A márka, amit nem lehet überelni

Hároméves forma kölyök az apja nyakából néz egy kicsi, piros, viharvert sportkocsit. Mutogat, nézd, apu nézd, milyen óra van benne, nézd a váltót, hogy lehet ezzel váltani, vajon kényelmes az ülés? - Az autó egy Bugatti Type 40-es, a srác pedig egy életre elveszett, hiszen a Bugatti beránt és nem enged.

A Bugattinak még akkor is különleges helye van a polcon, ha az ember hozzám hasonlóan csak szőrmentén érdeklődik a veteránozás iránt. Ma a márka egy borzasztó technikai erődemonstráció, amit illik leszólni, de ne felejtsük, hogy a Veyron és a Chiron sok szempontból az autógyártás csúcsa. Viszont a régi teljesen más értelemben megragadó: drótból, lemezből és megszállottságba hajló kifinomultsággal megmunkált öntvényekből összerakott, pillekönnyű, művészi sportkocsik, vagy kényelmes luxusautók. 

Füreden egyértelműen a Type 57 SC Atlantic a sztár. Tudják, ez az az autó, ami úgy néz ki, mintha Miki egér hajtaná egy régi képregényben. Képen is üt, de élőben az ember lába nem hogy földbe gyökerezik, hanem vasbetonba köt, annyira elképesztőek a domborítások és az ívek. Minden más autón röhejes lenne nyolc apró kipufogóvég egymás mellett, de itt nem lehet nem komolyan venni. Még akkor sem, ha ez a konkrét autó egy Jaguar XJ alapokra épített replika, műanyagok a karosszériaelemei és minden mérete nagyjából húsz százalékkal szerényebb az eredetinél. 

Az autók mellett időnként feltűnnek a tulajdonosok is, a Type 44-es mellett például Werner Gradisch sztorizgat kedélyesen, ő az osztrák Bugatti klub elnöke. Kinyitja a géptetőt, és akkor egy pillanatra megáll az élet: a szigorú tömb nyolc, sorba rakott hengert burkol, fantasztikusan rendezett és kivitelezett alkatrészek mellett. Három liter nyolcvan lóerő, egy biciklinél alig vastagabb gumik és dobfék, vélhetően ember azért ember kellett, nem kis gatya. A hűtőmaszk tetején egy bumfordi üveg sas trónol, ez a francia díszüveggyártó, a Lalique terméke. A céget 1888-ban alapították, ez az orrdísz egyidős a kocsival, 1929-es.

Csorgatjuk a nyálunkat még egy kicsit a Type 49 könnyűfém felnijeire, ami azért 1934-ben még nem volt annyira jellemző, és ekkor jövök rá, hogy erre a Bugattira valószínűleg ugyanúgy néztek 70 éve, mint ma a Chironra: egy űrhajó a jövőből.