltem.

Hopp.

Valami történt. VALAMI nagyon IS történt itt. Hirtelen egész máshogy vette a gázt a motor. Más lett a hangja. A gyújtás tekergetésére sokkal mélyebb lett, majd visszafelé sokkal durvábban megélénkült. Reagálni kezdett az üresjárati levegőcsavarra. Basszus, lehet, hogy végig ez volt...?

Bemelegítettem a motort, jó hosszan, nehogy a szívató miatt kergessek furcsa délibábokat. Odafönt a házban már készült az ebéd. A Pontonban viszont akkor már rég nem volt ülés, hiszen a teljes bele lekerült Csátaljára. Bedobtam hát egyet a tartalék állólámpás hátsó ülőlapok közül, rongyokra, keresztben, hiszen támla most nem kell. Visszatoltam a szívatót, a gázt finoman rugdalva elkezdtem kiállni. Tüsszentett, de már nem az a halálos reménytelenség sugárzott minden mozdulatából, mint előtte. Ráadtam egy kis szívatót, mert annyi még kellett neki, megint megpróbáltam, pretty, már kint is voltam az utcán. Becsületből kicsit tekergettem a gyújtáson, majd nekilódultam a horizontnak.

Hé, veszi a lapot! Gyorsul! Immár koppra visszanyomtam a szívatót, kicsit hörgősbe ment át a hangja, de nem durrogott, kipattantam, adtam neki nagyobb előgyújtást, hijjjj, de jó lett! Fura látvány lehettem az álmos, szombat délelőtti Erzsébet királyné útján, ahogy egy rettenetesen poros, beazonosíthatatlan Warszawa-szerűségben tépek a Körvasút sor felé, melós ruhában, fényes nappal világító fejlámpával a végtelen méretű homlokomon, vigyorba torzuló vicsorral az arcomon. A járókelők nyilván azt hitték, a "Jöttünk, láttunk, visszamennénk" egy újabb, Kelet-Európában játszódó részét veszik éppen a kamerák. El is felejtettem, milyen jól szedi a lábát ez az öreg krumpli. Nahát, szinte... erős...

Hazatéptem, üvöltöttem az izgalomtól, forgott velem a világ, Katival lekapcsoltattam a főzést, jönnie kellett velem, jönnie kellett, hiszen együtt csináltuk végig ezt a nyomasztó folyamatot. Ott kellett lennie, amikor elkezdjük learatni a termést, bármennyire is undok arcokat vágott a főzés megszakítása miatt.

Beült, magyaráztam neki, toltam az autónak, a hájas vén batár pedig először a generál óta valószerűtlenül jól mozgott, pedig sem padlógáz közeli adagot, sem nagy fordulatot nem kaphatott, hiszen a bejáratás elején jártunk. Kati kicsit lelkes is volt meg nem is, mert egyfolytában lefelé nézegetett. Naja, szakadt, mállott a barna állólámpás hátsó ülés, amin csücsülünk, nem mindegy az ilyenkor, hiszen egy álcázott Ferrariban ülsz babám! De a nők már csak ilyenek, mindig csak a lényeges dolgokat veszik észre.

Hogy mit látott? Hát persze, megint molyokat, mi mást...

---------------------------------------------------------------------------------

2017.04.02. Csak azért se teszek bele villanymotort!
2016.04.19. Megették a nyüvek a Mercit
2016.04.10. Megy!
2016.02.07. Egy laza nap, és talán működik megint
2015.11.22. Nem megy be? Dehogyisnem!
2015.08.16. Sejtettem, hogy ez lesz a vége
2015.04.05. Ponton-sztori: az újabb szópóroller
2015.01.25. Hogy van a Ponton? Sehogy. Pedig küzdök
2013.12.01. Ponton a gyógyulás útján
2013.11.09. Dezső végre magyar lett
2013.10.20. Na, áttoltuk a vizsgán
2013.09.28. Dezső a bírák előtt
2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.