Csak úgy hívtuk: Hálátlan ribanc – Heti merítés
Szerintem többnyire kétféle autótulajdonos van: akik az autójukra úgy tekintenek, mint a mikrosütőjükre, tudja azt, hogy elvisz ide és oda és ne kelljen javítani soha. Az ilyen emberek többnyire japán autót vásárolnak, kedvenc témájuk a "képzeld, 20 éve megvan, de 1-szer vittem szervizbe, akkor is csak 10 ezret fizettem." Illetve hogy a kocsi levegővel megy.
Nézegettem a Saabokat, mert nagyon tetszettek és elsőnek egy BioPower felé húzott a szívem, de ennek több éve volt, akkoriban még nagy újdonság volt az Etanol üzemanyag.
Németből behozott, jó sok km-el, de ez legalább valós, egy tömbnyi szervizszámlát és egyéb papírt kaptam hozzá, szóval elég jól dokumentált az előélete. Megnéztem párat mielőtt megvettem, a 150k-nak hirdetettek sokkal ramatyabb állapotban voltak, ki tudja mennyiről írták át.
Volt Alfám egy 145-ös 1.6-os boxer. Hálátlan ribanc volt a neve. Általánosan elmondhatóan egy pocsékszarszakadékaljánahelye autó volt. (Mint utólag kiderült többször bucira lett törve még előttem szegényke). Igen érzelmi impulzus vásárlás volt az első morzsa az anyagi végromlás felé vezető oda-vissza nyolcsávos gyönyörűen kivilágított autópályán egyenesen Intergalaktikuslúzerszopás metropolisz belvárosába.
Napi használatra nyilvánvaló, hogy korlátozottan alkalmas a gép. Hátra gáz a bejutás, csak akik elől vannak azoknak jó. Feltéve, hogy elég girhesek, mert beleseknek ez a gép is szűkös, akárcsak az RS4 volt.
Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A BMW is csatlakozik a kínaiakhoz, együtt támadják a bíróságon az európai büntetővámokat
A müncheni vállalat számára azért is fontos ez az ügy, mert Kínában gyártja a Mini Cooper és Aceman elektromos változatát.
- Hírek
Tinédzserek lopkodtak autókat Fejér vármegyében
Kettejük életkora együtt sem éri el a 30 évet.
- Hírek
Bezár egy francia Maserati kereskedés, fillérekért árverezik el a készletet
Legalábbis a méregdrága sportautók árának töredékéről indul majd a licit.
- Hírek
Ez a szörnyszülött valamikor egy V8-as Porsche volt
Bárki is volt az elkövető, szinte a felismerhetetlenségig elcsúfította.
- Hírek
Túlzottan sietett melóba a mercis, duplázott
Mozgó autóból mérték be a rendőrök a lakott területen száguldozó sofőrt.
- Hírek
1,2 millió Teslát hívnak vissza
A kormányzással és a hátsó kamerával is gond lehet.
- Hírek
Francia Rolls-Royce lesz a DS
A brand átalakítása a becslések szerint 10-20 évet is igénybe vehet.
- Hírek
Ennyibe kerül Magyarországon az új Tesla Model Y – már meg is rendelheted
Egyelőre csak egy limitált szériás kivitele elérhető itthon.
- Közélet
Összetört Tesla, milliós a kár, olvasónk a károkozóval fizettetné meg azt, amit a biztosító nem akar
A jogi alapelvek nem mindig azt jelentik, amit elsőre kiolvasnak belőle a laikusok. Ez oké. De ha az ügyvéd sem biztos a dologban, akkor mi a teendő?
- Hírek
Kitalálod, melyik volt a Stellantis legkelendőbb márkája?
A márka Európában és az USA-ban leszerepelt, máshol viszont jól teljesített.
- Belsőség
Homokvihar, óceánpart és szerpentinek, az első afrikai nap krónikája
Tigris eddig minden akadályt kiállt.
- Hírek
Még próbálkoznak az elektromos Honda Civic Type R megalkotásával
Nem egyszerű a feladat.
- Hírek
Trump szerint február elején jöhet a 25 százalékos büntetővám Kanada és Mexikó ellen
Az elemzők szerint a büntetővámok az amerikai autóiparnak fájhatnak a legjobban, amit Trump saját elmondása szerint meg akar menteni.
- Olajdoktor
Gázolajos, kompresszoros átmosás: tébolyult olajcsere módszert szabad-e
Egy barátom olajcserekor mindig átöblíti a motort. Káros vagy hasznos?
- Égéstér
2025 friss veteránjai
Szalad az idő, 1995 újdonságai idén OT rendszámot kaphatnak.
- Belsőség
Átkeltünk az Atlaszon, ebédeltünk háztetőn, a Tigris csak gyűri a kilométereketBudapest-Bamako vlog: 2025/3
Az idő szinte megállt, meg mi is, amikor 2000 méterre kellett felmenni.
- Hírek
Melegedő buszokat küld a bombariadóval érintett iskolákhoz a BKK
Budapesten legalább 20 intézmény érintett.
- Hírek
Először estek a CATL bevételei, ez kedvezően hathat a villanyautók árára
Azért nem kell aggódni CATL jövőjéért. A bevétel csökkenése ellenére a nyereség tovább nőtt.
- Hírek
Polestar CEO: a túl szerény kinézetük miatt nem fogynak az autóink
Egy feltűnőbb, látványosabb dizájn jobban vonzaná az amerikai és kínai vásárlókat.
- Hírek
Az Euro NCAP kihirdette 2024 leginkább és legkevésbé biztonságos autóját
A listában van pár meglepetés.
- Hírek
10 milliárdot (!) akartak adni ezért a Porschéért, de az eladó elutasította
A Porsche 917K csodálatos ritkaság, ezt a példányt ráadásul nem akárki hajtotta.